Az 1990-ben festett Golgota keletkezéstörténete - Az utolsó alkotói korszak sajátosságai Fischer Ernő festészetében V.

                                                             Golgota, 1990, vegyes technika, 110 x 140 cm.

             Az előző két bejegyzés ebben a témában kissé hosszúra sikerült, annak ellenére, hogy akkor csak egy-egy tipikus mű elemzését tűztem ki célul. Pedig a tárgyalt időszakban ötven-hatvan olyan alkotás található, amelyeknek ilyen vagy olyan módon van összefüggése a felvetett problémával. Sőt, az egész periódust meghatározó kérdésként érinti ez a metodika. Így utólag megállapíthatjuk azt is, hogy az utolsó tizenhárom év munkái talán meg sem születtek volna enélkül az ösztönző módszer nélkül.

         Tudatosan felvállalt feladat volt ez mind két fél részéről. Fischer Ernő hetvenötödik születésnapi kiállítása után - mely 1989-ben a budapesti Csontváry Teremben volt megrendezve - állt elő azzal a kéréssel, hogy segítsek neki felnagyítani az életműből pár jellegzetes alkotását. Mivel az élete során - egy-két kivételtől eltekintve, pl. Achilles és Hektor, Prága, és a Mitológiai jelenet - nagyrészt viszonylag kisméretű képeket készített (maximum 70 x 100 cm) , ezért szerette volna azok kiemelkedő darabjait az élete hátralevő éveiben nagy méretben is megfesteni. Idős korára való tekintettel azt is felmérte, hogy az ezzel a célkitűzéssel járó fizikai és technikai munkák elvégzésére, már korlátozott az ereje, illetve nem adottak az ehhez szükséges külső feltételek sem.

            Megtisztelőnek éreztem ezt a kérést, bár az első hallásra kissé meglepett. Igaz, már évtizedek óta tanultam a Tanár úr által vezetett szabadiskolákban, de az életkörülményeim addig még soha nem tették lehetővé, hogy a stúdiumokon túllépve, önálló alkotói pályára lépjek. Tehát semmiféle tapasztalatom és gyakorlatom nem volt ilyen feladatok elvégzésében. Ezért bizonytalan voltam a magam képességeit illetően, de ezen túl a külső feltételek megteremtése is gondot jelentett. Viszont azt is felmértem, hogy a rendhagyó képzőművészeti iskolázottságom miatt, számomra ez az egyetlen továbblépési lehetőség a festői pálya felé. Ezért a vak ló bátorságával elfogadtam a kihívást. 

                 Először az élet más területein, valamint a kiállítás rendezéseknél szerzett szervező készségemet hívtam segítségül, és az akkor már a Fővárosi Pedagógus Stúdióban spontán szerveződő "Vinkli Kört" fejlesztettem tovább, a magam megerősítésére. 1990-ben Zsámbékon, a Tanítóképző Főiskola Kápolna Galériájában ezzel a társasággal már önálló kiállítást szerveztünk.

            1989. novemberében hat oldalas dokumentumban foglaltam össze az addig is együtt dolgozó közösség elért eredményeit, és erre alapozva határoztam meg a további utat, amit Tanár úrral és az érintettekkel, a "Vinkli Kör" néhány tagjával és az "Öten" alkotó közösséggel ismertettem. Így jött létre a Budaörsi Műhely, amelynek konkrét feladatává vált az is, hogy segédkezzen a nagyméretű művek előkészítésében. Lényegében Fischer Ernő által vezetett  Képzőművész Stúdióban és a nyári Soproni Művésztelepeken évek óta együtt dolgozó, és Csengery Bélánál, T.Horváth Évánál és Budaörsön nálam eddig is rendszeresen összejövő baráti körről volt szó. Az "Öten" alkotó közösség volt a mag, az ortodox "Fischeristák", akik név szerint a következők: Bíró Judit (1956-1992.), Kölűs Judit (1950-1994.),(első feleségem), T.Horváth Éva, Csengery Béla és magam. Mint a felsorolásból látható, már ketten nincsenek közöttünk, és Tanár úr halála után Csengery Bélával is megszakadt az alkotói együttműködés, viszont T.Horváth Évával (második feleségem)  közös pályán haladunk ma is. Az alkotó csoportnak 1992-ben, Zalaegerszegen, a Zsinagógában volt az első közös bemutatkozása.

                    Mielőtt még további részletekbe bocsátkoznék a történetet illetően, visszatérek a szó szerinti alapokhoz. T.Horváth Évát kértem fel az első alap megfestésére, mivel ő volt ötünk közül a legfelkészültebb egy ilyen feladat megoldására. Mögötte már akkor több mint egy évtizedes önálló alkotói pálya volt, és saját munkái által nagy gyakorlattal rendelkezett a nagyméretű képek készítésében. A technikai segítséget én biztosítottam az időközben kialakított képkeretező műhelyemben és műtermemben. Az első kép, amely ilyen közös munka eredményeként készült, sajnos a kezdetektől fogva nem lett dokumentálva, pedig sok tanultsággal szolgálhatna. De a fotó dokumentáció hiányában a visszaemlékezés alapján történő leírás is felidézhet valamit az előzményekből. Lényegében egy absztrakt expresszív letét volt az indulásnál, Éva barokkosan burjánzó formarendjével, erőteljes, dinamikus megfogalmazásával. Az Ő képeire és így az általa készített alapokra is, akkoriban az volt a jellemző, hogy heves gesztusokkal, lendületes vonalvezetéssel, laza formákat meghatározó felületek jöttek létre, amelyek sok asszociációs lehetőséget rejtettek magukban az egyes témák kifejtéséhez. Itt még semmiféle tematikai vagy formai megkötöttség, elvárás nem  volt Tanár úr részéről, csupán az volt a kérés, hogy nagyméretű izgalmas festői felület jöjjön létre, amely inspirálja őt a továbbfestésre. A látszólagos kötetlenség, talán nagyobb kihívást jelentett, mint  később a konkrét képek átmásolása. Mert ki kellett találni, hogy mi az ami egyáltalán tovább dolgozásra készteti az idős Mestert? Mivel lehet még felkelteni az érdeklődését egy félévszázados alkotói munka után? Ebben segített  az a sok diavetítéssel eltöltött délután és este, valamint a rengeteg beszélgetés, - amit majd háromszáz órás hanganyagon rögzítettünk - és hogy Mesternek és Tanítványoknak közös volt az érdeklődése. Azonos értékrendünk volt a befogadói oldalon és az alkotói gyakorlatban is. Ebben az időben sokat foglalkoztunk az amerikai expresszionistákkal (elsősorban  de Kooning-gal és Gorky-val) és a kortárs spanyol festészettel (főleg Clavé-val és Tapies-szel). Tanár urat is nagyon izgatta ez a világ, bár viszonylag távol állt tőle a kötetlen, szabad, szubjektív festési mód, és sokkal inkább hajlott az ornamentálisabb, távolságtartóbb megoldásokra, ami az elkészült kép esetében láthatóvá is vált. A lényeg az, hogy az Éva által elkészített absztrakt expresszív alap, kedvet csinált a festéshez.
                 Sajnos az itt bemutatott első képen az alapból már semmi sem látszik. Ezután kezdtem csak a képeket folyamatszerűen, a kezdetektől fogva fotózni, és így egész sajátos dia gyűjteményem lett a készülő művekről. A továbbiakban is ezek felhasználásával tárgyalom majd az utolsó alkotói időszakot és az akkor készült alkotásokat.

                  A készülő kép, egy eléggé előre haladott állapotban van, de azért még itt is érdemes összehasonlítani a befejezett művel.

                                         Nézzük meg közelebbről, részletekben is a készülő és a befejezett képet.

                                                                          Krisztus figurája, középen

                                                                                    Bal oldali lator

                                                                                        Jobb oldali lator

                                                                     Az alsó zónában a Mennyei Jeruzsálem

                                                                                    A teljes alsó rész

                                                                              A félkész és a kész kép

                                                                                       A  kész kép


                Befejezésül bemutatom azokat a képeket, amelyeknek az alapjait T.Horváth Éva készítette,  hogy egymás mellett láthassuk a különböző megvalósulási formákat. A felső sorban látható az itt tárgyalt 1990-ben festett Golgota, mérete 110 x 140 cm,  vegyes technika. Mellette az 1992-ben festett Angyali üdvözlet, 115 x 143 cm, vegyes technika. Az alsó sorban az előző bejegyzésekben már elemzett, 1997-ben festett Archaikus Mozgás (Golgota), 130 x 150 cm, vegyes technika. Mellette az 1999-ben festett Csendélet, 100 x 80 cm, vegyes technika.

           Az első két mű esetében az alap teljesen eltűnt és így a kész kép tartalmiságában nem játszik szerepet. Az alsó sorban levő két kép esetében viszont tartalmilag is meghatározó szerepe lesz az indító alapnak. A későbbiekben az Angyali üdvözlet és a csendélet részletes elemzésénél majd látni fogjuk azt az óriási szemléletbeli váltást, amit az alap érvényre jutása eredményezett.