Sajnos ennek a kiállításnak a megnyitó szövegét nem tudom bemutatni, mivel Sipos Endre kézírásos vázlatát szerkesztett formában rekonstruálni kellene és újra kéne írni. Ez ennyi idő elteltével emlékezetből már nem lehetséges. Pedig érdemes lenne idézni belőle, mivel Endre festő, tanár és filozófus, a Fischer tanítványok közül a legfelkészültebb képzőművészeti szakíró. A meghívón szereplő mottó, elég bonyolult megfogalmazása az eredetnek, és mindenképpen filozófiai képzettséget igényel annak átfordítása a művekre vonatkozóan, hogy köz érthetőbbé váljon a nagyközönség számára. Azért is eset rá a választásom, hogy Őt kértem meg a kiállítás megnyitására. Ezt, akkor és ott Endre nagyszerűen meg is oldotta, de itt most azzal a közérthetőséggel nem tudom felidézni az elmondottakat, ezért a magam körülményességével tovább bonyolítom a dolgot. Bővebben idézem most Heidegger szövegét, hogy lássuk azt a gondolkodási módot, amit Fischer tanár úr követett, és a hozzá közel álló tanítványoktól is elvárt.
Martin Heidegger: A műalkotás eredet:
"Az eredet itt azt a valamit jelenti, amitől fogva és ami által a dolog az, ami, és olyan, amilyen. Azt, ahogyan valami az, ami: a dolog lényegének nevezzük. Valaminek az eredete nem más, mint lényegének származása. A műalkotás eredetére irányuló kérdés lényegének származására kérdez. A szokásos elképzelés szerint a művész tevékenységéből és e tevékenység által jön létre a mű. De miáltal és mitől lesz a művész az, ami? A mű által; merthogy a mű dicséri mesterét, azaz: csak a mű által válhat a művész a művészet mesterévé. A művész a mű eredete. És a mű a művész eredete. Egyik sincs a másik nélkül. Mindazonáltal egyikük sem hordozhatja a másikat egyedül. Maga a művész és a mű mindenkor csak egy harmadik révén van - mely éppenséggel az első -, és kölcsönvonatkozásuk is ennek révén, nevezetesen a művészet által van, amelytől a művész és a műalkotás nevét nyeri."
Látható, hogy itt milyen komplexitásában van felvetve az eredet, amely messze túlmutat a puszta technikai módszeren, a sokszorosítás problémáján, és szinte egzisztenciálisan ontológiai és művészetelméleti kérdéssé tágul. Mert ennek megválaszolása már nem csupán festészeti feladat, hanem művészi kihívás is.
Ennek a kiállításnak az anyaga két részből tevődött össze. Egyrészt az 1997-ben a Neupack Kft. művésztelepén készült munkák 2004-ben történt átdolgozása által létrejött alkotásokból, másrészt a kiállítást megelőző egy évben készült új képekből. Az utóbbiak kötődtek még az előző öt kiállításhoz, mivel visszamenve az alla prima paratípia technikához, oly módon készültek, hogy ott már nem a módszer kikisérletezése volt soron, hanem a tartalomra való fókuszálás. Ötvöződött ez a Francia Intézetben bemutatott magazinlapok fotorealisztikus ábrázolásának figyelembevételével úgy, hogy a lapokon ábrázolt képek, alapúl szolgáltak a tartalom kialakításában. Ez volt az első felsejlése a később megvalósult Pompeji vázlatok sorozatnak. A fragmentáltság egyre inkább haladt a teljes absztrakt felületképzés irányába, de ott még minimális realisztikus ábrázolások vissza utaltak az eredet állapotára, az az a magazin tartalmi közlendőjére és itt és mostjára.
A kiállítás másik fele viszont megint egy évekkel korábban félbehagyott anyag továbbgondolása és átdolgozását jelentette. 1997-ben a neupacki művésztelepen, a csomagolóanyaggyár nyomda üzemében, még mindig az anyag és a technika került előtérbe, és kevésbé a készre komponált alkotások. Mód volt a sokszorosító gépi nyomtatás megismerésére, és ennek művészi ellensúlyozására nagyméretű kézi nyomású monotípiákat készítettem, különböző felületkialakításokkal. Az eredeti eredetre, és Heidegger a Műalkotás eredet című művének az idézett első bekezdésére rájátszva, ezekből készítettem teljesen absztrakt önkollázs kompozíciókat.
Mindkét esetben az eredetre koncentráltam, azt vettem a további alkotások alapjának, - mint a Fischer korszakban Tanár úrnak az általam készített alapok esetében - és azt fejlesztettem tovább. Emögött megint csak egy mélyen megalapozott, filozófiai, világnézeti és világképbeli tudatos váltás történt. Itt megint csak Heidegger Lét és idő című művében, az alaposan kifejtett és körüljárt "belevetettség" volt a vezér motívum. Ezzel végképp megszűnt a tiszta lap, a tabula rasa, és innentől kezdve minden esetben az alkotásra kiválasztott alap volt a meghatározó. Ez az életmű negyedik korszakát 2004-től 2010-ig, ugyancsak öt kiállítást eredményezett. Ebből három, következetesen az ugyanaz és más tematikus sorozathoz kapcsolódott. Az egyik szál a magazinlapok fotóiból és tipográfiájából indult ki, és ez egyben előkészület volt az úgynevezett újságképeknek és az ebből tovább fejlesztett Pompeji vázlatoknak. A másik ág pedig az absztrakt kompozíciók, a saját elrontott nyomatok önkollázzsal való tovább építésével.
.JPG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése