2021. február 10., szerda

Mester és tanítvány (II.) - Részlet a Bővített kiadás (II.) írásomból.

 


Bővített kiadás (II.) - ÉLET ÉS IRODALOM 2021.01.29. - Részlet az eredeti blog bejegyzésből


Többen panaszkodtak, hogy túl hosszúak az írásaim és nem eléggé összpontosítok egy-egy témára, túl sok szálat összefogok egyszerre, ezért most kiemeltem egy részletet, és itt csak azt közlöm. Ezt sem lesz sokkal könnyebb olvasni, ha valaki alaposabban szeretné megérteni Fischer Ernőhöz való kötődésemet, amely életében 36 évet és halála után most már 19 évet jelent, így együtt pedig 55 évet, tehát több mint egy fél évszázadot. 2014-ben Tanár úr születésének századik évfordulóján írtam már, erről azzal a szándékkal, hogy majd folytatom, de ez azóta elmaradt. A Bővített kiadás második részében is a fő témához kapcsolódóan csak kiegészítésként említettem a munkáimhoz való viszonyát, ezért talán az alább mellékelt linken elérhető Mester és tanítvány (I.) elő részével egybe olvasva, többet tudhatunk meg erről a kapcsolatról.

https://andraslaszloalfoldi.blogspot.com/2014/08/mester-es-tanitvany-i.html


Itt kezdődik a részlet a Bővített kiadás (II.) írásból:

"Az eddig felsorolt kötődéseim, életkorom és a millecentenárium adta azt az ötletet, hogy 2000-ben csinálok egy kiállítást, amelyben az addigi képzőművészeti tevékenységemet összefoglaló módon, különböző műfajokban készített művek által bemutatom az "én Budaörsömet", azt a kort és teret, ahol születtem, felnőttem és éltem. Ötven éves voltam ekkor. 1998-ban és 99-ben dolgoztam ezen a programon, de 2000-re csak részben készültem el az anyaggal. A fotókkal már kész voltam, ezek alapján készült papírnyomatok is nagyrészt elkészültek, a grafikai munkák megvoltak az összetettebb átírt grafikák elkészítéséhez, amelynek kollázzsal tovább fejlesztett változatának egy része most látható volt az ÉS-ben is. A nagyobb méretű munkák viszont még sehol sem voltak, ezért kérdéses volt, hogy nyilvánosság elé állok-e ilyen befejezetlen, félkész anyaggal. De mivel századforduló és ezredforduló egyszerre csak ezer évenként adódik, ezért úgy döntöttem, hogy nem halasztom el a kínálkozó alkalmat, és ebben a formában is bemutatok valamennyit az elkészült munkákból. Ez volt egyben az első önálló kiállításom is, amely ily módon felemásra sikerült, mert több évtizedes képzőművészeti tevékenységem csak nagyon csonka módon mutatkozhatott meg, mivel a kiállítás nagy részét a fotók tették ki. Ezért mondhatta az akkor 86 éves mesterem a kiállítás láttán biztatásként és dicséretként, hogy még jó fotós válhat belőlem. A kisteremben látható papírnyomatokhoz tapintatosan egy szava sem volt, hogy ne kelljen nemtetszését ünneprontó módon szavakban is kifejtenie." 



Kiállítás meghívó és program ismertető.




Fischer Ernő 2000-ben Budaörsön a Zichy majorban Budaörsi anziksz címmel rendezett első önálló kiállításomon. 

     Éreztem és tudtam a véleményét így is, amit nemsokkal később, ugyan az év végén a budafoki Szent Kristóf Jazz Galériában Fejek címmel rendezett második önálló kiállításom megnézésekor, a tapintatos  elhallgatással már nem tudta leplezni véleményét, és arckifejezésével tudtomra is adta nemtetszését. 



Fischer Ernő (1914-2002.) 2000 őszén a budafoki Szent Kristóf Jazz Galériában rendezett második önálló kiállításomon, háttérben Balázs Tibor tanítványa és rajztanár kollégája. 


 Ezek után talán érdemes kitérni arra is, hogy mindezt miért mondtam el a képekhez kapcsolódóan, és miért szőttem bele a személyes kapcsolatomat Fischer Ernőhöz. A mester és tanítvány viszonyról hét évvel ezelőtt, 2014-ben a centenáriumi évben írtam már egy blog bejegyzést, és ott azt ígértem, hogy valamikor visszatérek erre a témára és folytatni fogom a történetet. Kérdés lehet az is, hogy miért vártam eddig, és miért éppen egy ilyen témánál térek vissza ehhez. Ennek is története van, és hogy közelebb kerüljünk a megértéshez, röviden erre is kitérek. Tanár úr halála óta, lassan húsz éve reménykedem abban, hogy ha életében nem is került a munkássága a szakma érdeklődési körébe, vagy csak nagyon mérsékelten, de mindenképpen a festői és szellemi értékéhez képest nem kellő mértékben, akkor talán most jött el az ideje. Több oknál fogva is reménykedhettem ebben. Elsősorban azért, mert az időközben megváltozott külső körülmények között, nagyobb teret kapott az az ideológiai háttér, amelyben jobban bele illett volna az életmű felkarolása, mint az előző rendszerében. Köztudott az is, hogy egy lezárt életmű feldolgozása könnyebb feladat, mint az élő és alkotó művész folyamatosan változó elképzeléseinek követése. De fontosnak láttam a Fischer Ernő Alapítvány létrejöttét is, amelynek elsődleges céljaként az életmű feldolgozása van megjelölve. Én magam és az alapítvány kurátorai is akkor - 2002-ben - húsz évvel fiatalabbak voltunk, olyan pozíciókban és aktivitással, hogy nagyobb lehetőségeink kínálkoztak, mint most. Nem vitatom, hogy sokat tettünk és teszünk ma is a közös ügy érdekében, de sajnos a műhely szerű együttműködésben az életmű feldolgozásával kapcsolatban eddig nem sok eredményt értünk el. 2014-ben magam hozzáfogtam a nálam levő anyag megközelítőleg szakszerű feldolgozásához, de a centenáriumi év lezártával, az érdeklődés hiányában én is feladtam ezt a munkát. Az évek pedig múlnak, és most már csak abban látok reményt, hogy majd az utánunk jövő nemzedék talán felfigyel arra az értékre, amelyet Fischer Ernő életműve magában rejt. Ezért most már a visszaemlékezéseimben a művészettörténeti szempontokat figyelmen kívül hagyva, a saját személyes emlékeim alapján, a magam nézőpontjából próbálok még valami használható információt láthatóvá és hallhatóvá tenni, Tanár úr munkásságával kapcsolatban. Most sem személyes panaszként hoztam szóba a mester tartózkodó vélemény nyilvánítását a húsz-huszonöt évvel ezelőtti munkáimmal kapcsolatban. Ma is egyet értek vele, hogy nem voltak ezek olyan nagy alkotások, amelyeket Ő és én is elvártam magamtól. Korrekt, tisztességesen megoldott stúdiumként ezek a rajzok elmentek és ma is elmennek, mint azt a késői közlés igazolja, de ennél több nincs bennük. Mert itt már nem a statisztika, a mennyiségi mutatók, és a lájkok száma a mérvadó, hanem a festői, művészi minőség és a mű differenciáltságának, összetettségének a mértéke. 

     Még azt is szóba hozom, hogy ezzel a bejegyzéssel párhuzamosan dolgozom egy ugyanehhez a témához kapcsolódó íráson, amelyben Hamvas Béla szellemi hatását vizsgálom Fischer Ernő életművében. Ennek az aktualitását az adja, hogy a Szentendrei Városi Könyvtár és az Ars et Víta Művészet és Élet Alapítvány, Thiel Katalin tízrészes előadás sorozatát kezdte meg idén januárban, amelyből újra szeretném fel eleveníteni saját olvasmány élményeimet Hamvas Béla műveivel kapcsolatban. Azért fontos számomra ehhez a témához tartozóan, mert harminc-harmincöt évvel ezelőtt a mester-tanítvány viszony emberi és művészi vonatkozásait ebből az életműből értettem meg, és sokat beszélgettünk erről Tanár úrral is. Akkor és most sem voltunk közös nevezőn, nem mindenben értettünk egyet e-tekintetben, ezért ki-ki a maga módján viszonyult ehhez. Hamvas szóhasználata, terminológiája szerint az "alapállásban" nem értettünk egyet. Én sokkal földhöz kötöttebben és gyakorlatias szempontból értelmeztem ezt a helyzetet, Tanár úr pedig a művészetvallás felől közelítette meg ezt a témát. De nem csak ezt, hanem az élet gyakorlati oldalát tekintve, Ő mindig egy kicsit a föld fölött lebegett, én meg tenyeres-talpas módon a földön jártam és járok ma is. Az említett előadás sorozat első előadása "Nevezetes névtelen" címmel már elhangzott, amely bevezetés volt Hamvas világába és épp a "siker" és a "dicsőség" oldaláról közelített az életműhöz. Ezt kezdtem szétszálazni én is Hamvas, Fischer és a magam munkásságában, amit itt is teszek. Mert a sikert és a dicsőséget köznapi értelemben egy világ választja el, és ha mind a kettőt magunkénak szeretnénk tudni, akkor kijátszuk egymással szemben a két fogalmat. Nem azt mondom, hogy a gyakorlat oldaláról mérsékelt módon nem lehet valamiféle labilis egyensúlyt létrehozni e-tekintetben, de ahogy a művészetvallás használja ellentmondásba ütközünk.


Tudom, sok kérdés nyitott maradt így is, de majd folytatom egyszer, és talán valamikor kikerekedik belőle egy érthetőbb egység, erről a bonyolult emberi kapcsolat rendszerből.


Tanár úrról és rólam kevés olyan fénykép maradt fen, amelyen együtt vagyunk láthatók - legalább is az én tulajdonomban - mert általában én fényképeztem és dokumentáltam a közös eseményeket. Ezért látható egyik-másik fényképen, hogy ha nem a fényképező gép volt a kezemben, akkor az az ormótlan, nagy, féltáskányi asztali magnó, amelyen majd háromszáz órányi hanganyagot rögzítettem, beszélgetéseinkről, tárlatvezetéseiről és előadásairól. Befejezésül  bemutatok pár képet, amelyet most rögtönözve találtam.




A nyolcvanas évek második felében

 






1989. Esztergomi Keresztény Múzeumban rendezett hetvenöt éves születésnapi kiállításán.










A kilencvenes évek első felében








1992. Soproni művésztelep ebédlőjében.


  












2002. szeptemberében náluk, halála előtt pár héttel. 






2021. február 7., vasárnap





  2021. január 29-én, az ÉLET ÉS IRODALOM  LXV. évfolyam, 4. számában tizenkét munkám reprodukciója volt látható, Sinkó István festőművész, tanár és művészeti író rövid ajánló írásával. Erről az nap adtam hírt a facebook-on és az általam vezetett blogon írtam egy bejegyzést is. Ezt követően minden nap nyomtatott változatban, feketén-fehéren, illetve szürkeárnyalatos formában és színesben is láthatóvá tettem a képeket, majd többször megosztottam híradásként az újság címlapjának egy részét, amelyen az egyik munkám látható. A megjelenés napján írt Bővített kiadás (I.) című írásomban pedig felvázoltam a további tervemet, amely arról szólt, hogy a következő lapszám megjelenéséig megpróbálom az interneten a fentebb leírt módon fenntartani az érdeklődést az anyag iránt, és egy hét múlva visszatérek, kiértékelve az elért eredményt, vagy eredménytelenséget.     

