2019. február 20., szerda

Alföldi László András a Wikipédián is megtalálható.


Az alábbi linkre kattintva közvetlenül elérhető a Wikipédián a bejegyzés.







A fényképeket T. Horváth Éva készítette. 


A Wikipédia szövegben Somhegyi Zoltántól idézett részletben, a megemlített képek a 2008-ban megjelent katalógusomban találhatók. Így az ott látható négy képre csak nagyon áttételesen vonatkozik a leírás. Ezért itt most idézem a teljes szöveget és a hozzátartozó képeket, illetve bemutatom a teljes katalógust.
























































































































































































2019. január 15., kedd

Előképek és párhuzamok (IV.)





Alföldi László: Cím nélkül, 50 x 50 cm, vegyes technika (papír, nyomdafesték, visszanyomtatott paratípia), 2016 telén készült.






Facebook hozzászólások 2017. szeptember 19-én.




János Erdei Talán a középső a leginkább Tied... A baloldali a legkevésbé, a jobboldaliban vagyok a legbizonytalanabb...



Erzsebet Lieber Érdekes, én ezeket elsőre Alföldi László képeinek véltem.






Cím nélkül, 50 x 50 cm, vegyes technika, 2003.


Alföldi László: Cím nélkül (tipikusan az akkori címadásaimat tükrözi), 50 x 50 cm, vegyes technika (itt sem részletezem az eszközbeli és anyagi összetételét, mert akkor sem tettem.) 2003-ban készült és az "Eredeti eredet" című kiállításomon lett bemutatva. Annak idején kiakartam hagyni a tárlat anyagából, mert nem nagyon illeszkedett a sorozathoz, de mivel Éva egyik kedvenc képe volt a kiállításra szánt képek között, ezért benne hagytam az anyagban. Ma is változatlan formában megvan. Télen szedtem elő újra, mikor a "Befalazott labirintus" című - még mindig befejezetlenül hagyott - sorozatomon kezdtem dolgozni. Mivel az előző években a Pompeji vázlatok sorozatomnál főleg horizontálisan nyújtott kompozíciókat készítettem, rá kellett újból hangolódjak a kvadrátos formátumra. De mint látható, nem csak a képi szerkesztés, hanem a technikai letét és a tartalom is folytonosságot kapott tizenöt év múltán, a mostani tovább gondolásban. Ezért került ide, saját előzményként.








Alföldi László: Labirintus nélkül - Szétesés, 50 x 50 cm, vegyes technika (papír, nyomdafesték, paratípia: nyomtatott papíralapú papírnyomat, pszeudó-önkollázs), 2017. június-július.


Ez a kép jelenlegi kiállításomon a X. paraván középső darabjaként látható. Ha összehasonlítjuk az előző (Cím nélkül) kép kompozíciós megoldásával, láthatjuk a hasonlóságot. Egyszerre van jelen a szimmetria és az aszimmetria egymást egyensúlyba tartva, a dinamikát és a statikát "meghazudtolva". Hogy miért kapta még is a "Szétesés" címet? Azért mert a mozgalmas, többféle motívumhalmaz egymásra nyomása és kollázsozása az első pillanatra azt sugallhatja, hogy itt már minden rend felbomlott és lassan a káoszba keveredünk. Ezért a cím itt egy kicsit becsapós, mert rájátszik az első felszíni benyomásra, amit sokszor a "mit ábrázol" kérdésre adott válaszokban szoktunk meglelni. De, itt a kép egésze önmagán kívül semmit sem ábrázol. Igaz a részletmotívumok (töredezett nyomtatott áramkőr maradványai, kis és nagy betű töredékek, reklám maradékok márka jelei, sőt még az alapot képező magazin címe is) jeleznek valamit a mindennapjainkban fellelhető dolgokból, de ez itt másodlagos. Az elsődleges jelentése és tartalma máshol van. Ha nem a részletekből indulunk ki, hanem eltekintünk a konkrét dolgok ábrázolásától és absztrakt módon szemléljük az egészet, akkor első pillantásra is láthatóvá válik a fentebb leírt szimmetria és aszimmetria, statika és dinamika egymás ellentétét kiegészítő volta. A sorozat címet jelölő "Labirintus nélkül" arra utal, hogy nincs már itt labirintus sem, az is "szétesett". Szándékom szerint a címekben verbálisan megadott kettős állítás (tagadás), kell hogy felhívja a figyelmet a kép szemlélése által megtapasztalható elsődleges vizuális tartalomra. Ami nem más, mint a szétesettnek hitt világunk (ezt sugallja a másodlagos jelentés) egysége, amelyet nem a felszínen kell keresni (ez a kép alapszerkezete), hanem az időn kívüli, metafizikai dimenzióban. Mert az időbe való belevetettségünk által minden rend egyben káosz is, és minden káosz egyben rend is. Tiszta formájában egyik sem létezhet, mert akkor vége a világnak.
·         András László Alföldi
András László Alföldi Három kinagyított részleten bemutatom azt, amit a képernyőn nehezen lehet a teljes kép esetében látni.



o    Tetszik
o     · Válasz
o     · 1 éve
·         András László Alföldi
András László Alföldi Az előző részlet itt a bal alsó negyedben látható.







Alább, a kép felső szélén, középen látható a magazin címe, ami az impresszumból még látható.








o    Tetszik
o    Válasz
·         András László AlföldiAndrás LEz a telj
o    Tetszik
o     · Válasz





 


Alföldi László: Cím nélkül, 50 x 50 cm, vegyes technika (papír, nyomdafesték, visszanyomtatott paratípia), 2016 telén készült.




Hozzászólások


Erzsebet Lieber Nagyon.


János Erdei András László Alföldi, csak azt követően láttam a fentieket, hogy már leírtam a szerzővel kapcsolatos bizonytalanságom. :-) - most már mindegy...



András László Alföldi János Erdei Én viszont erre a bejegyzésre gondoltam, amit össze kevertem a Szervánszkyról szóló hozzászólásoddal.


Erzsebet Lieber Befejezett "nyitott mű".


János Erdei :-) Szellemes, de egy mosolynál jobban nehogy komolyan vegyük. 
Ps: attól, hogy nem ismerjük a romanika és a gótika kőfaragóinak nevét, szobraik nem válnak nyitott művekké. Amiként attól, hogy a művészettörténészek azonosítani vélik némelyiküket, a faragványaik nem lesznek zártak.
Attól, hogy (a meglehetősen művelt, de nem túlságosan értelmes) Umberto Eco összezagyválta mű(vek) jelentését a megértésével (megértésükkel) és ez ebből keletkező zagyvalékát pedig a művek létezésével, amit ennek következtében nyitottnak vélt, és ez a divatossá vált, nem kell az elhibázott fogalomrendszerét nekünk is használnunk...



Erzsebet Lieber Véleményed U. Ecoról nem befolyásolja az előbbi hozzászólásomban leírt álláspontomat. Szerintem Lacinak ez a képe egy nagyon gazdag, finom munka, ami minimalista ugyan, de akár késznek is tekinthető. Az egy más kérdés, hogy akár folytatható is, és hogy így marad, vagy tovább épül, az majd az ő döntésén múlik. Ezért (is) neveztem nyitott műnek. Én itt befejezettnek láttam, és így, ahogy van, nagyon szeretem.



Nagy Ottó Egy festő életművében vannak különböző készültségű alkotások. A nagy horderejű az igazi megismételhetetlen NAGY művek tökéletesen befejezettek, mert egyetlen vonal, szín stb sem hiányozhat róla. De a legtöbb mű mégsem ilyen természetű. A legtöbb műre az jellemző, hogy szinte bármikor lehetne még folytatni, esetleg bizonyos részeket átalakítani, eltüntetni anélkül, hogy veszítene addigi lényegi üzenetéből. Sőt az ún. szépen felépített, nagy műgonddal megfestett képekre az is jellemző, hogy minden egyes fázisa elfogadható. Külön-külön esztétikai érték. Pl. Rubens így építette fel festményeit. Először egy nagyon lazán felfestett okker alap, erre felszerkeszti a geometrikus vázszerkezetet. Utána a formák kontúrvonalai, hangsúlyokkal, csúcsfényekkel stb. Minden egyes mozzanattal megjelenik a komoly szakmai tudás. Ezért is bármelyik fázisában teljes értékűnek mutatkozik. Csak egy dolog hiányzik ezekből: a katarzis. A katartikus műveket nem lehet sorozatosan készíteni. Jó esetben egy festő életműben 1, max 2-3 katartikus művet találhatunk. A közepes festőknél pedig egyet sem. Lossonczy Tamás életművében van egy hatalmas katartikus mű: Tisztító nagy vihar. Megismételhetetlen. Ehhez nem lehet mit hozzátenni, sem elvenni. Pedig ő maga többször is megkísérelte ezt a katartikus élményt megfesteni. Sikertelenül. Az erre tett kísérletek nem rosszak, sőt kifejezetten izgalmas próbálkozások, de csak "töredékek".



János Erdei Nagy Ottó(Y)

Rubensnél - akit húszas éveimben ki nem álltam, hatvanhoz közeledve fokozatosan (szinte) a kedvencem lett - az általad említett katarzishiány említése számomra nemcsak evidencia (de csak azt követően, hogy mondtad!), már-már katartikushatású. :-)

Emlékeim (és élményeim között) keresve elsőként az a Goya kép jött föl, amit új válaszban osztok meg, hogy (reményeim szerint egyből látható legyen (és ne kelljen hozzá kattintgatni).




János Erdei Az előző kommentben említett Goya kép (a Prado honlapjáról) rákattintás után a kép jobb oldalán látható kis képen a kurzor mozgatásával "vándorolni lehet) a kép részletein!
Ennél a képnél nem, biztos, hogy a katartikus használata a leghelyesebb.
Először megdöbbentem: ez meg mi?!
Másodszor vadul kapaszkodót kerestem a képen az értelmezéséhez.
Harmadszorra pedig, amikor megtaláltam a kép alján, hogy mit "ábrázol" felszabadultan és hangosan felnevettem. (Néhányan néhány pillanatig furcsán néztek rám a csaknem üres teremben)

https://www.museodelprado.es/.../4ea6a3d1-00ee-49ee-b423...


Nagy Ottó János Erdei Tökéletesen megfogalmaztad amire gondoltam:-)





Losonczy Tamás (említett) műve a képre, vagy linkre kattintás után látható: http://www.100hires.hu/cikkek/lossonczy-tamas#expanded




Erik Lux A "lassú katarzist" a képzőművészetre (talán!) megfelelőbbnek gondolom. Mert a Jánoséhoz hasonló végül nevetésbe oldódó élményem nekem is volt, de olyat, hogy egy kép azonnal - mintegy villámcsapás szerűen -a földhöz vágott volna csak leírásból ismerek. Hirtelenjében:

a/ a Dosztojevszkij találkozását Grunewald keresztre feszítésével, illetve ennek megörökítését

b/ Dosztojevszkij Félkegyelműjében

c/ A Rothko képeknek a Rothko kápolnában annak látogatóira gyakorolt hatásának (sajnos ezeknek szintén csak a leírását)


János Erdei Erik Lux, még két katarzisról tudok: :-) Erzsebet Musée d'Orsayban két Monet kép láttán is - nagyon kis túlzással - elsírta magát (a szemét nagyon látható módon nemcsak elöntötték a könnyek, de ki is csordultak az arcára). Az egyik egy vízililiomos, a másik egy téli kép volt.


András László Alföldi Megtisztelőnek veszem, hogy Erzsebet LieberJános ErdeiErik Lux és Nagy Ottó között igen érdekes és tartalmas párbeszéd jött létre, a fent bemutatott "befejezetlen" alkotásom kapcsán. Messze túlmutat ez az én képem tartalmán, és olyan általános kérdéseket vet fel, amelyeket érdemes tovább gondolni. A magam módján én is ezt tettem a hármas kép előző két darabjához fűzött megjegyzéseimmel. Ide nem írom le még egyszer, visszalépve ott elolvashatjátok. Ennél a képnél is hasonló módon leírom János Erdei által joggal hiányolt adatokat, azzal a módszerrel, amelyben tegnap megállapodtam vele. Ez röviden úgy szólt, hogy mint ma is, először felteszem név és cím nélkül az "Előképek és párhuzamok" következő darabját, majd másnap ugyanezt kommentálom. Az itt látható kép kommentálásához pedig kis szünet után, a következő hozzászólásban hozzáfogok.


András László Alföldi Nem a mellékletként ide tett kép, hanem a kinagyított eredetileg a beszélgetés tárgyát képező "befejezetlenül befejezett" képet is én készítettem. Fent majd megismétlem a hiányolt műleírást: Alföldi László: Cím nélkül, 50 x 50 cm, vegyes technika (papír, nyomdafesték, visszanyomtatott paratípia), 2016. telén készült. Hasonló "alapnak" minősített lapra készült az alább mellékelt kép, amely a mostani kiállításomon látható. Nem sokkal megy előrébb, de kilép a teljes absztrakcióból és "Világosság nélkül - Sötétség" címmel igazodik a kiállítás tematikájához. Ha alapszerkezetét tekintjük késznek lehet minősíteni, ahogy Nagy Ottó Rubens alkotói módszerének leírásában példázza. Sőt, önmagában még a színvilága, textúrája és a faktúrája is rendben van, tehát a maga nemében tényleg késznek tekinthető. De itt lép be Erzsebet Lieber által leírt alkotói szándék szerepe. Hova sorolja, mihez igazítja, milyen összefüggés rendszerbe szeretné látni, elhelyezni. Várja a művészettörténészek és befogadók interpretációját, vagy saját maga is egy nagyobb egységben kívánja látni? Ha az utóbbi eset áll fen, és az én esetemben az, akkor tovább kell gondolni. Akár úgy, hogy hozzá sem nyúl, semmit nem változtat rajta, hanem elkészíti a párdarabjait, és sorozatba állítva megadja az önálló helyi értékét. De még talán ezt sem kell megtennie, mert a most zajló beszélgetésekben körvonalazódó többszörös képként megtalálva a helyét késznek nyilváníthatja. Tekintsük tehát ezt a hármas egységet egy ilyen kicsi autopoetikus rendszernek, ahol megtalálta a helyét. Ha nem unjátok még, akkor majd egy további mellékletben itt is bemutatok kinagyított részleteket, és azzal egy egészen más irányú probléma felé evezek.



András László Alföldi Elfelejtettem, hogy ha kinagyításra kerül a kép, akkor nem látható együtt. Ezért ez a melléklet.




Erzsebet Lieber A János által említett eset valóban megtörtént. Bánatomban, vagy a fájdalomtól (sajnos) nem tudok sírni, csak ha valami nagyon mély és intenzív élmény "kapcsol be" (gyerekeim világra jötte és az első találkozásom velük, anyám halála, művészeti élmény, zene, film, líra, kép, architektúra, stb.) A két Monet kép előtt irányítatlanul és első pillanatra létrejött egy élmény, mintha megnyílt volna valami bennem, a saját hetedik kapum, ilyesmi...Nem nevezném lassú katarzisnak, azonnal működött, elemi szinten rázott fel...Átjött valami, valami abból, ami miatt érdemes alkotni a festőnek...úgy éreztem, egy vagyok azzal a valamivel, ami akkor is működik, amikor a művész alkot, tehát amire olyankor rá van kapcsolódva...Ez az intenzitás indította el a könnyeimet. Lenyűgöző volt megélni a színek ezreit, amiket valami végletekig felfokozott érzékeny és nyitott állapotban talált meg, és kent a vászonra Monet.




András László Alföldi Erzsebet Lieber Szép, megható, őszinte megnyilatkozás. Ez sok mindent elmond a művészet mibenlétéről és értékéről, amit egy alkotónak sokszor nagyon nehéz szavakba foglalni.


Erzsebet Lieber András László Alföldi nehéz is volt, keresgéltem a szavakat, és nem is sikerült maradéktalanul leírni az érzést és élményt...


János Erdei Nem elvinni akarom innen a beszélgetést, én itt fogom folytatni, :-) de Erzsébet alábbi linken át elérhető albumánál (Judit Gulyás kommentjénét követő válaszoknál két újabb albumhoz is elvezető beszélgetés alakult ki), ami közvetlenül kapcsolódik a Nagy Ottó felvette témához, a katarzishoz...
(Az egyik elkanyarodás a flopwhoz vezet, a másik Eperjes Károly Arisztotelész értelmezéséhez.)



János Erdei András László Alföldi, az ottani, az előző kommenthez kapcsolódó beszélgetésben megadott linkeknél olvashatóak összekapcsolódtak bennem az itteni Nagy Ottó kezdeményezte katarzisról szóló megszakadttal, de nem akartam ezt a beszélgetést azokkal terhelni.

Félnap múltával úgy összegezném (az eddig bennem - inkább csak -kavargóakat), hogy (talán általában is a képzőművészeti alkotások) de a festmények katartikus hatása közvetlenül azok karakterisztikus voltával függhetnek közvetlenül össze.
Ide most nem belinkelt beszélgetéseink nyomán azt hiszem, hogy - nagyon ritka kivételektől eltekintve! - karakterük is, és ezáltal hatásuk is a legtöbbször vagy brutalitásba, vagy elandalító megnyugtatásba hajló.
Hajlásuk irányától és mértékétől függően azonban nem katartikusak, hanem "csak" felkavaróak, illetve giccsesek.

Azt hiszem, hogy azért meglehetősen és valóban ritkák a katartikus művek a képzőművészetben (bár Erzsebet Lieber kapásból kettőt is talált ugyan, :-) de ezt azzal is magyarázhatom, hogy egy kivételesen nagyszerű, szinte számtalan remekműként számon tartott anyag között), mert a katartikus művek sem nem a brutális, sem nem a giccses karakteren, hanem a kettő harmóniáján alapulnak... Felkavaróak ugyan, de nem kétségbeejtő(en sokkolóa)k, de nem is megnyugtatóak, hanem a felkavartakat átrendezőek - hogy azt ne mondjam a helyükre segítőek...



András László Alföldi Nagy Ottó hozzászólásában felvetődő katarzis kérdése érdekes és aktuális probléma a képzőművészet területén is. Főleg épp az általunk jelenleg is használt internetes kommunikáció és képnézés gyakorlatából kifolyólag. Engem különösen foglalkoztat, mert ezért is szántam rá magam, hogy a jelenlegi kiállításom esetében, nem is annyira a konkrét valóságos kiállításra koncentrálok, hanem annak az interneten való (facebook, blog, esetleg saját honlap) bemutatására és közvetíthetőségére. Az persze előre is látszik, hogy itt hagyományos értelemben vett katarzisról nehéz beszélni. De ezen nem keseregni szeretnék, hanem azt keresem, hogy mi az amit viszont nyerni lehet ezen a vesztességen. Ma nem sok időm lesz ezzel foglalkozni, de holnap visszatérek rá.


János Erdei András László Alföldi, kíváncsian várom! :-)
Kicsit talán hasonló lehet a helyzet a kép és annak elektronikus változatai és azok médiumai között, mint amilyen (inkább) viszony (semmint helyzet) a színházi előadás és a film között van...



Nagy Ottó A katartikus mű azért is "megrázó", mert egy sűrítmény. Benne van minden. Mint Monet hatalmas tavirózsáiban. Nem csak a mérete ütős, hanem a sok-sok festett réteg esszenciális végeredménye. Nem tárgy-másolás, hanem annak feloldása, pontosabban áthatása. Az áthatások a személyiség tudatalatti, tudatos és tudat-feletti rétegeiből egyszerre megjelenő jelrendszerből áll össze. Utánozhatatlan - a gyakorlott festő ügyessége is kudarcot vall. Molnár Sándor terminológiájában (a festőjógában) ez a vízművelet kiüresítettsége. Molnár Sándor szerint Monet-en kívül erre nincs is több példa. Úgy, mint ahogy Michelangelo "összetört" Piétájára sincs - "kiüresített szobor". Tehát a katartikus mű határvonal, egy "életszakasz" összegzése, sűrítménye is. A legtöbb mű nem tartalmazza a katarzis lehetőségét sem, mert csak töredékre épül, egy ötletre stb Ha nem láttam volna, nem ismerném Monet tavirózsáit, a korábbi művei mégis sejtetnek ennek lehetőségéről valamit. Gondoljunk csak a katedrális-sorozatra, vagy a szénaboglya-sorozatra. Nem katartikus művek, de az esszenciálisra való törekvés látható. Monet és Michelangelo is a szorgalmas, "jó munkás" hozzáállással éri el a katartikust. Lossonczy Tamás már nem ilyen. Ugyan szorgalmas, de nagyon csapongó. Zömében ösztönös belső késztetések irányítják. És egyszer csak "kirobban" a Tisztító nagy vihar. Ez valóban másképp "megrázó".



András László Alföldi Nagy Ottó Nagyon pontos, szép írás. Sajnos csak holnap lesz talán időm jobban belemerülni ebbe a témába.


András László Alföldi Nagy Ottó Nehezen jutok hozzá, hogy részletesebben is megfogalmazzam az ígért hozzászólásomat, de elkezdem, aztán ha lesz több időm, folytatom majd. Azért is izgat ez a megfogalmazás a katartikus műről, mert úgy érzem, hogy az a pár szavas körülírás, amit megadsz, nem csak az úgynevezett remekművekre vonatkoztathatók, hanem minden jó minőségű középszerű alkotásra is, ha "anyagban rögzült " manuális eszközökkel előállított képről van szó. Persze én itt elsősorban a többrétegű - főleg vegyes technikájú - képekre gondolok, ahol az anyagszerűségnek tartalmi jelentősége van. Az itt látható cím nélküli, befejezetlennek minősített képpel épp az a problémám, hogy a képernyőn a fényszín által egész elfogadhatónak tűnik, de eredeti méretében (50 x 50 cm) és anyagi mivoltában még kevésnek látszik. Ebből adódóan egysíkú, és hiányzik belőle az a sok-sok egymásra festett réteg, amely az esszenciális sűrítést adhatná. Persze, akkor sem lenne remekmű, és az általad leírt katartikus képek kritériumát meg sem közelíthetné, de talán elérné a maga befejezettségét, amit nem csupán az én annak nyilvánításom legitimálna, hanem az önmaga belső struktúrája tenné lezárttá.



Az űrlap alja