Orbán Tibor: Alföldi László kiállításának megnyitója
Aulart Iskola-Galéria 2002.október 17.
Kedves Barátaim! Tisztelt Vendégeink!
Szeretettel köszöntök mindenkit Alföldi László kiállításán.
Személyes vallomással kezdeném megnyitóját. 28 évig tevékenykedtem ennek az iskolának az élén. E minőségemben számtalan nyitó és záróbeszédet kellett mondanom, de ebből a sorból valahogy kimaradt a kiállítás megnyitó. Most is baráti felkérésre teszem ezt, reménykedve abban, hogy 70 évesen sem késő elkezdeni. Kérem nézzék el nekem a kezdő botladozásaimat.
A képzőművészet iránt érzett erős vonzalmam miatt, sok megnyitót hallgattam meg, de számomra azok maradtak emlékezetesek, amelyekből megtudtam valamit az alkotóról és néhány segítő eligazítást kaptam a kiállított művekhez.
Én is ezzel próbálkozom.
Alföldi László festői életútjának elinditója Aradi Jenő, a sokunk által ismert festőművész és kitűnő pedagógus volt. Ő adott kezébe még az általános iskolában ecsetet és egy életre szóló érdeklődést a festészet iránt. 18 éves korában Fischer Ernő festőművészt választotta mesterének és az ő irányításával fejlődött önálló alkotóvá. A mester és az Ő alkotó módszerét elfogadó tanítványok kapcsolata barátsággá nemesedett. Laci budaörsi lakása nemcsak helyet adott a rendszeres találkozóknak, de az évek során szellemi műhellyé is vált. Diaképekkel felnagyított képelemzései nemcsak ismereteinket gazdagították, de egy- más munkájának bemutatása és azok minősítése kölcsönösen segitették mindannyiunk fejlődését. A közös kiállítások, gyakran az együttes mühelymunkák eredményezték, hogy ma már Budaörsi Műhely elnevezéssel emlegetik ezt a változó létszámú csoportot, amelynek szervezője, őrzője Alföldi László.
Most, hogy még erzelmileg feldolgozhatatlan szellemi árvaságra kerültünk, úgy érzem még nagyobb jelentőséget kapott az a sok tárgyi és szellemi örökség, amit ránk hagyott Fischer tanárúr. Több száz órás magnófelvétel őrzi hangját útravalóul tanítványainak. Hiányát sokáig érezni fogjuk, emlékét megőrizzük.
Kedves Vendégeink!
Hát ki is az az alkotó, akinek munkáival találkozhatunk ezen a kiállításon? A felsorolás tömörségével: grafikus, kitűnő fotóművész, festő, képkeretező, kiállításrendező, éles szemű képelemző, filozófiában és esztétikában nagy műveltségű, tájékozottságban napra kész gondolkodó.
Előadás-sorozatai, amelyekben a kor művészeti problémáit értelmezte, maradandó élmény volt hallgatói számára.
Fáradhatatlan szervező, önzetlen segítő és a barátom.A közelmúltban rendezett sikeres önálló kiállításán igy jellemezte önmagát:"Sajátos élet utamból és érdeklődésből adódóan, a festői pályára való felkészülésem igen hosszú ideig tartott, mivel csak az utóbbi 4-5 évben próbálom összegezni az eddig szerzett tapasztalataimat, egy eklektikusan egyéni látás- módban. Nem a tiszta tchnikák, hanem azok határhelyzetei érdekelnek, az egyedi grafikától a sokszorosítható színes nyomatokig, a kollázstól a fotóig, a reális leképzéstől a teljes absztrakcióig." Eddig az idézet.
E csontvázig lecsupaszított tömörség, nem szólhat a megszállott munkabirásról, nyugtalan útkeresésről, alkotói leleményről, amelynek tíz éve én is tanúja lehetek. A müvészi elhivatottságba vetett hit teremtő tüze táplálja akkor is, amikor száz vagy ezer számban állítja elő sorozatait. Áhitat és elmélyedés sugárzik lapjairól minden letett jel iránt, mélyen átérzett felelősség hatja át, amikor a kiállításra szánt anyagot válogatja.
A most kiállított képek egy sorozat kiállitás 3-ik állomása. "Ugyanaz és más" összefoglaló cim keretében:
1. A fejek,
2. Kép-más-ok,
3. Kép-más-kép.
A cím egy kis magyarázatra szorul. A cím úgy is olvasható, hogy a képmás, másképp lesz /egy p-vel/. E játék a szó kapcsolással értelmesebbé válik, ha egy példával illusztrálom.
A Magyar Festők Társasága idei szekszárdi kiállítását Gulácsy Lajos születésének 120-ik, halálának 70-ik évfordulója ihlette. Gulácsy a századforduló után megújuló szellemi életnek egyik legsajátosabb értékű és egyik legőszintébb képviselője volt.
E kiállításra készülve Laci barátom úgy döntött, hogy parafrázist csinál. Erre az 1915-ben készült Velencei lány című ceruzarajzot választotta. Ez a kép magántulajdonban van, a képmás csak katalógusból ismert az alkotó számára. A kiindulás tehát a nyomtatott fényképről történt, melyet átszűrt személyes eszközeivel, ügyelve arra, hogy finomságban, hangulatben, szinvilágban Velencei lany maradjon. Az itt látható képek technikailag egy egyénileg kimunkált papirnyomat és monotípia eredményei. A felvitt festéket visszaszedi, roncsolja a saját kifejezési szándéka szerint. Az így keletkezett faktúrák sokszor meghökkentő esztétikai hatást eredményeznek, hagyományos színkeveréssel elő nem állítható. E módszert továbbfejlesztette azzal a leleménnyel, hogy a festéket nem csupán a fehér lapra hordja fel, hanem a kollázs egy olyan speciális módját iktatja be a folyamatba, amikor színes nyomatra viszi rá az előállitandó képet. De itt sem áll meg. A meglévő nyomdafestékek festékrétegeit visszaszakitva hozza létre a művet. Igy gyönyörű áttűnések, újabb grafikai jelek keletkeznek. Alföldi László ezt a technikát a dagerotipiával /a sötétkamrában keletkező kép rögzitése ezüstjodiddal/ rokonitotta és elnevezte dagerográfiának. A rá jellemző precizitással meg is határozta: "A nyomtatott fénykép újraírása eredeti reprodukcióvává, grafikai és festői eszközökkel.
A technika természetesen még nem művészet, de talán az eszközök közelebb vihetnek a mü befogadásához.
Menjünk közelebb a képekhez és nézzük meg, hogy az alkotó szellem által véletlenszerűen létrejött forma, szín, faktúra, hogyan áll össze hiteles képi rendszerbe. A Velencei lány képeken tettenérhető, hogy a látvány és az absztrakció között terül el az alkotó birodalma. A triptichonok - melyeket én inkább hármashangzatoknak neveznék - jól érzékeltetik ezt az egyensúlyozást. Ha a hármas kép egy-egy tagját néznénk, teljes absztrakciónak látnánk, de igy egymás mellé téve, egyik kép a másikat magyarázza. Az alkotó folyamatba igya festő bevonja a nézőt is. Gondoljunk csak a pszichológia könyvekben Fliegende Blätter egyszerű trükk rajzára, ahol tetszés szerint nyulat vagy kacsát látunk a rajzon
Ha végignézzük a kiállított képeket, először kevesebb formát ismerünk fel, mintha újra végigpásztázzuk, amikor a szemünk már megszokta a vizuális üzeneteket. Pl. a majdnem üresnek látszó felületen egyszer csak megjelenik a váll és a medence gyönyörű ive.
Visszatérve a Velencei lányra, még érdemes elmondani, hogy Gulácsy míves kis rajzán nem portrét látunk, hanem egy reneszánsz ideát. Ő így képzelte el az általános szépséget e korban. E felismerés Alföldi Lászlót elgondolkodtatta. Ma vajon hol lelhető fel korunk szépsége és ideája. Úgy találta, hogy őket ma a divatlapok címlapjain találjuk meg. Ez a felismerés indította arra, hogy dagerografikai módszerével a divatlapok szépségideáljai felé forduljon és sorozatképeiből felmutasson nekünk is egy csokrot.
A képeken átszűrődnek a modern művészet meglelt újításai. Rokonságot érzünk a pop-art eszközeivel, legfőként Andy Warhol-lal. Eszünkbe juthatnak a minimal-art legjobbjai is, ha a míves faktúrákat figyeljük. Nekem Mark Rothko és Tobey villanak emlékezetembe. A visszaszedett képek Mimmo Rotella dekollázs technikájával rokoníthatók. A képszerkesztés feszessége, a kollázs technika képépitő eszközeinek sokoldalú felhasználása, a kubizmusból eredeztethető. A mester Fischer Ernő alkotó módszere - miszerint a művészi káoszból bomlik ki a kép, az alkotó itélete és választása szerint - ugyancsak tetten érhető.
A megőrizve meghaladó elveknek megfelelően egy önálló alkotói hang szólal meg Alföldi László művészetében.
Kérem nyissák ki szemüket és képzeletüket, legyenek készen a találkozásra.
Megköszönöm az Aul-art vezetőjének Szathmáry József igazgató úrnak, hogy helyet adott a kiállitásnak.
Köszönet illeti a kiállitás rendezőjét is Alföldi Lászlót.
A kiállítást megnyitom.
Orbán Tibor
Budapest, 2002.október 17.
Kép–más–kép
(Ugyanaz és más III.)
Aulart Iskola–Galéria
Az Aulart Iskola–Galériában megrendezett Kép–más–kép című kiállítás az Alföldi László életművében nem egy új technikai eljárás bemutatásaként értelmezhető, hanem olyan fordulópontként, ahol a kép státuszáról való gondolkodás önálló, reflektált formát ölt. A tárlat nem lezárása, hanem következménye annak a többéves kísérletező folyamatnak, amely a Fejek és a Kép-más-ok kiállítások során bontakozott ki.
A korábbi bemutatókban a sokszorosítás, az önkollázs és a papírnyomat még elsősorban eszközök voltak: a képmás sérülékenységét, az azonosság és eltérés feszültségét tették láthatóvá. Az Aulart-kiállításon azonban ezek az eljárások már nem alárendelt szerepet töltenek be. A sokszorosított kép nem előkép, nem tanulmány, hanem maga a vizsgálat tárgya. A kérdés többé nem az, hogyan jön létre a kép, hanem az, mi történik vele, amikor már csak képekhez való viszonyában létezik.
A Kép–más–kép munkái olyan vizuális helyzeteket hoznak létre, ahol az „eredeti” fogalma elveszíti kitüntetett szerepét. A kép nem egy kezdeti aktusból fakad, hanem egymásra rétegződő nyomokból, visszavételekből, eltolásokból épül fel. Ebben az értelemben a paratípia itt már nem előkészítő módszer, hanem önálló képi gondolkodásmód: a kép saját keletkezésének emlékezetét hordozza.
Ez a működésmód összekapcsolható Fischer Ernő festészetének nyitottságával és Ország Lili rétegzett, emlékezeti tereivel, ugyanakkor Alföldi munkáiban mindez explicitté és vállaltá válik. A paratípia nem rejtett eljárás, hanem a kép létfeltételévé válik. A mű nem lezárt forma, hanem időben kiterjedt folyamat, amelyben a sokszorosítás nem veszteség, hanem jelentésképző erő.
A Kép–más–kép kiállítás ezért tekinthető az életmű azon pontjának, ahol a technikai kísérletezés átfordul ontológiai állításba. A kép nem azért van, mert elkészült, hanem azért, mert működik: viszonyokat hoz létre, visszatekint önmagára, és újra meg újra felveti a kérdést, hogy mi marad meg abból, amit képként azonosítunk. Innen nyílik meg a továbblépés lehetősége a tiszta paratípiás eljárások felé, ahol a kép már nem ábrázol, hanem saját létmódját teszi láthatóvá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése