Bővített kiadás - Kováts Albert facebook hozzászólása Fischer Ernő: Katedrális, (1965) című képéhez)
%20m%C3%A1solata.jpg)
Fischer Ernő: Katedrális, (1980)
Talán nem ezzel a képpel kellene kezdenem ezt a bejegyzést, mert elsősorban egy 1965-ben Fischer Ernő által festett Katedrális kép keltette fel az érdeklődést a téma iránt, de főként a keletkezésének dátuma miatt, túllépett a konkrét kép esetén. Így, általánosságban a katedrális és a hatvanas évek magyar képzőművészete került előtérbe, Kováts Albert festőművész facebook hozzászólása által.
Az elmúlt napokban a FUGA-ban nyílt Fischer kiállításon a fent említett 1965-ben festett és több évtizede lappangó Katedrális című képpel kapcsolatban, egy facebook bejegyzésben Albert a következőket írja: “Ez kiváló alkotás. Jelentősége van a keletkezés évének. A művészettörténet tudtommal még nem tárta fel az okait annak a jelenségnek, hogy a Rákosi rendszerben föld alá szorított művészek az 56-os forradalom utáni években – továbbra is kiszorítva a művészeti közéletből – pályájuk fontos és kiemelkedő szakaszát élték. A művészeti köztudatban főként a volt Európai iskola művészeit és szélesebb körét sorolják ide. A Katedrális – és ha vannak hasonló kvalitású társai – arról tanúskodnak, hogy más művészi törekvés kevésbé közismert képviselője is hasonló úton járt, munkájával csatlakozott a magyar festészet lappangó, underground fővonalához.
Kováts Albert itt leírt véleménye sok szempontból fontos, de én most ebben a blog bejegyzésben elsősorban arra a kérdésére szeretnék választ adni, amit finoman burkolt formában így tesz fel : “A Katedrális – és ha vannak hasonló kvalitású társai -....” Igen, a válasz az, hogy sok hasonló kvalitású társa van ennek a most előkerült 1965-ös Katedrálisnak. A baj éppen az, hogy több oknál fogva, nagyon kevesen ismerik ezeket az alkotásokat, és egészében a Fischer életművet. De különösen a korai alkotói korszakban, a hatvanas években és a hetvenes évek első felében készült festményeket. Pontosabban az 1973-as műcsarnoki Fischer kiállításon bemutatott, több mint nyolcvan művet. Ezek nagy része ismeretlen magángyűjteményekbe kerültek, főleg nyugat európai országokba.
Maradva a szűkebb értelemben vett katedrális témánál, ezen a kiállításon a katalógusban összesen XIV. Katedrális című képet találunk, és kettő római számmal nem jelöltet, Katedrális ikonokkal és Katedrális vizió címmel jelzettet. Tehát összességében tizenhat ilyen témájú művet. Ebből három 100 x 70 cm, kettő 70 x 50 cm és tizenegy ennél kisebb méretűt. Az ezt követő időszakban is készültek a 100 x 70 cm méret körüli katedrális képek. Igaz, az általam ismert és diával dokumentált összesen huszonnyolc ilyen témájú mű, több mint fele 1973 előtt készült. Tehát nyugodtan mondhatjuk - mint ahogy egy 2014-es blog bejegyzésem címében is jeleztem - hogy a hatvanas évek a Fischer életműben, a városképek mellett a katedrálisok korát jelentette.
(2014.05.03, és 2014.05.04. két blogbejegyzésben foglalkozom A képi építkezés és a mű struktúrájának kialakulásával Fischer Ernő festőművész munkásságában I., II.. Az első rész A népi motívumok és a Klee hatás
címmel, a második pedig az itt idézett Katedrálisok kora címmel lett közzétéve.)
https://andraslaszloalfoldi.blogspot.com/2014/05/a-katedralisok-kora-kepi-epitkezes-es.html
Ennek ellenére a hetvenes évek második felében, és a nyolcvanas és kilencvenes években kisebb számban készült katedrális képek között találjuk az igazi érett műveket. A fent látható nyitókép is a nyolcvanas évek munkája, és nem véletlen, hogy Tanár úr az 1997-ben megjelent Az utánzástól a szimbolikus formaképzésig című könyvében, ezt a képet választotta műelemzése tárgyául. A másik emblematikus Fischer Katedrális mű, a szegedi Móra Ferenc Múzeum tulajdonában lévő, 1985-ben festett Katedrális. Ez látható az 1989-ben megjelent, Szuromi Pál által írt Fischer Ernő kismonográfia címlapján. Van még ebből az időből egy harmadik kiemelkedő darab ebben a témában, a Magyar Nemzeti Galériában is. Sajnos ez az elmúlt évtizedekben nagyon ritkán volt látható, és ismereteim szerint nyomtatott reprodukciója sem volt publikálva ez ideig.
Fischer Ernő: Katedrális, kb. 100 x 50 cm, vegyes technika, (olaj, farost, kollázs és pszeudo-kollázs), 1974. a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona.
Most nézzük meg az 1965-ben festett 100 x 70 cm Katedrálist, amelyre Kováts Albert azt írta, hogy “Ez kiváló alkotás.”
Erről a képről sokat hallottam Szigyártó Gyöngyitől, aki a Fischer Alapítvány titkára és kurátora, és nemrég pár darab fekete-fehér fényképet is rendelkezésemre bocsátott. Kettőt bemutatok belőle.
A kép megfestése után egy évvel, 1966-ban ismertem meg Fischer Ernőt, az angyalföldi József Attila Művelődési Ház rajz szak körében. Valószínűleg ebből az időből való a fénykép is. Jellegzetes kéztartással mutatja és magyarázza a képet, és az itt nem közölt felvételekből és a fehér ingből és nyakkendőből kikövetkeztethető, hogy vendégek vannak nála, egy műterem látogatás alkalmával.
Ha az előző képen látható kéztartásra azt írtam, hogy jellegzetes, akkor erre még inkább illik ez a megnevezés. Mutatóujját felemelve, bizonyára nyomatékosan felhívja valamire a figyelmet, mert magyarázat közben mint egy karmester, mindig gesztikulációval kísérte mondanivalóját. A műterem azonosítása nem okoz nehézséget, mert 1950-től, 2000-ig, kerek ötven éven át laktak a Krisztina körúti lakásban, amelynek a nagyszobája egyben a műterem is volt. A festőállvány mögött a befelé fordított és a hal ajtónak támasztott képek, és az első képen a háttérben látható falra akasztott kis képek jól felismerhetőek ahhoz, hogy nagyjából a hatvanas évek második felére következtethetünk a fotó készültének idejére.
A kép előkerülésének kalandos történetére most nem térek ki, örüljünk annak, hogy a FUGA-ban Szimbolikus formák címmel rendezett Fischer kiállításon eredetiben, és itt az interneten színes reprodukcióban láthatjuk a művet.
2025. szeptember 7-ig a FUGA-ban a jelenleg kiállított művet, jó társak veszik körül. Középen az 1965-ben festett Katedrális, balra az 1973-ban készült Achilles és Hektor a művész által átdolgozott reprodukciója, jobbra pedig az 1971-ben festett és a nyolcvanas években átfestett Corpus. Ismereteim szerint a kiállítás eredeti rendezési koncepciója követi a képek keletkezésének időbeli sorrendjét.
Számomra azért különösen fontos Albertnek a véleménye erről a képről, mert tudom, hogy mindig is voltak fenntartásai a Fischer festészetével kapcsolatban. Részleteiben sosem elemeztük és tárgyaltuk meg, hogy mik okozzák számára a problémát Tanár úr festészetében. 2016-ban egyszer foglalt állást egy facebook vita alkalmával, egy tőmondatos kijelentésével Ország Lili és Fischer Ernő egy-egy képének összehasonlításával, amit én indítottam el. S. Nagy Katalintól ekkor már tudtam, hogy 2017-ben lesz a Magyar Nemzeti Galériában egy nagy életmű kiállítás Ország Lili munkásságából, és én ezt összekapcsoltam a pár évvel korábbi, ugyancsak nagyszabású Bálint Endre tárlattal, valamint a 2014-es Fischer Centenáriummal. Ez utóbbi párhuzam nem stilárisan és tartalmilag rokonítható hármójuk között, mert Ország Lilinek Bálint Endre inkább barátja és mestere volt, Fischer és Bálint pedig egy évben, - 1914-ben - született, tehát itt a kortársiság és ez által elsősorban a időbeli egybeesés volt az összekötő kapocs. Ország Lili pedig egy fél generációval fiatalabb volt mindkettőjüknél, de a történelmi háttér mindannyiuknak azonos volt. Ki-így, ki-úgy vészelte át és szenvedte meg ezt az embert próbára tevő időszakot.
Anélkül, hogy részletezném hármójuk esetében az életrajzi összefüggéseket - bár ennek ismerete nélkülözhetetlen a dolog megértéséhez - annyit megemlítek, hogy ismereteim és Tanár úr elmondása szerint Bálint Endrével is jó kollegiális kapcsolata volt, Ország Lilivel pedig főiskolás korukban közös baráti kapcsolatban voltak. Ennek részletei azt hiszem ismeretlenek még S. Nagy Katalin és Árvai Mária által nagyon részletesen feltárt és feldolgozott Ország Lili életműben is. Én se fogom ezt most elmesélni és kifejteni, de szükségét éreztem ezt is megemlíteni, ha Kováts Albert által a facebook hozzászólásában leírt történeti és így művészettörténeti problémát mélyebben szeretnénk megérteni, és netán-tán még feleletet is adni rá.
Balra Ország Lili Képe: Román kori Krisztus, olaj, farost, 1969. Jobbra Fischer Ernő képe: Ikonosztáz, karton, vegyes technika (olaj és kollázs, illetve pszeudó-kollázs), 1968.
Azért hozakodom elő ezzel a majd tíz évvel ezelőtti vitával, mert a most tárgyalt Katedrálissal kapcsolatban felmerülő kérdések tematikáját és összefüggéseit illetően is összekapcsolódnak. Ezáltal talán közelednek álláspontjaink és Kováts Albert most felvetett kérdései történeti kontextusban is rávilágítanak arra a problémára, ami akkor inkább az általam hangsúlyozott esztétikai összehasonlításról szólt. Én akkor és most is úgy ítéltem meg, hogy épp kvalitásában és tartalmában nagyon közel áll egymáshoz a két mű. Ez alapján S. Nagy Katalin művészettörténész kijelentése indította a vitát, azzal, hogy azt írta: “...szerintem nem összehasonlíthatók.” Kováts Albert válasza a következő volt: “Szerintem összehasonlíthatók (mindent össze lehet hasonlítani mindennel), legfeljebb nem hasonlítanak, vagy nincs értelme az összehasonlításnak. Ez esetben távoli a rokonság.”
Erre az én vitaindító véleményem - kissé hosszan - a következő volt: “A két vélemény közül közelebb áll hozzám Albert nézete, mert én is úgy ítélem meg, hogy minden összehasonlítható, csupán az a kérdés, hogy van e értelme. Ha a két életművet nézzük, akkor tényleg nincs sok ok a hasonlításra. Viszont a két mű esetében sok a közös vonás. A címtől függetlenül is kiderül, hogy tartalmi rokonságot mutat a művészettörténeti korból vett téma, és bizonyos értelemben annak formai megvalósítása. A nyomat és a kollázs technika ellenére a montázs szerű képépítés közös a két műben. Az sem elhanyagolható tényező, hogy 1968-ban és 1969-ben készült a két kép, amikor a magyar festészetben ez a fajta festői gondolkodás nem volt túl gyakori. A kép méretében nincs sok különbség, tehát az sem merülhet fel, hogy egészen más műfajról lenne szó. A tartalom és a forma egysége, kinek-kinek a maga módján, tökéletesen meg van oldva, és ezáltal azonos szakmai színvonalon állnak. Ország Lili esetében a monokróm felé hajló színvilág, és Fischer Ernő színesebb festői megoldása sem ellentmondó, tehát színvilágukban is van némi hasonlóság. Az életrajzi párhuzamot is érdemes lenne összehasonlítani, mivel mindketten a negyvenes évek második felében együtt jártak a képzőművészeti főiskolára. Fischernek Kmetty János, Ország Lilinek pedig Szőnyi istván volt a mestere. Ezért a “távoli rokonságot” inkább elfogadhatónak tartom, mint az összehasonlíthatatlanságot.”
S. Nagy Katalin válasza: “...fenntartom a véleményemet, nem is beszélve a minőségi, esztétikai művészettörténeti különbségről - Ország Lili javára.”
Kováts Albert ezt követően a továbbiakban nem válaszolt, és S. Nagy Katalinnak is csak Erik Lux hozzászólására röviden reflektált, és ezt követően kiszállt a vitából. Viszont több mint fél évig zajlott tovább a beszélgetés, 27 hozzászólás, 21 megosztás, 69 olvasás és megnézettség keretei között. 2020-ban újra olvastam ezt a vitát, és utólag archiváltam egy blog bejegyzésben a teljes beszélgetést. Ennek az elmúlt öt évben eddig 104 megnézettsége volt, egy olyan blogon, amely tíz év alatt több mint háromszáz bejegyzést tartalmaz ebben a témakörben, és összességében jelenleg hatvanezer felett van a nézettsége. Ezt nem az önfényezés miatt soroltam fel, hanem azért, hogy épp ezzel tudjunk közelebb kerülni Albert által feltett kérdéskörhöz, hogy a művészettörténet miért hanyagolja el egy generáció jelentős részét - de talán nem jelentéktelen hányadát - a magyar festészet amúgy is szűk mezejéről?
https://andraslaszloalfoldi.blogspot.com/2020/05/orszag-lili-es-fischer-erno-egy-egy.html
Sok oka lehet és van ennek a kérdésnek, amelyből én most csak arra szeretnék rámutatni a fenti példán keresztül, hogy az internet által olyan nagy mennyiségű információval bővül az ismeretanyag, hogy minden nyomtatott formában napvilágot látott tényt újra érdemes felülvizsgálni. Maradva az összehasonlítás tárgyát képező két alkotásnál és Ország Lilinek, Bálint Endrének és Fischer Ernőnek, a magyar festészet huszadik század második felében kialakult kánonjában elfoglalt helyénél, láthatjuk azt, amit Albert kiemelt a hozzászólásában. Azt ugyanis, hogy míg az első két festő valamilyen formában kötődött az Európai iskolához, és így benne vannak a kánonban, addig Fischer Ernő ebből kimaradt. Joggal, legalább is ami az Európai iskolához tartozását jelenti, de jogtalanul, ha a festői kvalitását nézzük. De ha maradunk a két műnél, akkor láthatjuk, hogy ettől függetlenül sok közös szál köti vagy kötheti össze a két alkotást. Ha elfogadjuk - és miért nem fogadnánk el, ha érvekkel nem cáfoljuk, - Kováts Albert véleményét, hogy Fischer Ernő Katedrálisa “...kiváló alkotás.” akkor a szakmai kvalitása ezekszerint megvan. Így elvileg helye lehetne a kánonba, és mégsincs ott. Persze Albert mindjárt meg is kérdőjelezi a megillető helyet azáltal, hogy hozzáteszi - joggal -, hogy “...ha vannak hasonló kvalitású társai - “. Igen vannak, csak nem ismerik. Írásom elején már részletesen felsoroltam huszonnyolc katedrálist, és a blogbejegyzés végén bemutatom ezek reprodukcióját is. Tehát a mennyiség megvan, most már csak mérlegelni kell egyenként, hogy melyik éri el azt a színvonalat, amely az elemzés tárgyát képező korai, 1965-ben festett Katedrálissal rokonítható, és kvalitás tekintetében netán meg is haladja. Véleményem szerint akad köztük, - nem is egy - ilyen, a későbbi időszakban festettek között. Ezt ma senki sem kutatja, senkit nem érdekel a magyar művészettörténetet írók és meghatározó szakemberek körében, mert megnyugszanak abban, hogy ami megvan, az a biztos.
Itt térnék vissza az internet kérdéséhez. A különböző internetes fórumokon, (blog, facebook, instagram, twitter, internet archívum stb.) a magam tíz éves gyakorlatának mennyiségi felsorolásával, próbáltam rávilágítani arra, hogy akár a szóban forgó két kép összehasonlításától kiindulva, Fischer Ernő életművének részleges feldolgozásával, és a szűkebb tanítványi csoport munkáinak bemutatásával, milyen mennyiségű információ halmaz gyűlik össze privát kezdeményezésből. Azzal, hogy ez nincs kinyomtatva, nem szakmabeliek írták, és csak az interneten látható és esetleg kutatható, ettől eltekinteni nem lehet, ha a tényanyag valóságos és nem fikció. Ily módon akár bővülhetne új információkkal az itt említett két ismert festő életműve is, és ezáltal talán közelebb kerülne Fischer Ernő a saját korosztályának és pályatársainak történeti összefüggéseihez. És itt nemcsak Fischer Ernőről van szó, mert Kováts Albert hozzászólása épp azért lényeges, mivel sokkal szélesebb kört érintő problémát vet fel. Albert tapintatosan és illő módon, nem kéri számon a művészettörténészektől, hogy a magyar festészetnek egy kritikus történeti időszakában egyenlőre miért csak a szocreál és az Európai iskolához kötődők kaptak helyet, mert itt is csak tényként megállapítja a kialakult helyzetet. Én viszont ezen a kérdésen már tíz éve túl vagyok, és nem várom senkitől, - főleg nem a hivatásos pozícióban lévő művészettörténészektől, - hogy fedezzék fel azt az elkallódott szellemi értéket, amelyről Albert szót ejt. Mert nem csak az internet adott lehetőséget ennek a rétegnek és értéknek a megmutatkozásához, mivel már a szabadabb könyvkiadás, a magánkiadású albumok és monográfiák sorra történő megjelenése, és az anyagi lehetőségek csekély növekedése teret nyitott, amit ugyanúgy nem vesz figyelembe a szakma. Az internet viszont gyakorlatilag nem jelent anyagi függőséget és korlátot az értékek felmutatásában, bárki megteheti, ha van mit megmutatni és láthatóvá tenni. Ezért inkább az a kérdés, hogy miként lehet ezt szervíteni az intézményes rendszerben a hagyományos módon terjesztett ismeretanyaggal.
A fiatalok körében ez nem gond, mert ők már alig olvasnak könyvet. Két egyetemista unokám a választott szaknak megfelelően, jóformán csak egy-egy összefoglaló fő művet vásárolt meg könyv formában, és a többi tanulnivalót, legújabb információt, és kutatási eredményeket az interneten keresztül, naprakészen kapják. Az idősebb generáció a számítógéppel - még az egyetemi tanárok zöme is, velem együtt az outsiderrel - hadilábon állnak. Viszont a vezető pozíciók zömét ők töltik be. Ezért ez egy átmeneti időszak, és ne is várjuk és reménykedjünk, hogy ez egyik napról a másikra megfog változni. Ezért Kováts Albert hozzászólásában felvetett kérdés, inkább költői, a tekintetben, hogy “A művészettörténet tudtommal még nem tárta fel az okait annak a jelenségnek, hogy a Rákosi rendszerben föld alá szorított művészek az 56-os forradalom utáni években - továbbra is kiszorítva a művészeti közéletből - pályájuk fontos és kiemelkedő szakaszát élték.” Azt hiszem, hogy itt Fischer Ernő mellé Kováts Albert festőművészt és életművét is ide sorolhatjuk, még akkor is, ha egy generációnyi idővel fiatalabb Tanár úrnál. Mert Fischernél a felvidéki származásánál fogva, a történelmi fordulatok miatt kiesett majd két évtized az alkotó munkából, és így sokkal közelebb hozza egymáshoz a két életművet, mint gondolnánk. Születése tekintetben, közbülső helyet foglal el Ország Lili, akivel Tanár úr együtt végezte el a képzőművészeti főiskolát, és így az ötvenes években, a Rákosi rendszer idejében voltak mindketten pályakezdők. Albert meg 56-után kezdte rögös úton a hivatását. Bár az ő életművét, igaz ugyanolyan laza szálakkal lehet kötni az Európai iskolához, mint Bálint Endréét és Ország Liliét, de annak ellenére, hogy végül bekerült a magyar festészet kánonjába, neki is nehéz volt a felzárkózás.
Lezárva a történelmi visszatekintést és összehasonlítgatást, négy jelentős magyar festő életútját és munkásságát röviden érintve egy facebook hozzászólás ürügyén, ez is azt bizonyítja, hogy az internet nélkül ez nem lett volna lehetséges. Summázatként pedig azt tudom levonni tanulságul magam számára, hogy nyitottan a világra, észre lehet venni a kvalitást, minőséget és az értéket, ahogy Kováts Albert tette azzal a kijelentésével Fischer Ernő 1965-ben festett Katedrális című képével kapcsolatban, hogy: “Ez kiváló alkotás.”... “A Katedrális - és ha vannak hasonló kvalitású társai - arról tanúskodnak, hogy más művészi törekvés kevésbé közismert képviselője is hasonló úton járt, munkájával csatlakozott a magyar festészet lappangó, underground fővonalához.”
Így legyen! Köszönöm Albertnek.
Budaörs, 2025.08.10.
Az itt bemutatott Fischer Ernő (1914-2002) festőművész katedrális képei, nagyrészt - egy-kettő kivételével - az általam készített diafelvétel. Ez nem öleli fel az életműben feltételezhetően fellelhető összes katedrálist ábrázoló képet, mert évtizedek alatt eleinte nem tudatos módon, csak pusztán kíváncsiságból és csak az ismertség okán ad hoc jelleggel fényképeztem. A nyolcvanas évek közepétől viszont nagyon is tudatosan és koncepciózusan készítettem a felvételeket a készülő művek alakulásáról, változásairól, és végül a kész műről, illetve később azok átfestését vagy újra festését is fényképeztem, a mai napig. Ez utóbbit azért jegyzem meg, mert közismert, hogy a vegyes technika és a sok kollázs papír használata az idő múltával, gyakran megfakul és a színét megváltoztatja. Van amikor a kép összhatásának előnyére, úgymond össze érleli a képet, de sok esetben inkább hátrányára szolgál az ilyen módú átalakulás. Ezért ezeket a műveket gondozni kell, időnként akár restaurálni is.
Katedrális képek, Fischer Ernő alkotásai, nagyjából a keletkezés időrendjében:
Képek
1962.
1966.
1967
1968
Hatvanas évek
1973.
.jpg)
%20m%C3%A1solata.jpg)
1999.
28 képet ígértem, de ez itt most csak 25 ( egy készülő félben, három fázisban is meg van), és három olyan rossz minőségű dia, hogy nem akartam rontani vele az összbenyomást a katedrális képek rovására. Viszont még az ilyen felvételek is fontosak lehetnek egy oeuvre katalógus összeállításánál.
2025.08.08. facebook bejegyzésben így köszöntem meg Kováts Albert hozzászólását:
https://www.facebook.com/photo/?fbid=24113541361671434&set=a.466411883477714
Kováts Albert festőművész hozzászólása
Fischer Ernő (1914-2002): Katedrális, 100 x 70 cm, vegyes technika, 1965.
Újra láthatóvá teszem ezt a képet Fischer Ernő FUGA beli kiállításáról, mert ez volt számomra a második figyelemre méltó meglepetés a kiállításon és a kép közlésével kapcsolatban! Az is csoda, hogy több mint egy fél évszázados lappangás után előkerült ez a kép, de az általam a facebookon 2025.08.06-án közölt poszthoz, Kováts Albert festőművész hozzászólása, még inkább meglepett. Idézem: "Ez kiváló alkotás. Jelentősége van a keletkezés évének. A művészettörténet tudtommal még nem tárta fel az okait annak a jelenségnek, hogy a Rákosi rendszerben föld alá szorított művészek az 56-os forradalom utáni években – továbbra is kiszorítva a művészeti közéletből – pályájuk fontos és kiemelkedő szakaszát élték. A művészeti köztudatban főként a volt Európai iskola művészeit és szélesebb körét sorolják ide. A Katedrális – és ha vannak hasonló kvalitású társai – arról tanúskodnak, hogy más művészi törekvés kevésbé közismert képviselője is hasonló úton járt, munkájával csatlakozott a magyar festészet lappangó, underground fővonalához."
Köszönöm Albertnek Fischer Ernő nevében is az elismerést, és azt az általánosságában érvényes és a konkrét képen messze túlmutató megjegyzését, amit a hozzászólásában kifejt.
Talán az elvetett magból egyszer beérik a termés is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése