Ma a kilencvenes éveket képviselő Struktúra című kép elemzése következik, a hat évtizedet átívelő hat képből. Ezt az évtizedet nagyrészt Fischer Ernő munkáinak létrehozásában való közreműködés töltötte ki. Csak az utolsó harmadban 1997-ben kezdtem a saját önálló munkáimmal foglalkozni és 2002-ig, Tanár úr haláláig a vele való együttműködés intenzitása csökkent, de élete végéig magmaradt.
Idézet az "Ars poetica helyett" című saját kiállításom megnyitójából, amit én rendeztem és nyitottam meg:
"A Struktúra című alkotás, épp huszonöt évvel ezelőtt, 1990-ben készült. Ez volt Fischer tanár úrral való alkotói együttműködésem első éve. Fontos állomása ez az életemnek, mert több évtizedes előkészület és tanulás után, a festészet területén itt váltam nagykorúvá. Ugyanis 1989 tavaszán, a Mester hetvenötödik születésnapjára rendezett kiállításán kért meg arra, hogy élete hátralévő éveiben legyek segítségére abban, hogy néhány régebbi alkotásának felnagyított változatát létrehozhassa. Tanár úr számára ez az együttműködés alkotásokban gazdag tizenhárom évet jelentett még, nekem pedig nagy tapasztalatot az alázat megélésében és a művészet megértésében. De ha tovább vizsgáljuk a képet, jól látható, hogy itt a hagyományos olajképre jellemző, ecsettel való festéssel nem nagyon találkozunk. Főleg az íróka használatával kialakított rajzi réteg az, ami uralja a felületet, és csupán az alsó rétegek maradványaiból következtethetünk egyéb technikai megoldásokra. Mert valamikor ez is tisztességes olajképnek készült, de aztán rákerült egy csomó kollázs, amit újra lefedett több lazúr réteg, és végül az egészet ellepte az a vonalháló, amely részben még ma is látható. A képnek nem volt a kezdetekben sem a valóság látványára visszautaló motívuma, mert eleve absztrakt strukturális tanulmánynak indult. Viszont az évek alatt rárakott rétegek egyre jobban lemerevítették, és láthatóvá tették kínlódásaim eredményét, illetve eredménytelenségét – mondhatnám visszanézett a kép –amíg az egészet vissza nem smirgliztem. Ez jót tett a felületnek, mert homogenizálta és összeérlelte az anyagokat, leegyszerűsítette a mondanivalót, és így újra életre keltette a képet. Most már nem csupán csak az én görcsös szándékomat tükrözte, hanem belső tartalmának áramlását is láthatóvá tette. Ebből a kettős küzdelemből született ez az alkotás, amit Tanár úr ugyanolyan etalonként állított elém, mint az előzőleg bemutatott Becehegyi Tájat Csengery Bélának. Nekem is azt mondta, ez nincs befejezve, de ehhez ne nyúljak, tegyem el és időnként nézegessem. Azóta is ezt teszem.
Ezzel még nem fejeződött be ennek a képnek a története – sőt, talán itt kezdődött – mert ha megnézzük a Fischer Ernő által 1994-ben festett, Organikus formarendszer szürkében, és az 1992-ben készített Káosz című művét, akkor sok hasonlóságot fedezhetünk fel a három kép szellemi rokonságát illetően. Persze ez sem véletlen, ha figyelembe vesszük azt, hogy Tanár úr mindkét képének, és több hozzájuk hasonlónak az alapját abban az időben én készítettem. Ha szemügyre vesszük a 2007-ben készített Mérőpontok című képet, akkor azt is láthatjuk, hogy tizenhét évvel később miként használom fel az előbb elemzett befejezetlennek nyilvánított alkotás tanulságait. Ami korábban a tétova és görcsös útkeresés véletlenjéből fakadt, az most már felszabadult tudatos képi építkezés eredménye."
%20m%C3%A1solata%20m%C3%A1solata%20m%C3%A1solata%20m%C3%A1solata%20m%C3%A1solata%20m%C3%A1solata%20m%C3%A1solata%20m%C3%A1solata.JPG)
%20m%C3%A1solata%20m%C3%A1solata%20m%C3%A1solata%20m%C3%A1solata%20m%C3%A1solata%20m%C3%A1solata%20m%C3%A1solata%20m%C3%A1solata%20m%C3%A1solata.JPG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése