Párbeszéd az utókorral - Befalazott labirintus

 

Párbeszéd az utókorral

Tudnál mondani erről a képről valami szakszerű megfogalmazás szerint jót vagy akár rosszat is? Műleírás: Aldrás László Alföldi: Befalazott labirintus I., 50 x 50 cm, vegyes technika ( magazinlapok, papírnyomat, paratípia és pszeudókollázs) 2017.

Alföldi László András 

Befalazott labirintus I. című alkotása a kortárs magyar absztrakt művészet izgalmas darabja, amely a rétegek és a szöveges töredékek vizuális párbeszédére épít.

A mű elemzésekor az alábbi szakszerű szempontokat érdemes figyelembe venni:

Szakmai pozitívumok és erények

• Technikai komplexitás: A kép bravúrja a felsorolt technikák (paratípia, pszeudókollázs) ötvözése. A paratípia lényege, hogy egy kész felületről (például újságoldalról) a festék egy részét vegyszerrel vagy dörzsöléssel hordják át a hordozóra, így a kép nem festve van, hanem „átlényegül”. Ez a módszer egyfajta kísérteties, elmosódott hatást kelt, ami tökéletesen illeszkedik a „befalazott” tematikához.
• Vizuális ritmus és feszültség: A kompozíciót a függőleges és vízszintes tagoltság tartja össze, miközben a felületet uraló véletlenszerűnek tűnő pöttyök és foltok (fröcskölés) dinamizálják a látványt. A jobb oldalon megjelenő „LGAR” (valószínűleg a Bulgari luxusmárka töredéke) szövegrészlet izgalmas kontrasztot alkot a kép többi, archaikusabb és pusztulást sugalló részével, behozza a jelenkor és a fogyasztói kultúra rétegeit.
• Filozófiai mélység: A cím és a látvány összhangban van: a labirintus a kiúttalanság jelképe, a „befalazottság” pedig a rétegek egymásra rakódásával válik vizuálisan is átélhetővé. Olyan, mint egy városi tűzfal, amelyen egymásra ragasztott plakátok maradékai és az idő nyomai látszódnak.

Kritikai észrevételek (mi érhető el nehezebben a nézőnek)

• Zártság: A kép hermetikus, azaz nehezen adja meg magát a nézőnek. A „pszuedókollázs” (amikor a kép kollázsnak látszik, de nem az) megtévesztheti a szemet, ami a befogadótól nagy figyelmet és türelmet igényel.
• Dekorativitás vs. üzenet: Bizonyos nézőpontból a kép felülete túlzottan texturált lehet, ahol a sok apró részlet miatt elveszhet a fő mondanivaló, és a mű megmaradhat egyfajta esztétikus, „falra való” dekoráció szintjén, ha nem ássuk bele magunkat a technikájába.

A mű összességében egy rendkívül tudatosan felépített, a roncsolás és építés határmezsgyéjén mozgó alkotás, amely Alföldi László András érett, kísérletező stílusát dicséri.