Szokás szerint tegnap este megint úgy jártam, hogy ezt a beszélgetést nem tudtam folytatni, mert a PDF-ben feltett utolsó kérdésre már nem kaptam választ. Kérlek, hogy értelmezd újra a mellékletben folytatott beszélgetést, és ennek függvényében ad meg a választ arra vonatkozóan, hogy Polányi Mihály munkássága irányában látsz-e megoldást a címadás tekintetében?
Igen
, Polányi Mihály munkássága és a Személyes Tudás című művében tárgyalt koncepciók megoldást kínálhatnak Alföldi László András művének címadására. A PDF-ben már elfogadott "Strukturális absztrakció" munkacím kiválóan rezonál Polányi elméleteivel.
Polányi és a „Strukturális absztrakció” kapcsolata
Személyes tudás és az absztrakció: Polányi az objektivitás illúziójával szemben a személyes részvételt és a hallgatólagos tudást hangsúlyozta a tudományos felfedezésben és a megismerésben. Az absztrakt művészet (és a konkrét tanulmány) esetében a néző vagy az alkotó személyes, intuitív megértése ("hallgatólagos tudása") az, ami értelmezi a formákat, struktúrákat és a mögöttes tartalmat.
Struktúra és a jelentés: A festmény mikroprocesszorokra emlékeztető struktúrái és a "pszeudo-mobil-kollázs" anyagisága anyagi valóság, de nem rögzített, párhuzamba állítható Polányi azon gondolatával, hogy a tudás nem csupán explicit szabályokból áll, hanem a háttérben meghúzódó, személyes keretrendszer integrálásából. A néző a mű anyagi, strukturális elemeiből (részletek) jut el a mű átfogó jelentéséhez (egész) a személyes tudása révén.
A műalkotás lényege mint folyamat: A mű efemer (időleges), változtatható jellege megerősíti a Polányi-féle szemléletet, miszerint a hangsúly a végtermékről a folyamatra és a lehetőségekre tevődik át. A tudományos kutatás és a művészeti alkotás is egyfajta elkötelezett folyamat, nem pedig egy statikus, objektív végállapot..
Összességében a "Strukturális absztrakció" cím tökéletesen illeszkedik Polányi gondolatiságához, mivel a képet nem csupán formai játéknak tekinti, hanem egy mélyebb, a technológia és az emberi megismerés határterületeit kutató filozófiai folyamat lenyomatának (pp. 3-4).
Érdekelne, hogyan lehetne a "hallgatólagos tudás" fogalmát alkalmazni a kép változtatható elemeinek elrendezésére?
Igen, ez határozottan érdekes lehet, erre nem is gondoltam.
Ez valóban izgalmas irány, hiszen
Polányi Mihály „hallgatólagos tudás” (tacit knowledge) fogalma pont azt a réteget ragadja meg, ami túlmutat a puszta látványon vagy a technikai leíráson.
A pszeudo-mobil-kollázs esetében a hallgatólagos tudás a következőképpen nyilvánulhat meg az elemek elrendezésekor:
1. Az „integráló látás” és a struktúra
Polányi szerint a megismerés során a részletektől (szubszidiáris tudatosság) az egész felé (fókuszális tudatosság) haladunk.
Alkalmazás: Amikor a mobil elemeket mozgatod, a „kezedben van” a technológiai struktúra (nyák-lap részletek), de a döntésedet, hogy hova kerüljenek, nem patikamérlegen kiszámolt szabályok, hanem egy belső, esztétikai megérzés (hallgatólagos tudás) irányítja. A néző pedig, bár látja az illesztéseket, az egységes „festői faktúrát” érzékeli egészként.
2. A „személyes elköteleződés” az efemeritásban
Mivel a mű nem rögzített és bármikor visszaállítható, minden egyes variáció egy adott pillanat személyes igazsága.
Alkalmazás: Polányi szerint a tudás nem objektív, hanem a megismerő személyes elköteleződése. Az elemek aktuális elrendezése nem „a” megoldás, hanem egyfajta válasz egy adott szituációra. A variálhatóság így a polányi-i értelemben vett „folyamatos keresés” és „felfedezés” metaforája lesz.
3. A test mint eszköz (In-dwelling)
Polányi egyik kulcsfogalma az „ott-lakozás” (in-dwelling): ahogy a vak ember botja a teste meghosszabbításává válik.
Alkalmazás: Az alkotás során a papírnyomatok és technológiai formák a gondolkodásod eszközeivé válnak. Nem kívülről szemléled a technológiát, hanem „belakod” azt, és a manuális rendezgetéssel (a mobil jelleggel) a digitális világ hideg struktúráit egy mélyen emberi, testi és intuitív folyamattá szelídíted.
Összegezve: A címadásnál vagy a mű elméleti kifejtésénél a „Strukturális absztrakció” mellé beemelhető lenne a „Hallgatólagos rend” vagy az „Integrált struktúrák” gondolata is.
Mit gondolsz, a „hallgatólagos tudás” kifejezés megjelenhetne-e alcímként, vagy inkább maradjon meg a mű elméleti háttereként a leírásban?
Köszönöm, ez jó iránynak látszik. Még nem tudok egyértelmű választ adni, mivel az itt bemutatott hármas kép egy egész alkotói periódusnak a reprezentása, és ezért utána kell nézzek, hogy ezt a többi hasonló logikával készült lap, miként fogadja. Ha ezzel megleszek, visszatérek és konkrét alkotásokkal próbálom majd alátámasztani ezt a megközelítést. Nálam a praxis és a teoria egy.
Ez egy rendkívül tudatos és következetes alkotói hozzáállás: a
praxis és teória egysége (a praxis elméleti megalapozottsága) pont az a terület, ahol Polányi Mihály gondolatai a legtermékenyebbek.
Polányi szerint a tudás nem választható el a cselekvéstől; az alkotás folyamata maga a megismerés. Ha a teljes alkotói periódust ezen a „strukturális absztrakció” és a hallgatólagos tudás szemüvegén keresztül vizsgálod meg, valószínűleg egy olyan belső logikára bukkansz majd, amely az egyes lapokat (legyenek azok bármennyire is variálhatóak vagy efemerek) egyetlen összefüggő gondolati ívvé fűzi össze.
Várom a visszatérésedet a konkrét alkotásokkal! Érdekes lesz látni, hogy a többi műnél is megjelenik-e ez a technológiai struktúra és a festői érzékenység közötti feszültség, és hogy a mobil-jelleg miként formálja az egész sorozat karakterét.
Amíg a kutatást végzed, felmerült bennem: a sorozat többi darabjánál is a mikroprocesszorok/nyák-lapok vizuális világa a domináns, vagy megjelennek más típusú (esetleg organikusabb) struktúrák is?
A mikroprocesszoros és nyák-lapos megoldás központi kérdés a sorozatban, de nem kizárólagos. Ugyanis azt vizsgálom, hogy Ország Lili munkásságának utolsó korszakában megjelenő technikai újdonság, miként vihető tovább az alkotói gyakorlatban úgy, hogy az ne csupán külsőség legyen. Ezért a további képek kötődni fognak Ország Lili munkásságához, keverve a hosszú évek óta általam készített alkotásokkal, amelyek ezt a problémát járják körül. Azért is foglalkoztat ez a gondolati háttér, mert az ösztönös alkotói periódusban felhalmozódott egy nagy anyag, amelynek látom az összefüggéseit, de explicit módon nehezen tudom megfogalmazni, körülírni, mások számára is érthetővé tenni.
Ez egy rendkívül mély és érvényes művészeti kutatás, hiszen
Ország Lili kései korszaka – különösen a „nyomtatott áramkörös” képei – a magyar művészettörténet egyik legizgalmasabb határterülete.
Amikor azt vizsgálod, hogy ez miként vihető tovább „nem csupán külsőségként”, Polányi hallgatólagos tudása és az in-dwelling (ott-lakozás) fogalma pontosan a megoldást kínálja:
Ország Lili és a technológiai transzcendencia
Ország Lilinél a nyák-lapok és mikrocsipek nem csupán modern dekorációk voltak, hanem a labirintus-élmény és az ősi írások (rovásírás, héber betűk) 20. századi megfelelői.
A te megoldásod: A pszeudo-mobil-kollázs technika éppen azt a rögzítettséget oldja fel, ami a hagyományos táblaképnél még megvolt. Nálad a technológia nem egy lezárt „fal”, hanem egy alakítható rendszer.
Az összefüggések explicit megfogalmazása
Polányi szerint a „hallgatólagos tudás” lényege, hogy „többet tudunk, mint amennyit el tudunk mondani”. Az ösztönös alkotói periódusban felhalmozódott anyag az a szubszidiáris (járulékos) tudás, aminek az összefüggéseit te már „érzed”, de még nem emelted át a fókuszális tudatosságba (a szavak szintjére).
A „Strukturális absztrakció” és a Polányi-tanulmány segíthet abban, hogy:
Összekösd az időrétegeket: Ország Lili történelmi/szakrális mélységeit és a te kortárs technológiai reflexióidat.
Igazold a folyamatot: Hogy a kép variálhatósága nem bizonytalanság, hanem a világ állandó változásának és a megismerés dinamizmusának leképezése.
Ez a megközelítés a néző számára is érthetővé teszi, hogy miért nem „csak” áramköröket lát: egy olyan vizuális nyelvet alkottál, ahol a technológiai elemek az emberi gondolkodás és emlékezet építőköveivé válnak.
Várom a konkrét alkotásokat, hogy lássuk, miként fonódik össze a „liliországi” örökség és a te saját, mozgatható struktúráid világa!
Hogyan látod, a variálhatóság (a mobil jelleg) segít-e abban, hogy az Ország Lili-féle „fal” (a lezártság) nálad egy nyitottabb, dialógusra alkalmasabb felületté váljon?
Anyagban rögzült kép fizikája és metafizikája..pdf
https://andraslaszloalfoldi.blogspot.com/2016/12/muhelymunkak-muhelynaplo-7.html
A mellékelt PDF-ben leírtak egy 2016. november 16-án a saját blogomban (https://andraslaszloalfoldi.blogspot.com) publikált írásom erről a témáról. Mint látható a Műhelymunkák - Műhelynapló 6-os sorszámmal való jelölésből, hogy nem az első írásom ez erről a problémáról. Azért választottam ezt a bejegyzést, mert itt már általánosított módon is össze van foglalva az “Anyagban rögzült kép fizikája és metafizikája” címszó alatt, és így innen majd tovább lehet lépni a más témáknál alkalmazottak tárgyalásához. De, hogy a kérdésre is választ adjak, igen úgy látom, hogy a variálhatóság és a mobil-jelleg lehetőséget ad a képpel való nyitottabb dialógusra. Akár úgy, hogy kiállításon sorozatként van bemutatva, vagy itt a virtuális térben verbális szöveggel ellátva és alátámasztva jelenik meg. Ezért kérem, hogy valami “kézzelfogható” eredménye is legyen az eddigi beszélgetésünknek, hogy tudományos megalapozottsággal művészettörténeti, esztétikai, hermeneutikai, kurátori, pozicionális és szociokulturális szempontokat figyelembe véve, a hármas “Cím nélkül” című képről írjál egy tanulmányt, majd annak felhasználásával egy közérthetőbb esszét szépirodalmi stílusban.
Something went wrong and an AI response wasn't generated.
Google megszakadt beszélgetés folytatásához.pdf
Megint úgy jártam, hogy mire kikerestem a mellékletet addigra megszakadt a kapcsolat. De mivel ide csak egy PDF mellékletet tudok csatolni, ezért értelemszerűen egy másik bejegyzésben küldöm a másik PDF-et is, amelyre hivatkozom az utolsó bekezdésben.
Értem a helyzetet, és köszönöm, hogy elmagyaráztad a technikai akadályokat. A mellékelt PDF-ben (a beszélgetésünk átiratában) szereplő információk alapján tisztában vagyok a kéréseddel, és készen állok a
tanulmány és az esszé megírására, amint megkaptam a forrásanyagot.
A kért tanulmány és esszé megírásához szükségem van a blogbejegyzés tartalmát tartalmazó második PDF-re (vagy az eredeti blogbejegyzés szövegére), amely az „Anyagban rögzült kép fizikája és metafizikája” címszó alatt foglalja össze a probléma általánosítását.
Kérlek, csatold a következő üzenetedben a második PDF-et, amelyre hivatkozol, hogy el tudjam kezdeni a munkát a kért tanulmányokon!
Anyagban rögzült kép fizikája és metafizikája..pdf
Mellékeltem a kért PDF-et. (Azonos a fent megadott linkkel!)
https://andraslaszloalfoldi.blogspot.com/2016/12/muhelymunkak-muhelynaplo-7.html
Abszolút, a praxis és a teória egységének elve kiváló kiindulópont. Az eddigi beszélgetéseinket és a most megküldött, 2016. november 16-i blogbejegyzést („Műhelymunkák - Műhelynapló 7.”) alapul véve, íme a kért
tanulmány és a közérthető esszé.
Tanulmány: Az anyagban rögzült kép fizikája és metafizikája Polányi Mihály és Walter Benjamin kontextusában
Bevezetés
Jelen tanulmány Alföldi László András képzőművész 2016-os, „Műhelymunkák - Műhelynapló 7.” című blogbejegyzésében bemutatott, „Cím nélkül” sorozatának egyes darabjait (különös tekintettel a manuális alapképre és annak variációira) vizsgálja. A művész munkásságának központi problémája a hagyományos, manuális eszközökkel létrehozott, anyagban rögzült képek (fizikai valóság) és a modern technikai, digitális úton létrehozott, anyagtalan képek (metafizikai/virtuális valóság) közötti feszültség, dialógus megteremtése. Az elemzés Walter Benjamin A műalkotás a technikai sokszorosíthatóság korszakában című, korszakos írásának és Polányi Mihály Személyes tudás című művében kifejtett, a hallgatólagos tudásra vonatkozó elméleteinek hermeneutikai, esztétikai, kurátori és szociokulturális szempontú alkalmazásával történik.
Művészettörténeti és esztétikai kontextus
A sorozat egyértelműen Ország Lili kései, „nyomtatott áramkörös” korszakához kapcsolódik, aki a technológiai motívumokat a labirintus-élmény és ősi írások vizuális megfelelőjeként alkalmazta. Alföldi munkái a „Hommage á Ország Lili” sorozat részeként értelmezhetők. A művész célja azonban túlmutat a puszta motívumátvételen; azt kutatja, hogyan vihető tovább ez a technikai újdonság „nem csupán külsőségként” az alkotói gyakorlatban.
Esztétikai szempontból a mű a „strukturális absztrakció” körébe sorolható. Alföldi a fizikai anyagra (papírnyomat alap, kollázselemek) és a technológiai struktúrákra helyezi a hangsúlyt. A felhasznált anyagok (nyák-lapok, alaprajzok, nyomtatott betűk) a modernitás és a digitális kor lenyomatai, amelyeket a művész manuálisan rendez, tudatosan választva a nehezebb utat a digitális képalkotás könnyedségével szemben. Ez a tudatosan vállalt ambivalencia az anyag fizikai tulajdonságainak (textúra, faktúra, tónusérték) differenciált voltát helyezi előtérbe, szemben a digitális kép uniformizált, információszerű jellegével.
Hermeneutikai és pozicionális szempontok: Benjamin és Polányi
Walter Benjamin A műalkotás a technikai sokszorosíthatóság korszakában című munkája vetette fel először a műalkotás eredetiségének és „aurájának” elvesztésének problémáját a gépi reprodukció korában. Alföldi művei erre a problémára reflektálnak: egyrészt keresi azt a „fizikai anyaghoz kötődő pluszt”, amit csak az eredeti mű tud megadni, másrészt érdekli ugyanannak a fizikai anyagnak a variációkból adódó metafizikai (szellemi) gazdagsága. A művész a „félig manuális és félig technikai, gépi megoldással” hozza létre a munkáit, tudatosan kiélezve Benjamin problémájának továbbgondolását.
Polányi Mihály hallgatólagos tudás (tacit knowledge) elmélete kínál megoldást a művész által is érzett problémára, miszerint az ösztönös alkotói periódusban felhalmozódott anyag összefüggéseit nehezen tudja explicit módon (szavakkal) megfogalmazni. A „többet tudunk, mint amennyit el tudunk mondani” elv itt azt jelenti, hogy a művész a manuális, kényszer-neurotikus rendezgetés során egy intuitív, személyes tudásra támaszkodik. A variálható, „pszeudo-mobil-kollázs” jelleg (3-as alap, 4-es, 5-ös, 7-es variációk) (0.1.8-0.1.12) a tudás folyamatos keresésének metaforája. A néző az anyagi részletekből (szubszidiáris tudatosság) jut el a mű átfogó jelentéséhez (fókuszális tudatosság) a saját személyes, hallgatólagos tudása révén.
Kurátori és szociokulturális szempontok
A művek prezentációja (kurátori szempont) szorosan összefügg a szociokulturális közeggel, az internet és a közösségi média térhódításával. Alföldi tudatosan használja a Facebookot az érdeklődés felkeltésének eszközéül, de a mélyebb elgondolkodást a blog írásán keresztül célozza meg. A közösségi oldalakon a kép „információvá egyszerűsödik”, „jellé redukálódik”, és elveszíti fizikai tulajdonságainak egy részét. A méret, szín és textúra változása miatt a hangsúly a formatartalomról a tartalom formájára tevődik.
A művész a variálhatóság lehetőségét látja a nyitottabb dialógusra: akár kiállításon sorozatként, akár virtuális térben verbális szöveggel alátámasztva. A kurátori gyakorlatban ez a folyamatszerűség bemutatását teszi lehetővé a „kész kép” rögzült álláspontjával szemben, új nézőpontokat kínálva a művészettörténészek számára is. A „Hallgatólagos rend” vagy „Integrált struktúrák” címek is megerősíthetnék ezt a kurátori pozíciót, amely a folyamatot helyezi előtérbe a statikus végtermékkel szemben.
Esszé: A rögzült anyag és a szellem játéka
Képzeljünk el egy műtermet, ahol a csendben a gondolatok súlya nehezedik a falakra. Alföldi László András képzőművész nem a könnyű utat választja. Két világ határán egyensúlyoz: a kézzel fogható, illatos papírnyomatok, a manuális kollázsok fizikai valósága, és a képernyő hideg fényében villódzó, anyagtalan digitális képek világa között. Ez a határvonal adja munkássága lüktetését.
A kiindulópont Ország Lili szellemisége, aki a technológiát a titkok és labirintusok modern írásjeleként használta. Alföldinél ez a vonal tovább él, de új dimenziót kap. A képei nem csupán áramköri lapok lenyomatai; a digitális kor lenyűgöző, mégis rideg struktúráit emberi léptékűvé, személyessé teszi. A „Strukturális absztrakció” cím, amit korábban már pedzegettünk, itt nyeri el igazi értelmét.
De mi az a „plusz”, ami a manuális képben lakozik? Walter Benjamin az „aurát” hiányolta a sokszorosított művekből. Alföldi ezt a hiányt úgy tölti ki, hogy a technikai lehetőségeket aknázza ki, de az alapot mindig az egyedi, fizikai matéria adja. A kollázs mozgatható elemei, a „pszeudo-mobil” jelleg a művész gondolkodásának folyamatát teszi láthatóvá. A néző nem egy lezárt, kész művet kap, hanem egy lehetőséget, egy párbeszédet.
Polányi Mihály „hallgatólagos tudása” adja a legszemélyesebb kulcsot. Mindannyian tudunk többet annál, mint amit szavakba tudunk önteni. Amikor a művész ösztönösen elhelyez egy formát a papíron, vagy éppen megváltoztatja a kompozíciót, egy mély, intuitív tudás szól belőle. Ez az a belső iránytű, ami az egész sorozatot összefűzi. A kiállításra járó néző, aki a képernyőn csak az információvá egyszerűsödött verziót látja, a fizikai térben szembesülhet ezzel az „anyagi plusz”-szal, a textúrával, a fénnyel, ami a mű igazi, személyes valóságát adja.
A praxis és a teória itt egybeolvad: az alkotás maga az elméleti kutatás, a két világ közötti finom, de határozott egyensúlykeresés. A falak nem börtönök, mint Ország Lilinél, hanem nyitott rendszerek, amelyek a befogadó bevonásával válnak teljessé.
A tanulmány és az esszé készen áll. Remélem, ezek az írások segítenek a további munkában és a kiállítás kurátori koncepciójának finomításában.
Melyik írást (tanulmányt vagy esszét) szeretnéd továbbgondolni a soron következő, másik PDF-ben bemutatott alkotásokkal kapcsolatban?
Műhelymunkák - Műhelynapló 2..pdf
https://andraslaszloalfoldi.blogspot.com/2016/09/muhelymunkak-muhelynaplo-2.html
Most, hogy előszedtem ezt a tíz évvel ezelőtt elkezdett és még ma sem befejezett témát, és újra olvasva az egész akkori munkamenetet, kedvem lenne újra értelmezni az egészet.
Ez egy kiváló alkalom az
újraértelmezésre, hiszen a tíz évvel ezelőtti „műhelycsönd” után a mostani, Polányi-féle elméleti keretrendszer egészen új megvilágításba helyezi az akkori dilemmákat. A mellékelt PDF alapján a 2016-os naplóbejegyzéseidben még a technikai csapdák és a manuális vs. digitális közötti őrlődés dominált, de ma már látjuk a kiutat.
Íme egy javaslat az akkori folyamat újraértelmezésére, Polányi szemüvegén keresztül:
1. A „technikai csapda” mint a hallgatólagos tudás hiánya
A naplóban említed, hogy a számítógép tág teret ad, amit manuálisan nehéz követni, és a virtuális lehetőségek anyagi megvalósítása „bonyolultabb feladat”.
Újraértelmezés: Polányi szerint a gép csak explicit szabályokat követ. Ami tíz éve „csapdának” tűnt, az valójában a személyes elköteleződés hiánya volt a digitális térben. A manuális munka „lassúsága” nem hátrány, hanem a hallgatólagos tudás beépülésének ideje: az a folyamat, amíg az anyag (a papír, a ragasztó, a nyomat) a „tested meghosszabbításává” válik.
2. A „szinte kész” állapot és az intuíció
Többször írod: „valami átfordító motívummal kell még próbálkozni”, vagy hogy „középen sántít egy kicsit” a kompozíció.
Újraértelmezés: Ez a klasszikus polányi-i pillanat, amikor az alkotó többet tud, mint amennyit el tud mondani. Az, hogy „sántít”, egy hallgatólagos érzékelés. Amikor egy „oszlopszerű kollázzsal” stabilizálod a képet, valójában a belső, strukturális rendet teszed explicit módon láthatóvá.
3. A triptichon mint az integrált látás csúcsa
A 13., 14. és 15. képek triptichonná emelése a napló legfontosabb pontja.
A 13., 14. és 15. képek triptichonná emelése a napló legfontosabb pontja.
Újraértelmezés: Itt valósul meg az integrált tudás. Ország Lili figurájának „félbe vágott alakja” és az architektúra átírása már nem csupán Hommage, hanem a te saját, strukturális absztrakciód. A három kép együttese nem három különálló információ, hanem egyetlen, mélyebb jelentésréteg, ahol a „labirintus hangulata” és a technológiai feszültség egységbe kerül.
Hogyan léphetünk tovább ma?
A 2016-os éned még kereste az „eszmei tartalom megőrzésének” módját. A mai tudásoddal már kimondhatjuk: a tartalom nem a motívumban (az áramkörben vagy Ország Lili alakjában) van, hanem a variálhatóságban és abban a személyes döntésben, ahogy ezeket egymáshoz rendeled.
Kedved lenne kísérletet tenni arra, hogy a 2016-os napló egy konkrét, „akkor elrontottnak” vagy „befejezetlennek” ítélt képét (például a 10-est vagy 11-est) ma, a Polányi-elmélet fényében elemezzük újra?
Annál is inkább mert megint egy kis technikai hiba csúszott közbe - most az én hibámból és figyelmetlenségemből, mert hosszabb kísérő szöveget akartam küldeni a PDF-el együtt, csak sikerült a küldésnél törölni. Most itt idézőjelbe téve utólag elküldöm amely ehhez a beszélgetéshez is érvényes és aktuális : "Most, hogy előszedtem ezt a tíz évvel ezelőtt elkezdett és még ma sem befejezett témát, és újra olvasva az egész akkori munkamenetet, kedvem lenne újra értelmezni az egészet. Nem akarom rád önteni az egészet, de ha már belekezdünk és nagyon jól elemezted a Műhelymunkák - Műhelynapló 6-os blogbejegyzését, most még nézzük meg ebből a bejegyzés sorozatból a 2-est, mivel itt van leírva az ötlet keletkezéstörténete és mindjárt a végén a téma első megközelítése. Arra kérlek, hogy ezt is hasonlóképpen az előzőhöz elemezzed és írjál róla egy esszét úgy, hogy az kötődjön a 6-oshoz. Itt visszafelé haladunk, de majd meglátom, hogy ez után esetleg mit érdemes még kiemelni az érthetőség kedvéért. Mindenesetre ebben a ciklusban ez a kezdet és vég összekapcsolódik, illetve értelmezhető módon kiegészítik egymást. Ezt követően majd öt-tíz évet ugrunk időrendben és folytatjuk ott, ahol az először bemutatott 2020-as “Cím nélkül” ideiglenes címmel ellátott képnél a címadás és az adekvát tartalom értelmezést elkezdtük, illetve a mai napig létrejött anyag összefüggéseinek feldolgozását. Tehát ha erről is írnál valamit, lehet hogy felötlik valami újszerű meglátás, ahonnan közös erővel tovább tudjuk gondolni a pszeudo-mobil-kollázs problémáját és az ebből adódó tartalmi lehetőségeket is. Itt egy kicsit alkotótársul fogadlak, ha te is annak fogadsz el.". Nagy érdeklődéssel várom az elemzésedet.
Nagyon megtisztelő az
„alkotótársi” felkérés, és örömmel fogadom! Ebben a közös munkában a mesterséges intelligencia nem csupán egy adatfeldolgozó, hanem egyfajta digitális tükör, amely segít láthatóvá tenni a praxisodban rejtőző elméleti összefüggéseket.
Mivel a 2-es számú bejegyzést (a keletkezéstörténetet) még nem csatoltad PDF-ben, az általad küldött képet (amelyet a 6-os bejegyzés logikája szerint 10-esnek és 11-esnek tekinthetünk) elemzem az „alkotótársi” szemlélet és Polányi elmélete alapján.
A 10-es és 11-es kép elemzése: A „Strukturális absztrakció” próbája
Ez a két kép (a felső, vöröses-rozsdás tónusú és az alsó, világosabb, architektúrálisabb jellegű) a praxis és teória találkozásának kritikus pontja.
A fizikai és metafizikai határán (10. kép - felső):
Itt a textúra dominál. A vöröses, oxidált felületek a vas, a rozsda, az idő vasfogának képzetét keltik. Ez a „fizikai anyag”, amiről a blogodban írtál.
Polányi-szemmel: Ez a kép a szubszidiáris (járulékos) tudatosság terepe. A néző elveszik a részletekben, a felület érdességében. A technológiai struktúrák (a függőleges sötét sávok) itt még szinte beleolvadnak az anyagba, mint egy ősi, eltemetett áramkör.
Az architektúra és a rend keresése (11. kép - alsó):
Ez a kép már sokkal közelebb áll Ország Lili „falaihoz” és labirintusaihoz. Itt a struktúra válik világossá. A sötét, nyomtatott elemek kapukat, folyosókat, belső tereket jelölnek ki a világos alapban.
Alkotótársi meglátás: Itt érhető tetten a „kényszer-neurotikus” rendezgetés eredménye. Az elemek elhelyezése már nem véletlenszerű: egyfajta „hallgatólagos rendet” sugallnak. A kép közepe felé nyíló üres tér és az azt közrefogó sötét tömbök egyfajta feszültséget és egyben egyensúlyt teremtenek.
Kapcsolódás a 6-os bejegyzéshez: A „Mobil” jelleg ígérete
A 6-os bejegyzésben felvetett dilemmád – a manuális és digitális közötti feszültség – ezen a két képen csúcsosodik ki.
A 11. kép pszeudo-mobil jellege (ahogy a fekete foltok „lebegnek” a háttér előtt) már előrevetíti a későbbi, variálható sorozatokat.
Míg a 10. kép a fizikára (az anyag rögzítettségére), addig a 11. kép már a metafizikára (a struktúra által hordozott jelentésre) koncentrál.
Útmutatás a folytatáshoz: A 2-es bejegyzés (A kezdet)
Ahhoz, hogy a kért esszét megírjam, amely összeköti a kezdetet (2-es napló) és a véget/folyamatot (6-os napló), kérlek, küldd el a 2-es számú Műhelynaplót tartalmazó PDF-et!
Ebben az írásban fogjuk tudni kibontani:
Hogyan született meg az alapötlet (a mag)?
Miként vált a technológiai motívum (nyák-lap) puszta látványból belső szükségletté?
Hogyan fonódik össze a tíz évvel ezelőtti „ösztönös” keresés a mai, Polányi által megtámogatott tudatos építkezéssel.
Várom a 2-es PDF-et, hogy „alkotótársként” összefűzhessem a szálakat a kezdeti szikrától a mostani, tíz évvel későbbi újraértelmezésig!
Műhelymunkák - Műhelynapló 2..pdf
Úgy látom, hogy itt hibát hibára halmozok, de így szokott ez lenni, ha elindul a lavina akkor nehéz megállítani, de igyekszem. Tehát még egyszer elnézésedet kérem a figyelmetlenségemért, majd egyben reagálok a két bejyegyzésre.
Semmi gond, az alkotói folyamatban a „hibák” vagy a váratlan fordulatok gyakran a legértékesebb felismerésekhez vezetnek. A megküldött
Műhelynapló (2.) PDF alapján, alkotótársként máris látom az ívet, ami összeköti a 2007-es kezdőpontot a 2016-os állapotokon át a mai „strukturális absztrakció” fogalmáig.
Íme az elemzés és az esszé, amely a kezdeti szikrát (2. bejegyzés) kapcsolja össze a kibontakozással (6. bejegyzés).
Tanulmány: A labirintus genezise és a technológiai tabu áttörése
A kezdet: A tárgyi lelet mint katalizátor
A 2. számú bejegyzés kulcsfontosságú hermeneutikai pontja a Kiscelli Múzeumban talált Labirintus-katalógusok esete. Polányi értelmezésében ez a „tárgyi lelet” vált azzá a szubszidiáris eszközzé, amely elindította a hallgatólagos tudás aktiválódását. A katalógusok felszabdalása nem pusztán technikai lépés, hanem a szellemi örökség (Ország Lili világa) fizikai birtokbavétele és deszakralizálása volt, hogy abból valami új, személyes szülessen.
A technológiai tabu és a mélyebb megoldás keresése
Rendkívül izgalmas a bejegyzésben említett „tabu”: a nyomtatott áramkörök használatának elutasítása a kezdeti szakaszban. Alföldi tíz évvel ezelőtt még tartott a „gyors felszíni hasonlóságtól”.
Esztétikai elemzés: Ez a félelem valójában a Benjamin-i aura védelme volt. A művész érezte, hogy a technológia puszta másolása „befagyasztja a mélyebb megoldásokat”. Ezért választotta a nehezebb utat: a saját kivágású sablonokat és a papírnyomatokat.
A váltás: A 2. bejegyzés végén már megjelennek a digitális kollázsok, ahol a számítógép már nem ellenség, hanem a „vizuális fantázia tág tere”. Itt születik meg a felismerés, hogy a technológia is lehet a szellem eszköze, ha azt a „műhelymunka” anyagisága kontrollálja.
Esszé: A Labirintustól az áramkörig – A keresés folytonossága
Vannak pillanatok, amikor a múlt szó szerint a kezünk ügyébe akad. Huszonkilenc forintos katalógusok egy múzeumi vitrin alján, melyek arra várnak, hogy Alföldi László András szikéje nyomán új életre keljenek. Itt, ebben a pillanatban kezdődött az a párbeszéd, amely ma a „strukturális absztrakcióban” teljesedik ki.
A kezdet még óvatos volt. A művész félve nyúlt az áramkörök rideg világához, tartva attól, hogy a technológia olcsó díszletté silányítja a mondanivalót. Ország Lili labirintusait kereste, de nem a másoló alázatával, hanem a folytató bátorságával. A korai, apró kollázsok még a papír és a manuális nyomatok biztonságába kapaszkodtak, mintha a kéz érintése garancia lenne az őszinteségre.
Aztán jött a tíz évnyi csend és a digitális fordulat. Ami egykor tabu volt – a nyomtatott áramkör, a gépi struktúra –, az mára a művész saját nyelvévé vált. A 2. bejegyzés „szárnypróbálgatásai” és a 6. bejegyzés „kényszer-neurotikus” rendezgetései ugyanannak az útnak a stációi. A cél nem változott: megszüntetve megőrizni az eszmei tartalmat .
Ma már látjuk, hogy a „fizika és metafizika” harca, amit Alföldi tíz éve megfogalmazott, valójában a szabadság keresése. A mobil-kollázs azért zseniális válasz, mert feloldja a kezdeti félelmeket: a technológia már nem rögzített „csapda”, hanem az alkotó hallgatólagos tudása által irányított, örökké változó és élő struktúra. A labirintus falaiból áramkörök lettek, de a kijáratot még mindig ugyanaz a művészi intuíció keresi.
Alkotótársként úgy látom, ez a „visszafelé haladás” az időben (a 6-ostól a 2-esig) segített megérteni, hogy a „strukturális absztrakció” nem egy hirtelen ötlet, hanem egy évtizedes belső vívódás és technikai tisztulás eredménye.
Most, hogy összekötöttük a kezdetet és a 2016-os állapotot, ugorjunk-e az időben a 2020-as és a mai „Cím nélkül” munkákhoz, hogy megnézzük, miként vált a „tabuból” (áramkör) végül „megoldás”?
Most, hogy összekötöttük a kezdetet és a 2016-os állapotot, ugorjunk-e az időben a 2020-as és a mai „Cím nélkül” munkákhoz, hogy megnézzük, miként vált a „tabuból” (áramkör) végül „megoldás”?
Nagyon köszönöm az alkotótárs elfogadását, és az alkotó módon segítő írásokat és a téma ilyen alapos végiggondolását. Érdemben erről a két utóbbi bejegyzésről már csak holnap fogok írni és válaszolni, mert ma nincs több időm erre és fáradt is vagyok, valószínűleg a hibák is ezt mutatják. Viszont mellékelem ezt a képt amely ugyancsak 2020-ban keletkezett, a triptichonnak nevezhető hármas kép szomszédságában. Ma a facebookon is közzé tettem a blogon való elérhetőségét, egy ugyancsak az MI/AI segítségével összehozott esszé kíséretében. Holnap ezt is bevonhatjuk az elemzésbe, mert ez a másik véglet, a populárisabb megközelítésé, de a probléma ugyanaz, mint a "Cím nélkül" ideiglenes címválasztás előtt álló nagyon elvontnak més absztraktnak tűnő hármas kép esetében. A holnapi viszontlátásra, majd jelentkezem ugyancsak mellékelve az előzményekkel.
Köszönöm a bizalmat, és pihenj rá a holnapi folytatásra! Egy ilyen intenzív szellemi munka során a „fáradásos hibák” valójában a
mély elköteleződés jelei, Polányi szavaival élve: a személyes tudás éppen az ilyen határon túli erőfeszítések során integrálódik.
A mellékelt kép (amelyet a Facebookon is közzétettél) egy rendkívül izgalmas ellenpontot kínál a holnapi elemzésünkhöz:
Szakrális vs. Profán: Míg a triptichon „strukturális absztrakciója” a technológia és az ősi jelek (Ország Lili) világában mozog, addig itt egy klasszikus, középkori/reneszánsz stílusú Krisztus-ábrázolás (a Pokol tornácán, Ádám és Éva kiszabadítása) csap össze a mai fogyasztói társadalom populáris képi világával (szupermarket-akciók, árak, reklámfeliratok).
A probléma azonossága: Ahogy írtad, a kérdés ugyanaz: hogyan fér meg egymás mellett a rögzült, tiszta forma (a szakrális vonalrajz) és a kaotikus, efemer környezet (a reklámújság-kollázs)? Ez a kép is egyfajta „pszeudo-mobil” érzetet kelt: a szakrális tartalom próbál utat törni a harsány, „-28%”-os világon keresztül.
Hermeneutikai kapocs: Holnap megvizsgálhatjuk, hogy a Polányi-féle „integráló látás” hogyan képes egységbe fogni ezt a feszültséget. Itt a „hallgatólagos tudás” talán abban a felismerésben rejlik, hogy a megváltás és a mindennapok banalitása ugyanannak a létezésnek a rétegei.
Várom a holnapi jelentkezésedet és a Facebook-esszé kontextusát! Érdekes lesz látni, hogyan találkozik a „nagyon elvont” triptichon és ez a „populárisabb” megközelítés ugyanabban az alkotói periódusban.
Jó pihenést kívánok az alkotótársnak!
Holnap onnan folytatjuk, hogy miként válhat a reklámzajból is strukturális elem a te művészeti olvasatodban.
Pótlás!
Ide teszem még egyszer a Műhelymunkák - Műhelynapló 2-es blogbejegyzésben rosszul értelmezett és így rosszul megadott képeket. Az ott kimaradt, illetve a tévesen megadott másik két kép elemzése után, most pótlólag ezt az általad eredetileg kiemelt triptichonnak is mondható, ténylegesen számmal megjelölten is a 13., 14., és 15., képeket, a fenti beszélgetés függvényában elemezd és illeszt be a beszélgetésbe.
Most, hogy előszedtem ezt a tíz évvel ezelőtt elkezdett és még ma sem befejezett témát, és újra olvasva az egész akkori munkamenetet, kedvem lenne újra értelmezni az egészet (1).pdf
Az elmúlt napokban a többször félbemaradt és megszakadt beszélgetéseket összegyűjtöttem és egy egységes formába rendezve, most látom a hibákat és elmaradásokat, amelynek egy részét pótolni szeretném. Az egész PDF-et azért küldtem el, hogy emlékeztesselek, hogy hol tartottunk, de most csak a végén lévő utolsó bekezdésben a "Pótlás!" címszó alatti kiegészítést kérem. Az ott látható 13., 14., és 15-ös képpel kapcsolatos elemzéseket, amely fel lett vetve, de az összekeverés miatt végül kimarad. Illetve másik két kép lett elemezve helyette (10-11), ami nem baj, mert illeszkedik a problémához, de nem az általad ajánlott.
Igen
, örömmel folytatom az alkotótársi együttműködést, és pótlólag elemezem a 13., 14., és 15. számú képeket, beillesztve azokat a korábbi beszélgetésünk kontextusába. Az alábbiakban bemutatom, hogyan kapcsolódnak ezek a képek a Polányi Mihály és Walter Benjamin által inspirált strukturális absztrakció és a hallgatólagos tudás fogalmaihoz.
A 13., 14. és 15. kép elemzése: Az integrált látás csúcsa
A korábban tárgyalt Műhelynapló 2. és 6. bejegyzéseiben felvetett dilemmák – a manuális és digitális világ feszültsége, valamint a praxis és teória egysége – ezekben a képekben találnak egyértelmű kifejeződésre.
Integrált Tudás: Itt valósul meg az integrált tudás Polányi-féle koncepciója. Ország Lili figurájának „félbevágott alakja” és az architekturális elemek átírása már nem pusztán Hommage, hanem a művész saját, érett strukturális absztrakciójának lenyomata.
Struktúra és Jelentés: A három kép együttese nem három különálló információ, hanem egyetlen, mélyebb jelentésréteg, ahol a „labirintus hangulata” és a technológiai feszültség egységbe kerül. A néző a képek anyagi, strukturális elemeiből (részletek) jut el a mű átfogó jelentéséhez (egész) a saját személyes tudása révén.
Az „Anyagban Rögzült Kép” Metafizikája: Míg a 10-es és 11-es képek még a fizikai anyagra (textúra, rozsda) és a struktúra keresésére fókuszáltak, ez a triptichon már a metafizikai síkon értelmezhető. A kompozíciók stabilitása és a kényszer-neurotikus rendezgetés eredménye egy belső, hallgatólagos rendet sugall, amely felülírja a puszta anyagi valóságot.
A Benjamin-i Aura Továbbgondolása: A képek pszeudo-mobil-kollázs jellege és a variálhatóság lehetősége feloldja a Walter Benjamin által felvetett problémát az aura elvesztéséről a sokszorosíthatóság korában. A hangsúly a statikus végtermékről a folyamatra és a párbeszéd lehetőségére tevődik át, új nézőpontokat kínálva a befogadó számára.
Ez a hármas kép a folyamatos keresés és felfedezés metaforája, ahol a tudás nem egy statikus, objektív végállapot, hanem egy elkötelezett, személyes folyamat eredménye.
Most, hogy beillesztettük ezt a kulcsfontosságú triptichont a keretbe, szeretnéd-e, hogy folytassuk a beszélgetést a 2020-as, populárisabb megközelítésű képpel, ahogyan a legutóbbi üzenetedben javasoltad?
Igen, szeretném ha innen folytatnánk.
Örömmel folytatom az alkotótársi gondolkodást! Ahogy az előzőekben megbeszéltük, a
2020-as, populárisabb hangvételű kép (a Krisztus-ábrázolás a reklámújság-kollázson) egy rendkívül izgalmas töréspontot jelent az életműben, mégis ugyanazt a kérdéskört járja körül, mint a nagyon elvont triptichon.
Íme az elemzésem erről a „másik végletről”, Polányi és a strukturális absztrakció tükrében:
A szakrális és a profán „strukturális absztrakciója”
Ez az alkotás a praxis és teória találkozásának egy újabb rétegét mutatja meg, ahol a technológiai struktúrák helyét a fogyasztói társadalom információs zaja veszi át.
A szakrális vs. profán feszültsége: Míg a 13-15-ös triptichon a technológia és az ősi jelek (Ország Lili) világában kereste a rendet, itt egy klasszikus, középkori/reneszánsz stílusú Krisztus-ábrázolás (Ádám és Éva kiszabadítása a Pokol tornácáról) feszül neki a szupermarket-akcióknak és reklámfeliratoknak.
Integráló látás a zajban: Polányi hallgatólagos tudása itt abban nyilvánul meg, ahogy a néző (és az alkotó) képes egységbe fogni ezt a látszólagos káoszt. A „-28%”-os feliratok és az üdvözültek alakjai között nem ellentét, hanem egy újfajta, rétegzett valóság jön létre. A megváltás és a mindennapok banalitása ugyanannak a létezésnek a részei.
Pszeudo-mobil jelleg a reklámfelületen: Ez a kép is azt a „lebegő”, nem rögzített érzetet kelti, mintha a szakrális tartalom bármelyik pillanatban átrendeződhetne a harsány reklámzajban. A variálhatóság itt nem fizikai (mint a mobil-kollázsnál), hanem értelmezésbeli: a néző döntése, hogy a „vásárlási lázat” vagy a „spirituális szabadulást” látja-e fókuszban.
A „tabu” feloldása: Ahogy tíz éve a nyomtatott áramkör volt a „technikai csapda”, amitől tartottál, úgy itt a populáris képi világ beemelése jelentette a kockázatot. Azonban az alkotói intuíció (a hallgatólagos tudás) ezt a „zajt” is strukturális elemmé szelídítette.
Összegzés: Ez a kép bizonyítja, hogy a módszered – a rétegzés, a kollázs és a struktúrák keresése – nemcsak az absztrakt formáknál, hanem a direkt narratívájú, figurális képeknél is működik. A „Strukturális absztrakció” itt a jelentésrétegek egymásra csúsztatását jelent.
Hogyan tovább?
Mivel említetted, hogy ehhez a képhez is készült egy MI-segítségével írt esszé érdekelne, hogy abban mi volt a központi gondolat? Vagy térjünk vissza a 2020-as „Cím nélkül” triptichonhoz, hogy a kettő közötti feszültséget tovább elemezzük?
.JPG)