Antológia (IX.) _ T. Horváth Éva munkásságáról

Bal oldalon Fischer Ernő, jobb szélen Szabó Ildikó és mellette T. Horváth Éva.

(A fénykép nem ezen a kiállításon készült, - mivel erről nincs fotó dokumentáció - hanem egy évvel később, 1995. május 24-én az Aulart Iskola Galéria, Budapest: T. Horváth Éva: Flóra című kiállításán, amelyet megnyitott: Szabó Ildikó.)

1994. Fáklya Klub, Budapest: T. Horváth Éva: Lepedőképek - Lepedőképeim című kiállítása

Fischer Ernő kiállítás megnyitója 

Kedves Hallgatóim, Kedves vendégek, Kedves Barátaim! 

Azt hiszem, hogy minden fajta elmélkedés , értékelés, legyen az egy rövidebb lélegzetű megnyitó, mint a jelen esetben is T. Horváth Éva mai kiállításának megnyitója, csak akkor tölti be hivatását, igazi feladatát, ha képes a kiállító művész alkotói világát, emberi valóságát látni és láttatni. Ha képes felismertetni azt a többletet, azt a mást, azt a legjellemzőbbet, amit a kiállított művek, alkotások hordoznak. 

Fontosnak éreztem az előbb elmondottakat, mivel hogy T. Horváth Éva ma megnyíló tárlata, sem az alkotó számára, s remélem az itt megjelent vendégek, tárlat látogatók számára sem szabvány kiállítás és bemutató. Az alkotó számára azért nem, mert szembesülhet igazi önmagával, fejlődésének, alkotói világának egy olyan sajátos periodusával, mely egyszerre záró akkordja egy évtizedes festői folyamatnak, gyakorlatnak, és egyben impulzus, buzdítás ahhoz a sokat ígérő gazdag, új festői világ meghódításának is. A néző számára pedig azért nem szabvány ez a tárlat, mert rácsodálkozhat a századvég egy olyan bonyolult festői, alkotói vállalkozására, amely már egy szintézis irányába tesz komoly erőfeszítéseket, súlyt fektetve a humán értékek megőrzésére és felmutatása számára is. 

Kedves Hallgatóim, Kedves Vendégek, Kedves Barátaim! 

Harminc kép egy kamara kiállításon. Egy szellemi keret, egy szellemi tett. Mely határozottsággal képviseli és hordozza is már a kulcs szöveget, azt amely az alkotót és alkotásait értelmezik, magyarázzák. Mert ez a tárlat és így ez a harminc kép is dokumentum, és dokumentuma annak az erőfeszítésnek, melyet ez a kor és benne a művész T. Horváth Éva saját öneszmélkedéséért folytatott. Mert ezek az alkotások szellemi tartalmukat tekintve reprezentálni tudják azt a folyamatot amely szinte az egész század festészetének fejlődésének dinamizmusát, evolúcióját vagy esetleg revolúcióját végigkísérte. Mert T. Horváth Éva most e műveken keresztül is szellemi íveket próbál feszíteni, történelem és hagyomány, művészet és természet, külső és belső világ, forma és tartalom, anyag és szellem, realitás és absztraktció között. Tudom, hogy e fogalmi kategóriákat bőven folytathatnám, de annak jellemzésére, hogy a képek amiket itt ma T. Horváth Éva elénk tárt, milyen filozófiai, esztétikai, művészet etikai, szemlélet és gyakorlati problémákat vetnek fel és hordoznak. Úgy gondolom, hogy minden hézagossága ellenére is ez bőven elegendő.  

Kedves Hallgatóim, Kedves Vendégek, Kedves Barátaim! 

T. Horváth Éva avantgárd művész, a szó legtisztább és legnemesebb értelmében. A kiállított képek alapján is ítélve, nagy elődökre, példaképekre hivatkozhat. Olyanokra, akik e század művészettörténetében nem csak mint művészet művelők, akik új festői világképet és filozófiát is teremtettek, új esztétikát írtak. Ebben a szellemi keretben próbáljuk T. Horváth Éva műveit is elhelyezni. Mert alkotásaiban szinte egymásra rétegződik az expresszionizmus, a szürrealizmus, az absztrakció, a tasizmus és még jó pár izmus, és mindent egyszerre és egy helyen, egy képi területen, a kép rendszerén belül. Létrehozva egy bonyolult információ rendszert. Mely igénybe veszi a néző egész totalitását, tudatit, mély tudatit, a szellemit, lelkit egyaránt. Oly táguló világot teremtve melynek inkább csak sejtjük a határait, a dimenzióit, szellemit és érzelmit, de azokat behatárolni nem tudjuk. Mert az a stilaritás halmaz mely a század törekvéseinek egész summázata, összegzése és ötvözete, szüremlik át az alkotó tudati, értelmi világán és kap új létet egy megnövekedett, differenciált szellemi dimenzióban.

Mert érdemes megfigyelni, hogy T. Horváth Éva műveiben a használt és alkalmazott kifejezőeszközök, a vonal, a forma, a szín, a tónus, ritmus, satöbbi, egyszerre lesznek illeszkedőek és szerves részei a képnek. Egy olyan képi koncepcióban melynek egyik fontos célja, hogy helyet biztosítson és funkciót kapjon nála a rajzosság, a festőiség, a forma tisztelete vagy éppen annak tagadása, a formák keménysége vagy lágysága, és nem utolsó sorban a képeire annyira jellemző kötöttség és kötetlenség, zártság és nyíltság és nyitottság. 

Kifejeződve itt ilyenformán is T. Horváth Éva emberi és művészi karakterének egyik fontos mozgató eleme, a szabadságvágy. Mert az előbbiekben felsorolt kifejező eszközök és formák minden mozzanata arról tanúskodik, hogy az alkotó szinte egy belső hajtóerőnek alávetettség, hogy nála a festés egy olyan belső szükségszerűség, mely szinte kényszer egy általa soha ki nem mondott és szerényen elhallgatott küldetéstudatnak.

Kedves Hallgatóim, Kedves Vendégek, Kedves Barátaim!  

Összegezve T. Horváth Éva ma itt látható kiállításának tanulságait, szinte reflexióként mindarra ami ma képek, művek formájában látható, szeretném hozzáfűzni és elmondani, hogy ez a század avantgárd művészete volt az az eszmeáramlat, amely a leg szélsőségesebb formában kérdezett rá a művészet lényegére, eredetére, létének igazi egzisztenciális problematikájára. És ez a szellemi törekvés az alapokig kívánt lehatolni. A végső érték után kutatva. Megkérdőjelezve bár az elfogadott művészi, festői konvenciókat és a régi igazságokat. Új igazságokat, nézőpontokat tűzött ki, és ennek a századnak az avantgárd művészete feszegette először a művészettörténetben a mű, a kép, a képi nyelv, a jel egzisztenciális lényegét, létét és létezését, a mű ontológiáját. 

Mert itt ma T. Horváth Éva egész festői munkásságának ez áll a centrumában. A kép tágabb és szűkebb filozófiai, esztétikai értelemben. Meditációk feltárások, kérdések, felvetések és azok megválaszolása. Kedves hallgatóim végezetül T. Horváth Éva művészetében megcsodálhattuk ma, az igazi tehetség teremtő szellem elemét, tanúja lehettünk annak is, hogy ez a valóban gazdag, szinte kimeríthetetlen fantázia, a saját létének festői világában milyen mélységekbe volt képes behatolni és azokban tájékozódni. További munkájához és a festészet sok új titkának felfedezéséhez kívánok neki e kiállítás megnyitásának alkalmából törésmentes, harmonikus életet. 

 A kiállítást ezennel megnyitom.

 Fischer Ernő, 1994.