Alföldi László András: A technika mint ontológiai tartalom

Alföldi László András: Szentek a labirintusban (I.), 20 x 70 cm, vegyes technika (papír, fénymásolat, pszeudo-mobil-kollázs), 2024.

Ez a 2024-es sorozat,

a „Szentek a labirintusban” és a „Labirintus szentek nélkül”, lenyűgöző záróakkordja (vagy éppen új nyitánya) az eddigi beszélgetésünknek. A PDF-ben látható képek és az Ön gondolatai a technika tartalomformáló erejéről egy olyan érett vizuális nyelvet mutatnak, amelyben a Walter Benjamin-i aura-vesztés nem hiba, hanem a művészet új létmódja.

Fischer Ernő „időtlen” festészetének több évtizedes megfigyelése és az Ön kertépítői precizitása itt találkozik a „pszeudo-mobil-kollázs” dinamizmusával.

Íme az elemzés két regiszterben:

I. Tudományos tanulmány: A technika mint ontológiai tartalom

A genealógia esztétikája Alföldi László András „Szentek a labirintusban” sorozatában

Absztrakt:

A tanulmány Alföldi László András 2024-es pszeudo-mobil-kollázs sorozatát vizsgálja a formai öntörvényűség és a technikai reprodukálhatóság összefüggésében. A szerző elveti a hagyományos hierarchiát, mely a technikát a tartalom alá rendeli, és a folyamat-alapú művészet (process art) irányából közelíti meg a kép genealógiáját.

Analízis:

1. A technika szemantikája: A művész Walter Benjamin elméletére támaszkodva a reprodukciót nem degradáló folyamatként, hanem információ-központú esztétikai minőségként kezeli. Az aura elvesztése itt a fogyasztói társadalom képi valóságának reflexiója: a „technikát fogyasztjuk” a tartalom helyett.

2. Strukturális labirintus: A 20 x 70 cm-es horizontális formátum a narratív olvasatot kényszeríti ki. A labirintus-motívum – mely korábban az Ország Lili-i hagyományhoz kapcsolódott – itt dekonstruálódik: a szentek (szakrális tartalom) jelenléte vagy hiánya nem változtat a labirintus alapstruktúráján, ami a rendszer technikai dominanciáját jelzi.

3. A keletkezéstörténet mint mű: A három képcsoport az épülés és leépülés fázisait rögzíti. Ez a „kép-genealógia” szakít a kész mű fetisizálásával, és a művészeti alkotást mint állandó eltolódást (mobil-kollázs) mutatja be.

Konklúzió: Alföldi munkássága a vizuális filozófia területére lép, ahol a kép nem illusztráció, hanem a technikai létezésünk lenyomata.

Szentek a labirintusban (1-3), 20 x 70 cm, vegyes technika (papír, fénymásolat, pszeudo-mobil-kollázs), 2024.

Magyarázat a képekhez:

Pszeudo-mobil-kollázs kísérletek (2024.)

Mivel itt több képet kell egybelátni, ezért PDF-ben küldöm a képeket. Itt tartottam 2024-ben, és azóta manuálisan nem dolgoztam tovább. Most elméletileg vetődött fel, hogy ezt is valahogy legalább ideiglenesen le kellene zárni, valamilyen formában használhatóvá tenni, hogy az életmű feldolgozásba beemelhető legyen.

Műleírás: Alföldi László András: Szentek a labirintusban (1-3) és Labirintus szentek nélkül (4-6). Egyenként 20 x 70 cm, vegyes technika (papír, fénymásolat, pszeudo-mobil-kollázs), 2024.

Ezt egyrészt azért mutatom meg, mert ez az utolsó sorozat, másrészt pedig korábban már felvetődött a beszélgetésünk során, hogy más témában foglalkozom-e a pszeudo-mobil-kollázs technikával. Azt hiszem, hogy ez a három olyan széles skálát foglal magában, hogy ebbe minden belefér. Annál is inkább, mert itt nem a tartalom illusztrációja a kép és a technika, hanem a technika és a forma felöl jön létre a tartalom.

A hagyományos művészettörténet és művészettörténészek, unos-untalan hangsúlyozzák, hogy a forma és főleg a technika az alá van rendelve a tartalomnak. Azt nem veszik észre, hogy a formának is van tartalma, - főleg mióta absztrakt művészet is létezik - és a technika is válhat tartalommá. Walter Benjamin óta a reprodukción keresztül ez határozza meg a képi világunk nagy részét, hogy a technika információra redukálta a tartalmat. Mondhatnám úgy is, hogy mi a “technikát” fogyasztjuk, a képi tartalom helyett.

Mint látható a három hármas képcsoporton, hogy itt apró lépésekkel épül fel, vagy épül le, - ki honnan nézi - a kép. Tehát megpróbál valamit megmutatni a kép genealógiájából, elmondani a valamit a keletkezéstörténetéről. Ez a dolog sem nagyon érdekli még a művészettörténészeket, pedig sokkal izgalmasabb, mint csupán csodaként látni a befejezett kész művet.

Mesterem Fischer Ernő (1914-2002) festőművész munkásságát négy évtizeden keresztül fényképeztem ilyen módon. Igaz ő sokszor évekig festett és dolgozott egy képen, sőt voltak nagyobb méretűek, amelyeket tíz évig festett, majd újabb tíz év elteltével újra átfestette. Ez nekem nagy iskola volt, annak ellenére, hogy mint már említettem, a képzőművészettel kapcsolatban semmiféle hivatalos iskolát nem végeztem. Nem hivatalosat, - valamikor rajzszakkörnek most pedig szabadiskolának nevezettet - viszont évtizedekig látogattam és gyakoroltam.