Rejtett jelenlét, feltáruló rétegek - Műelemzés

 

Alföldi László: Pompeji vázlatok sorozatból I.-II., 20 x 100 cm, paratípia, 2012.

Kurátori koncepcióvázlat 

Paratípia – Rejtett jelenlét, feltáruló rétegek 

A sorozat művei olyan felületeket mutatnak be, amelyek első ránézésre elhasználódott, roncsolt, rétegzett struktúrák: lepattogzó festék, korrózió, idő által megviselt rétegek. Ezek a felületek nagyított, felnagyított mikrotáj ként működnek, amelyekben az anyag önmagáról beszél: a bomlás, a változás, a törés és az átalakulás vizuális lenyomatai jelennek meg. 

A kurátori értelmezés fókusza azonban nem a történeti vagy technikai eredet, hanem a néző testi és pszichés jelenlétének megszólítása. A felületek ugyanis nem pusztán absztrakt struktúrákként működnek: mindkét műben megjelenik egy emberi tekintet, amely áttöri a materiális mezőt. 

Ez a tekintet nem domináns, nem narratív, hanem rejtett jelenlét. 

  kurátori koncepció ebből a feszültségből építkezik: 

 ● Az anyag személytelensége ↔ az ember intim megjelenése 

 ● A felület töredezettsége ↔ a tekintet fókuszáltsága

 ● A fizikai világ roncsolódása ↔ a szubjektum sebezhetősége 

A sorozat így „paratipikus” térként működik: 

olyan metszéspontként, ahol a személyes és az anyagi világ, a test és a felület, a jelenlét és az eltűnés egyszerre vannak jelen. 

 Kulcskoncepciók a kiállítás számára

1. Rétegről rétegre – A feltárulás dramaturgiája 

 A képek mintha a felület mögötti másik valóságra nyitnának ajtót. A néző nem csak szemlélő, hanem résztvevő is, aki maga is „belenéz” a réseken át. 

2. A tekintet mint átszivárgó jel 

Mindkét műben a tekintet nem portréfunkció, hanem jelzés: a szubjektum túlélő nyoma a roncsolt környezetben. Kurátori szempontból ez fontos, mert a képek elhelyezésekor a tekintetek iránya aktiválja a teret. 

3. Anyagarchívum 

A felületek a városi, ipari vagy privát terek időarchívumai. Kurátori interpretációban ez úgy jelenhet meg, mint egy szenzoriális tér, ahol a maradandóság és mulandóság együtt él. 

4. Határátlépések 

A képek liminális állapotokat rögzítenek: belül–kívül, látható–rejtett, roncsolt–élő. A kiállítás ezek között a határtapasztalatok között mozog. 

Mi különbözteti meg ezt a kurátori értelmezést a művészettörténetitől 

Művészettörténeti megközelítés:

hangsúly a technikán, anyaghasználaton 

 ● párhuzamok és előzmények keresése más művészeknél, korszakokban 

 ● a szerkezeti sajátosságok, képalkotási folyamatok elemzése 

 ● kontextus: médiumtörténet, irányzatok, stílus 

 Kurátori megközelítés: 

 ● hangsúly: mit él át a néző? 

 ● hogyan működik a mű kiállítási térben 

 ● milyen érzéki, pszichológiai, vagy narratív folyamat indul el

 ● hogyan kapcsolódnak a művek EGYMÁSHOZ és a térhez 

 ● a kiállítás dramaturgiája, konceptuális íve