A baloldali képen balról sorban: Alföldi László, Kölűs Judit (1950-1994, Fischer Ernő
(1914-2002) és T. Horváth Éva, 1990-ben Éva zsámbéki kiállításán. A jobb oldali képen csak
a bal oldalon történik váltás, helyemre Csengery Béla állt be és én fényképezek.
Látszólag nem tartozik abba a sorozatba ez a két kép, amelyet hetek óta posztolok a
facebookon. Sajnos nincs meg az a kézirat, amely rögzítette a 35 évvel ezelőtti megnyitó
beszédét Fischer Ernőnek (1914-2002), amely itt elhangzott T. Horváth Éva zsámbéki
kiállításán, 1990-ben. Viszont számunkra a két kép mégis beszédesebben összefoglalja azt
a mondanivalót, amely ezen az eseményen megtörtént.
Ugyanis a nyolcvanas évek közepén, - negyven évvel ezelőtt - 1984 és 1986 között
találkozott és jött össze az a csapat, amely azóta meghatározó módon befolyásolta és
befolyásolja a mai napig, az élők és holtak további sorsát is. Mert ezen a két fényképen
látható tulajdonképpen az úgynevezett "Vinklikör" magja, és egy személy kivételével, ebben
az időben alakult "Öten" alkotócsoport összetétele. Itt, Bíró Jutka (1956-1992) hiányzik, de
ha Tanár urat is beleszámoljuk az "Öten" alkotócsoportba - és mi ide tartozónak tartjuk -
akkor a matematika ellentmondása ellenére, az "Öten", ez esetben az hat!
Sőt, tovább bonyolódik a számháború, ha azt vesszük, hogy ma már az öt és a hat, már
csak három! Ugyanis Kölűs Judit (1950-1994) és Fischer Ernő (1914-2002) is távozott az
élők sorából, és így maradtunk hárman: T. Horváth Éva, Csengery Béla és én, Alföldi László.
Fentebb azt írtam, hogy ezen az eseményen valami megtörtént. De mi is ez a valami!?
Mielőtt ezt kifejtem, kissé módosított változatban idézem Hans Georg Gadamertől származó,
számomra ars poeticának tekinthető mottót, miszerint: “Igazi szándékom azonban filozófiai:
a kérdés nem az, hogy mit teszünk, és mit kellene tennünk, hanem az, hogy akarásunk és
tevékenységünkön túl (megértsük, hogy) mi történik velünk.”
Fél életet, negyven évet kellett együtt megélni ahhoz, hogy egy harmincöt évvel ezelőtt
készült fénykép által felidézett esemény mélységét, külső és belső tartalmát megértsük.
ugyanis az előtérben álló személyek látszólag, - hat mínusz három - félig még ma is a
főszereplői a fényképen látható eseménynek. A háttérben, a kiállításon, a paravánokon
látható képek a statiszták, a néma szereplők. Viszont az idő múlásával, lassan és szinte
észrevétlenül változik a helyzet. Megszólalnak a képek, mert Ők nem változnak, és őrzik az
időkapszulába zárt esemény történetét. Egyre inkább élettel telítődnek, - az alkotó életével -
és újra élővé válnva mesélnek, együtt történnek tovább.
Mindez azért jutott eszembe, mert Éva november 6-án nyíló kiállítása a meghírdetett
különös címkéjével, a “retrospektív jellegű” voltával és az utóbbi tíz év munkáinak előtérbe
helyezésével, számunkra ezt a kettős életet példázza. Mert, hogy mit teszünk és mit kellene
tennünk az egy ilyen eseménynél nagyjából kiszámítható, de hogy közben, előtte és utána
összességében mi történik velünk, az már kiszámíthatatlan és nem csak rajtunk múlik. A
megértés viszont rajtunk múlik, és a mi feladatunk.
1990. Tanítóképző Főiskola, Zsámbék: Őrzők
T. Horváth Éva írása saját kiállításához.
A Zsámbéki Tanítóképző Főiskola kápolnájában kiállítani nem pusztán kiállítási
lehetőség, hanem próbatétel és szembesülés a hely szelleméhez kötődő értékekkel.
Kiállják-e a művek a minőség próbáját, vagy könnyűnek találtatnak. Ezek a képek
nem a kereskedelem mérlegére készültek, hanem egy alkotocsoport egymást segítő,
bíráló együttműködésének és útkereső eszmélkedésének egyéni megnyilatkozásai.
Itt
nincs lehetőség megelégedetten ismételgetni a jól sikerültet, mert a
kérdésfeltevésekre a maga módján mindenkinek választ kell adnia. Ehhez a közös
munkához és a saját alkotói pályám kibontakozásához igen nagy segítséget ad
Fischer Ernő festőművész.Az itt kiállított képek egy részét kifejezetten ebben a
csodálatos teremben történő bemutatásra szántam, elfogadva a kápolna alkotásra
ösztönző kihívását.
T. Horváth Éva 1990
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése