2016. április 13., szerda

Ugyanaz és más II.





Portré C.



2001-ben az Ugyanaz és más II., Kép-más-ok című kiállításom anyaga, amely nagyrészt csak dián maradt meg, mert egy részét átfestettem, más részét pedig kidobtam. Pár darab, amely megmaradt, hozzá kapcsolódott a későbbi fejek sorozathoz. Hogy erre a sorsra jutott ez a sorozat, az részben annak köszönhető, hogy alkalmi jelleggel készült, az Artus Studió Portré C. című előadáshoz, és nem voltam megelégedve vele. Arra viszont alkalmas volt, hogy a monotípia technika lehetőségeinek sajátosságait körüljárjam. Ez bele illet abba a programba, amelyet az Ugyanaz és más összefoglaló címmel indítottam, és ma, tizenöt évvel később, már több mint tíz kiállítást rendeztem ennek szellemében. Mindegyik bemutatkozás valamilyen formában érintette a sokszorosítás probléma körét, és a reprodukció történetét. A kiállítást Goda Gábor nyitotta meg, a szövege az alább olvasható.





































   






































































































































































































































































































































































































































































































































































































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése