Megszentelt hétköznapok: A vonal rítusa – Alföldi László András Konok ikonok című művéről

 Műleírás: Alföldi László András: Konok ikonok, 1988., vegyes technika (újságpapír, íróka és pszeudo-ön-kollázs), 50 x 35 cm.

 Megszentelt hétköznapok: A vonal rítusa – Alföldi László András 

 Konok ikonok című művéről 

 Alföldi László András 1988-as, Konok ikonok című alkotása a művész pályafutásának egy különösen izgalmas, átmeneti pillanatát rögzíti. A cím önmagában is feszültséget hordoz: az „ikon” a szakrális állandóságot, a mozdulatlan örökkévalóságot jelöli, míg a „konok” jelző egyfajta dacos kitartást, emberi küzdelmet sugall. Ez a kettősség nemcsak a témában, hanem a technikai kivitelezésben, különösen az íróka és az újságpapír találkozásában válik kézzelfoghatóvá. 

 A mű alapanyaga, az újságpapír, a profán világ legmulandóbb hordozója. A napi hírek, a reklámok és a hétköznapi zsibongás rétegei a „pszeudo-ön-kollázs” módszerével kerülnek egymásra, létrehozva egy kaotikus, mégis strukturált hátteret. Erre a zajos alapra érkezik meg az íróka – az a népi kerámiadíszítésből kölcsönzött eszköz, amely Alföldi kezében a szakrális írás és a spirituális rajz eszközévé nemesedik. 

 Az írókával húzott fehér, plasztikus vonalak ezen a képen nem csupán kontúrok. Ezek a vonalak imádságok és kántálások vizuális megfelelői. Ahogy a népi fazekas az edény falára „írja” a mintát, Alföldi úgy vési bele a modern világ információs hordalékába a maga „konok” jeleit. A fehér vonalrendszer – amely itt-ott archaikus betűkre, rovásjelekre vagy stilizált emberi alakokra emlékeztet – egyfajta szellemi hálót von a hétköznapok törmeléke fölé. Megszelídíti és rendszerezi azt, amit az idő elmosna. 

 A kép 50 x 35 cm-es mérete egy hordozható oltárra, egy személyes imatáblára emlékeztet. A sötét és világos felületek drámai váltakozása, a „pszeudo-ön-kollázs” sűrű textúrája és az íróka éles fénye között megszületik az a csend, amely az ikonok sajátja. Az alkotás azt üzeni: a szentség nemcsak az aranyozott fatáblákon, hanem a tegnapi újság foszlányai között is megtalálható, ha van egy kéz, amely elég konok ahhoz, hogy a vonal rítusával előhívja azt. 

 Ez a mű egyfajta vizuális palimpszeszt, ahol a modern kor rétegei alól felsejlik egy régebbi, mélyebb tudás. Alföldi László András itt nemcsak fest, hanem közvetít: a profán papírt az íróka segítségével transzcendens felületté lényegíti át, létrehozva korunk sajátos, dacosan fennmaradó „konok ikonjait”.