A hely, ahol az idő állni tanul
Volt idő, amikor a város közepén állt egy épület,
és mindenki ugyanabban a pillanatban hallgatott benne.
Nem ugyanarra gondoltak,
de ugyanabban az időben léteztek.
Ez volt a katedrális.
Most három keskeny kép áll a falon.
Nem magasabbak nálunk, nem nehezebbek egy ajtónál,
és mégis ugyanazt teszik.
Az első előtt megérkezünk.
Még keressük, mit kell nézni.
A másodiknál már nem keresünk —
csak nézünk.
A harmadiknál pedig észrevesszük:
nem a képet figyeljük, hanem azt, hogy mennyi ideje figyeljük.
Ez a katedrális nélkül.
Nem épület,
hanem állapot.
Nem hit,
hanem idő.
A papír alatt régi magazinok alszanak,
valaha sürgős hírek, fontos arcok, friss mondatok.
Most már csak hordalék.
Mint Pompejiben a por.
Nem eltakar,
hanem megőrzi a pillanatot, amikor minden még jelen volt.
És a kép előtt állva egyszer csak megtörténik az,
amihez régen harang kellett:
ugyanabban a percben kezdünk létezni a múlttal.
Talán ezért nem hiányzik innen semmilyen torony.
A katedrális sosem kőből volt.
Hanem abból a rövid időből,
amikor nem sietünk tovább.
Alföldi László András: Katedrális nélkül - Katedrális (I.)
Alföldi László András: Katedrális nélkül - katedrális (II.)
Alföldi László András: Katedrális nélkül- Katedrális (III.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése