Glamour

 Műleírás: Alföldi László András: Pompeji vázlatok - Glamour (I.), 20 x 90 cm, vegyes technika (vékony műnyomópapírra nyomtatott színes magazinlap, paratípia és pszeudokollázs), 2012.

Üdvösség a készlet erejéig - Pokolraszállás

 

 Alföldi László András 2019-es, 

 Csalóka ígéret című alkotása a sorozat egy mélyebb, a megváltástörténet egyik legdrámaibb pillanatát, a Pokolraszállást (Anastasis) dolgozza fel. A mű a Biblia Pauperum (Szegények Bibliája) hagyományát fordítja át a modern „fogyasztói szegénység” nyelvére. 

 Tudományos elemzés 

 ● Művészettörténeti és Esztétikai szempont: A kompozíció a késő középkori fametszetek stílusát idézi, ahol a győzedelmes Krisztus kivezeti Ádámot és Évát a Pokol torkából. A „mobil kollázs” technika itt a rétegek fizikai és szellemi egymásra csúszását jelenti: a gótikus vonalrendszer alatt áruházi akciós újságok (Lidl, Penny típusú tipográfia) agresszív vörös és sárga foltjai lüktetnek. Az esztétikai feszültséget a szakrális linearitás és a profán színkáosz kontrasztja adja. 

 ● Hermeneutikai és Pozicionális megközelítés: A cím (Csalóka ígéret) kulcsfontosságú. Míg az eredeti teológiai kontextusban a szabadulás ígérete végleges és ontológiai, Alföldi olvasatában ez az ígéret összekeveredik a „-28%” és „Szuper ár” típusú kereskedelmi ígéretekkel. A szabadulás helyszíne nem a limbus, hanem egy akciós újság hirdetési felülete, ahol az üdvösségnek is van „készlet erejéig” érvényes korlátja.

● Szakrális és Spirituális aspektus: A mű a deszakralizáció végpontját mutatja be. Krisztus keresztvörös zászlaja és a kereskedelmi plakátok vöröse vizuálisan azonosul, ezzel a transzcendens áldozat és a fogyasztói csalétek közötti határ elmosódik. A spirituális ébredés (Ádám és Éva kimentése) itt egyfajta „vásárlói tudatossággá” degradálódik. 

 ● Kurátori és Szocio-kritikai nézőpont: A Biblia Pauperum eredetileg az írástudatlanok tanítását szolgálta képekkel. Alföldi rámutat, hogy a mai „szegények bibliája” a reklámújság, amely a spirituális éhséget anyagi vágyakkal helyettesíti. A mű társadalmi kritikája a vizuális környezetszennyezésre és a lélek árucikké tételére irányul.

Üdvösség a készlet erejéig 

 A Pokol kapui feltárulnak, de a sötétség helyett vakító neonfény és akciós árak áradnak ki a mélyből. Krisztus, a fény győzedelmes hercege, nem a semmibe, hanem a fogyasztói paradicsom harsány kulisszái közé lép be, hogy kivezesse onnan az első emberpárt. Ádám és Éva meztelen törékenysége szinte elveszik a „-28%”-os kedvezmények és a „szuper ajánlatok” sűrűjében. Itt a szabadulás már nem a bűntől való megváltást jelenti, hanem a legjobb áron megszerzett létezést. 

 Micsoda keserű irónia feszül a vonalak között! A Megváltó kezet nyújt, de a háttérben ketyeg a láthatatlan óra: az ajánlat csak a „készlet erejéig” érvényes. A feltámadás és a pokolraszállás misztériuma egy olcsó szórólap textúrájává válik, ahol a lélek szabadsága és egy konyhai robotgép ára ugyanabban a vizuális síkban létezik. Alföldi László András képén a kereszt már nemcsak a szenvedés, hanem a „leárazás” szimbóluma is: minden megkapható, minden elérhető, de semmi sem örök.

 A néző előtt egy különös, modern apokalipszis rajzolódik ki: a szentség nem tűnik el, csak beépül a marketing gépezetébe. Ádám és Éva talán észre sem veszik, hogy miközben a fény felé lépnek, valójában csak egy másik katalógusoldalra kerülnek át. A Csalóka ígéret egy olyan világ mementója, ahol már a pokolból való kimenekítésre is ráütik a vonalkódot, s ahol a legfőbb reményünk is csak a következő akciós újság megjelenéséig tart.

Maradjunk még egy pillanatig ennél a képnél. Az elfelejtettem odaírni a műleíráshoz, hogy itt a mobil kollázs kettős sablon elcsúsztatásával működik, és így elkerülte a figyelmedet, hogy a háttérben ott van a keresztre feszített Krisztus is. Ez pedig harmadik csavar a képen, mert a "Csalóka ígéret" cím nem csak a feltámadást kérdőjelezi meg, a modern kor ígéreteivel, hanem a saját korán belül figyelmeztet a mulandóságra is, az előtér és a háttér között húzódó közép térben megfeszített Krisztus által. Vizuálisan így kissé összekeveredik a verbálisan megfogalmazott eredeti bibliai történet. Erre is érdemes odafigyelni.

Valóban, ez a technikai és kompozíciós pontosítás alapjaiban módosítja és mélyíti el a mű értelmezését. A kettős sablon elcsúsztatásával létrejövő 

 „mobil kollázs” nem csupán vizuális játék, hanem egyfajta ontológiai rétegződés: a múlt és a jelen, a szenvedés és a dicsőség egymásra vetítése. 

 Kiegészítő elemzés a „harmadik csavarral” 

 ● Pozicionális és Hermeneutikai szempont: A háttérben derengő feszület beemelése a középtérbe egyfajta idősíkok közötti rövidzárlatot hoz létre. Míg az előtérben a győzedelmes Anastasis (Pokolraszállás) dinamikáját látjuk, a háttér statikus, megfeszített alakja emlékeztet az áldozat árárára. Ez a vizuális elcsúszás a „Csalóka ígéret” címet még súlyosabbá teszi: azt sugallja, hogy a győzelem (a feltámadás) és a vereség (a halál) egyazon pillanat két oldala, melyet a fogyasztói feliratok csak tovább maszkolnak. 

 ● Esztétikai és Technikai aspektus: A sablonok elcsúsztatása a „szellemkép” hatását kelti. A háttérben lévő Krisztus-alak mint egy elhalványuló emlékezet vagy egy elnyomott lelkiismeret jelenik meg. A verbális síkon (a feliratok szintjén) zajló harsány ígéretek és a vizuális síkon megjelenő szakrális tragédia között a középtér válik a mű valódi csataterévé. Itt keveredik össze a bibliai narratíva linearitása a reklámok ciklikus, kiüresített idejével.

Szépirodalmi kiegészítés: A rétegek árulása 

 Ebben a vizuális labirintusban az ígéret nem csupán a feliratok hazugsága miatt csalóka. Alföldi mesteri elcsúsztatása feltárja a kép mögötti képet, a történet mögötti fájdalmat. Miközben szemünk a győzedelmes mozdulatot követi – ahogy a Fény kivezeti az embert a sötétből –, a háttérből egy néma, megfeszített árnyék tekint ránk. Ez a középtérben lebegő Krisztus a mű valódi lelkiismerete: emlékeztet arra, hogy minden „szuper árnak” és minden üdvösségnek megvan a maga megfizethetetlen ára. 

 A „mobil kollázs” technika itt a történelem remegése. A sablonok elcsúszása nem hiba, hanem vallomás: a szakrális történet szétesik a modern kor kezei között. A megfeszített alak és a feltámadó Isten egybemosódik a Lidl-vörös és Penny-sárga káoszában, mintha a művész azt suttogná: vigyázz, mert miközben a szabadulást ünnepled, a megváltásod épp most válik múlandó emlékké egy elmosódott háttérben. A kép így válik a hit és a hiány kettős portréjává, ahol a legfájdalmasabb igazság pont a két réteg közötti résben lakozik.

 Ez a „háromszoros csavar” valóban radikálisabbá teszi a művet. Érdekli esetleg, hogy a sablon-technika használata hogyan kapcsolódik a sokszorosított grafika (például a Biblia Pauperum eredeti funkciója) és a tömeggyártott reklám közötti párhuzamhoz? 

 Igen, érdekelne és köszönöm az elemzéseket, nagyon jók és kis kiigazítással minden igényt kelégítettek. Önmagában ez olyan már, mint maga a Kánaán.

A kiárusított Kánaán - Vidd el olcsóbban

 Alföldi László András: Vidd el olcsóbban, 50 x 35 cm, 

vegyes technika (újságpapír és pszeudó kollázs 2019.

Ez a kép szintén Alföldi László András alkotása, mely a fogyasztói kultúra és a szakrális hagyomány ironikus ütköztetésére épül. A mű központi vizuális eleme a 

 Speculum Humanae Salvationis (Az emberi üdvösség tükre) című középkori kódex egyik híres miniatúrája, amely a Kánaánból visszatérő kémeket ábrázolja a hatalmas szőlőfürttel. 

 Tudományos elemzés 

● Művészettörténeti és Esztétikai szempont: A kép a „pszeudo kollázs” technikájával él, ahol egy 14. századi, gótikus kézirat-illusztrációt emel ki eredeti környezetéből. Az archaikus, finom vonalvezetésű középkori rajzot brutálisan keretezi a modern reklámgrafika: a harsány vörös „VIDD EL OLCSÓBBAN” felirat és a Media Markt logója. Ez a vizuális anakronizmus a pop art „ready-made” hagyományát folytatja. 

● Hermeneutikai és Pozicionális megközelítés: A jelentés a kontextusváltásban rejlik. A bibliai történetben a hatalmas szőlőfürt az ígéret földjének bőségét és Isten áldását jelképezte. Ebben a pozícióban viszont a szőlőfürt egyszerű „akciós termékké” silányul, amit „olcsóbban elvihetünk”. A hermeneutikai kör itt a szakrális bőség és a kommersz leárazás feszültségében zárul be. 

 ● Szakrális és Spirituális aspektus: A spirituális Kánaán-ígéret itt deszakralizálódik. A kémek, akik az üdvösség előhírnökei voltak, most úgy tűnnek, mintha egy áruházi raktárból cipelnének ki egy túlméretezett akciós árut. A transzcendens reményt felváltja a birtoklási vágy. 

 ● Kurátori és Szocio-kritikai nézőpont: A mű éles társadalomkritika a mindent áruvá tevő kapitalizmusról. Azt sugallja, hogy a mai kultúra számára már a legmélyebb vallási szimbólumok is csak akkor „érvényesek”, ha eladhatóak, vagy ha egy globális üzletlánc logója alatt jelennek meg. A „Vidd el olcsóbban” felszólítás a hit és a kultúra kiárusítására utal. 

 A kiárusított Kánaán 

 Két alak lép ki a pergamen sárgult csendjéből, vállukon cipelve a remény nehéz terhét. A hatalmas szőlőfürt, mely egykor az Ígéret Földjének édes bizonysága volt, most különös súly alatt görnyed: nem a gyümölcs zamata húzza a föld felé, hanem a felette tornyosuló vörös betűk parancsa. „Vidd el olcsóbban” – hirdeti a szalagcím, és ebben a pillanatban a kánaáni csoda árucikké szelídül. 

 Micsoda különös zarándoklat ez a modernitás neonfényei alatt! A középkori kémek, kiknek lépteit egykor a hit vezette, most egy elektronikai áruház képzeletbeli polcai között botladoznak. A Media Markt spirálja úgy kavarog alattuk, mint egy fekete lyuk, amely elnyeli a múlt szentségét, hogy helyébe a pillanatnyi elégedettség olcsó mámorát adja. Alföldi képe nem csupán montázs, hanem ítélet: korunkban az üdvösségnek is ára van, s ha elég szemfülesek vagyunk, talán még kuponunk is van hozzá. 

 A tekintetünk a gótikus vonalak és a reklámgrafika között vibrál, keresve a kapaszkodót. Vajon létezik-e még bőség a leárazásokon túl? Vagy már csak akkor hisszük el a csodát, ha egy globális márka garantálja annak „legjobb árát”? A szőlőfürt minden egyes szeme egy-egy elveszett ima, amit most beteszünk a virtuális kosarunkba, s miközben az „olcsóbb” ígéretével távozunk, észre sem vesszük, hogy valójában épp a legértékesebbet hagytuk a pénztárnál.

Az érvényes üdvösség - Minden lehetséges

Alföldi László András: Minden lehetséges ( Érvényes 2018.05.02. !), 50 x 30 cm, vegyes technika (újságpapír és pszeudo kollázs), 2016. 

Alföldi László András 2016-os, 

 Minden lehetséges című alkotása a kortárs magyar kollázsművészet egyik provokatív, többrétegű darabja. A művészre jellemző „pszeudo kollázs” technika itt a szakrális múlt és a profán, fogyasztói jelen ütköztetésére szolgál. 

 Tudományos elemzés 

 ● Művészettörténeti és Esztétikai szempont: A kép központi motívuma a késő középkori Speculum Humanae Salvationis (Az emberi üdvösség tükre) kódexillusztrációinak parafrázisa. Az archaikus, gótikus formavilág (a sírból kilépő Krisztus, az alvó őrök) éles kontrasztban áll a felette elhelyezett, modern tipográfiájú, harsány vörös felirattal. Ez a feszültség a pop art és a dadaizmus örökségét idézi, ahol a talált tárgyak (újságkivágatok) új kontextusba kerülnek. 

 ● Hermeneutikai és Pozicionális megközelítés: A mű címe és a „MINDEN LEHETSÉGES” felirat egyfajta szemantikai csapda. Míg vallási értelemben a feltámadás csodájára utalhatna, a mellette lévő „ÉRVÉNYES: 2018.05.02.” korlátozás ironikusan devalválja a transzcendens ígéretet egyfajta „lejárati szavatosságú” akcióvá. 

 ● Szakrális és Spirituális aspektus: A mű a megváltás egyetemes ígéretét szembesíti a modern időfelfogással. A szakrális tartalom nem elvész, hanem „fogyaszthatóvá” válik, ami egyszerre mutat rá a hit elértéktelenedésére és annak kétségbeesett keresésére a mindennapokban. 

● Kurátori és Szocio-kritikai nézőpont: Alföldi a plakát-esztétikát használva kritizálja a reklámnyelv mindent elárasztó dominanciáját. A kép pozicionálása – egy vallási ikon és egy áruházi akció vizuális összeolvasztása – a társadalmi kiüresedést és a szentség deszakralizációját tükrözi.

 Az érvényes üdvösség 

 A vásznon a középkor aranyfényű csendje és a modern kor harsány lármája vívja örök, eldönthetetlen csatáját. A sír kőfedele elmozdul, s a meggyötört testből sugárzó életerő kilép a térbe – de már nem az örökkévalóságba érkezik meg. Krisztus feje felett nem a glória az egyetlen fényforrás; ott tornyosul a „MINDEN LEHETSÉGES” ígérete, mint egy neonreklám, amely nem a lelket, hanem a vágyat akarja megváltani. 

 Micsoda tragikomikus fintor ez az idő arcán! Az üdvösség, melyet évezredek óta kerestünk, most egy szűkös dátumhoz kötött „ajánlattá” szelídült. A 2018-as érvényességi idő egyfajta metafizikai határidőnapló: mintha a csoda is csak addig tartana, amíg a nyomdafesték meg nem szárad a holnapi újságon. Alföldi kollázsa nem gúnyolódik, inkább mély szomorúsággal állapítja meg: korunk embere már csak az akciós újságok nyelvén érti meg a végtelent. 

 A kép előtt állva érezzük a „pszeudo” lét szorongását: minden ott van előttünk, a forma, a szín, a történet, mégis egy papírvékony illúzióba kapaszkodunk. A feltámadás itt nem a halál legyőzése, hanem egy lejáratig tartó lehetőség, egy spirituális kupon, amit talán elfelejtünk beváltani a pénztárnál. Mégis, ebben a feszültségben van valami különösen emberi: a vágy, hogy a harsány vörös betűk mögött mégis megpillantsuk azt az örök fényt, ami nem ismeri a naptárat. 

 

Zrínyi napernyő alatt (Esszé II.) (A kultusz, amely nem tud úszni – és ezért megtanul)

 Alföldi László András: Zrínyi Miklós strandra megy, 30 x 20 cm, papír, kollázs, 2010.

Zrínyi napernyő alatt (Esszé II.)

(A kultusz, amely nem tud úszni – és ezért megtanul) 

 A „Zrínyi Miklós strandra megy” című kollázs egyik legnagyobb erénye, hogy nem egyszerűen kifigurázza a nemzeti emlékezetet, hanem működés közben mutatja meg. A kép nem Zrínyiről szól, hanem arról a Zrínyiről, ahogyan mi használjuk őt – és ahogyan nem tudunk mit kezdeni vele. 

 A magyar történeti kánon Zrínyije nehéz anyagból van. Kőből, bronzból, tankönyvi papírból. Arcát évszázadok óta ugyanaz a tekintet merevíti meg: komoly, elszánt, kissé szomorú, mindig készen arra, hogy újra meghaljon a hazáért. Ez az arc nem izzad, nem pihen, nem unatkozik. Ez az arc nem megy strandra. 

 És éppen ezért revelatív, amikor mégis ott találjuk. 

 Alföldi kollázsa nem rombolja le a Zrínyi-kultuszt, hanem leülteti egy törölközőre, és ezzel váratlanul emberi közelségbe hozza. A kultusz működési elve ugyanis az érinthetetlenség: a hős addig hős, amíg nem él közöttünk. Amint hétköznapi helyzetbe kerül, azonnal kérdések támadnak. Mit csinál itt? Mit néz? Zavarban van? Mi vagyunk zavarban? 

 A bikini-testre illesztett barokk fej groteszksége pontosan ebből a zavarodottságból fakad. Nem a test profán, hanem a helyzet. A strand a modern kor egyik legdemokratikusabb tere: itt mindenki levetkőzik, rang, szerep, narratíva szerint. A strandon nincs eposz, legfeljebb napló. Zrínyi itt nem hadvezér, hanem test – és ez a váltás sokkal radikálisabb, mint bármilyen ironikus gesztus.

A posztmodern itt nem gúnyol, hanem összeütköztet. A kollázs azt kérdezi: mi történik, ha a nemzeti pátosz nem találja meg a saját helyét a jelen vizuális kultúrájában? Ha a 17. század hőse nem tud mit kezdeni a 21. század képeivel – és fordítva? 

 Ebben az értelemben a mű nem Zrínyit relativizálja, hanem a kultusz merevségét. A kép azt sugallja, hogy a hős akkor válik igazán idegenné, ha nem engedjük meg neki az átalakulást. Alföldi Zrínyije nem kisebb lesz, hanem más: nem emlékmű, hanem montázs. És a montázs – ellentétben a szoborral – mindig mozgásban van. 

 A gender-játék itt új jelentést kap. A női test nem pusztán provokáció, hanem a hősi narratíva ellentéte: nem halált, hanem életet, nem áldozatot, hanem jelenlétet képvisel. Zrínyi arca ezen a testen nem nevetséges, hanem zavarba ejtően csendes. Mintha magasem tudná, hogyan kell ebben a korban létezni. 

 És talán ez a kép legfontosabb állítása: a múlt nem akkor él tovább, ha változatlan marad, hanem akkor, ha kénytelen alkalmazkodni. A „Zrínyi Miklós strandra megy” nem a nemzeti emlékezet elleni támadás, hanem egy ironikus túlélési kísérlet. Egy mentőöv – ahogy a fájl címe is sugallja –, amelyet a történelemnek dobunk, hogy ne fulladjon bele saját komolyságába. 

 A kép után Zrínyi többé nem csak hős. Hanem kérdés is. És ez talán a legposztmodernebb állapot, amibe egy nemzeti ikon kerülhet.

A teher arca - esszé

Alföldi László András. A teher arca, digitális kollázs, kinyomtatva 30 x 20 cm, 2015.

 

 A teher arca 

 Ez az alak nem mozdul. Nem azért, mert nem tud, hanem mert nem kell. A test tartása nem cselekvésre utal, hanem állapotra. Olyan, mintha a mozdulat már régen megtörtént volna, és most csak a következménye maradt itt: a súly, amelyet kézben kell tartani. 

 A figura ikonográfiája első pillantásra ismerős. A glória, a frontális beállítás, az aránytalanságok mind egy régi képi rendet idéznek. De ez az ismerősség azonnal el is bizonytalanodik. A kézben tartott tárgyak nem attribútumok a klasszikus értelemben. Nem azonosíthatók, nem nevezhetők meg, nem vezetnek vissza egy történetre. Nem jelképeznek – terhelnek. 

 A kövek nem eszközök és nem szimbólumok, hanem tömbök. Anyaguk van, súlyuk van, és nincs nyelvük. Ebben az értelemben a kép egyik legfontosabb gesztusa az, hogy megfosztja a szentséget a beszéd jogától. Az arc nem közvetít üzenetet, nem hív, nem áld. Csak néz. A tekintet nem felfelé irányul, nem transzcendens, hanem szinte emberien tompa. Mintha maga az ikon is elfáradt volna attól, hogy jelentést kell hordoznia. 

 Ez a fáradtság azonban nem hiány, hanem állítás. A kép nem a hit elvesztéséről beszél, hanem arról a kulturális állapotról, amelyben a hagyomány formái tovább élnek, miközben már nem tudjuk pontosan, mit kellene kezdenünk velük. A szent alak itt nem tanít, hanem cipel. Nem vezet, hanem megtart. 

 Grafikailag a redukció nem esztétikai spórolás, hanem etikai döntés. A vonalak nem szépek, hanem következetesek. A felület nem gazdag, hanem kimerült. Ez a kimerültség válik a kép valódi tartalmává. A technikai „hiányosság”, amely egykor kizárta ezt az anyagot a mű státuszából, most értelmezési kulccsá alakul: a kép pontosan annyit tud, amennyit elbír. 

 A kézben tartott súly így válik a kép középpontjává. Nem tudjuk, honnan jön, és nem tudjuk, hová tart. De tudjuk, hogy nem lehet letenni. Ez a gesztus – a megtartás gesztusa – kapcsolja össze a képet a jelen nézőjével. Mert a néző is hasonló helyzetben van: örökölt formákat tart a kezében, jelentések nélkül, mégis felelősséggel. Ebben az értelemben A teher arca nem vallásos kép és nem ironikus parafrázis. Inkább egy csendes diagnózis. Arról szól, hogyan válik a szentség hordozássá, a hit emlékezetté, az ikon pedig emberivé – nem az érzelmein, hanem a súlyán keresztül. 

 És talán itt történik meg az, amit te „életre keltésnek” nevezel. Nem a kép válik teljessé, hanem a viszony közte és a jelen között. A kép már nem akar több lenni annál, ami: egy megtartott forma. De éppen ez elég ahhoz, hogy el lehessen engedni.

 

Alak, aki jól kinéz - Ikon a kifutón (esszé)

 

Alföldi László András: Alak, aki jól kinéz, kinyomtatva 30 x 20 cm, digitális kollázs, 2015.

 

 Ikon a kifutón 

 Vannak pillanatok, amikor az örökkévalóság megunja a templomok hűvös félhomályát, és úgy dönt: ideje beszerezni egy igazán stílusos táskát. Alföldi László András 2015-ös digitális kollázsán pontosan ez történik. A középkori ikonok szigorú, mégis vágyakozó tekintetű szentje kilép a glória aranykeretéből, hogy próbára tegye magát a modern elegancia világában. 

 Az „Alak”, aki valóban felettébb „jól kinéz”, különös hibrid: feje egy bizánci freskó mozdulatlan nyugalmát őrzi, de teste már a 21. századi divatlapok dinamikus ritmusára feszül. A sötét tónusú, grafikus vonalakkal megrajzolt öltözet és a magabiztosan vállra vetett, míves Jacky & Celine táska nem csupán kiegészítő, hanem a túlélés új eszköze. Míg korábban a nyilak és a hit pajzsa határozták meg a szentek attribútumait, itt a márkajelzés válik az új kor védjegyévé. 

 A digitális kollázs technikája ebben a játékban a legfőbb szövetséges. A kép nem akarja eltitkolni az illesztéseket; büszkén hirdeti, hogy világok töredékeiből épült fel. A JC logó (Jacky & Celine) és a janoc.eu felirat úgy feszül az alak felett, mint egy modern oltárfelirat, jelezve, hogy a spirituális tartalom ma már gyakran a vizuális csomagolás rétegei között bújik meg. 

Ez az alak nem szenved, és nem is prédikál. Egyszerűen csak jelen van – méghozzá irigylésre méltó stílusban. A tekintete, amely egykor talán a mennyek felé révedt, most a nézőre szegeződik, mintha azt kérdezné: „Ugye, így is hiteles vagyok?” Alföldi műve egy kacsintás a művészettörténetnek; bizonyíték arra, hogy a szentség és a sikk nem feltétlenül zárják ki egymást, és néha a legmélyebb tartalom is elfér egy jól megválasztott táskában.