Jakuchu kakasai és Fischer Ernő kakasa.

                                                                       Kiscsinál Melindának ajánlva.

              Az eddigi bejegyzésekben főleg az életmű fő műveit elemeztem, és a kevésbé jellemző alkotásokat, csak azok összefüggésében mutattam be. Most viszont pár olyan képet vettem elő, amelyek semmiben sem maradnak el az előzőektől, de kevésbé közismertek. Teszem ezt azért, hogy utólag megköszönjem Kiscsinál Melindának, azt a szakszerű, példamutató munkáját, amit 2005-ben az Aulich Art Galériában, Fischer Ernő kiállítása kapcsán végzett. Lassan ötven éve ismerem Tanár úr munkásságát, és az azóta bemutatott több mint ötven kiállítása túlnyomó részét láttam, de olyan alapos előkészítő munkát egyiknél sem tapasztaltam, mint a 2005-ös tárlatnál. Olyan munkák kerültek itt egymás mellé, amik addig sohasem voltak kiállítva együtt, és ezáltal az egész kiállítás összképe, de az egyes művek is új színben tűntek fel. Ezáltal nekem az egyik legizgalmasabb bemutatása volt Tanár úr munkásságának. Pedig az Aulich Art galéria nem éppen ideális kiállító tér volt, mert a széttagoltsága, és a kissé túlzsúfoltsága bútorokkal, nagyban rontotta az egybeláthatóság lehetőségét. De azzal, hogy a múzeumok raktárában porosodó, és még a családnak, valamint nekem is ismeretlen magángyűjteményekben lappangó képeket sikerült előkeríteni, ezzel a  sokszor látott törzsanyag egészen másképpen mutatott. Azóta ezt a kiállítási élményt dédelgettem magamban, és már akkor elhatároztam, hogy 2014-ben, a centenáriumi év keretében megpróbálok ehhez hasonlót létrehozni. 

            És ma, itt állunk a Fischer életmű szempontjából kitüntetett évforduló kellős közepén, alig egy hónappal a születésnapi dátumtól, és forrás hiányában azt sem tudjuk, hogy minimális szinten is miképpen tegyünk eleget megtisztelő kötelességünknek. Pályázatokkal hiába próbálkozott az alapítvány pénzt és támogatást szerezni az évforduló méltó megünneplésére, mert sem a Bethlen Alapítványtól, sem az NKA-tól egy fillért sem kaptunk. Most még a minisztériumi keretből próbálunk pályázaton kívül forráshoz jutni, de ismerve a jelenlegi helyzetet, erre sincs sok esélyünk. Persze ez a sikertelenség már tavaly kiszámíthatónak látszott, mivel annak ellenére, hogy a Fischer Ernő Alapítvány kurátorai között olyan jól ismert, kiváló szakmabeliek is vannak, mint Feledy Balázs, Sipos Endre, Nátyi Róbert, Aranyi Sándor, Nagy Gábor és a kuratórium elnöke Sinkó István, ennek ellenére Budapesten nem sikerült ez évre rangos kiállító helyet biztosítani. A megcélzott Budapest Galéria, Kogart és a Vigadó sem tudott fogadni egy reprezentatív Fischer Centenáriumi tárlatot. Persze Szegeden sem volt jobb a helyzet, ahol majd két évtizedig tanított Fischer Ernő, mert sem a Móra Ferenc Múzeum, sem a Reök Palota nem támogatta ezt az igényünket. De tovább megyek, az előzetes többszöri ígéretek ellenére, Szlovákiában Dunaszerdahely is elutasította kérésünket. Egyedül Fischer Ernő szülővárosában Losoncon fogadtak  szívesen bennünket. Itt egy időben, két  rangos helyen is bemutathatjuk az életművet, egyrészt a Nógrádi Múzeumban, másrészt a Szabó Gyula Emlékház remek kiállító termében. 

                 Tavaly novemberben, előre kalkulálva az esélytelenségünkkel - ami az eddig leírtakból is látszik, hogy annak rendje és módja szerint be is következett - határoztam el magam arra, hogy blogot indítok az életmű megismertetésére. Most ott tartok, hogy az év második felére tervezett hat kiállítás közül, egyikben sincs esélyem még megközelítőleg sem hasonló tárlatot összehozni, mint amilyet Kiscsinál Melinda az Aulich Art Galériában 2005-ben rendezett. A múzeumok érthető módon - annak ellenére, hogy nem vásárlás, hanem ajándékozás formájában kerültek oda a képek - biztosítási költségek hiányában nem tudják rendelkezésünkre bocsátani a tulajdonukban levő műveket, mi magunk pedig, még ha meg is kapnánk, személyautókkal a szállítást sem tudjuk megoldani a művek mérete miatt. Magángyűjtőktől tudunk pár képet kölcsönözni, de lappangó alkotásokat nem állt módunkba felkutatni. Hirdetésre nincs pénzünk, az internet segítségével való próbálkozásom pedig eddig még nem járt szerencsével. Tehát ebből következik, hogy megint a blog lesz az a terület, ahol legalább virtuálisan megvalósíthatom a kiállítási álmom, amit Melinda sugallt.
           Ennyi panaszkodás és után, önkritikát is kell gyakoroljak magammal szemben, mert az általam előkészített "Fischer Ernő és a Budaörsi Műhely" című kiállítás sem úgy és ott fog megvalósulni, ahol eredetileg terveztem. Értelmetlenül nagy erőfeszítést kívánna a megvalósítása, ahhoz képest, hogy milyen látogatottságra számíthatnék, következtetve az előzetes érdeklődés hiányából. Az interneten keresztül, email-ban, facebook-on és a blogon át, fél éve próbálom elérni és megszólítani az egykori tanítványokat, kollégákat, Tanár úr még élő kortársait, szakmai szervezeteket és az ügyben illetékes hivatalokat, de nem sok eredménnyel. Így ennek a bemutatónak sem lesz Budapesti helyszíne, és Budaörsön is csak a Városi Könyvtár Galériájában lesz látható egy kis kamara kiállítás, mert a Zichy Majorban - ami  ideális helyszín egy ilyen rendezvény megtartására, és elvileg lehetséges is volna a kivitelezése -  nem érdemes befűteni tíz-tizenöt látogató kedvéért. Oda kiutazni pedig decemberben ennél többen nem fognak, a helyi közönséget pedig ilyen jellegű és minőségű tárlat nem érdekli. Én, ahogy eddig is csináltam az elmúlt fél évben, a terveim szerint a második fél évben is hasonló, vagy esetleg - aktívabb érdeklődés esetén - még nagyobb intenzitással szándékszom csinálni a blog bejegyzéseket, hogy legalább a magam lelkiismeretét megnyugtassam, és én magam is közelebb kerüljek ezáltal az eddig már többször emlegetett "értelem-egészhez", hogy aztán le tudjam vonni a következtetéseket az egész értelméről.
                De, egyenlőre térjünk vissza a részletekhez, és az egész értelméről majd a centenáriumi év végén beszéljünk csak, addig viszont tegyük meg, ami még megtehető az ügy érdekében. Előttünk áll még hat tervezett kiállítás megrendezése, további próbálkozások források szerzésére, és az adott körülményekhez képest, az események lehető legjobb megszervezése. Az alapítvány minden elkötelezett kurátora -ki-ki a vállalt feladatának megfelelően, a maga területén - igyekszik mindent megtenni, ennek érdekében.

                 Magam részéről ez ügyben a Fischer Ernő és a Budaörsi Műhely című kiállítás kurátori feladatait vállaltam, illetve a blogban az életmű minél részletesebb megismertetését. Mivel a kiállítás csak december 3-án nyílik a budaörsi Városi Könyvtár Galériájában, ezért most még van időm olyan részletek elmesélésére is, hogy mi az összefüggés a bejegyzés címében megnevezett Jakuchu kakasai és Fischer Ernő kakasa között, és hogy mindezt miért éppen Kiscsinál Melindának ajánlom. Hogy mit köszönhetünk Melindának, a bevezetőben elég részletesen elmondtam már, ezért most nézzük meg, hogy miért kerül ide Jakuchu is.

              Tanár úr életének utolsó évtizedében, rendszeres program volt az, hogy Budaörsön hétvégenként - hol sűrűbben, hol ritkábban - de folyamatosan, szinte programszerűen, egy-egy kortárs vagy klasszikus festő életművét sorra vettük, és diavetítést csináltunk az általam reprodukált könyvekből. Itt kell megemlíteni egyik alapító és oszlopos tagját a Budaörsi Műhelynek - Csengery Bélát - akinek segítsége nélkül nem valósulhattak volna meg ezek a vetítések. Azt hiszem akik ismerik Bélát, tudják róla -és így nem árulok el titkot - hogy egyes közintézmények és múzeumok is megirigyelhetik azt a szakszerűen összegyűjtött, nagy terjedelmű képzőművészeti könyvtárat, amivel rendelkezik. Ebből a gyűjteményből volt módom, mindig a legaktuálisabb kiadványokból reprodukciókat készíteni, amit utólag is, mindannyiunk nevében köszönök neki. Annak idején - a nyolcvanas és kilencvenes években, az internet előtt - így gyűlt össze az évek során több mint tízezer felvételem, amiből rendszeresen vetítettem.
              A japán fametszetek különösen érdekeltek mindannyiunkat - de főleg engem, mivel én nyomatokkal is foglalkoztam, ezért ebből a témából a kelleténél talán többször is vetítettem  - és ezek közöl Fischer Ernő egyik kedves festője, Jakuchu Iko (1716-1800.) volt. Innen kapott ihletet, hogy régi témáját az utolsó alkotói korszakban is újra megfesse. Sok ilyen jellegű és témájú műve az előző időszakban sem volt, de a középső alkotói korszak első felében - talán a hatvanas évek végén vagy a hetvenes évek elején - egy naptár reprodukciói, amelyben Mányoki Ádám (1673-1757.) és Bogdány Jakab (1660-1724.) munkái voltak láthatók, inspirálta először a madarak megfestésére.

   
                                                            Bogdány Jakab (1660-1724.): Madaras csendéletek.

  
                     

                          Fischer Ernő: Papagájos csendélet, a hatvanas évek végéről, vagy a hetvenes évek elejéről.

                                                              Fischer Ernő: Kakasos csendélet, 1980. olaj.

                   A papagájt 1980-ban követte a kakas is, aminek az első felvetése már több helyről származhat. Egyrészt a korai időszakban a népművészeti motívumok feldolgozásakor, de a már bemutatott Farkas György által megformált kakastól is. Farkas György (1911-1995.) Tanár úr kollégája volt, és az ötvenes években a Tokaji Művésztelepen nyaranta együtt dolgoztak. De az is lehet, hogy megint Bogdány Jakab képétől kapott ihletet, mivel ő tipikusan csendélet és állatkép festő volt, és így volt ilyen témájú képe is. 

                                                            Farkas György (1911-1995.): Kakasos tál.

                                             Bogdány Jakab (1660-1724.): Kakast és tyúkokat ábrázoló képe.

                

                 Érdekes módon Tanár úr a papagájokhoz hű maradt a kilencvenes években is, mert három képet is fest ebből a témából, ebben az időben. Ezek azt hiszem inkább a virág csendéletekből keletkeztek, azok tovább gondolásai voltak, mivel a stílusuk és technikájuk sokban rokonítható. Személyes közlésre, vagy hivatkozásra nem emlékszem.

  

                                                   Fischer Ernő: Papagájos csendélet a kilencvenes évekből.

                                                                  Fischer Ernő: Papagájok, 1999.

               Fischer Ernő: Őszi ablak (az én stúdióban használt "koszos" - ihletet adó - rajztáblámra van festve).

                                                   Fischer Ernő: Papagájok a kilencvenes évek végéről.

                              

                   Ezután az előtörténetet bemutató sor után, nézzük meg Jakuchu Iko ihletet adó kakasait is. Konkrétan most nem tudom bemutatni azt a Jakutchu képet, ami alapján a címlapon levő Fischer kép készült, mert a diáim Budaörsön vannak, Csengery Béla könyvtára pedig Óbudán, én viszont most Felső-Gödön írom ezt a bejegyzést és az interneten nem találtam meg. De hasonló kép van bőven, mivel a japán festő is - akárcsak Bogdány - tipikusan állatképfestő volt a XVIII. században. Egyébként is itt olyan parafrazeálás történik, ahol az ötletadás után, szabadon szárnyal az alkotó fantáziája. Persze így is visszavezethető a téma a kiinduláshoz. 

                                                                                  Jakuchu Iko: Kakas.

                                                                          Jakuchu Iko: Kakas és tyúk.

                                                                                Jakuchu Iko: Kakas és tyúk.

                                                                                   Fischer Ernő: Kakas.

                  A képek összeválogatása közben találtam egy 1976-os Fischer képet, aminek valószínűleg semmi köze nincs az eddig tárgyalt témához, de mégis hasonlít valamilyen tekintetben a Kakasos képre. Amiért ide teszem ezt is, az az a refrénszerű kitétel, amit már eddig is többször hangsúlyoztam, hogy Tanár úr életművében az absztrakt és a reális ábrázolás között sosincs éles határ. Minden időszakban párhuzamosan készít hol ilyen, hol olyan szemléletű művet, mindig a témától teszi függővé, hogy mikor, milyen egyensúlyt teremt a két látásmód között. Mindig a téma és a forma adekvát találkozásán múlik a kép sorsa.

                                                 Fischer Ernő: Absztrakt kompozíció, vegyes technika, 1976.

                         Ezt a bejegyzést is egy olyan művel zárom, amely egyik tanítványtól származik, így összekapcsolva azt a folyamatot, amit Jakuchu Iko a múltból indított el, és Fischer Ernő folytatta a kilencvenes években, majd T.Horváth Éva a maga módján újra alkotta a kétezres évek elején. Persze itt nem csak kakasról van szó, hanem egy művészkönyvben elmesélve a kakas vándor útját, aminek csak a nyitó képe ábrázolja a címadó "madarat", majd a többi lap átmegy tájképbe, illetve a fő motívum elsétál a tájba.

                                     T.Horváth Éva: Kakaska-mese, vegyes technika, művészkönyv, 2005. körül.

                                         És, hogy stílszerű legyek Éva "mesekönyvéhez", itt a mese 

                                                                           VÉGE