2014. február 23., vasárnap

A blog elérhetősége II.





                                                http://www.andraslaszloalfoldi.blogspot.com

A blog elérhetősége I.



             A teljes szöveg megtekintéséhez, kattints a blog címre: andraslaszloalfoldi.blogspot.se



                                                       

Fischer Ernő: Honfoglalás című képének genealógiája - Az utolsó alkotói korszak sajátosságai Fischer Ernő festészetében I.




                                                 
Mielőtt belekezdenék a címben jelölt téma tárgyalásába, röviden ki kell térjek az előző bejegyzésemben közölt  forrásmunkák visszavonásának problémájára. Eredeti szándékom az volt, hogy először a megjelent szakirodalmat sorra veszem, majd kommentálva és korrigálva, bevezetem azokat is az életmű ismeretébe, akik még nem hallottak Fischer Ernő munkásságáról. Erre azért lett volna szükség, mert mint a blog indításánál is feltételeztem, elsősorban nem azokat tudom az interneten megszólítani, akiknek valamilyen ismerete van már e témában, hanem, akik rácsodálkoznak egy-egy itt bemutatott műre és ezután további ismereteket szeretnének szerezni az alkotóról és műveiről. Ez a célom azonosnak tűnt a tíz éve működő Fischer Ernő Alapítvány feladataival, amelynek első bekezdése így foglalja össze céljait: "Fischer Ernő életművének feldolgozása és méltó helyre illesztése a magyar és egyetemes képzőművészetben, független szellemi műhely létrehozása Fischer Ernő hagyatékának feldolgozása a vizuális kultúra fejlesztése, ismerté tétele, ápolása érdekében, illetőleg a szellemi hagyaték művészképzésbe, művésztanárképzésbe illesztése." 
       A szándékom szellemi részével azt hiszem egyenlőre még nincs baj, a probléma ott kezdődik, hogy a katalógusok esetében az Alapítványnak és a Fischer családnak, a két könyv vonatkozásában pedig a könyvkiadóknak elvileg anyagi érdekeltsége van a kiadványok terjesztésében. Az más kérdés, hogy a könyveket sehol sem forgalmazzák, és a katalógusok terjesztése is csak részben megoldott, ezért gyakorlatilag mindegyik hozzáférhetetlen az érdeklődők számára. Ennek ellenére elfogadom és a továbbiakban tiszteletben tartom a tulajdonosok jogait, valamint utólag is elnézésüket kérem, hogy az issuu-ra való feltöltéssel megsértettem érdekeltségüket.

      Mivel olyan művekről, amelyek nem elérhetők és így az ismeretlenség homályába vesznek, idézgetések formájában recenziót sem érdemes írni, ezért Szuromi Pál kismonográfiájának elemzését befejezve, a további három forrásértékű kiadvány kritikai elemzésétől egyenlőre eltekintek. Ezzel persze megnehezítem azok dolgát, akik csak most kezdték felfedezni és megszeretni Fischer Ernő képeit, mert átugorva sok ismertetésre szoruló kérdést - amit az eddigi művek már többször leírtak - olyan belső szakmai problémákkal folytatom bejegyzéseimet, amelyek elsősorban a beavatottak számára érthetők és egyértelműek. Aki még ezzel a nehézséggel megküzdve is követni akarja az életmű alaposabb megismerését, és valamit nem ért az itt leírtak összefüggéseiből, az tegye fel kérdéseit a megjegyzések rovatban, és ott szívesen megválaszolom.
       A megszokott képelemzésektől eltérően én egy-egy mű megismerésének legjobb módszerét abban látom, ha a befogadó is végigjárja azt az utat, amit az alkotó megtett a mű megalkotása során. Persze erre ritkán adódik alkalom, mert az általános szemléletünk a kész művekre fókuszál, és elhanyagolhatónak tartja a keletkezés folyamatának megismerését. De ha meghaladva az esztétikai befogadás egyoldalúságát, párosítjuk a hermeneutikai szemlélettel, akkor nem véletlen, hogy egy-egy mű keletkezésével összefüggő rajzok és vázlatok is fontos szerepet tölthetnek be a kész kép megértésében. Fischer Ernő munkásságában ez jól végigkövethető, mert az életformájából adódóan - Budapest és Szeged között ingázva - és az ezzel összefüggő munka módszeréből következően, minden alkotását számtalan ilyen dokumentum kíséri. E mellett érdemes megvizsgálni egyéb tényezőket is, hogy minél tágabb háttér előtt szemlélhessük a kész műveket.

        A Honfoglalás című kép 1996-ban a Kempinski Galéria Millecentenárium tiszteletére kiírt, meghívásos pályázatra készült. A tartalmi előírások az alábbi mellékletben vannak összefoglalva


        Meghívott művészek húszan voltak, kiállítottak 19-en, az alábbi katalógusban 18-an szerepelnek.


    A katalógusból hiányzó 19-ik kiállító Fischer Ernő volt, aki nem készült el a képpel a beadási határidőre, így a zsűrizésből és a díjazásból kimaradt, de a kiállításon már szerepelt az alkotása. 
     Talán itt érdemes elkezdeni ennek a képnek a történetét, mert mint az indulás is mutatja, nem ment zökkenőmentesen ennek előkészítése. Tanár úr és a Budaörsi Műhely együtt munkálkodása itt ért félidejébe, mivel 1989. óta, hat éve készítettünk alapokat a műveihez, és ezt követően még hat évig folytattuk ezt a tevékenységünket, egészen 2002-be bekövetkezett haláláig. 
       Közbevetőleg meg kell említeni, hogy az 1997-ben megjelent Fischer Ernő - Szuromi Pál, Az utánzástól a szimbolikus formaképzésig című könyv pályáztatása 1995-ben kezdődött.  Épp ekkor, 1996-ban dőlt el, hogy a könyv elnyerte a pályázatot és kiadásra kerül. De egyenlőre szerző kerestetik hozzá. Ez meglepő fordulat volt, mert a pályázat a Nemzeti Tankönyvkiadónak az általam 1995-ben, Fischer Ernő munkásságát bemutató diavetítéses előadás sorozathoz készült, majd hatvan oldalas írott szöveggel lett alátámasztva, és az elbírálás is ez alapján történt. 
       Részlet a beadvány szövegéből:


    Ebből következően Tanár úrral és a szerkesztővel, D.Kovács Júliával is az előzetes megbeszélések alapján szerzőként Sipos Endre, Lajta Gábor és én lettem megjelölve. Most nem részletezem, miért és hogyan módosult az eredeti elképzelés a szerzőséget illetően - ezt majd egy későbbi bejegyzésemben megteszem - de tény, hogy rosszul érintett a háttérbe kerülésünk.
     
      Ilyen körülmények között jött az a felkérés, hogy szervezzem meg és csináljuk meg a Honfoglalás című kép előkészítését, a vázlatok és a szóbeli megbeszélések alapján. Nem mondtam le a feladatot, de a történtek után nem sok kedvem volt alkotó módon végiggondolni ezt a témát és manuálisan is közreműködni a kép elkészítésében, ezért megkértem T.Horváth Évát és Nagy Imre Gyulát, hogy vállalják át ezt a munkát, így én és Csengery Béla ez esetben csak az anyagokat biztosítottuk és szerveztük a kivitelezést. A feladat meghatározása úgy szólt, hogy készítsenek minél izgalmasabb absztrakt expresszív alapot - úgynevezett "determinált káoszt" - amely inspirálóan hat a téma felvetéséhez. A pályázatban megjelölt három lehetőség közül, Munkácsy Mihály Honfoglalás című képére esett a választás, ennek a parafrázisához kellett alapot készíteni. Éva és Imre önállóan külön dolgozott egy-egy vásznon és az első felrakás után, Tanár úr Imre munkáját választotta a folytatáshoz. Ezt követően az előzetes vázlatok alapján felrajzolták a figurális tematikát meghatározó szerkezeti vázat, majd tovább gazdagították a felület esetlegességét. Ez az első fázis látható az alábbi képen a budaörsi műtermemben

         
 Érdekes sorsra jutott Éva "második helyezést" elért alapja, mert abból lett tovább fejlesztve az 1997-ben elkészült Archaikus mozgás című kép. / Az alábbi fotón az előtérben Nagy Imre Gyula munkája, az ablaknál T.Horváth Éváé látható.

             
      
    Ezt követően készítettem el a blind rámákat, feszítettem fel a vásznakat,  és szállítottuk el Tanár úr műtermébe.
       
     Felvetődhet a kérdés, hogy mi a szerepe itt a két társalkotónak, milyen módon határozták meg az elkészült műveket az általuk készített alapok, mi maradt meg egyáltalán a kész műveken az indulásnál felvetett festői problémákból és inspiráló értékekből, közös alkotásról lehet e beszélni, vagy tekintsünk el az eddig történt eseményektől és teljesen autonóm alkotásoknak tekintsük a kész műveket? Azért is választottam ennek a két képnek a keletkezéstörténetét elsőül bemutatni, mert egyrészt itt én csak szervezőként, lelki és szellemi megerősítőként és a vásznak felfeszítésében vettem részt a közös munkában; másrészt pedig ennek a két műnek a különbözősége  mutatja meg talán legszemléletesebben Fischer Ernő időskori munkáiban az alkotótársi közreműködés és az önálló műalkotás létrehozásának ambivalenciáit. Ezekre a kérdésekre most még nem adok válaszokat, először sorra veszem a tényeket, külön bejegyzésekben elemezni fogom az utolsó alkotói periódusban /1989-2002./ készült művek közül azokat, amelyek a közös tevékenység során jöttek létre, és ezután térek vissza az itt felvetett problémákra.

       Nézzük mi történt a Honfoglalás című képpel a budaörsi műhelyből való elszállítás után, Tanár úr műtermében.


         Mint látható a fenti képen, a szerkezeti váz megtartásával, a tervezett kompozíciós rendnek megfelelően, pauszpapírral fel van kollázsozva a figurális rész fő alakja, illetve a felső részen a lovasok vonulása. Itt még főleg a középső részen, de az alsó és felső zónában is a lefedettség ellenére jól látható Nagy Imre Gyula által készített expresszív, gesztusszerű, csorgatott festői letét. Az indulásnál megfogalmazott eredeti szándéka az volt Fischer Ernőnek, hogy elsősorban minden tematikai kötöttség nélkül, szabadon felfestett absztrakt festői értékek felhasználásával, fragmentum szerűen kerülnek a felületre a figurális és konkrét dolgokra utaló szimbolikus formák, amelyek a narratív történetet felidézik. A következő képen Árpád mellé felkerültek már a pajzsot tartó figurák, de még mindig őriz valamit a háttér az indulásnál megfogalmazott elképzelésből.


       A vázlatokon jól látható, hogy Tanár úr az első laza rajz után, egyre inkább halad a konkrét ábrázolás felé. Főleg az utolsó alkotói korszakra jellemző ez a kettősség, egyrészt az, hogy szeretne minél elvontabb megformálásnál maradni, másrészt pedig mindig előkerül a pedagógus énje, amely verbálisan lefordítható üzeneteket is közölni akar a művel.





     Ha összevetjük a vázlatok vonalas rajzait az alább látható alappal, akkor jól kitűnik az ellentmondás.


     Ahhoz, hogy megértsük miért kell egy ilyen "összemaszatolt" felület - ami fentebb látható - a Fischer képek indításához, ki kellene térni a szimbolikus forma rövid meghatározására, mert azt nem szabad összekeverni a szimbólummal, a jellel és egyéb jelképekkel. Helyénvaló az lenne, ha most Tanár úr idézetével világítanám meg ezt a kérdést, Az utánzástól a szimbolikus formaképzésig című könyvből, az ugyancsak ezzel a címmel szereplő tanulmányából, aminek a kiegészítő alcíme: A "KÉP" mint komplex modell. Hogy nem ezt teszem, azt az indokolja, hogy akkor sem, amikor az írás megjelent, és ma - majd húsz évvel később -sem értek mindenben egyet Mesteremmel a szimbolikus formát illetően. Kritikai észrevételeimet most nem fejtem ki, mert remélem, hogy lesz módom még ezt a könyvet újra közszemlére tenni itt az interneten teljes terjedelmében, vagy ha nem én, akkor a Fischer Ernő Alapítvány megteszi ezt, és úgy nemcsak kiragadott idézetek formájában világíthatok rá a problémás részekre, hanem a teljes szöveg ismeretében. De mint fentebb már utaltam rá, ennek a könyvnek az "alapja" is hozzám kötődik, mivel a pályázathoz leadott anyagot én készítettem, ezért most abból idézve próbálok magyarázatot adni a felvetett kérdésre.  
       
        Először idemásolom az előadássorozat meghirdetésének meghívóját, hogy látható legyen, milyen összefüggésből emelem ki a további idézetet. 




          Az alább közölt magyarázó idézet a program harmadik előadásából való, amely "Az új képi gondolkodástól, a szimbolikus formaképzésen át, egy autentikus festői világ kibontakozásának bemutatása" címmel lett meghirdetve, aminek alcíme "A mű hatása és a szimbolikus formaképzés"



           Elnézést ezért a hosszú idézetért, de ezt ennél rövidebben nem lehet megfogalmazni - legalábbis én nem tudom, és nincs is szándékom egymondatos definícióra leszűkíteni - mert akkor a tartalom a lényegét veszíti el. 
        Hogy is hangzott a kérdés? Minek egy ilyen "összemaszatolt" felület a mű elkezdéséhez? Ha figyelmesen olvastuk a szöveget, akkor kiderül, hogy itt már nem a realista ábrázolásról, és nem is a kiüresedett absztrakt formákról van szó, hanem a kettő szintéziséről. Mindkét szélsőségre lesznek példák és a jó egyensúlyra is, ahol megvalósul ez a szándék. A most tárgyalt kép esetében sajnos a reális ábrázolás nagyrészt elnyomja az absztrakt alapot. A vázlatokon látható sémák, nem a festői értékeket felvető alap formarendjéből származnak, hanem csak rá vannak erőltetve a felületre. Ha megnézzük a mű keletkezésének fázisait, jól látható, hogyan tűnik el a spontán, gesztusszerű, csorgatott felület drámaiságot sugalló expresszív kifejezése, egy erőtlenebb dekoratív megjelenésben.
                 
                    Először még egyszer az alap, majd a kép későbbi fázisai és alatta a befejezett mű látható




             Persze egy ilyen viszonylag kötött feladatnál, igyekszik minden alkotó bizonyos kompromisszumokat kötni a közérthetőség érdekében, és így általában nem ekkor szokták a fő művüket megalkotni. Nem véletlen, hogy az egy időben készült másik alapból - amelyet T.Horváth Éva készített - minden kötöttség nélkül, a tárgyalt utolsó korszaknak, az egyik legjobb alkotása készült el 1997-ben. Az Archaikus mozgás című képről van szó, ahol az alap drámaiságnak átütő ereje, mindvégig megőrződött úgy, hogy a tartalmat meghatározó forma az alap festői rétegéből bontakozott ki. Itt is nagy volt a kísértés, mert ahogy néhány helyen fel van tüntetve, a kép alcíme a Golgota volt, és Tanár úr és köztem lezajlott többszöri beszélgetés eredményeként nem lett konkrétabban meghatározva ez a tematika. Részletesebben erről majd a következő bejegyzésemben írok. 

                                    Alább az 1997-ben készült Archaikus mozgás című kép látható



              Érdemes még végignézni a kinagyított motívumokat, mert ez felidézheti azt, ahogy  egy nagyméretű művet eredetiben szoktunk szemlélni. Először az egész képpel találkozunk, majd közelebb menve a részleteket vesszük szemügyre. Ami itt még egyedivé teszi a műbefogadást, hogy keletkezéstörténetében is láthatjuk a művet az indulástól, a különböző állapotokon át, a befejezésig. De mikor van egyáltalán befejezve és mikor kész a kép? Nem akkor kezdődik e igazi élete minden műnek, amikor a mester leteszi az ecsetet? Vagy éppen akkor, amikor az első vonalat húzza a képen?  És ugyanígy kérdés, hogy egy készülő műnek nincs e ugyanolyan - sőt néha lényegesebb - üzenete, mint a befejezettnek tulajdonított alkotásnak? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk majd, ha követjük a képek származástanát, azaz a bejegyzés címében jelölt genealógiáját. Szándékosan vettem át ezt a biológiai kifejezést, amely az élőlények fejlődéstörténetével foglalkozó tudományágban használatos. Részben azért, mert minden szellemi mű sok hasonlatosságot mutat az élő lény természetével, másrészt pedig, olyan aspektusait szeretném megmutatni egy-egy alkotásnak, amely hangsúlyozza azt, hogy mindegyiknek van előzménye és következménye. Az alkotás kezdetétől a mű befejezéséig, majd az első befogadótól az idők során rárakódott történelmi rétegekig, mindig változik a kép mondanivalója. A később megszerzett szellemi tapasztalatok ugyanúgy változtatnak rajta, mint az idők során elszenvedett fizikai állapotának változásai, sőt az anyagi megsemmisülését követően, a róla szóló mítoszok módosulásai. 

                                                                  Részletek a kész műről.  


                         A bal oldali harcos alakjának három fázisa: kezdeti, középső és befejezett.

                                     A jobb oldali harcos három fázisa: kezdeti, középső és befejezett.


A középső figura, Árpád alakjának különböző fázisai, a kezdetektől a befejezésig / felső sor/. Az alsó sorban különböző színhatások és közelebbi részletek láthatók.

A kép felső részén a csatajelenetek, valamint a korona és kereszt motívum , illetve azok nagyított változata látható az alábbi képen. 


                A kép alsó részén a trónoló királyi pár és a címer, illetve azok nagyított részletei láthatók 

         
                          Fischer Ernő: Honfoglalás /1996./ című képe, befejezett és kiállított állapotában.


        Befejezésként bemutatom még azokat a pályamunkákat is, amelyek ugyancsak Munkácsy Mihály Honfoglalás című képe alapján készültek, és így a feladat megoldásának tekintetében, Fischer Ernő alkotásával összevethetők.



          Fent balra Kádár János Miklós, jobbra Gyémánt László, lent balra Somogyi Győző, jobbra Eigel István munkája látható. Majdnem olyan ez, mint Kerényi által megrendelt  festmények 2011-ben, amikor az elmúlt 150 év jeles eseményeit kellett /kellett!???/ megfesteni. Ma néha elgondolkodom azon, hogy Tanár úr ellent tudott volna állni egy ilyen felkérésnek 2011-ben? Somogyi Győző és Gyémánt László ezt is elvállata és az alábbi képen látható, miként oldották meg a kapott feladatot, tizenöt évvel később. 


                           Záróképként még egyszer, Munkácsy Mihály: Honfoglalás /1900./ című képe.





      
          




       

























2014. február 7., péntek

Szuromi Pál: Fischer Ernő kismonográfia IV.




          Ez az esemény aktualizálta az újra felidézését ennek a négy évvel ezelőtti blogbejegyzésnek. Ma is csak azt tudom mondani, ami alább olvasható és amit akkor írtam. Szuromi Pálnak érdeme, hogy először az 1989-ben megjelent kismonográfiában, majd 1997-ben az Utánzástól a szimbolikus formaképzésig című kötetben szereplő írásával, átfogó képet adott Tanár úr munkásságáról. Külön érdeme Palinak, hogy amikor a Képzőművészeti Kiadó szerkesztősége felkérte egy életmű bemutatására a "Mai Magyar Művészet" című sorozatban, a megadott festők névsorából Fischer Ernőt választotta. Választhatott volna mást is, és akkor talán még ma sem lenne egy összefoglaló mű, amely a maga szűkre szabott keretei között, láthatóvá tenné a pályaív legfontosabb állomásait. A nyolc évvel később, a Nemzeti Tankönyvkiadó által megjelentetett kötethez viszont Tanár úr kérte Palit, hogy a megadott keretek között egy tanulmány formájában, tovább gondolja a munkásságának későbbi alakulását. De ezzel sem tekinthetjük mindenre kiterjedőnek az említett két kiadványt, mert az életmű akkor sem zárult le. Fischer Ernő életének még hátralevő öt évében jelentős alkotások születtek. Így, Tanár úr halálának tizedik évfordulójára rendezett kiállítás alkalmából, a Fischer Ernő Alapítvány által kiadott katalógusban Nátyi Róbert művészettörténész tanulmánya már posztumusz módon zárja a sort. Az említett kismonográfia és a két tanulmány nagy vonalakban összegzi az életművet, de a 2014-ben a centenáriumi év alkalmából indított blog sorozatom több mint száz bejegyzése felhívja a figyelmet a további kutatások szükségességére.

Budapest, 2018. február 10.