   Ígéretemhez híven most újra itt vagyok, és ebben a bővített kiadás tovább bővített változatában, először megpróbálom röviden összefoglalni azokat a saját különböző portáljaimon történt internetes megnézettségeket, amelyek az elmúlt héten történtek. Másodsorban új képekkel egészítem ki az újságban és a blog bejegyzés első részében látottakat, valamint elmesélem a képek történetét is. 

     Kezdem a statisztikával. Bizonyára többeket meglep és főleg azokat, akik nem gyakran lájkolnak, az a facebook értesítés, hogy "András László Alföldi megemlít egy  bejegyzésben". Előre bocsátom, hogy azon túl, ami eddig is nyilvános volt az által, hogy valaki megnézte a híradásaimat és képeimet, itt nem érintem a személyes kapcsolatainkat, és nem térek ki semmiféle hozzászólásra vagy megjegyzésre. A gratulációkat és egyéb véleményeket, az adott helyen megköszöntem és megválaszoltam. Itt csupán statisztikai szempontból, a számadatok összevetése miatt kerül mindenki említésre. Ezt szükségesnek tartottam előre tisztázni, annál is inkább, mert ezek csak a bejegyzés végén lesznek láthatóak, abban az összesítésben, amelyeket a különböző posztoknál találtam. Tehát aki arra kíváncsi csak, hogy milyen módon kerül megemlítésre, az gyorsított módon futtassa végig a képeket és szövegeket, és függelékként láthatja azt. De remélem, lesznek páran akik az újabb képeket is megnézik, és talán néhányan a szöveget is elolvassák. 

     Azzal kezdem, hogy számomra is meglepetés volt első nap, az a nagyszámú megnézettsége a híradásnak, ahol fél nap alatt a facebook-on majd százan lájkolták. De mivel a mobil telefonon való megtekintésnél, ha nem is nyilvánítja ki valaki a tetszését lájkolással, csupán csak egy pillantást vet a képre és megy tovább, akkor is ez a hír kb. kétszer ennyi emberhez juthatott el. Mondhatom viszont, hogy összeadva a különböző posztokon új összeállításban látható, és az újra megosztott ismételt megjelentetéseket, egy hét alatt a megnézettség és tetszés nyilvánítások ténylegesen is meghaladták a kétszáz körüli számot. Mind ez azért érdekes számomra, mert mint az előző bejegyzésben írtam, eredeti szándékom elsősorban a nézettség számbeli vizsgálata egyenlőre a tartalomtól függetlenül, a hagyományos kiállítások látogatottságával összevetve. Ha csak ezt veszem számításba, elmondhatom, hogy az én esetemben messze meghaladta a nézettség száma, az egy-egy eddigi kiállításomnak a  tényleges tárlatlátogatók számát. De még a facebook-on rendszeresen bemutatott képeim nézettségét is jóval túlszárnyalta, mert az nálam átlagosan húsz-harminc fő. Tehát számszerűségében sikeresnek mondható az esemény.

       Az más kérdés persze, hogy ez a képek tartalmisága szempontjából mit jelent. Ennek részletes kifejtésére most sem vállalkozom, csupán annyit jegyzek meg, hogy a mű és az alkotó szempontjából az első lépés minden esetben az, hogy a képről és szerzőjéről szerezzenek tudomást. Az ÉS-ben való megjelenés pedig mindenképpen megtisztelő, mert azon ritka lapok közé tartozik, amely jóval több mint fél évszázada következetes és magas szellemi színvonalon működő hetilap, a magyar értelmiség talán egyetlen olyan lapja, amelyet még érdemes kézbe venni. Így olyan olvasók előtt is láthatóvá válnak a képek, amely egy tágabb szellemi horizont nyit meg, mint a szűkebb képzőművészethez tartozó szakmai közönség. Ezzel egyenlőre lezárom a statisztikai adatokkal kapcsolatos megjegyzéseimet, és most rátérek a képek keletkezéstörténetének és utóéletének leírására. 

        Az ötlet, Sinkó Istvántól származik, mert ő ajánlotta fel a lehetőséget, hogy szívesen ír pár sort az utóbbi időben a facebook-on látható képeimről, ha egyet értek vele. Megtisztelő volt az ajánlata, és gyorsan és elhamarkodottan, valamint felelőtlenül azonnal rávágtam, hogy szíves-örömest vállalkozom rá. Csak ezután kezdtem megnézni és végig gondolni, hogy miket is láthatott István, melyik képekre gondolt? Többször nagyon vegyesen és ötletszerűen posztolok a saját munkáim közül képeket, amelyek a különböző időszakokból származóan sokszor nagyon eltérőek tematikában, műfajban, stílusban, tartalomban, érettségben  és minőségben. Ezért nagyon nehéz az egész munkásságomra egységesen jellemző anyagot összeszedni. Arra ügyelek viszont, hogy egy-egy kiállításomon csak összetartozó képek legyenek láthatók, és itt is az látszott célszerűnek. De mikor visszanéztem az idővonalamon az utóbbi egy-két hónapban látható képeket, akkor megint először a mennyiségi tényező ötlött fel, hogy mennyire túlsúlyban vannak a Budaörsi anziksz anno 2000. című kiállításom fotói. Ebből következően kiderült, hogy Sinkó István is elsősorban ezekre a munkákra gondolt. Ennek külön aktualitást adott - és én is részben e-matt szedtem elő a fényképeket - Závada Pál 2020. novemberében megjelent Waderer című könyve, amely Budaörsről szól képben és szövegben elbeszélve. A könyv hátoldalán ez olvasható összefoglaló ajánlóként: 




Ezzel kapcsolatban az alábbi linkre kattintva, meglehet nézni az általam készített fotókat a budaörsi Ótemetőről.

https://andraslaszloalfoldi.blogspot.com/2020/11/budaorsi-anziksz-anno-2000-i-otemeto.html


Én Budaörsön születtem és egész életemet ott éltem le, ugyanabban a házban amelyben világra jöttem, és még részben ma is ott lakom, ezért különösen megérintett ez a könyv. Persze ez nekem nem volt teljesen újdonság, mert ennek első kiadása más címmel, majd második kiadása hasonló címen mint ez a harmadik kiadás, sokkal kisebb példányszámban már 2006-ban napvilágot látott, a Budaörsi Város Önkormányzat kiadásában. De hozzám nemcsak az eddig említett két ok miatt állt közel ez a téma, hanem vannak más szálak is, amelyek összekötnek vele. A kilencvenes években és a kétezres év első évtizedének feléig, épp ezen könyv megjelenése előtti évig - 2005-ig -, több mint tíz éven át, alkalmanként kiállítás rendezőként és fotósként dolgoztam a budaörsi Helytörténeti Múzeumnak. A Závada könyvben látható archív felvételek egy részét is én repróztam a különböző családoktól kölcsönkapott fényképekről, amelyek nem kerültek a múzeum tulajdonába, hanem csak az általam készített másolatok formájában ismertek. Ennek egy része publikálva lett, a többieket pedig alkalmanként egy-egy évforduló vagy ünnep alkalmából, aktuális kiállítás formájában tettem láthatóvá a Helytörténeti Múzeumban annak idején. Könyv formában itt találhatók meg a munkáim: 
  • Franz Wendler és a budaörsi Kőhegyi kápolna 150 éve : Franz Wendler und die 150 Jahre der Steinberg-Kapelle in Budaörs / [összegyűjt.,sajtó alá rend. Kovács József László] ; [latin szöv. gond. Diós István] ; [fényképek: Alföldi László] ; [kiad. a] Budaörs Német Kisebbségi Önkormányzata, Riedl Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény. Budaörs, 2005. 169 p., 4 t. ill.

Az eddig felsorolt kötődéseim, életkorom és a millecentenárium adta azt az ötletet, hogy 2000-ben csinálok egy kiállítást, amelyben az addigi képzőművészeti tevékenységemet összefoglaló módon, különböző műfajokban készített művek által bemutatom az "én Budaörsömet", azt a kort és teret, ahol születtem, felnőttem és éltem. Ötven éves voltam ekkor. 1998-ban és 99-ben dolgoztam ezen a programon, de 2000-re csak részben készültem el az anyaggal. A fotókkal már kész voltam, ezek alapján készült papírnyomatok is nagyrészt elkészültek, a grafikai munkák megvoltak az összetettebb átírt grafikák elkészítéséhez, amelynek kollázzsal tovább fejlesztett változatának egy része most látható volt az ÉS-ben is. A nagyobb méretű munkák viszont még sehol sem voltak, ezért kérdéses volt, hogy nyilvánosság elé állok-e ilyen befejezetlen, félkész anyaggal. De mivel századforduló és ezredforduló egyszerre csak ezer évenként adódik, ezért úgy döntöttem, hogy nem halasztom el a kínálkozó alkalmat, és ebben a formában is bemutatok valamennyit az elkészült munkákból. Ez volt egyben az első önálló kiállításom is, amely ily módon felemásra sikerült, mert több évtizedes képzőművészeti tevékenységem csak nagyon csonka módon mutatkozhatott meg, mivel a kiállítás nagy részét a fotók tették ki. Ezért mondhatta az akkor 86 éves mesterem a kiállítás láttán biztatásként és dicséretként, hogy még jó fotós válhat belőlem. A kisteremben látható papírnyomatokhoz tapintatosan egy szava sem volt, hogy ne kelljen nemtetszését ünneprontó módon szavakban is kifejtenie. 



Kiállítás meghívó és program ismertető.




Fischer Ernő 2000-ben Budaörsön a Zichy majorban Budaörsi anziksz címmel rendezett első önálló kiállításomon. 

     Éreztem és tudtam a véleményét így is, amit nemsokkal később, ugyan az év végén a budafoki Szent Kristóf Jazz Galériában Fejek címmel rendezett második önálló kiállításom megnézésekor, a tapintatos  elhallgatással már nem tudta leplezni véleményét, és arckifejezésével tudtomra is adta nemtetszését. 



Fischer Ernő (1914-2002.) 2000 őszén a budafoki Szent Kristóf Jazz Galériában rendezett második önálló kiállításomon, háttérben Balázs Tibor tanítványa és rajztanár kollégája. 

        Mind ezt a történeti hátteret azért vázoltam fel, mert a most publikált képek több mint a fele ide vezethető vissza, és húsz éve keletkeztek és vártak a feltámadásra, amelyet e balul sikerült indulás után, mindjárt félre is tettem és nem folytattam a további feldolgozásukat. De nem csak a Závada könyv aktualizálta a fényképek újbóli előkerülését, hanem az is, hogy 2020-ban szerettem volna egy visszaemlékező kiállítást csinálni ebből az anyagból, amely a pandémia miatt elmaradt. 
 
         Amikor egyre sürgetőbbé vált az anyag leadása az ÉS szerkesztőségbe, akkor Sinkó Istvánnal együtt kerestük, hogy melyik képek lennének alkalmasak a Budaörsi anziksz sorozatból a fotók közül, fekete-fehér formában az újságpapírra nyomtatva. A próba képek elkészítése láttán arra a megállapításra jutottunk, hogy sajnos ezek ily módon túl sokat veszítenek a tartalmukból, és kompozíciójukban szétesnek, mivel eredetileg a színre épült a szerkezetük. Ezért nyomtatási szempontok miatt kellett a fotók alapján az átírt és átértelmezett rajzos-kollázsos változatot előtérbe helyezni, és közlésre szánni. Persze itt is jelentős szerepe van a színnek, de a rajzi érték szürke árnyalatos formában átveszi a szerepet, és megőriz valami sajátos tartalmat ebben a változatban is. A további nehézséget az adta, hogy ez a hat-hét kép már meghatározta azt az irányt, amely alapján ki kellett választani még néhány képet a teljes anyag összeállításához. Így fordult elő, hogy még inkább visszamenve az időben, a címlapra került angyalszárny 1997-ben készült, egy angyalsorozat darabjaként. Ez a választás is hozzá tartozik még mesteremhez, Fischer Ernőhöz kapcsolódó történetemhez, mert épp ebben az időben kezdtem leválni, a majd harminc éves szakmai irányításáról. Ebben lényeges szerepet játszott az abban az évben, Szuromi Pállal közösen írt, Az utánzástól a szimbolikus formaképzés című könyv megjelenése, amelynek pályázati szinopszisát az én hasonló című írásom képezte. Itt érlelődött meg bennem, hogy önálló utakra lépek, és saját elképzeléseimet követem, figyelmen kívül hagyva mesterem véleményét. Ő maga sohasem ajánlta és kezdeményezte, hogy önálló kiállítást rendezzek, mert az volt a véleménye - joggal - hogy ráérek, korai az még nekem. Viszont az idő múlt, ötven év felé közeledtem, és éreztem, hogy ha most nem lépek a pályára, akkor végképp lemaradok a gyerekoromba választott hivatásról, és annak felnőtt módon történő gyakorlásáról. Itt azért Tanár úr mentségére azt is megjegyzem, hogy neki is 1962-ben, 48 éves korában volt az első önálló kiállítása. Mind ezt azért írtam le, mert ezek a képek, amelyek most ebből a két sorozatból közlésre kerültek, sohasem voltak kiállítva és több mint húsz éve vártak a megjelenésükre. Ezáltal elnyerték nagykorúságukat, besorolódtak a kiállított képeim közé, és tartalmi milyenségüktől és minőségüktől függetlenül engem képviselnek, illetve innentől befejezett képként nekem is vállalnom kell őket. Érdekessége ennek a tizenkét képnek a sorsa, mert mindössze egy olyan van közöttük a Pompeji vázlatok sorozatból, amely az elmúlt két évtizedben rendezett összesen húsz önálló kiállításomon beavatást nyert, és nyilvánosan ki volt állítva 2012-ben, Budapesten a Mercure Museum Galériában. A többi három-négy kép is Fischer Ernő halála után készült, a kétezer tízes évek második felében, és még nem volt kiállítva sehol sem. Három a Hommáge á Ország Lili sorozat része, egy pedig sorozaton kívüli magányos csendélet, amely viszont technikai szempontból kapcsolódik a kollázsos grafikákhoz. Én magam is csodálkoztam az újságban látva a képeket, hogy ezek a hányatott sorsú munkák, a címlapon szereplő elsőtől, a huszonegyedik oldalon látható utolsóig, húsz évet átívelő idő távlatában, egymás közelségébe kerülve, milyen módon képviselnek engem és, hogy milyen koherens egységet képeznek. 

        Ezek után talán érdemes kitérni arra is, hogy mindezt miért mondtam el a képekhez kapcsolódóan, és miért szőttem bele a személyes kapcsolatomat Fischer Ernőhöz. A mester és tanítvány viszonyról hét évvel ezelőtt, 2014-ben a centenáriumi évben írtam már egy blog bejegyzést, és ott azt ígértem, hogy valamikor visszatérek erre a témára és folytatni fogom a történetet. Kérdés lehet az is, hogy miért vártam eddig, és miért éppen egy ilyen témánál térek vissza ehhez. Ennek is története van, és hogy közelebb kerüljünk a megértéshez, röviden erre is kitérek. Tanár úr halála óta, lassan húsz éve reménykedem abban, hogy ha életében nem is került a munkássága a szakma érdeklődési körébe, vagy csak nagyon mérsékelten, de mindenképpen a festői és szellemi értékéhez képest nem kellő mértékben, akkor talán most jött el az ideje. Több oknál fogva is reménykedhettem ebben. Elsősorban azért, mert az időközben megváltozott külső körülmények között, nagyobb teret kapott az az ideológiai háttér, amelyben jobban bele illett volna az életmű felkarolása, mint az előző rendszerében. Köztudott az is, hogy egy lezárt életmű feldolgozása könnyebb feladat, mint az élő és alkotó művész folyamatosan változó elképzeléseinek követése. De fontosnak láttam a Fischer Ernő Alapítvány létrejöttét is, amelynek elsődleges céljaként az életmű feldolgozása van megjelölve. Én magam és az alapítvány kurátorai is még húsz évvel fiatalabbak voltunk, olyan pozíciókban és aktivitással, hogy nagyobb lehetőségeink kínálkoztak akkor, mint most. Nem vitatom, hogy sokat tettünk és teszünk ma is a közös ügy érdekében, de sajnos a műhely szerű együttműködésben az életmű feldolgozásával kapcsolatban eddig nem sok eredményt értünk el. 2014-ben magam hozzáfogtam a nálam levő anyag megközelítőleg szakszerű feldolgozásához, de a centenáriumi év lezártával, az érdeklődés hiányában én is feladtam ezt a munkát. Az évek pedig múlnak, és most már csak abban látok reményt, hogy majd az utánunk jövő nemzedék talán felfigyel arra az értékre, amelyet Fischer Ernő életműve magában rejt. Ezért most már a visszaemlékezéseimben a művészettörténeti szempontokat figyelmen kívül hagyva, a saját személyes emlékeim alapján, a magam nézőpontjából próbálok még valami használható információt láthatóvá és hallhatóvá tenni, Tanár úr munkásságával kapcsolatban. Most sem személyes panaszként hoztam szóba a mester tartózkodó vélemény nyilvánítását a húsz-huszonöt évvel ezelőtti munkáimmal kapcsolatban. Ma is egyet értek vele, hogy nem voltak ezek olyan nagy alkotások, amelyeket Ő és én is elvártam magamtól. Korrekt, tisztességesen megoldott stúdiumként ezek a rajzok elmentek és ma is elmennek, mint azt a késői közlés igazolja, de ennél több nincs bennük. Mert itt már nem a statisztika, a mennyiségi mutatók, és a lájkok száma a mérvadó, hanem a festői, művészi minőség és a mű differenciáltságának, összetettségének a mértéke. 

     Még azt is szóba hozom, hogy ezzel a bejegyzéssel párhuzamosan dolgozom egy ugyanehhez a témához kapcsolódó íráson, amelyben Hamvas Béla szellemi hatását vizsgálom Fischer Ernő életművében. Ennek az aktualitását az adja, hogy a Szentendrei Városi Könyvtár és az Ars et Víta Művészet és Élet Alapítvány, Thiel Katalin tízrészes előadás sorozatát kezdte meg idén januárban, amelyből újra szeretném fel eleveníteni saját olvasmány élményeimet Hamvas Béla műveivel kapcsolatban. Azért fontos számomra ehhez a témához tartozóan, mert harminc-harmincöt évvel ezelőtt a mester-tanítvány viszony emberi és művészi vonatkozásait ebből az életműből értettem meg, és sokat beszélgettünk erről Tanár úrral is. Akkor és most sem voltunk közös nevezőn, nem mindenben értettünk egyet e-tekintetben, ezért ki-ki a maga módján viszonyult ehhez. Hamvas szóhasználata, terminológiája szerint az "alapállásban" nem értettünk egyet. Én sokkal földhöz kötöttebben és gyakorlatias szempontból értelmeztem ezt a helyzetet, Tanár úr pedig a művészetvallás felől közelítette meg ezt a témát. De nem csak ezt, hanem az élet gyakorlati oldalát tekintve, Ő mindig egy kicsit a föld fölött lebegett, én meg tenyeres-talpas módon a földön jártam és járok ma is. Az említett előadás sorozat első előadása "Nevezetes névtelen" címmel már elhangzott, amely bevezetés volt Hamvas világába és épp a "siker" és a "dicsőség" oldaláról közelített az életműhöz. Ezt kezdtem szétszálazni én is Hamva, Fischer és a magam munkásságában, amit itt is teszek. Mert a sikert és a dicsőséget köznapi értelemben egy világ választja el, és ha mind a kettőt magunkénak szeretnénk tudni, akkor kijátszuk egymással szemben a két fogalmat. Nem azt mondom, hogy a gyakorlat oldaláról mérsékelt módon nem lehet valamiféle labilis egyensúlyt létrehozni e-tekintetben, de ahogy a művészetvallás használja ellentmondásba ütközünk.  

         Maradva egyenlőre a magam sikerénél, meg kell állapítanom, hogy azt amivel alátámasztani szeretném az ÉS-ben való megjelenéssel elért eredményt, azt önmagában a nézettség számával nem lehet igazolni. Ezért érintettem már elég önkritikus módon a közzé tett munkák művészi értékét és minőségét. De mivel itt a hamvasi és fischeri dicsőség értelmezésébe a magam alkotásaival kapcsolatban nem szeretnék belebonyolódni, más irányba keresem a kiutat. Nem azt mondom, hogy azok a rajzok, kollázsok, többszörös nyomatok vagy monotípiák, nevezzük bármilyen műfajunka, teljesen értéktelenek, hanem épp azt szeretném láthatóvá tenni, hogy milyen összefüggésrendszerben jutnak érvényre. A továbbiakban átadom a szót a képeknek, és majd utánuk térek vissza röviden még a sikerre.


Kezdjük először az újságban látott anyag gerincét képező kerítést ábrázoló rajzos-kollázsokkal. Mint írtam, a téma a fotókból indul ki. Ezért nézzük meg ezeket is, majd a rajzi változatot és végül az átírt, átértelmezett és közölt képeket. 




Alföldi László: Uzsoki köz 46/b. (I.), analóg fotó, 40 x 60 cm, fotópapír, vintage nagyítás, 1998. (Elvileg a budaörsi Helytörténeti Múzeum tulajdona.)


Budaörs, Uzsoki köz 46/b., címmel, ahogy a kép bal felső sarkának közelében halványan látható a házszám táblán mutatja. Ez egy jó régi orosz Zeni fényképezőgéppel készült, hagyományos analóg fotó, mindenféle technikai trükk nélkül, csak le van fényképezve. Persze azért már művészi szemléletről árulkodik, mert elég rafináltul kiegyensúlyozott kompozíciós viszonyra épül, a valami és a semmi, a sík felület és a rajzos rész, a telített és az üres rész, de még a vörös és a kék színkontrasztja is ezt a feltevést erősíti. 





Alföldi László: Uzsoki köz 46/b. (II.), analóg fotó, többszörös expozícióval, 40 x 60 cm, fotópapír, vintage nagyítás, 1998. (Elvileg a budaörsi Helytörténeti Múzeum tulajdona.)


Mint láthatjuk, kis elmozdulással az előző kép jobb szélén látható postaláda itt beljebb kerül és a kép kompozíciós központjává válik. Aztán a többszörös expozíció révén, háttérként sejtelmesen beúszik egy düledező présház fala és bejárata. De itt már nem egy egy dimenziós térben vagyunk, és nem a puszta leképzésből adódó helyszín ábrázolásé a főszerep, hanem egy művészi szándékkal létrehozott virtuális térbe léphetünk be. A több dimenziós síkra feszített tér, itt utat enged a szabad vizuális asszociációknak és a saját emlékvilágunkból előkerülő képeknek. A maga módján itt minden képnéző átélheti a saját többrétegű egyidejűségét a múló időben.  


 

Alföldi László: Uzsoki köz 46/b., papír, tusrajz, 20 x 30 cm, 1999. (Magántulajdon)


Ezen a rajzon már összegződnek azok a motívumok amelyek az igen nagyszámú, több száz képet magában foglaló Budaörsi anziksz fotó sorozatomon fellelhetők. Alapját az előző két képen látható helyszín adja, amely nem csupán az itt bemutatott  képből áll, hanem 10-12 önálló felvételen jártam körül a témát. A postaládán, kerítésen, esőcsatornán és a szőlő indákon túl, itt más felvételekről előkerül az össze csukaható szobalétra és az udvari létra is. A rajz követi a második fotó síkra feszített téri megoldását, és eltér már a hagyományos perspektivikus ábrázolástól. 



   


Alföldi László: Budaörsi anziksz sorozatból (Uzsoki köz 46/b. (I.)), vegyes technika (papírnyomat alap, kollázs és tusrajz), 2000. (Magántulajdon)





Alföldi László: Budaörsi anziksz sorozatból (Uzsoki köz 46/b. (II.)), vegyes technika (papírnyomat alap, kollázs és tusrajz), 2000. (Magántulajdon)







Alföldi László: Budaörsi anziksz sorozatból (Uzsoki köz 46/b. (III.)), vegyes technika (papírnyomat alap, kollázs és tusrajz), 2000. (Magántulajdon)


A fenti három kép még felismerhető módon követi a bemutatott két fotón és az utánuk következő rajzi vázlaton látható motívumokat, de már bonyolultabb képszerkezetet mutat, amelyet még összetettebbé tesz a váratlan helyen és helyzetekben megjelenő színes újságpapír kollázsok megjelenése. Ez többszólamúvá teszi a képeket és a puszta ábrázolás fölé emeli, amely egy sajátos festői vagy pontosabban képzőművészeti térbe helyezi a látványt. 




 
Alföldi László: Budaörsi anziksz sorozatból (Uzsoki köz 46/b. (IV.)), vegyes technika (papírnyomat alap, kollázs és tusrajz), 2000. (Magántulajdon)


Ez a kép már látszólag elszakad a kiinduló alapul szolgáló fotóktól, rajztól és az összetettebb kollázsos megoldású képektől, pedig magában rejti mindazoknak az érzéki benyomásoknak élményét, átír és átértelmezett tapasztalatát. A kép tere itt már megtévesztően elszakad a reális téri ábrázolástól, mert egyrészt láthatjuk frontálisan függőlegesen síkra feszített formában, vagy lapjára fektetett felülnézeti megoldásként is. Ez a téri bizonytalanság labilissá vagy inkább lebegővé teszi a látványt, kihúzva a lábunk alól a talajt, és ezzel megszüntetve a földi két lábon állásunkat, mi magunkat is elbizonytalanít. Nem adja az ábrázolás azt az egyértelműséget minta az előző képek, hanem teljesen absztraktá válik. Így, kérdésként áll a néző ellőtt, vagy inkább a néző áll a maga kérdésével a kép előtt, hogy megpróbáljon választ adni a földi létezésére, és egy elvontabb szférához tartozó lét felé való vonzódására. 





   

Alföldi László: Budaörsi anziksz sorozatból (Uzsoki köz 46/b. (IV.)), vegyes technika (papírnyomat alap, kollázs és tusrajz), 2000. (Magántulajdon)


Mielőtt végképp eltűnnénk és ellebegnénk vagy lezuhannánk a földről, kapaszkodjunk meg a látványba és egyszerre legyünk a létezés és a lét mindkét dimenziójában. Annak ellenére, hogy ott kísért a kép közepén a létra, amely egyszerre vezet lefelé és fölfelé is, és amely kivihet bennünket a képből, képletesen a világunkból, ha nem vigyázunk. Lehet, hogy csak nekem, mint a kép alkotójának szól ez ilyen pátoszosan, de ma sem tudom letagadni mesterem világának művészet vallásba vetett hitét, annak ellenére, hogy egyre távolodom tőle, és csak megszüntetve-megőrizve tudom elengedni a kezét.  






Alföldi László: Belső terek (I.), diáról, színes nyomat, papíron, 40 x 60 cm, 1999. (Magántulajdon)



Nem akarok önmagam ismétlésébe bocsátkozni és még egyszer megfogalmazni más szavakkal azt, amit napokkal ezelőtt egy facebook bejegyzésben már leírtam erről a képről, ezért inkább idézem: "Sinkó István talán erre a képsorozatra gondolt, - amiből most csak egyet mutatok be - amikor az ÉS-ben megjelent írásában így ír egyes munkáimról: "Alföldi az átértelmezés során egy ablakban visszatükröződő másik ablakot vagy utcateret a sík logikája szerint sokszoroz, teszi transzparensé, esetleg kitakar és beolvaszt egy motívumot a másikba." A megígért második "Bővített kiadás (II.) blog bejegyzésben kitérek majd ennek alaposabb és részletesebb kifejtésére. Mert bármily furcsának is tűnhet, ez a fotó szorosan összefügg az ÉS-ben látható rajzokkal, és különösen az újság 21. lapján látható záró képpel."


Annyi személyes kiegészítést még hozzáfűzök ennek a megint csak majd száz képet magába foglaló Belső terek című sorozathoz, hogy a Budaörsi anziksz sorozattal egy időben és azonos szemlélettel készült. A saját szülőházam átépítése közben, amelyet én csináltam kétkezi munkával, és közben folyamatosan fotóztam a lakás és a tér átváltozásait, - itt most stílszerűen Sinkó István írásának címére utalva - átértelmezéseit. Ez 1999. január elejétől június 3-ig tartott, miközben vártuk az első unokám (Janka) megszületését, hogy megújult  lakásba térhessen haza. 




Alföldi László: Belső terek (II.), diáról, színes nyomat, papíron, 40 x 60 cm, 1999. (Magántulajdon)



    Ez az anyag még ugyancsak felfedezésre és feltámadásra vár, ha a hagyományos megjelenési módot tartjuk egyedül mérvadónak és elfogadhatónak, a nyilvánosság előtt történő beavatás jellegű felszentelésnek, hogy befejezetté váljon által a kép. Mivel ez a sorozat még sosem volt kiállítva és nyomtatott formában publikálva, és eddig még csak itt az interneten volt látható, ezért tehetjük fel a kérdést, hogy ezáltal mire jutott? Ezzel a kérdéssel visszatérhetünk a kiinduló ponthoz, a statisztikai kimutatásokhoz, a mennyiségi képszemlélethez a minőségi helyett. Ahhoz, hogy egy rápillantásnál több időt szakítsunk egy kép megnézésére a facebook-on, arra ott nincs idő, mert a hírfolyamban feltűnve és belekeveredve abba a képözönbe ami ott látható, minden kép esztétikai minősége csupán információvá válik, és megszűnik hagyományos értelemben képként, pontosabban műnek lenni. Talán itt a blogon már több s remény és az esély arra, hogy az a kis számú néző közönség, aki a több száz lájkoló közül rászánja magát és végig nézi itt is képeket, - kiemelve a facebook  képözönéből - a saját összefüggés rendszerében, az visszajuthat a virtuális térben is az esztétikai minőségi képszemlélethez. De ha egy-két látogató időt  szán rá, és tovább lép, és elolvassa az alkotó töprengéseit, kétségeit, személyes történetét, saját alkotásaihoz fűzött kép elemzéseit, akkor eljuthat a hermeneutikai műértelmezéshez, még itt a képernyő előtt is.  





Alföldi László: Befalazott labirintus (VI.), vegyes technika, 35 x 80 cm, 2019-2020. (Magántulajdon)







Befejezésül láthatóvá teszem azt a három facebook poszt, amely több helyen meg lett osztva, és itt összesítettem azok névjegyzékét, akik látták és lájkolták is valahol ezeket a bejegyzéseket.







Zoltán HorváthKatalin MózesLuca Lipódi, Csengery SzilviaReichard ÁgnesSzékács ZoltánKolus LajosGyörgy MichelbergerGyorgy JonasAdorján IldikóSomogyi GyörgyZsuzsa BerényiMária VénÁgnes GubicsTatjana DanicicAnnus Gábor, Judit KolusBakacsi LajosEdit Csovelák, Ghyczy GyörgyLászló BörcsökSimon Attila, István Losonczy, Éva TurbulyTheo Cohnen, Ferenc PuhaMiklós Nagy, Mátrai IstvánRobert MandelKálmán Körösi PappRegina CseuzJános SzabóÉva DobosPintér PéterEdgardo Cantoni, Mineke ReindersEszter MolnárIzsák ÉvaAndrea PáczeltGéza Stremeny, , Erzsebet LieberKatalin BirtalanS Nagy KatalinJanos Kalmar, Blaise PasztoryVarga LászlóErzsébet KuruczErik Lux, Baksai JózsefAlexandra Nádas, Mihály DömötörIldikó BenkőAndrea BallóÁron GáborDmitry Nikolai KazakovKati VerebicsEdit MajorGödi Vass IstvánTímea VárhelyiKádár Kádár TímeaBarti MagdolnaKatalin JánosiZsolt BaksaJudit PázmányEmil Lajos KovácsKassai-Farkas ÁkosJanka LipódiAttila KoppányMargó BorsosVass TiborFischer BalázsIldiko KardosMiklós Sáránszki, Andrea Szappanos, Mária KövérViktória BaloghSkoda ÉvaHetal ShahLászló LonovicsErika LindMihály KériAnikó RáczCsillag Abafáy-DeákDmitry KoshkinAttila ErdősJózsef GábosGalambos ÁdámSusanna LaknerKemény ZoltánSzénási MihályMonika KútvölgyiSinkó IstvánSándor BátaiLudmilla BaitsaevaAndrás VándorGábor KirályÁgnes Stiller LuzsiczaZsubori Ervin, Péter FarkasZsigmond KovácsMinyo Szert KárolySándor KataJózsef BöröczTurbuly LillaMihail VictorovKatalin KelemenVankó IstvánZsuzsanna BükiGréti KőfaragóAlicia Silva Rey, Gyula Molnár, Éva THorváth, Magdolna KölüsGeorgios TzortzoglouNora Raquel MartinMerényi GyörgyPéter SzerdahelyiFicsor SaroltaThomas HoffmannJean MeadorGábor KernerBálint BaráthÁgnes SzabóJudit KoplikМихаил ПавлюкевичHegyesi Katinka TinkaOrsolya ParillIstván CsizmadiaKata Árváné Hevér,

Luca LipódiBeáta Bacsó


 


Faragó Ágnes Ar t,  Beáta BacsóKatalin KelemenErika LindIstván RadnaiAndrea PáczeltМихаил ПавлюкевичZsolt BaksaBlaise PasztoryBorbála KovátsAndrea BallóErzsebet LieberS Nagy KatalinFicsor SaroltaKemény ZoltánBaksai JózsefKároly NagyReichard ÁgnesAttila ErdősKati SzékelyiKároly HantosJúlia PéteryCsillag KatalinAleck ChekiniMiklós SáránszkiAndrea SzappanosLászló LonovicsSzékács ZoltánSinkó IstvánJános MaczuczaSzénási MihályJudit KoplikJudit KolusOrsolya ParillKata Árváné HevérKolus LajosÉva TurbulyAttila KoppányAleck ChekiniMiklós SáránszkiÉva TurbulyAttila KoppányAndrea SzappanosLászló LonovicsJános MaczuczaSzénási MihályJudit KoplikOrsolya ParillKata Árváné HevérSusanna LaknerPéter FarkasMihály Dömötör




Akik megnézték az első részt
73 közös ismerős

172 közös ismerős

18 közös ismerős

20 közös ismerős

22 közös ismerős

99 közös ismerős

10 közös ismerős

11 közös ismerős

18 közös ismerős

6 közös ismerős

27 közös ismerős

13 közös ismerős

25 közös ismerős

2 közös ismerős