2021. április 14., szerda

Mester és tanítvány III.











A Mester és Tanítvány viszony bonyolult emberi kapcsolatot jelent, amelynek nehéz megadni az általánosítható definícióját, mert ahány kapcsolat, annyi egyedi változatról is beszélhetünk. Mégis ha az ember ilyen témát választ magának, akkor meg kell keressen valamilyen kapaszkodót, amely az egyedi eset leírásán túl, tágabb értelmezésben is helytálló. Nekem évtizedek óta - a nyolcvanas évek közepétől - Hamvas Béla írásaiból állt össze az a kép, amit részben követhetőnek tartottam a magam számára, és érvényesnek éreztem még a huszadik század végén is. Konkrétan nem hivatkoznék itt egy-egy kiemelt könyvére sem, mert még a Scientia sacrában e témáról leírtak is önmagukban kevésnek tűntek ahhoz, hogy minden feltétel nélkül elfogadhatónak és követhetőnek éreztem volna. Hamvas Béla számtalan írásában tesz említést erről a viszonyról, és így bennem a legkülönfélébb szövegkörnyezetekben kifejtett nézeteiből rakódik össze az a elképzelés, amit csak nagyon hosszan lehetne idézni, illetve csak egy úgynevezett szöveg montázsba sűrítve lehetne körülírni. De mivel e témának most elsősorban nem az elméleti hátteréről szeretnék beszélni, hanem főleg a gyakorlati megvalósíthatóságáról, ezért itt nem érzem szükségét a részletesebb kifejtésnek. Annál is inkább, mert Hamvas Béla életrajzából kiolvasható életvitelében sem érzem az elmélet és a gyakorlat párhuzamosságát. Ugyan ez a problémám, egyetlen tanítványa - Molnár Sándor festőművész - esetében is. Van egy tradicionális elmélet, aminek a mi felgyorsult  történelmi időnkben alig van már reális alapja, és ezért csak "olyan mintha" formában tud megvalósulni. Ennek ellenére mégis Hamvas Béla az elméleti útmutatóm, és az  ezen a téren szerzett ötven éves gyakorlati tapasztalatomat pedig most megpróbálom összegezni.