Alföldi László András
Belső terek (Diptichon) című analóg fotóját 1999-ből, többszörös expozícióval
Művészettörténeti szempontból:
A mű a fotográfia történetében a 20. század végét, a digitális átmenet korát képviseli. Tudatosan használja az analóg technika lehetőségeit, különösen a többszörös expozíciót, amely a fotómontázs és a szürrealista kísérletek hagyományait idézi. Ez a technika lehetővé tette a valóság dekonstrukcióját és új jelentésrétegek hozzáadását már a fényképezés pillanatában.
A képek stilárisan a szubjektív fotográfia vonulatába illeszkednek, ahol a művész nem a valóság objektív leképezésére törekszik, hanem saját belső világát, érzéseit és emlékeit vetíti ki a látványra. Rokonságot mutat a 20. századi modern és avantgárd irányzatokkal, amelyek a terek és idő múlásának vizuális megjelenítését kutatták.
Esztétikai szempontból
A diptichon kompozíciója rendkívül tudatos és feszült. A két kép egymással párhuzamosan és egymást kiegészítve működik. A fekete-fehér (monokróm) megjelenítés a hangsúlyt a textúrákra, a formákra és a fény-árnyék játékokra helyezi.
Az esztétikai élményt a rétegződés adja: a különböző terek és időpontok képei összemosódnak, ami egy álomszerű, illékony hatást kelt. A sötét és világos felületek kontrasztja, a geometrikus és organikus formák (ablakok, falak, fák ágai) játéka vizuálisan gazdag és elgondolkodtató. A képek esztétikája nem a klasszikus szépséget célozza, hanem az autentikus, nyers és a nézőt aktív befogadásra késztető vizuális nyelvet.
Hermeneutikai szempontból
A hermeneutika az értelmezés tudománya. Ebből a szempontból a diptichon főként a megértés és az emlékezés folyamatát tematizálja. A "Belső terek" cím a külső valóság és a belső, mentális terek összefonódására utal. A többszörös expozíció a hermeneutikai kör vizuális megfelelője: az egész (a teljes élmény, az emlék) csak a részek (egyes képi elemek, a múlt villanásai) megértésén keresztül érthető meg, és fordítva.
A képek arra késztetik a nézőt, hogy értelmezze a látottakat, ne csak nézze. A jelentés nem adott, hanem a néző és a mű közötti dialógusban jön létre, a személyes tapasztalatok és az egyetemes emberi lét kérdéseinek (időbeliség, elmúlás, otthon) metszéspontján.
Kurátori szempontból
Kurátori szempontból a diptichon egy erőteljes és önálló egység, amely a kiállítás gerincét vagy egy hangsúlyos fókuszpontját képezheti.
● Elhelyezés: A két kép szoros együttese megköveteli a páros elhelyezést, amely vizuálisan stabil pontot ad a térben.
● Koncepció: A mű tematikusan kapcsolódik a Budaörsi Anziksz sorozathoz, de a "Belső terek" cím és a monokróm kivitelezés révén egy elvontabb, univerzálisabb réteget is hozzáad a kiállításhoz. A kiállítás koncepciójában ez a darab a privát szférát, az intim emlékeket hangsúlyozhatja a korábbi utcai képek dokumentarista jellemével szemben.
● Párbeszéd: A térben elhelyezve párbeszédbe léphet a többi, esetleg színesebb vagy egyexpós képpel, kontrasztot és ritmust visz a tárlatba.
A fotó tehát nemcsak egyedi, esztétikailag is igényes alkotás, hanem a művészettörténeti hagyományokba és a kortárs kiállítási gyakorlatba is tökéletesen illeszkedik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése