Antológia (XXVI.) - T. Horváth Éva munkásságáról

 

2012. március Új Művészet 48. szám, T. Horváth Éva és Alföldi László Együtt című kiállítása

Sinkó István Együtt, távolodva 

 T. Horváth Éva és Alföldi László Kiállításai Újlipótvárosi Klub-Galéria 2012. 02.-09 - 03.-05. Boltíves Galéria, 2012. 02.-06 - 03.-03.

Kétszereplős, ám néha önálló, néha négyesben zajló kiállítássorozat nézői lehettek az érdeklődők februárban. Alföldi László képzőművész és művészpárja T. Horváth Éva jelentős szervezéssel és elszántsággal vetették bele magukat az év eleji kiállítási életbe. A művészházaspár az Újlipótváros Klubgalériában korai és újabb műveikből adott válogatást, s a tárlat egyben tisztelgésül szolgált két mesterük, a 2002-ben elhunyt Fischer Ernő és a 2006-ban távozott Kovács László előtt. Fischer-növendékeknek vallották magukat, s a kiállításon valóban felbukkantak - Fischer Ernő néhány finom műve környékén - Alföldi és T. Horvát „epigonista”munkái. Kovács Lászlóhoz fűződő szakmai-baráti viszonyuk kevésbé volt tetten érhető munkásságukban, a most a Klubgaléria falain feltűnő Kovács-sgrafitto inkább távoli asszociációkhoz segít minket a művész-házaspár munkásságának jobb megértésében. E rendezési ötlet, mely a kiállítást is kreáló Alföldi javaslatára alakult így, érzékeltetni kívánta, honnan és milyen utakat járt be a művészpár a fischeri életmű hatásának át-transzformálása során. Az önállósodás - elszakadás érzékeny fejezeteiből néhány megragadóan fontos kép került a falra az első teremben s egyben az a vezérlő elv is, mely a szekvenciamunkákat egymással szembe állítva érzékeltette, T. Horváth és Alföldi a sorozatok létrehozásában érzi jól magát, itt tudják mindketten elmesélni választott formai és tartalmi ötleteiket.

 Alföldi sorozatai most a Pompei töredékek címet viselik, s ebből az anyagból láthattunk három variációsort a Mercure-ban és a Boltíves Galériában is. Sajátos, a festészet és a grafika határmezsgyéjén egyensúlyozó munkák ezek. Pompeihez mint valódi motívumhoz nincs közük, Alföldi hol frivolabban, hol komolyabban az enyészet, a töredékesség, a fragmentáció kapcsán választhatta a címet. No meg azért, mert kérgek, hámló vakolatok, kulturális és szubkulturális rétegekben bányászik alapvetően vízszintes elrendezésű fekete-fehér papírmunkáin (kollázs és dekollázs egyaránt). E rétegek újságpapírok nyomdafestékkel történő bomlasztása, szaggatása nyomán rendeződnek újra, új festékrétegek kerülnek a már felragasztott, átalakult, képes és szöveges részekre. A papír szálirányban történő, festék általi roncsolás folyamata amaga aprólékosságában legalább olyan hatású műveket eredményez Alföldinél, mint egykoron Országh Lili nyomtatott áramkörökkel létrehozott nyomott felületei. És falai is labirintusszerűek, akár a nagy magyar festőnőé. Elmúlásról, az egzisztencia folyamatos elbizonytalanodásáról, a kultúra és a civilizáció folyamatos újrarendeződéséről szólnak e lapok. Geometriája szikár, szerkesztése bonyolult, s a színhasználat, akár az újságképek színeit manipulálja a szürkék-feketék közé, akár színes festéket alkalmaz, mindig redukció eredménye. Nincs harsány menynyiségi, csak minőségi színkontraszta felületeken. Az építészeti tér is festői absztrakcióba fordul. Reliefszerűsége még inkább érzékelteti a széttartást múlt és jövő között.

T.Horváth Éva inkább az organikus művészet irányába lendült el a Fischer életműtől. Teresztenyei rajzai - a kis falu látványának apropóján - a hullámzó mozgásban rejlő szerves konstrukciókat ragadják meg. Ezek a hullámzások azután átkerülnek újabb festményeinek világába is. T. Horváth korábban érzéki vörös-kék-fehér színorgiákban fejezte ki mondandóját, most drámai fehér-fekete vásznak repdesnek a fekete alapú vásznakon. Vásznak a vásznon, megtépett ruhadarabok, fonalak, gyűrött drapériák. Mintha a most elhunyt Tapies köpenyéből bújtak volna elő, s válnának egy szegény-szegény létforma képpé merevült objektjeivé. T. Horváth puritanizmusa végletekig fokozódik az Újlipótvárosi Klubgaléria pincemélyében. Izgalmas párosítások, remek továbbgondolás lehetőségek rejlenek a művészpár közös s Alföldi László két egyéni kiállításán. A mai magyar középnemzedék igényes alkotópárosa szembetűnően erős dinamikával alakítja saját művészeti világát.

 Sinkó István