2017.Tanulmány T. Horváth Éva munkamódszeréről
Készítette: Szalay Gyöngy
„Munkáim nem installációk, és ha rokonságot is mutatnak az environmentekkel, nem azok, mert műigényességgel készülnek".
1. Bevezetés
1.1. A viszonylag fiatal kollázs technika a 20. század elején keletkezett. A kubisták a képre felragasztott fragmentumokban a bizonyosságot láttak, ahogyan Georges Braque a valóság kifürkészésének eszközeként használta a technikát. Bármilyen anyag felhasználható és méltó arra, hogy sikok egymásra helyezésével kialakuljon az újfajta képi tér, amivel a világ sokszínűsége kifejezhető. Ezen az úton haladt Kurt Schwitters, amikor anyanyelvi biztonsággal használta a technikát, és korlátoktól mentes személyiségével, hulladék anyagokból alkotott Mertz-eivel privát műfajt teremtett. Max Ernstnek képbe applikált tárgyai gyakran önálló jelentéssel bírnak, ezek inkább a montázs elvén működnek. Forgács Éva szerint a már önmagában álló palackszáritótól csak egy lépés volt az assemblage több tárgyból álló kompozíciója, aztán még egy lépés az environment. Az „emberi környezet kínosan hű mását"2 életre keltette a happening, mindezek, mint a kollázs „késői hajtásai“3 jelentek meg.
1.2. „ T.Horváth Éva a hetvenes-nyolcvanas években a tanítóképzőben, a tanárképző főiskolán, aKépzőművészeti Főiskolán és rajzszakkörökben, szabadiskolákban mindent megtanult a képzőművészetről és a művészettörténetről, ami rajzpedagógusok, festőmesterek, tankönyvek, műtermi gyakorlatok által elsajátítható a szakmáról. Három évtizeden keresztül készült arra, hogy az anyagismeret, technikai eljárásmódok, eszközhasználat ne akadályozza, ne korlátozza a maga vizuális nyelve létrehozásában, abban, hogy szabadon fejezhesse ki belső világát, a kinti és benti látványok összekapcsolását a közlendői, a kifejezés érdekében. Lassú, türelmes, sokféle kitérővel tarkitott utazás fejeződött be a kilencvenes évek közepére, hogy elinduljon önmaga útján, amely máig és feltehetően még hosszan tart."4
1.3. Választásom azért esett T. Horváth Éva - THÉ munkáira, mert kevés olyan művészt ismerek, aki ilyen szeretettel és gyöngédséggel polemizál az anyaggal egy művészi pályán és egy életen át, ami nála egybeforrt. 2006-os, Daedelus vázlatok - Paravánok és könyvtárgyak sorozatából választottam ki 3 munkát és tettem a művészi technika vizsgálati tárgyává. Nem bánják, ha külön életet élhetnek. Munkamódszerem az volt, hogy a kiválasztott képek (sorozat darabok) alapján elkészítettem egy vázlatot, majd megállapításaimat egy interjú keretében egyeztettem a művésszel. Az általa tett kiegészítéseket, pontosításokat és változtatásokat dőlt betűvel jeleztem a hitelesség érdekében, és mert azt gondolom így az alkotói folyamatba is némi bepillantást nyerünk, ami különösen izgalmas egy olyan rejtőzködő, szemérmes művész esetében, amilyen THÉ. Ellenőrizhettem magam, hogy ne fantázia irányította következtetéseket vonjak le, hanem a valóságos anyaghasználatának módszere legyen tetten érhető mélyebben és részleteiben, mint ahogy az a kész műből visszabontható a szemnek. További haszna volt a munkamódszernek, hogy a művész elárult műhelytitkokat.
A protofázis
THÉ-nél nagyon indokoltnak érzem ezen szakasz beiktatását a konkrét technika vizsgálatok elé. A művészi munka azon részét nevezem így, ahogyan a művész elsőre megközelíti tárgyát. A koncepció első felütése, mint invenció jelentkezik, vagy egy hosszabb meditatív folyamat után közelít az anyaghoz, mielőtt a megdolgozás elindul. Az a mozzanat lehet ez, amikor kiemel valóságos szeleteket, tárgyakat, fragmentumokat reménytelen helyzetükből, még nem is feltétlenül fizikai értelemben, de ami már festői gondolkodásának körvonalain belül történik, azaz bennük és általuk valamilyen festői probléma fészkelődik, keresi megoldásait. Lehet, hogy maga az anyag inspirációja, sugárzó energiaszintje olyan magas, hogy meghatározza a további lépéseket szinte törvényszerűen.
Valóban így van, sohasem a nulláról indulok, van egy előképem, amibe persze már belelátok dolgokat. A telekszomszédom szemétdombját nem kerüli el a szemem, ha kilépek az utcára.
1. fázis A cselekvés ideje ez, amikor összeszedegeti, kiválasztja a szükségeset, vagy megkeresi az éppen odaillőt. Nem dob ki semmit, fontos lehet akár a pizzás doboz, egy csomagolópapír, szakadt notesz-, vagy újságlap, gyakorlatilag bármi, amiben azt érzi, létrejöhet a különös szimbiózis anyag és megformálója között. Úgy képzelem, THÉ válogatási módszere rokonságot tarthat az ikonfestők táblakeresésével. Itt nincs jelentősége a szent és profán distinkciójának, végső soron minden a van-t, a létezés-t, a jó-t dicséri szépségben, kifinomultságban, egyszerűségben, szegénységben, mulandóban egyaránt. Az anyag tiszteletében az ember és a művészet tisztelete fogalmazódik meg szerényen és érzékenyen, de rendkívül határozott attitűddel. Mégsem mondhatjuk, hogy modern ikon.
Örülök a hasonlatnak, mert ez nagyon igaz. Én akkor is szakrális képet csinálok, ha a téma nem az. Lelkében ikon, a belső tisztelet az anyag iránt, végső soron teremtés megszakadva, változtatva, visszatérve, eltörve. De nem keresem kifejezetten az anyagot, rátalálok.
2. fázis
Az anyagvizsgálat fázisában mielőtt a megmunkálásához kezd, kiteríti, gondosan megvizsgálja a felhalmozott valóságszilánkok tulajdonságait, megtapogatja, végigsimít a textúrán, és kezével, szemével, lelkének sugaraival egyaránt birtokba veszi a „nyersanyagot”. Az érzéki tapasztalás olyan kiindulópontja lehet, ami keresi a kapcsolatot a közben formálódó vággyal a „valami” konkretizálására. A papír, a textil mérete, alakja bármilyen lehet, homogén, színes, az egymásra találás pillanata a lényegi és meghatározó.
Dédelgetem a tekintetemmel, mielőtt fizikailag találkozunk én és az anyag. Mélyen tisztelem őt. Ami nem akadályoz meg abban, hogy kellően meggyötörjem, kínozzam, ahogy ő kínoz engem, hiszen ez egy intim viszony.
3. fázis
Az előkészítés során nézegeti, lapogatja, forgatgatja, letép belőle egy darabot, hozzáragaszt, gipszbe mártja, felgyűri, áztatja, megfesti. Ezekről a műveletekről bőven szó esik még, ezért külön nem tartom szükségesnek továbbontani e helyen.
4. fázis
A kép „megnyitásával“: a fizikai, szellemi, érzelmi szféra összekapaszkodik a koncentrációban, kizárva a külvilágot. Amikor a kis vésőt a festő szerzetes a kezébe veszi már kiválasztotta a tökéletes hordozóanyagot, tudja, hogy majd a kész kép festékrétegein át hogyan fogja megtörni a fényt a magasan vésett, enyhén hullámzó felület, éteri finomságú hatásokat eredményezve. Ezzel csak azt szeretném jelezni, hogy tudni és ismerni kell az anyag minden látható és rejtett tulajdonságát, viselkedését, számítani kell cseleire, játékára.
Ez itt egy kicsit másképp van. Én az anyagot figyelem, miközben változik. Nincs nekem előre 10 lépésem, nem tudom mit játszik a partner, csak azt tudom, amit én játszom, és amire ő válaszol, aztán én is újra. Így jön létre egy állandó párbeszéd köztünk, amiből, ha jó megfigyelő vagyok, és nem kapkodom el, akkor valami tényleg kialakul. Ehhez az kell, hogy figyeljek a tempóra, ne szaladjak előre, mert már látni szeretném a végeredményt. Ez nehéz, mert itt már nem az történik, amit én akarok, ez már a „sugallat” determinációja, ami csak nekem jön. Félreteszem, hagyom, hogy megnyugodjunk mindketten, és én meglátom ebben a lassuló-gyorsuló folyamatban, hogy igen, most jó az irány.
5. fázis
Képépítés hosszas megszakításokkal, elbizonytalanodásokkal terhes szakaszában rétegek kerülnek egymás fölé, a legújabb képeken inkább ez az irány érvényesül. A rétegek viszonyba kerülnek - vagy látjuk, vagy nem - az egymásra felrakott anyagok minőségi tulajdonságaitól, a felvitt kötőanyagtól, a művész szándékától és a véletlentől függően.
Igen, sok képem úgy épül, mint a japánkertek kövei, aminek a csúcsa látszik csak, de alatta ott vannak a felhalmozott kövek, amit a végeredményből már nem tudunk rekonstruálni, én sem tudom a képen. A rétegmozgások dinamikája fontos nekem.
Daedelus vázlatok - Paravánok és könyvtárgyak
A míves THÉ-s technika általános jellemzőinek megismerése után rátérek a művész hatalmas oeuvre-jének általam választott és lényegesnek gondolt sorozatára, melynek 3 képéből kívánom technikai ismereteimet tovább bővíteni. Azt gondolom, lazán tartoznak csak össze az egyes képek, megbonthatók, hiszen ahogy a művész írja a 2006-os kiállításának katalógusában „képi utazások” ezek, egy utazásból pedig hol ez, hol az ragadja meg az embert. A kiállításon a művek leporellószerűen felállítva jelentek meg a kiállítótérben, mintha díszlet falak lennének egy színpadtérben. A szcenírozás egyrészt háromdimenziós térélményt nyújtott, másrészt ennek köszönhetően a fotókon látható (de ott ekként nem értelmezhető) lyukak megtörték a zárt áthatolhatatlan képfelületet és a mögöttes zónába vezették a szemet. Szemmel láthatóan a gyűrés kedvelt munkamódszere itt is főszereplő. Színes papírok hajtogatott, zsugorított formában épülnek be a képekbe, hol teljes felületük színes, és barna, vörös reneszánsz drapériákra emlékeztetnek, máskor a hajtásokba festékcsikok ülnek meg. Keveretlen vörös akrillal, máshol erősen higítottal vagy kevert színekkel dolgozik, egészen különleges hatásokat ér el, hús-, vagy lazacos színeivel.
Drapéria mindig van a képeimen, ha megtalálom azt a színes papírt vagy textilt, ami kell nekem, nem használok festéket. Azt a haladást, amit a gyűrődés enged, gyakran követem, dombra fel, dombról le. A festéket a mondottak szerint használom, sok pirosat, sárgát, feketét, de a vörös itt krepp papír, amit nagyon szeretek, mert átengedi az alatta lévő színt, áttetsző, egészen egyedi hatásokat eredményez.
Az fent ismertetett technikai megoldásokat ezeken a képeken is hasonlóan alkalmazza, pontosabban inkább minimalizálja, amennyiben nagy üreseket-levegőket hagy a két-három dimenzióban. Az előkészítő szakaszok hasonlóan zajlanak. A fehér gouache-al kerülnek fel a csúcsfények, ha lehet ezt mondani és esetenként ceruzarajzzal egészülnek ki sziluettek. Fekete grafitceruzát használ, a ceruzarajzban rejlő lendületességet hasonlóan engedi el és fékezi meg Lossonczy Tamás" eleven rajztechnikájához. Használ puha és kemény ceruzát vastagon vagy kevésbé erőteljesen rányomva a sima (máshol hullámpapír, szétszedett doboz) hordozóra, vonaltáncot járó mozgató keze tudatosan tör be a kollázsolt felületbe, máskor gondosan elkerüli, a képen belül tiszteletben tartja a részlet autonómiáját, mert különben zavar támadna, a betőréssel értelmét veszítené a szándékoltan kiemelt státusz. Ez pontosan megfigyelhető e sorozat négyzeteinél. A sorozat darabjain az üresen hagyott felületek ugyanolyan súllyal vannak jelen és ugyanolyan „gondosan munkáltak”, mint a más képein előálló, megépülő horror vacui, egyensúlyt teremtenek. A horizontálisan elnyúló képek egyikébe beleapplikált Balaton térképrészlet tépett szélét egy gyors ceruzavonallal a tó formájára gömbölyíti. Felragasztott eredeti vagy átfestett újságpapírfoszlányok amorfra csipkedett formái láthatók, a geometrikus sikidomok néhol olló használatára engednek következtetni. A gondosan megkomponált reguláris egységeket vőrös kréta-, vagy ceruzavonallal húzott átlók emelik a fókuszba. Lazúrosan felvitt foltok egész rendszere, égetéssel készíthetett lyukas papír, kockás füzetlap, betűk és ábra, a képi struktúra kialakítása általuk és velük történik a kép plasztikus sikjában. Viszonyba kerülnek egymással a létezés morzsái a számukra optimális képszeglet megtalálásával. Bekerülhet egy értelmesnek tűnő, ám inkább vicces szóösszetétel, a „házi vízmű”, talán véletlenül, talán nem.
Érzem én is, hogy nem akarom minden esetben, hogy „elszabaduljon“ a néző, amolyan Ariadné fonala ez a vörös ceruzabéllel húzott (nem krétával, azzal nem lehet ilyet) vékony vonal, ha a követés nem lenne elég erős. A kompozíció nekem az összhangzattan. Ragasztót általában nem használok (néha tapétaragasztót), a festék miatt ragad rá (máshol gipsztől) a felületre az anyag. Igen, használok gouache-t és krétát mondhatjuk csúcsfénynek, a papír formálásához ollót vagy más idegen segédeszközt a legritkább esetben. Ez a kiégett lyukas papírtechnika nem égetett, "guberált". Áztatom az esőn is őket. A gyűrtség nemcsak kézzel készül, a szerzett, kapott, kidobásra ítélt papírokat a szőnyeg alatt tartom, tapossuk, nyomkodjuk, ez a titkos módszerem. És a poén néha jólesik, ha nem rontja le a képi világot, megtartom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése