Nagyjából kronologikus sorrendben igyekszem bemutatni Fischer Ernő munkásságáról megjelent írásokat, de a kisebb cikkeknél több esetben nehezen tudom beazonosítani a megjelenés időpontját, ezért az időrendet illetően lehetnek átfedések. Az előző bejegyzésben bemutatott utolsó dokumentum is ilyen volt, mert a dátum hiányzott a cikkről, és a szövegben szereplő utalások is olyan általános érvényűek voltak, hogy négy-öt év távlatában, több Fischer kiállításra is illettek volna. A most következő első bejegyzésnél viszont ilyen probléma nem merül fel, mert pontosan tudható a megjelenés helye, időpontja és a szerzője is.
Fischer Ernő 1973-ban megrendezett budapesti Műcsarnoki kiállításáról lesz szó először, amelyhez előbb érdemes megnézni egy régebbi blog bejegyzést is. Ugyanis "1973. Fischer Ernő Műcsarnoki kiállításának dokumentumai" címmel, 2014. április 3-án írtam már erről az eseményről, és most ezt folytatom. Akkor bemutattam a katalógust és több mint nyolcvan kiállított műből, itt a blogban is megnézhettünk ötvenet. Ezeket most nem ismétlem meg, ezért érdemes visszamenni az említett bejegyzéshez is, mert a két írás együtt olvasása, teljes képet ad a kiállításról.
1. dokumentum: Művészet című folyóiratban, 1973. augusztusában megjelent, Maksay László írása Fischer Ernő budapesti Műcsarnoki kiállításáról.
Itt annyit érdemes tudni a szerzőről, hogy Fischer Ernő baráti köréhez tartozott, és 1939-ben kapott diplomát a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, amikor Tanár úr ugyanott a második évfolyamot befejezte. Így régről ismerték egymást, és sok területen később is együttműködtek. Maksay László (1914-1986.) grafikusként és művészettörténészként tevékenykedett, és főszerkesztője volt a Rajztanítás című folyóiratnak. Több elméleti könyve is megjelent: A kompozíció (1953.), Műalkotás, kompozíció, stílus (1961.), A műalkotás születése (1966.), de e mellett foglalkozott Székely Bertalan életművével is. Személyes megjegyzésként még elmondom, hogy vele én akkor találkoztam először, amikor a Krisztina körúti lakásba, 1966-ban megjelent dedikált könyvét hozta Tanár úrnak átadni. Számomra ez volt az első képzőművészettel foglalkozó szakkönyv, amit olvastam.
2. dokumentum: A Művészet című folyóirat 1984. áprilisi számában megjelent írás, Ury Ibolya szerzőségével, Fischer Ernő Vigadó Galériában megrendezett kiállításáról.
A két utóbbi kép illusztrációként szerepelt.
Először ennél a dokumentumnál is felhívnám a figyelmet a blogban már megjelent korábbi bejegyzésre, mert ott részletesen bemutattam a kiállítás anyagát és katalógusát is, ezért most itt ettől eltekintek. A bejegyzés dátuma: 2014. 04. 07., címe: 1984. Fischer Ernő Vigadó Galériában megrendezett kiállítása.
Mint az előző írásnál, itt is a szerző bemutatásával egészíteném ki az eddig közölteket. Ury Ibolya - ugyanúgy mint Maksay László - Fischer Ernő baráti köréhez tartozott, és mondhatnánk úgy, hogy házi művészettörténésze és rendezője volt Tanár úrnak, mert évtizedeken át sok kiállítását rendezte. Érdemes itt egy kis kitérőt tenni és megismerni Ury Ibolyát is közelebbről, mert sok mindent megtudunk arról a korról, amiben együtt éltek és dolgoztak. Radnai József írását mutatom be, amely kitűnően összefoglalja Ury Ibolya munkásságát. Megjelent 2010-ben, Dr.Ury Endre magánkiadásában
3. dokumentum Ury Ibolya munkásságát bemutató füzet, írta Radó József.
.jpg)
Itt is lenne annyi személyes hozzáfűznivalóm, hogy volt szerencsém a több évtizedes ismeretség során Ury Ibolyával több Fischer kiállítás rendezésében közreműködni. Sajnos arra már nem került sor, hogy életének utolsó évében - amikor már nagy beteg volt - átadja Fischer Ernőre vonatkozó dokumentumait és elmesélje személyes élményeit. Többszöri megbeszélés alkalmával maradtunk abban, hogy ha jobban lesz, akkor sort kerítünk erre, de ez már nem következett be. Halála után 2010-ben férjének - Dr.Ury Endrének - segítettem még a Pozsonyi úti, "Ury Ibolya múzeum és kiállítóterem" létrehozásában, és első kiállításának megrendezésében. Endre bácsi -akkor már közeledve az életének kilencvenedik évéhez - itt szerette volna több kiállítás alkalmával bemutatni az évtizedek alatt összegyűjtött képeiket, amelyeket Ibolya kapott a művészektől. Ennek első állomása volt Drégely László és Fischer Ernő munkáiból összeválogatott bemutató. Ezt követően rövidesen meghalt Endre bácsi is, és így nem folytatódott ez esemény. Egyébként Ury Ibolya a Fischer Ernő Alapítványnak haláláig kurátora volt.
Fischer Ernő és Ury Ibolya 1990-ben a Nagy Balogh János kiállítóteremben rendezett kiállításon, melyet rendezett (Nagy Imre Gyula és az én közreműködésemmel) és megnyitott Ury Ibolya művészettörténész.
Ury Ibolya és Fischer Ernő a megnyitóbeszéd után.
4. dokumentum: Fischer Ernő Balatonboglári kiállításáról írt cikk, szerzője Pogány Gábor, megjelenés időpontja ismeretlen.
Nem tudom melyik újságba és mikor jelent meg ez a Pogány Gábor által írt cikk, de az újraolvasása egy tévedésre mindjárt felhívta a figyelmemet. A 2012-ben a Fischer Ernő Alapítvány által kiadott katalógus kiállításjegyzékének összeállításában én is közreműködtem, és emlékszem, hogy a lehető leggondosabban igyekeztünk eljárni, de mégis becsúszott egy hiba. Ezt csak most vettem észre. A Balatonboglári Kápolnában rendezett kiállítás 1988-as évszámmal van jelölve, ami a képleírásokból kiderül, hogy lehetetlen, mert olyan képek vannak felsorolva benne, amelyek csak pár évvel később készülnek. A nagyméretű Golgota amely 1990-ben készül el, és a négy félalakos Pantokrátor, amely végleges formáját 1991-ben nyeri el. Viszont ez utóbbiaknak is volt egy korábbi állapota, amikor még nem azokkal a melléknevekkel szerepeltek, mint ami az 1997-ben megjelent könyvben van feltüntetve. Először ténylegesen a cikkben említett alcímekkel nevezte el Tanár úr a képeket, és csak később változtatta meg a most ismertekre. A cikkben szereplő cím, Aki magára vette a világ bűneit, később A szenvedőre változott, majd Aki értünk szenvedett, később az Áldozat lett, A szeretett istene, később Az igazságos, és A feltámadott, maradt ezen a címen. Ebből viszont arra lehet következtetni, hogy nagy valószínűség szerint ez a kiállítás 1990-ben volt megrendezve. Ezt alátámaszthatja még az a szövegrész is, amelyből sejthető, hogy mindenképpen az 1989-es rendszerváltás után volt. Íme az idézet: "Fischer Ernő e képeket még akkor festette, amikor még vallásos képekért nem járt honorárium. (Nem is kapott.) A művek jó része viszont már az Esztergomi Keresztény Múzeum tulajdona." Az én tévedésemet éppen az okozhatta, hogy tudtam, hogy a Keresztény Múzeumnak 1988-ban lett adományozva a tizenhét kép és ebből feltételeztem, hogy akkor mindenképpen ezt megelőzően kellett lenni ennek a kiállításnak. De a cikkből kiderül, hogy ez ezután volt, mert már ők tulajdonolták a képeket. És így az is feldereng az emlékezetemben, hogy ezt a bemutatót nem is Tanár úr rendezte, hanem a rendszerváltás "tiszteletére" az egyház, illetve a Múzeum, és az új képek, illetve a négy Pantokrátor esetében félig kész képek kiegészítésül kerültek Balatonboglárra.
Itt persze művészettörténeti szempontból ez a tévedés is megérdemli a tisztázás szükségességét, de engem jobban foglalkoztat az a munkamódszer és Fischer Ernő műről kialakított elképzelése, amibe belefért az, hogy egy ilyen reprezentatív kiállításnak szánt bemutatóra, odaad félig kész képeket. De mikor mondhatjuk egyáltalán azt, hogy félig kész? Amikor először kiállította, bizonyára meggyőződése szerint készen volt a mű. Akkor pedig tehetjük fel úgy is a kérdést, hogy később miért gondolta azt, hogy nincs még befejezve? Ezt a kérdést is egyszer már körüljártuk a 2014.június 4-én írt blog bejegyzésben, amelynek a címe is ezt a kérdést tette fel: Mi a befejezett és mi a befejezetlen? Fischer Ernő: Pantokrátor I-IV. címmel, és éppen ennek a négy félalakos Pantokrátornak a keletkezés történetét vizsgálva. Érdemes visszatérni ebből a szempontból ehhez a elemzéshez, és újra és újra feltenni ezeket a kérdéseket, mert minden szituációban más és más választ kapunk majd.
Nem tudom melyik újságba és mikor jelent meg ez a Pogány Gábor által írt cikk, de az újraolvasása egy tévedésre mindjárt felhívta a figyelmemet. A 2012-ben a Fischer Ernő Alapítvány által kiadott katalógus kiállításjegyzékének összeállításában én is közreműködtem, és emlékszem, hogy a lehető leggondosabban igyekeztünk eljárni, de mégis becsúszott egy hiba. Ezt csak most vettem észre. A Balatonboglári Kápolnában rendezett kiállítás 1988-as évszámmal van jelölve, ami a képleírásokból kiderül, hogy lehetetlen, mert olyan képek vannak felsorolva benne, amelyek csak pár évvel később készülnek. A nagyméretű Golgota amely 1990-ben készül el, és a négy félalakos Pantokrátor, amely végleges formáját 1991-ben nyeri el. Viszont ez utóbbiaknak is volt egy korábbi állapota, amikor még nem azokkal a melléknevekkel szerepeltek, mint ami az 1997-ben megjelent könyvben van feltüntetve. Először ténylegesen a cikkben említett alcímekkel nevezte el Tanár úr a képeket, és csak később változtatta meg a most ismertekre. A cikkben szereplő cím, Aki magára vette a világ bűneit, később A szenvedőre változott, majd Aki értünk szenvedett, később az Áldozat lett, A szeretett istene, később Az igazságos, és A feltámadott, maradt ezen a címen. Ebből viszont arra lehet következtetni, hogy nagy valószínűség szerint ez a kiállítás 1990-ben volt megrendezve. Ezt alátámaszthatja még az a szövegrész is, amelyből sejthető, hogy mindenképpen az 1989-es rendszerváltás után volt. Íme az idézet: "Fischer Ernő e képeket még akkor festette, amikor még vallásos képekért nem járt honorárium. (Nem is kapott.) A művek jó része viszont már az Esztergomi Keresztény Múzeum tulajdona." Az én tévedésemet éppen az okozhatta, hogy tudtam, hogy a Keresztény Múzeumnak 1988-ban lett adományozva a tizenhét kép és ebből feltételeztem, hogy akkor mindenképpen ezt megelőzően kellett lenni ennek a kiállításnak. De a cikkből kiderül, hogy ez ezután volt, mert már ők tulajdonolták a képeket. És így az is feldereng az emlékezetemben, hogy ezt a bemutatót nem is Tanár úr rendezte, hanem a rendszerváltás "tiszteletére" az egyház, illetve a Múzeum, és az új képek, illetve a négy Pantokrátor esetében félig kész képek kiegészítésül kerültek Balatonboglárra.
Itt persze művészettörténeti szempontból ez a tévedés is megérdemli a tisztázás szükségességét, de engem jobban foglalkoztat az a munkamódszer és Fischer Ernő műről kialakított elképzelése, amibe belefért az, hogy egy ilyen reprezentatív kiállításnak szánt bemutatóra, odaad félig kész képeket. De mikor mondhatjuk egyáltalán azt, hogy félig kész? Amikor először kiállította, bizonyára meggyőződése szerint készen volt a mű. Akkor pedig tehetjük fel úgy is a kérdést, hogy később miért gondolta azt, hogy nincs még befejezve? Ezt a kérdést is egyszer már körüljártuk a 2014.június 4-én írt blog bejegyzésben, amelynek a címe is ezt a kérdést tette fel: Mi a befejezett és mi a befejezetlen? Fischer Ernő: Pantokrátor I-IV. címmel, és éppen ennek a négy félalakos Pantokrátornak a keletkezés történetét vizsgálva. Érdemes visszatérni ebből a szempontból ehhez a elemzéshez, és újra és újra feltenni ezeket a kérdéseket, mert minden szituációban más és más választ kapunk majd.
