2017. március 30., csütörtök


Műhelymunkák - Műhelynapló 9.


Hogyan lesz Kőműves Kelemennéből Istenanya, avagy a kép interpretációja.


     Először a fenti többszörös képhez Erdei János által írt facebook hozzászólását másolom ide, majd részben , de nem kimerítő módon leírom a képek és a hármaskép keletkezéstörténetét. Egyben itt is megköszönöm gondolat ébresztő, tartalmas képértelmezését, amely nagy segítség, a további alkotó munkához. 


Alföldi László...

 
    
       Erdei János képelemzéséből adódóan nekem is újra kell gondolnom a fentebb látható "többszörös kép", illetve hármas kép vagy képhármas tartalmát. Mint a fő cím is utal erre, ezekben  a bejegyzésekben nem kész, befejezett műveket mutatok be, hanem alakulófélben levő alkotásokat, vagy éppen késznek hitt képeket. Anélkül, hogy itt részleteiben kitérnék arra, hogy általában mit nevezünk befejezett, kész képnek, most csak annyit tartok fontosnak megemlíteni, hogy én személy szerint ez esetben mit értek alatta. Egy meghatározott munkafolyamatban létrejövő alkotások olyan együtthatóját, amelyek majd csak a kiállításuk során, egymáshoz való viszonyukban kapják meg első, lezárt egységüket, azaz a befejezettség státuszát. Ez a meghatározás eltér a szokványos művészettörténeti megítéléstől, mert nem az egyes képek minőségétől, azok egyedi mondanivalójától, vagy tartalmától függ a véglegesnek ítélt állapotuk, hanem elsősorban az egybeállásuktól. A kiállítás összképe fogja meghatározni, hogy ez a nagyobb egység milyen súlyú mondanivaló hordozására képes, és ennek függvényében szelektálódnak majd az egyes művek, hogy alkalmasak-e ezt az egységet szolgálni. Adódik ez a szemlélet abból, hogy sohasem készítettem eladásra szánt alkotásokat, nem szolgáltam ki egyedi megrendeléseket, tehát az alkotói magatartásom és célom eltér a szokványos festő attitűdtől. A kiállítás szükségességét tartottam meg ebből egyedül, hogy időnként lezárjak egyes sorozatokat, egységbe rendezzem azokat, hogy magam is vissza tekinthessek és felmérjem a megtett utat. De a bemutatás alkalmával a külső visszajelzések is fontosak, mert csak ez óv meg a teljes magamba zárkózottságtól, és ennek személyiséget torzító hatásától. Tehát számomra az alkotás szellemi egzisztenciális létkérdés, önterápia, mindenféle pragmatikus haszon nélkül, de az életben maradás nélkülözhetetlen feltétele.
       
        Ezután az általánosságokat érintő bevezető után, először eseményszerűen egyenként bemutatom a három kép keletkezés történetét, majd kitérek arra, hogy miként lett ebből Erdei János meghatározása szerint "többszörös kép". De megpróbálok ennél is tovább menni, és eljutni "a vertikum többszörös közel-képéig", amely ugyancsak Erdei János leírásához kötődik. 
     

        Lássuk először a középső képet, annál is inkább, mert Erdei János értelmezése szerint ennek van tartalmi szempontból a meghatározó szerepe a "többszörös kép" együttesében.




       Első, egyedüli megjelenése 2017. március 20-án volt a facebook-on, a következő megjelöléssel: Alföldi László: Újságképek (A Kőműves Kelemenné sorozatból - Befalazott asszony), 50 x 70 cm, papír, paratípia, (nem virtuális áttűnés, hanem anyagban rögzült kép), 2017. Kezdjük azzal, hogy miért "Újságkép" a címe? Mondhatnám egyszerűen, hogy azért, mert történetesen éppen az. Egy színes életmód magazin lappárja került megmunkálásra úgy, hogy a külső keretező rész eredeti fotója érintetlenül maradt, tehát nem változott. A kép felénk eső oldalának nagy része, a belső világosabb mező a alakítása során lényegében eltűnt, oly módon, hogy transzparens fehér nyomdafestékkel eltávolítottam. Ezáltal a vékony újságpapír olajos lett, és így átütött a papír túloldalán levő tartalom. Ez által látható lett fent egy női fej, és jobb szélen egy emberpár, ahol a nő csak félig látható. Ezt  a letakarást úgy értem el, hogy a lap hátoldalára, monotípia módszerével rányomtam egy repedezett, töredezett kőlaphoz hasonló fekete festékréteget. A világos részben látható fekete és fehér vonalat, amely a kép geometriáját tovább tagolja, úgy értem el, hogy az előlapról leemelt nyomdai festékréteget több részletben távolítottam el. Ennyit a kép technikai részéről, amely persze csak eszköz, de nem elhanyagolható tényező abból a szempontból, hogy a mű végül ne csupán a tartalom illusztrálása legyen. Itt a tartalom a vizuális látvány előállításának folyamán jön létre úgy, hogy nem az ismert hagyományos festői eszközökkel lesz lefestve, hanem épp fordított művelet során hívódik elő. Ezáltal felismerhető módon megőrződik az újságpapír eredeti anyagi mivolta (textúrája), és a dekollázshoz hasonlóan közrejátszik a tartalom létrehozásában. 
       A következőkben bemutatok még közel azonos technikai eljárással létrehozott alkotásokat, amelyek ezáltal - no meg a fényképanyag hasonlóságával - azonos tartalmiságot hordoznak.



 












          A fenti négy kép esetében az a különbség a felület megmunkálásában, hogy nem a hátsó oldal képanyaga látható, hanem az előlapé. Ezt úgy értem el, hogy nem transzparens fehér festéket használtam az eredetileg a nyomdában rányomott festékréteg eltávolítására, hanem fedő fehérrel lefedtem azt. De hasonló eredményt lehet elérni más színű festékekkel is. Erre csupán egy példát mutatok.






        A bevezetőben felvázolt alkotási folyamat megértéséhez bemutatok még pár képet, hogy lássuk, hogy itt miért nem az egyes alkotások létrehozása az elsődleges cél, hanem az egész folyamat együtt haladása, amely majd meghatározza a befejezettséget, és a létrejövő tartalmat is. 

























        A fenti öt kép már sejtetni engedi, hogy alcímként miért éppen azt az ideiglenes munkacímet adtam az indító középső képnek, hogy (A Kőműves Kelemenné sorozatból - a Befalazott asszony). Az egész sorozat Ország Lili munkásságának tiszteleteként indult, és további célom is az, hogy ezt figyelembe véve, létrehozzak egy kiállításnyi anyagot, amelyben a tartalmi és formai hasonlóságok ellenére, összességében mégis a saját tovább gondolásom domináljon. Ezért a téma választásnál is egyenlőre maradtam azoknál a motívumoknál amelyek az életmű második felében fellelhetők. Többek között az itt szereplő hármas kép, vagy "többszörös kép"esetében is látható román kori Krisztus, a nyomtatott áramkör és a fal témánál. A fentebb látható utolsó négy kép esetében a töredezett falfelület technikai megvalósítása foglalkoztatott, amelyben ha még nem is sikerült tökéletesen megoldanom az újságokból származó képek beillesztését, nekem mégiscsak a befalazottságot sugallják. Az eddig bemutatott képek ezt a problematikát járják körül, hogy miként lehet a leglágyabb áttűnésektől, a felületen lefedett képeken át, eljutni a kő imitációjáig, amelyben szervesen illeszkednek a fényképek. Tehát így jutottam el Kőműves Kelemennéhez. Viszont Erdei János interpretációja pontosan összefoglalja a különböző megoldások egységét, és a hangsúlyt az áttűnésekre teszi. Ez teljesen jogos, mivel a baloldali kép is ezt az olvasatot erősíti, amint láthatjuk az alábbi képen.





         A két román kori Krisztus áttűnő sziluett figurája ugyanazzal a technikai eljárással jött létre, mint a középső képen Erdei János megnevezése szerinti Istenanya. De ez indokolhatja a téma eltolódását az erősebb szakrális utalásra, amit én első közelítésben nem léptem meg. A további képek is ezt igazolják, mivel egy egész sorozat kollázs készült ezzel a motívummal. Itt nem részletezem a tartalmi különbségeket, csupán bemutatok néhányat belőle.





























          Ez a kollázs sorozat Hommage á Ország Lili címmel ötven-hatvan képből áll, és az előző Műhelymunkák - Műhelynapló bejegyzésekben bemutattam már. Itt csak az összefüggések miatt szedtem elő újra, és a következő kép ciklust is csak azért teszem ide, hogy láthatóvá váljon, az Ország Lilitől származó motívumokról való lassú elszakadás. Az alkotásnak ez a fázisa a legnehezebb és metodikai szempontból a legjobban megkérdőjelezhető, hogy szükséges-e így végig járni azt az utat, amit a követendő példa esetében látunk. Számomra nélkülözhetetlen, mert csak a közvetlen gyakorlat és megtapasztalás útján tudom érzékelni és átlátni azokat a nehézségeket, amelyeket majd a saját képi világomban megvalósítani szeretnék. A Fischer iskola nagy tanulsága ez, hogy a festői hagyomány újraértelmezése nem megy anélkül, hogy mi magunk is nem szerezünk technikai gyakorlatot. A veszély éppen az, hogy az így elérhető látszólagos hasonlóságon túl tudunk-e lépni, és a saját mondanivalóinkig eljutunk-e? Hát nézzük tovább, hogyan haladok ezen az úton.



























,







           Az öt kép esetében látható a nagyon direkt kötődéstől való távolodás, és Erik Lux megnevezése szerint, ha jól értelmezem, az is észlelhető, miként közeledek a saját "hitcentrumom" felé. Az utolsó képről már senkinek sem jutna eszébe, hogy még mindig Ország Lili nyomdokában járok. Pedig a felület faktúrájának nagy része úgy van megdolgozva, hogy a fal imitációját adja. De a feszített fekete háttér, valamint az élesen belemetsző függőleges és a végén látható vörös, áttételesen már inkább Fischer Ernő kompozíciós megoldásaihoz köthető. Maradva a kitűzött cél irányában, hátra van még a fal motívumának technikai kidolgozása, hogy majd további tartalmakkal lehessen megtölteni. Az alább látható hat egymás mellett levő kép az a tipikusan részünkről alapnak nevezett állapot, amely bizonyos értelemben akár befejezett kép is lehetne. Felépítésében, struktúrájában, színben mindegyik megfelel az önálló kép követelményének, de kérdés, hogy megfelel-e annak az összetett kritérium rendszernek, amit eddig felvázoltam?







          Az alábbi képen jól látható, hogy ugyanarról az alapról van szó, azaz ugyan arról a felületről lekerülnek bizonyos részek, és ezáltal egyszerűsödik, válik feszítettebbé, feszessé a kép. Tehát számomra ezáltal az első kép befejezettebb, mint a bal oldali második. De ezt is elemeztem már egy korábbi bejegyzésben, ezért jelenleg tovább nem részletezem.







       A következő geometrikus megoldás tekintetében szintén befejezettnek tekinthető, de itt végérvényesen eltűnik az a tartalmiság, amely megvalósítása érdekében az egész sorozatot készítem. Ezért vissza kell lépjek az absztrakt motívumok világából, megint a reális képi világ irányába, mint ahogy az alatta levő képen látjuk.














         Megint itt vagyok a Kőműves Kelemenné sorozatnál és a Befalazott asszonynál. Hogyan tovább? Most érkezünk el a többszörös kép harmadik tagjához, a nyáklapot magába foglaló laphoz. De mielőtt annak a befejezettnek vélt darabját szemügyre vennénk, nézzük meg az oda vezető út során létrejött stúdiumokat, ahol először megint a technikai kivitelezhetőség begyakorlása történik.





































    Ez az első blokk még keveredik más motívumokkal, így a nyáklap használata mellett feltűnnek a betűk, és még Ország Lilitől származó kollázsdarabok is. Bátortalanul merészkedek a sokáig tabunak számító eszköztárhoz.

























           A fentebbi négy kép viszont már a lecsupaszított megoldást mutatja, a maga pőre valóságával, és megint a nagy kérdőjellel. Miként építsem tovább, hogy ne csak imitáció legyen, hanem tartalommal is töltődjön? Nem vagyok benne biztos, hogy a sorozatból kiemelt, és az összetett kép harmadik darabjaként illesztett lenne a legjobb, de a másik kettővel ez vette fel leginkább a kapcsolatot. A felület megmunkálásban nincs sok változás az előbbiekhez képest, de a képforma sajátos megoldása érzésem szerint a hármaskép egységében, önmagán túlmutató irányba lendíti a képegyüttest.











   Az alább következő három kép, jobban önállósodott ebben a témában, ezért kevésbé is volt alkalmas az összetett kép létrehozásához. Viszont a maguk egyediségében befejezettnek tekinthetők lennének, ha címet is adtam volna nekik. Egyenlőre cím nélkül kerültek bemutatásra a facebook-on. Tehát a további sorsukat még az alakíthatja, hogy miként illeszkednek majd az egész kontextusába, amelynek számításom szerint még a felénél sem tartok.



























        Ezzel összegeztem az eddigi alakulás történetet, amely tavaly nyár óta tart, és visszajutottam a kiinduló "többszörös" hármas képhez, amit azért nem neveznék triptichonnak, mert ezt sem tartom lezárt egységnek. Abban az értelemben persze így is nézhetem, hogy miként alkot egy "mikro" egységet, amely a kiállításon belül egy önálló falat, illetve tagoltságot kaphat. Mint a bevezetőben leírtam, itt nem egyes befejezett, önálló képek készülnek, hanem egy képi gondolkodás kibontakozása történik, amelynek a kimenetele, egyenlőre kérdéses. A további munkák visszahatnak a már elkészültekre, mint ahogy az elkészültek befolyásolják az ezután keletkezőket. 
    Mivel évtizedek során több száz kiállítást rendeztem, és technikai munkáját végeztem, megtapasztaltam azt, mennyire meghatározó az, hogy egy képet milyen alkotásokkal látunk együtt. De ha történetesen egy művet nézünk, akkor is számtalan kép felidéződik az emlékezetünkben, mert nincs kép előzmények és következmények nélkül. Azt, hogy ma mit látunk, azt meghatározza eddigi látásunk, és hogy mit látunk egy-egy újabb mű megszemlélése után, azt befolyásolja, hogy ezt követően merre fordítjuk a tekintetünket. 




        
       

             További munkamenetben elfogadva Erdei János bevezetőben idézett képértelmezését, újabb munka címmel látom el a fenti "többszörös" hármas képegységet: Apokrif ikonosztáz. Hogy miért éppen ez jutott eszembe? Mert pontosan kifejezi gondolati, lelki és szellemi hozzáállásomat a témához, mivel egyszerre összefogja a hívő-hitetlenségemet, a kint és bent létemet. És további bátorítást ad a hagyomány még sarkítottabb újra értelmezésére, a mai jelenségek tárházával való ütköztetésben. És ezzel talán nem csak Ország Lili szellemi öröksége előtt tisztelgek, hanem mesterem Fischer Ernő előtt is, aki kisarkított módon egyszer, úgy fogalmazta meg ars poétikáját, hogy nincs más dolga a festészetében a huszadik század végén, minthogy az újságpapírt "imádkozhatóvá" tegye. 


Utóirat







     Lezárásként és a probléma tovább bonyolításaként bemutatok egy egységbe forrt többszörös képet. A fenti kép először két önálló négyzetes formájú képként készült, amit alább láthatunk, majd később össze illesztettem, és lett belőle egy nyújtott téglalap alakú kép. Ma sem vagyok benne biztos, hogy melyik a jobb változat, de az anyagban rögzült kép esetében nincs más választás, valamit valamiért mindig fel kell áldozni.