A remegő szentség - Ahonnan a szentek kiléptek - (II. Szépirodalmi esszé)

 

Alföldi László András: Labirintus szentek nélkül (IV.) és Szentek a labirintusban (I.). egyenként 20 x 70 cm, vegyes technika (papír, fénymásolat, pszeudo-mobil-kollázs), 2024.

 A remegő szentség  - Ahonnan a szentek kiléptek (II. esszé)

Vannak labirintusok, amelyekbe nem beleveszni kell, hanem amelyekből lassan, rétegenként kopunk ki mi magunk. Alföldi László András 2024-es sorozata olyan, mint egy lassított felvétel az emlékezet pusztulásáról vagy épp az újjászületéséről. Ahogy a „Szentek a labirintusban” képsorain végigvezetjük a tekintetünket, nem alakokat látunk, hanem feszültséget. A fénymásolatok szemcsés szürkesége és a kollázsok éles vágásai között ott lüktet a kérdés: mi marad a szentségből, ha a technika rácsai közé szorítjuk? 

 Aztán a szentek eltűnnek. Marad a „Labirintus szentek nélkül”. Ez nem hiány, hanem felismerés. A kertépítő türelmével és a filozófus kérlelhetetlenségével megalkotott struktúra önmagában is vallomás. Gadameri értelemben itt már nem az történik, amit a művész akar, hanem az, ami a képpel történik a sokszorosítás és az elcsúszás során. 

 A kép nem „kész”, hanem „folyamatban van”. Fischer Ernő tízéves átfestéseinek szelleme kísért ezekben a 20x70 centiméteres univerzumokban, de itt az időt nem a festékrétegek vastagsága, hanem a fénymásolás „információ-éhsége” méri. Alföldi labirintusaiban a megváltás nem a kijáratnál vár, hanem ott lakozik minden egyes apró lépésben, ahogy a forma lassan tartalommal telik meg – vagy épp méltóságteljesen kiürül belőle.