     Mint a blog megnyitásakor is jeleztem, itt elsősorban az a célom, hogy a centenáriumi év keretében aktualizáljam és ismertebbé tegyem Fischer Ernő festőművész munkásságát, illetve az eddig nem ismert dokumentációk közzétételével, lehetőséget adjak az életmű újra értelmezésére. Ezért kezdtem az eddig megjelent és ma már nehezen hozzáférhető alapvető forrásmunkák bemutatásával, elemzésével, és az ott fellelhető tévedések korrigálásával a bejegyzéseimet. Sajnos kevés ilyen mű van, és a meglévőekben is sok a tárgyi anyag alaposabb ismeretének hiánya miatt, a megtévesztő magyarázat. Ezek addig nem szoktak zavaróak lenni, amíg elfogadjuk az adott helyzetet és nem akarunk ennél tovább lépni, de komoly gondot jelentenek, ha nagyobb tényanyag összefüggésében szemléljük a dolgokat. Mivel az én szándékom nem csupán az, hogy népszerűsítsem az életművet, hanem elsősorban az, hogy további kutatásokhoz kedvet csináljak az eddig nem ismert tények feltárásával, ezért éreztem szükségesnek először a tévedések helyreigazítását.

        Szuromi Pál 1989-ben megjelent kismonográfiája a mai napig meghatározó perspektívát nyit Fischer Ernő emberi és képi világára, és lényegében ez a szemlélet nem változott az 1997-ben kiadott, Az utánzástól a szimbolikus formaképzésig című könyvben, és a 2012-ben napvilágot látott katalógusban sem. Ez annak köszönhető, hogy az eddig elemzett elírások és tévedések ellenére - ami nem elsősorban a szerző hibája - Szuromi Pál alapjaiban jól látta és látja ma is az életmű szellemi összefüggéseit. Értékes leírást ad Tanár úr személyiségéről, alapos képelemzéseivel szemléletesen mutat rá az egymásra épülő képi látás fejlődésére, és a nyolcvanas évek végéig pontosan követi azt az ívet, ami a kezdeti próbálkozásoktól az érett korszakig elvezet. Az 1997-ben megjelent Fischer Ernő - Szuromi Pál, Az utánzástól a szimbolikus formaképzésig című könyvben írt tanulmányában, lényegében a kismonográfiában kialakított szemléletének megfelelően, tovább értelmezi az időközben készült újabb munkákat. Nátyi Róbert a 2012-ben a katalógusa előszavában ugyancsak az előző két írásra támaszkodik és ő sem lép tovább a kutatásban, újabb tényanyagot csak az 1997 és 2002  között készült képek jelentenek. Szellemi összefüggéseiben igaz kitágítja az eddig megismert horizontot és értékes párhuzamokat ismer fel az adott anyagban, de további kutatásokat ő sem végez. Persze nem is várható el a katalógus előszó megírásánál egy nagy monográfiához szükséges anyag feltárása, de a hozzáférhető és ismert tények figyelembevétele, azt hiszem itt is elkerülhetetlen.

       Sajnos az életmű több mint a fele ma már nem elérhető, mivel ismeretlen gyűjtők tulajdonában van. Az viszont nem elfogadható, hogy a fotó dokumentációban meglévő műveket nem vesszük figyelembe, és csupán a családnál és a múzeumokban levő képekre építünk. Így leredukáljuk az amúgy is csonka életművet egy negyedére, pedig majd fele azért valamilyen formában feltárt és elérhető. Ebben a blogban ezt a teoretikusok által nem ismert, vagy csak részben ismert anyagot is be fogom mutatni, ami részben átformálhatja az eddig kialakult elképzeléseinket Fischer Ernő festészetéről.

       Szuromi Pál kismonográfiájának elemzését azzal szeretném zárni, hogy megköszönjem neki úttörő munkáját, mivel számomra is útmutatót adott ezzel az könyvvel, és az ott leírt minden alapvető megállapításával egyetértve és figyelembe véve, igyekszem továbbgondolni a közös szellemi örökséget, a ma hozzáférhető teljes anyag ismeretében. Képmellékletként ezért most bemutatom és Szuromi Pálnak ajánlom, a legkorábbi időkből fennmaradt rajzokat, és ezt követően folyamatosan közszemlére teszem az életművel kapcsolatban összegyűjtött rendelkezésemre álló dokumentumokat.


A jegyzetfüzetben található rajzok 1938. nyarán készültek, a prágai főiskola szünidejében Losoncon, a családról és a szomszédokról.





















         











Félíves méretű, a prágai főiskolán készült tanulmány 1938-ból.