A cikkben megemlített képek következnek, a végén a négy Pantokrátorral.
Pantokrátor
Golgota
Pantokrátor I. (A feltámadott), akkor is ugyanezen a címen.
Pantokrátor II. (Az igazságos), akkor még, A szeretet istene.
Pantokrátor III. (A szenvedő) akkor még, Aki magára vette a világ bűneit.
Pantokrátor IV. (Az áldozat), akkor még, Aki értünk szenvedett.
Az utóbbi négy Pantokrátor címhistóriához még azt is hozzá tehetjük, hogy van ezeknek a képeknek még egy megnevezése, amit a Tanár úr adott nekik, mert ezek egyben az évszakokat is jelképezték számára, és így az első a Tavasz, majd a Nyár, az Ősz és a Tél következik. Ez a panteisztikus cím ugyanúgy hozzá tartozik a művekhez, mit az eddig említett három másik. És ha majd az utókor másképpen fogja elnevezni, az is a mű része lesz. Fischer Ernő felfogása szerint azt hiszem összefoglalhatjuk a feltett kérdésekre a választ úgy, hogy a befejezett mindig az a szellemi egység, amelyben egy mű értelmezhetővé válik és "megszólal". Nincs abszolút kritérium erre vonatkozóan, mert akár a művész, akár a befogadó, akár az idő bármikor megváltoztathatja a műről való felfogását, és akkor a kép tartalma is megváltozik.
5. dokumentum: A cikk valószínűleg egyik szegedi helyi lapban jelent meg 1986-ban, szerzője Tandi Lajos.
a totalitás magasába, de ezek nem tartozhatnak a művészet főáramába. A modern
(a kihagyott sort beírtam a két hasáb közé!)
A cikk írója Tandi Lajos (született 1947-ben) Szuromi Pál mellett Fischer Ernő leghűségesebb szegedi tanítványa. Mindketten a Juhász Gyula Tanárképző főiskolán végeztek, a rajz és művészettörténet tanszéken, amikor Fischer Ernő volt a tanszékvezető. Újságíró, aki egy időben a Délmagyarország főszerkesztője volt, majd a Szeged című kulturális folyóirat alapító főszerkesztője. Sokat tett azért, hogy Fischer Ernő festői munkássága Szegeden ismertté váljon. Többek között 2009-ben, amikor a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Rajz- Művészettörténet tanszékének fennállása 60., valamint Fischer Ernő nyugdíjba vonulásának 35. évfordulója alkalmából, "Művészet és pedagógia Fischer Ernő életművében" címmel konferenciát és kiállítást rendezett 2009. április 9. és május 3. között a SZTE JGYPK tanszéki galériájában a Fischer Ernő Alapítvány, akkor a Szeged város folyóiratának 2009-évi májusi számában, terjedelmes lehetőséget biztosított az életmű bemutatására.
Mint ahogy a bemutatott cikkből is kiderül, Fischer Ernő 1986-ban, a szegedi Móra Ferenc Múzeumnak adományozott 15 képet, és ez alkalomból kiállítást is rendeztek, aminek alkalmával történt a beszélgetés Tanár úrral. Itt kell megemlítenem, hogy sajnos az adományozott művek ismereteim szerint még ma sem kerültek megfelelő helyre, mert az állandó kiállítás anyagába nem kerültek be, és ezért a közönség nem láthatja. Alkalmanként, ideiglenes bemutatókra előkerül egy-egy darab, de a folyamatos hozzáférés lehetőségétől, egyenlőre a raktárban el vannak zárva. Kár, hogy annak idején Fischer Ernő nem kötötte olyan feltételekhez a képek átadását, hogy a múzeum vállalja azok állandó bemutatását. De ez a probléma nem csak a Móra Ferenc Múzeumra vonatkozik, hanem a hazai múzeumok mindegyikére. Tanár úrnak majd ötven képe - a legjelentősebb művek - öt magyar és egy szlovák múzeumban vannak, és így ezek több évtizede el vannak zárva a láthatóságtól. Az életmű nagy része hazai és főleg külföldi magángyűjteményekben van - amely szintén nem hozzáférhető - ezért nagyon fontos szerepe van az életmű megismerése szempontjából a fotó dokumentációnak, amely szintén elég hiányos.
Ennek a bejegyzésnek lezárásaként bemutatok pár képet, amely a szegedi Móra Ferenc Múzeum raktáraiban porosodik 1986-óta, tehát majd harminc éve. És mivel a Fischer Ernő Alapítvány forrás hiányos, és semmiféle pályázaton nem támogatták a centenáriumi évet, ezért az év hátralevő időszakában rendezett öt kiállításán sem lesznek láthatók. Nagy kár ez a Fischer életmű és főleg a nyilvánosság számára!
.jpg)
5. dokumentum: A cikk valószínűleg egyik szegedi helyi lapban jelent meg 1986-ban, szerzője Tandi Lajos.
a totalitás magasába, de ezek nem tartozhatnak a művészet főáramába. A modern
A cikk írója Tandi Lajos (született 1947-ben) Szuromi Pál mellett Fischer Ernő leghűségesebb szegedi tanítványa. Mindketten a Juhász Gyula Tanárképző főiskolán végeztek, a rajz és művészettörténet tanszéken, amikor Fischer Ernő volt a tanszékvezető. Újságíró, aki egy időben a Délmagyarország főszerkesztője volt, majd a Szeged című kulturális folyóirat alapító főszerkesztője. Sokat tett azért, hogy Fischer Ernő festői munkássága Szegeden ismertté váljon. Többek között 2009-ben, amikor a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Rajz- Művészettörténet tanszékének fennállása 60., valamint Fischer Ernő nyugdíjba vonulásának 35. évfordulója alkalmából, "Művészet és pedagógia Fischer Ernő életművében" címmel konferenciát és kiállítást rendezett 2009. április 9. és május 3. között a SZTE JGYPK tanszéki galériájában a Fischer Ernő Alapítvány, akkor a Szeged város folyóiratának 2009-évi májusi számában, terjedelmes lehetőséget biztosított az életmű bemutatására.
Mint ahogy a bemutatott cikkből is kiderül, Fischer Ernő 1986-ban, a szegedi Móra Ferenc Múzeumnak adományozott 15 képet, és ez alkalomból kiállítást is rendeztek, aminek alkalmával történt a beszélgetés Tanár úrral. Itt kell megemlítenem, hogy sajnos az adományozott művek ismereteim szerint még ma sem kerültek megfelelő helyre, mert az állandó kiállítás anyagába nem kerültek be, és ezért a közönség nem láthatja. Alkalmanként, ideiglenes bemutatókra előkerül egy-egy darab, de a folyamatos hozzáférés lehetőségétől, egyenlőre a raktárban el vannak zárva. Kár, hogy annak idején Fischer Ernő nem kötötte olyan feltételekhez a képek átadását, hogy a múzeum vállalja azok állandó bemutatását. De ez a probléma nem csak a Móra Ferenc Múzeumra vonatkozik, hanem a hazai múzeumok mindegyikére. Tanár úrnak majd ötven képe - a legjelentősebb művek - öt magyar és egy szlovák múzeumban vannak, és így ezek több évtizede el vannak zárva a láthatóságtól. Az életmű nagy része hazai és főleg külföldi magángyűjteményekben van - amely szintén nem hozzáférhető - ezért nagyon fontos szerepe van az életmű megismerése szempontjából a fotó dokumentációnak, amely szintén elég hiányos.
Ennek a bejegyzésnek lezárásaként bemutatok pár képet, amely a szegedi Móra Ferenc Múzeum raktáraiban porosodik 1986-óta, tehát majd harminc éve. És mivel a Fischer Ernő Alapítvány forrás hiányos, és semmiféle pályázaton nem támogatták a centenáriumi évet, ezért az év hátralevő időszakában rendezett öt kiállításán sem lesznek láthatók. Nagy kár ez a Fischer életmű és főleg a nyilvánosság számára!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése