THÉ Bővített kiadás II. rész (2016 után)

 

IV. fejezet: A szintézis felé vezető út

T. Horváth Éva az Írók Könyvesboltja kirakata előtt, a saját könyvének és egyes alkotásainak a közép térben való bemutatásával.

Meghívó az első könyvbemutatóra.

       De mielőtt tovább követném az újabb kiállítások bemutatásával Éva munkáinak jövőbeli alakulását, az eddig leírtak összegzése képpen ki kell térjek S. Nagy Katalin művészettörténész által írt, és 2016-ban könyv formában is megjelent, T. Horváth Éva című monográfiára. Mert itt szembesült az alkotó és az eddigi kiállítások nagy részét rendező kurátor is - aki én voltam és a következő kiállítások esetében is én töltöttem és fogom betölteni ezt a feladatot -, hogy miként látja összességében, egy kívülálló szakember  az alkotó eddigi munkásságát. Az egyes kiállítások megnyitó személyei is szakmabeliek voltak, de ők mindig az éppen bemutatásra kerülő anyagra fókuszáltak, és ha esetleg ki is tértek az életmű összefüggéseire, teljes áttekintésre nem vállalkozhattak. Ezzel persze már megint a rész és az egész kérdésével állunk szembe, mert itt az értelem egészet az egész értelméből kell megközelíteni. Egy-egy önálló kiállítás esetében a részből kell az egész felé haladni, és annak az értelem egészéből lehet esetleg az egész értelmére következtetni. A könyv esetében viszont az egészre való rálátásból kell az egyes részleteket kibontani. 

Meghívó a könyv dedikálására.

       S. Nagy Katalin jó szemmel és érzékkel válogatta ki a több ezer műalkotásból, azt a százötven bemutatásra került képet ami a könyvben látható, és reprezentálja az addigi életművet. Ő is arra az álláspontra jutott, hogy két nagy szakaszra bontható a több évtizedet áthidaló munkásság, amit nagyvonalakban úgy lehet meghatározni, hogy a pálya első fele a felkészülés időszaka, a második része az egyéni látásmód kibontakozása. De mivel 2015-ben nem lezárt életműről volt szó, hanem nagyon is aktív alkotói periódust vizsgált és vetett össze a korai korszakkal, ezért inkább a műformák szerinti műcsoportok ismertetésével tagolta a bemutatást. Mivel nem szándékom ebben az írásban a könyv tartalmának részletes ismertetése, ezért összehasonlításként csak felsorolom a tartalom jegyzékben szereplő fejezetcímek szerinti csoportosítást: Bevezető, Az útkeresés évei, Lepedőképek, Neupack, Rajzok, Tekercsképek, Művészkönyvek, Leporellók, Paravánok, Anyagképek, Dobozképek, és végül a Sorozaton kívüli munkák. Ez nagyjából egybeesik az itt tárgyalt fejezetek- és kiállítások szerinti felosztással: I. fejezet Az útkeresés, II. fejezet Fischer korszak, III. fejezet Az anyagképek előtérbe kerülése. S. Nagy Katalin írása is egyfajta összegzése a tárgyalt időszaknak, és az itt következő IV. fejezet sem más, mivel továbbra is egy termékeny alkotói periódussal folytatódik az életmű, ezért ez a megfogalmazás is csak a szintézis felé vezető út egyik állomása. Nem véletlenül úgy van tervbe véve a 2025-ben megrendezésre kerülő kiállítása, hogy retrospektív jellegű tárlat az utóbbi tíz év munkáinak előtérbe helyezésével.

         

   Második könyvbemutató meghívója a RAM-ba.

          A második könyvbemutató alkalmából a RaM Colosseumban rendezett kiállítás csak kisérő programja volt a könyv bemutatásának, mert a hely sajátosságai miatt, hagyományos értelemben nem volt alkalmas egy szakszerű tárlat rendezésére. Többfunkciós épületrész kerengőként kialakított körfolyosója, paravánokkal tagolt kétméteres térközökkel nem tette lehetővé akár a közepes vagy nagyobb méretű képek bemutatását. Ezért szükség megoldásként maga a hely határozta  meg a bemutatásra szánt anyagot. Itt a képek szempontjából hátrányként volt a helyszín, de a könyv számára előnyként szolgált az idetartozás és az épület egészének reprezentatív jellege. Éva ugyanis születése óta ebben a kerületben él, és így szorosan kötődik Újlipótvároshoz és a tágabb értelemben vett belvároshoz, valamint az angyalföldi régióhoz. Ugyanis az Írók Könyvesboltja, a Láng Téka és a RaM Colosseum ezt a háromszöget határolja. Fontos volt az is, hogy Mélyi József vállalta a könyv szakmai ismertetését és hogy harmadszorra is szépszámú közönséget láthattunk a kiállítás megnyitóként is működő könyv bemutatón. 

             A látható képek a könyvben rajzok és kisméretű festmények címen szereplő fejezetből kerültek válogatásra, méretüknél fogva viszonylag nagy számban. Ez előnnyé tudott válni, mert reprezentatívabb kiállításokon épp az átlagos közepes képeknél kisebb voltuk miatt mindig háttérbe maradtak. Itt viszont a sorozat jellegüknél fogva, jól össze illettek és mégiscsak érdekes oldalát mutatták meg Éva munkásságának. Időbelileg is viszonylag széles spektrumot öleltek át, mert több mint két évtizedre visszanyúló alkotások is láthatók voltak a legújabb rajzokkal és kisméretű képekkel. Tehát ez mutatja azt, hogy a könyv összegző voltához és tartalmához igazodva, egy kisebb műcsoport és műforma részletesebb megismerése jól kiegészítette a kiadványban szereplő képeket. 

Szigetszentmiklóson az Arnolfini Fesztivál keretén belül megrendezett könyvbemutató.

            Ezt követte még egy nem nyilvános bemutató, amely Szigetszentmiklóson valósult meg szűkebb baráti közönség számára, ahol nagyrészt meghívott alkotó művészek, művészettörténészek, művészeti írók vettek részt. Itt Lakner Zsuzsa kollázsművész ismertette a kiadványt, és ezt követően egy egész napos művészeti program keretén belül, alkalom nyílt a szerzőnek és az alkotónak személyhez szóló szakmai beszélgetésre. Ennek a rendhagyó jellege előre mutató módon, kihatott az egyes későbbi kiállításokra is. Mert a kétezer húszas évek elején, a kovid járvány idején megrendezésre kerülő otthoni  budaörsi kerti kiállítások ötlete innen származik. De ehhez köthető Éva munkásságának "Befele" fordulása, amit a 2018-as, Újlipótvárosi Klub-Galériában rendezett kiállítás címe is jelez. Bár a következő három bemutató nyilvános volt, mégis kimondható, hogy a nyári kerti kiállítások hoztak újszerűséget az ebben az időszakban készült alkotásaiban. A 2017-ben rendezett nagyszabású Fuga beli  kiállítás "Otthon lenni" címe is jelzi, az előbb említett egy évvel későbbi "Befele" fordulásból következő, inkább visszatekintő és szintézist teremtő szándékot, ezért mindkét helyen vegyesen kerültek bemutatásra a régebbi és az újabb alkotások. A kerti kiállítások pedig amolyan műhely jellegű bemutatók voltak, ahol csak a legújabb munkái lettek kiállítva. De mielőtt részletezném és elemezném ezeknek a képeknek az újszerűségét, nézzük meg a már szóba hozott előző három kiállítást, hogy ott mik is voltak láthatók.

              Az Artézi Galériában 2016-ban a Két-ségek című közös bemutatkozásunk, bár független volt Éváról írt monográfiától, de mivel ezt is S. Nagy Katalin rendezte és a megjelent katalógus bevezetőjét is ő írta, így mégis csak kötődött a könyvhöz. Mi sem igazolja ezt jobban, minthogy Éva könyvének zárszavában megemlít engemet is, mint aki közreműködött bizonyos munkálatokkal a mű létrejöttében. Idézem a Zárszóból: "Sokak munkájának köszönhető e könyv létrejötte. Mindenek előtt Alföldi László festőművésznek, akinek folyamatos segítsége szinte társszerzővé avatja őt (a művek többszöri bemutatása a budapesti, budaörsi és a gödi műteremben, fotózás, reprodukciók készítése szinte valamennyi műről, dokumentumok összegyűjtése és a képjegyzék elkészítése). Tény, hogy ez sok munkát jelentett számomra, és szinte az egész 2015-ös évemet ez foglalta le. Így én a már többször kiállitott korábbi Pompeji vázlatokkal szerepeltem, míg Éva teljesen új anyaggal ált elő. Megvolt ennek is az előzménye, és a könyvben külön önálló fejezetként Tekercsképek címszó alatt szerepeltek, de azok visszintes formátumú tájképek és tájképszerű absztrakt képek voltak. Itt viszont függőleges japán írást imitáló kalligráfiák voltak. 

                 

             2017-ben a Fugában Otthon lenni címmel rendezett kiállítás volt az a reprezentatív bemutató, amely a könyvhöz kapcsolódott, és nem csupán reprodukciókban, hanem nyilvánosan eredetiben, eredeti méretben láthatóvá váltak a képek. Ez a kiállítótér is eléggé helyspecifikus volt, de jól illeszkedett Éva munkáihoz, illetve Éva munkái ide illettek. Egy alagsori épületrész, rusztikus, nyersen megmunkált beton falakkal, az egyik teremben teljesen feketére festve, a másikban sötét szürkére, ami a szokványos fehér falú kiállító terekhez képest, sajátos lehetőséget adott a megmutatkozáshoz. Itt a kiállítás rendezés a megszokott módon történt, mivel maga a befogadó tér és a sötét falak már egy olyan felütést adtak a műveknek, hogy keret nélkül, hagyományos táblakép formában is ütőképessé váltak. Különösen a fekete teremben elhelyezett,  világos és fehér képek kaptak nagy hangsúlyt a fekete falakon. De a nagyobbik sötét szürke teremben is, jól érvényesült a beton falon a képek anyagszerűsége. 

 

             Ennek a kiállításnak részletes elemzésére egy külön blog bejegyzést szántam, mert a 2025. novemberében  nyíló retrospektív jellegű kiállítás egy része erre az anyagra kell hogy épüljön. Ebben az írásban az összes bemutatott kép egyenként is látható, ezért itt csak az elérhetőség linkjét adom meg, illetve az egybe olvashatóság miatt ide másolom ennek bevezető szövegét.  

                  Egy kiállítás rekonstrukciója - FUGA (I.) címen, 2024-ben írt begyegyzés elérhetősége:

                  https://www.blogger.com/blog/post/edit/494942373152119947/7631556783831101826

             Bevezető rész: "Minden alkotó ember életében nagy esemény, ha munkásságáról egy monográfia jelenik meg. Akár az életművet összegző, vagy ha csak egy pálya szakaszt összefoglaló módon is tárgyalja és értékeli az alkotásait. Mindenképpen szintézist teremtő folyamat, amely ugyan úgy visszahat az addig készült művekre, mint az ezután következő alkotói periódusra. Éva számára korához képest akár az életművet összefoglaló írás is lehetett volna, mivel a könyv megjelenésének időpontjában, 2016-ban már hetvenegy éves, és a kézirat lezárásakor éppen a hetvenedik életévét töltötte be. De mivel számára ez egy nagyon aktív alkotói időszak volt, ami lényeges alkotásokkal gyarapította az addigi életművet, ezért a könyvben foglaltakat csak rész összegzésnek tekinthetjük. Bár biológiai szempontból nagyrészt túl van már az aktivitás korán, de nála alkotói és szellemi tekintetben nem zárult le semmi. Ezt, a majd egy évtized alatt készült munkái igazolják. Igaz, ez időszak alatt alapvetően lényeges fordulat nem következett be a szemléletében, de az azóta megvalósult öt kiállítása nem csak összegző tekintetben tette láthatóbbá értékeit, hanem kicsit módosította is azt. Ezért az ez év novemberére tervezett és megvalósulásra kerülő retrospektív jellegű kiállításnak előkészítésénél  nem csak a monográfiában leírtakat kell figyelembe venni, hanem az azóta eltelt időben készült alkotásokat is szervíteni kell az életmű egészéhez. Reméljük, hogy Éva alkotó kedve továbbra is töretlen lesz, és életének hátralévő éveiben új alkotásokkal tovább gyarapítja majd a munkáinak számát. Valószínűleg ezért, a most már egyrészt kimondottan retrospektív jellegűnek szánt kiállítás is, csak egy állomása lesz életművének. Annál is inkább, mivel a fő hangsúlyt most is az utóbbi tíz évben készült új alkotásainak bemutatására kívánja helyezni. Kiállítás rendezői szempontból eléggé nehéz feladat lesz, mivel egyszerre kell áttekinteni  és bemutatni a teljes életművet, és az újabb műveket úgy elhelyezni, hogy összefüggő képet kapjunk Éva fél évszázadot átölelő munkásságáról. Ahogy a könyv megjelenése, úgy a 2017-ben rendezett Fuga kiállítása is kitüntetett helyet kap a tárlat előkészítésének munkálatában, ezért nyolc év távlatából újra fel kell idézni és rekonstruálni a Fugában akkor bemutatott anyagot.

            Azt tudjuk, és fentebb le is írtam, hogy lényegében ez a kiállítás tette lehetővé a monográfiában reprodukciók formájában látott anyagképeket eredeti méretben és megjelenésben megszemlélni. Ugyanis 2011-től, a RaM-ban bemutatott első anyagképes kiállítás után készült alkotások a könyv megjelenésekor még nyilvánosan nem voltak láthatók. De itt már a 2011 után készült alkotások, és a 2015 és 2017 között készült művek is együtt szerepeltek. Ezt, azért érdemes hangsúlyozni, mert 2010-től az utolsó tizenöt évben ez a műcsoport sokat változott és differenciálódott. Az anyagképek  első megjelenésekor a RaM Colosseumban főleg absztrakt táblaképek voltak kiállítva. Igaz, a kisméretű Lények címszó alatt szereplő pár alkotásnál, plasztikus formában, relief szerű módon, jelen volt a figuralitás, de rajzilag ekkor még nem volt felül írva és hangsúlyozva. Ábrázolás tekintetében ez sokkal inkább kötődött az ugyancsak ott kiállított 8-10 szobor szerű plasztikához, amelyek több esetben  fejekhez hasonlítottak, de ennek ellenére tartalmilag az anyag és a plasztikusság dominált benne. A könyvben az Anyagképek címszó alatt, S. Nagy Katalin által írtak is ezt erősítik meg, idézem: "Az applikált tárgyak, a "nemtelen anyagok" - ahogy T. Horváth Éva a különböző képépítő elemnek felhasznált anyagokat nevezi - az ábrázolás, leképzés háttérbe szorítását erősítik. A figurális utalások, a "lények" jelenléte ellenére az ebbe a sorozatba tartozó művek csaknem absztraknak tekinthetők." 

           Így, ez a kiállítás szorosan összekapcsolódott a könyvvel, tehát  részben még a visszatekintést jelentette. Másrészt pedig a könyv megjelenése után 2017-ig készült alkotások az anyagképek tekintetében egy szemléletbeli váltást hoztak, amely a jövőben bekövetkezett változást mutatják. Ezért először szükséges azt látni, hogy a bemutatott képek között melyek azok, amik a kiadványban is szerepelnek. Ezt látva, át kell tekinteni a rendelkezésre álló és még ki nem állított, de minőségében és tartalmában hasonló műveket, hogy a készülő tárlaton az anyagképeknél helyettesíthetők legyenek, hogy ezzel ki lehesen küszöbölni a fölösleges ismétléseket.

       Először nézzük meg számszerüleg az eloszlást. A Fugában a két teremben 44 db mű volt kiállítva, és ebből a könyvben 19 db reprodukciója szerepelt. Ez az összes mennyiségnek majdnem a fele. Ennek egy része az Anyagképek című fejezethez tartozó művek csoportjából lett kiválogatva. De ha nem is ott található, hanem a Bevezető című részben, vagy egyéb műcsoportnál, tartalmilag akkor is ide sorolhatók. Ez azt mutatja, hogy a Fuga kiállítás elsősorban a anyagképeket reprezentálta. Még akkor is, ha egyes művek formai szempontból nem az Anyagképek fejezethez, hanem a Leporelló- vagy a Sorozaton kívüi- fejezetekhez tartoztak. Ha nem csupán mennyiségileg, hanem összetettebb módon formai és tartalmi szempontból is megvizsgáljuk ezt az összeállítást, akkor megállapíthatjuk, hogy a Fugában az életmű szempontjából túl nagy hangsúlyt kaptak az  anyagképek. A 2011-ben a RaM-ban rendezett bemutatón, amikor gyökeres fordulatot vett Éva  alkotói metódusa, tény hogy ez került előtérbe, de nem teljesen előzmények nélkül. Előtte és utána, 1997 óta a mai napig mindig jelen volt ez a tendencia, csak sokkal összetettebb módon, minthogy csupán az anyagra való hivatkozással összefoglalható lenne ez az időszak. A Fugában rendezett kiállítás csak megerősítette azt a látszatot, hogy Éva munkái az anyagban teljesednek ki, amit a monográfia tartalmi summázata is sugal. Ez részben igaz, - főleg az 1997-es korábbi fordulat óta - de nekem az a véleményem, hogy ma már ennél bonyolultabb és összetettebb T. Horváth Éva életművének ez a korszaka. Ennek indoklása és kifejtése még hátra van, de remélem, hogy ebben az évben a novemberi kiállítás előkészítő fázisában, lesz mód az anyag gyűjtés ideje alatt ezen gondolkodni. A tervek szerint ez a bejegyzés és  következők is erről szólnak majd, amolyan munkanapló formában. "

                A hivatkozott blog bejegyzés első részében a 2015-től 2017-ig készült alkotások egy része már látható, de mint a számszerű összesítő is jelzi, azért a többség még főleg az anyagképek csoportjához tartozott. Ezért még a Fuga kiállítás szemszögéből is lehet úgy tekinteni, hogy az 1997-es fordulattól  egyenes út vezet az anyaghoz, és ebben teljesedik ki az a szellemi fejlődés és mozgás, ami Éva pályájának kezdete óta elindult. Viszont ha most hozzáadjuk a 2017 óta készült műveket, a 2015 és 2017 között létrejött és már bemutatott alkotásokhoz, akkor kissé módosul a kép. Ezt az anyagot egységként szemlélve láthatjuk, hogy itt az absztraktabb anyagképek mellett újra erőteljesen előtérbe kerülnek a figurális ábrázolások. Persze megőrizve az anyagszerűség dominanciáját. Ennek részletes bemutatását a Fuga kiállítás rekonstrukciója (II.) második részben, az anyaggyűjtés befejezése után fogom egy külön blog bejegyzésben mellékelni. Az életmű teljes áttekintéséhez viszont előbb még be kell mutatni a 2018-as Újlipótvárosi Klub-Galériában rendezett, eddigi utolsó nyilvános kiállítás anyagát, és az azt követő nem nyílvános lakás és kerti kiállításokon látott képeket.

                A Befele címmel megrendezett kiállítás az Újlipótvárosi Klub-Galériában, ugyan úgy mint a Fugában rendezett előző bemutató, nagyrészt kötődött még a 2015 előtt készült munkákhoz, és itt is viszonylag kevés új mű volt látható. Ezek sem hoztak szemléletbeli váltást, teljesen új formai megoldásokat, csupán méretüknél, keretezésüknél és paszpartuzásuknál fogva alkottak egy jól elkülönülő csoportot. Kisméretű anyagképeknek nevezhetők. Számszerűleg ez a kiállított anyag egyharmada volt. A másik egyharmad régebben készült, paszpartuzott színes grafikák, és a következő egyharmad pedig a mégrégebben létrejött művészkönyvek csoportját alkotta. Meglepő módon jól összeillő kiállítás lett belőle, ami egyszerre utalt a múltba, és előre vetítette az ezt követően megvalósult kiállítások további lehetőségeit. Sőt, talán mind ez, már előkészítette a 2025. novemberében megrendezésre kerülő retrospektív jellegű bemutató kiállítási koncepcióját. Az előzőleg tárgyalt két kiállítás, - az Otthon lenni és a Befele -,  és az ez után bemutatásra kerülő lakás kiállítás és a két kerti kiállítás anyagának összetételére ugyan jellemző, hogy egyszerre vannak jelen a régebbi és újabb alkotások úgy, hogy formailag, tartalmilag és szemléletbelileg a művekben nincs nagy változás. Nehezíti a helyzetet az is, hogy nagyrészt még az utóbbi tíz évben készült munkák is több kisebb csoportos kiállításokon már láthatók voltak, vagy az interneten keresztül különböző fórumokon (facebook, blog) már bemutatásra kerültek. Tehát itt a kiállítás rendezéssel kell új formát és viszonylatot keresni a műveknek, új kontextusba helyezni a képeket úgy, hogy új oldalukról láthassuk, és így új tartalmat jelentsenek. 

               Ebből a szempontból visszatérve Éva eddigi utolsó nyilvános kiállításának leírásához, a Befele címmel megrendezett tárlathoz, azt kell mondjam, hogy első látásra nem sok újat hozott, mivel az ismeretlen új művek kisebbségben voltak a régebbivel szemben. Viszont éppen a legrégebbi műcsoport, a művészkönyvek kaptak látványosan új formát és lehetőséget, sajátos tartalmuk felmutatására. Egyrészt azért, mert a hagyományos kiállítás rendezési koncepciókba nehezen illenek és illeszkednek a falra akasztott képek közé, és így mindig csak másodlagos szerepet kapnak, helykitöltő kiegészítő anyagnak látszanak. A nem önálló szobor kiállítások esetében a szobrokkal is sokszor ez történik. Itt viszont annak ellenére, - hogy mint fentebb leírtam - mennyiségileg ugyancsak egyharmadnyi műről van szó, az installálás által előtérbe kerültek. Meghatározták a tárlat karakterét és főszereplővé válva, művészkönyv bemutatóvá változtatták az amúgy elég heterogénnek látszó anyagot. A falon lévő régebbi és teljesen új képek is csak kisérő jelleget mutattak a posztamensre helyezett könyvek között. A művészkönyv egyébként sem egy tipikusan kiállító terembe szánt alkotás, mert ennél sokkal intimebb műfajú, amit kézbe szoktak venni, ami a könyv mivoltából adódik. A speciálisan erre a célra készített könyvállványok viszont a posztamensre helyezve téri, plasztikai momentummá változtatták a könyveket, és az amúgy sík felületen látható rajzi értékekkel együttesen váltak élménnyé. Ha levenni az állványról nem is illett a művészkönyveket, de hozzá nyúlva meglehetett tapintani a lapok textúráját, és lapozva láthatóvá vált minden oldala. Ezzel a funkcionális lehetőséggel bővült a tartalmi megmutatkozása, és kiemelve a puszta műtárgy mivoltából, új értelmet is kapott. Részben érvényesült a könyv mivoltából adódó kézbe vehetőség eredeti szándéka,  és egyben az installálás által egységes látványá is alakult. 

                            
                   Sok ok miatt, de főleg 2020-tól megjelenő covid miatt, Évának 2018 óta nem volt nyilvános kiállító teremben bemutatkozása. De ezzel nem szűnt meg a kiállításainak sora, csak először egy ismert régi formában, az úgynevezett lakás tárlatban, majd az általunk eddig nem ismert kerti kiállításokban folytatódott a műveinek bemutatása. A lakás kiállításra 2023-ban Szigetszentmiklóson az Arnolfini Fesztivál keretén belül került sor. Itt sem volt új a bemutatott anyag, mert 2015-ben a budaörsi Könyvtár Galériában a Hommage a' Fischer Ernő című kiállítás egy része került más rendezéssel bemutatásra. Kiemelve a pizzás dobozokat, itt ugyancsak egyrészt az installálás megváltoztatásával jött létre az új tartalom, de másrészt főleg a megnyitó szöveg által kapott új értelmet a tárgyegyüttes. Míg a budaörsi kiállításon vizszintesen két sorban egyenként felfüggesztve lettek kiállítva a megmunkált pizzás dobozok, és így képtárgynak voltak tekinthetők, addig a lakás tárlaton ikonosztáz szerűen egy-egy tablón együttesen lettek csoportosítva. 

                       Zsubori Ervin által írt kiállítás megnyitó szöveg és címadás lényegesen megváltoztatta a látványában alig változott tartalmat. A Commedia dell'arte Itáliában a 16. század közepén kialakult rögtönzött színjáték ismert szereplőivel azonosítva, megnevezve és ezáltal megszemélyesítve az egyes dobozokat, új karaktert adott a műveknek. A Pizzeria dell'arte-re változtatott összefoglaló cím elkerülhetetlenül önmagában is utal a színjáték műfajára és a kialakulásának helyére, Itáliára, és magára az ételre, ahol a pizza nemzeti eledel. Így a művészettörténetileg szakszerű kompozíciós elemzés helyett, gasztronómiai leírást és címet kaptak az egyes művészileg átalakított és megformált dobozok, amely a látvány megváltozása nélkül, más tartalmat és értelmezést adott az egyes alkotásoknak. Persze maga a helyszín is hétköznapivá tette a kiállítási szituációt, és a konyha közelsége profánabbá változtatta az eredetileg onnan származó dobozokat, szemben a kiállító helyiségben elhelyezett szakrálisra utaló műtárggyal. Ez a metamorfózis folytatódott az ugyan úgy installált dobozok esetében a kerti kiállításokon, csupán a helyszín módosulásával. A megváltozott kontextus egy csoportos tárlaton az által, hogy milyen műtárgyakkal szerepel együtt, ugyancsak átírja az értelmezés lehetőségét és így a tartalmat is.

            A múltba való visszatekintésből, ahol sorba vettük Éva életművének alakulását és kiállításait, elérkezve a mába, összegző módon le kell vonjuk a tanulságokat, és ennek ismeretében előkészíteni a következő retrospektív bemutatkozás kiállítási koncepcióját. Mint a fentiekben utaltam rá, hogy a Fugában 2017-ben és Újlipótvárosban 2018-ban, majd az azt követő nem nyilvánosan rendezett kiállítások jó előkészületeknek mutatkoztak a következő feladat megoldásához. Mint láthattuk, hogy az egyes művek megszületése és létrejötte után lényeges hangsúly van a bemutatáson is. Ez hol kevésbé, hol lényegesen mindig módosítja a tartalmat és az értelmezés lehetőségét. Viszont mielőtt a rendezés módjáról kezdünk gondolkodni, vissza kell térni az egyes művekben tettenérhető változásokra, amelyekre a Fuga kiállítás bemutatásánál már részben utaltam. Külön blog bejegyzésben az Egy kiállítás rekonstrukciója- FUGA (II.)-ben láthatóvá teszem azt az elmozdulást, ami a 2016-ban megjelent monográfiában még úgy tűnt, hogy az anyagképek címszó alatt és által, jellemző módon, mint egyenes vonalú szemléletbeli fejlődés és  továbblépés összefoglalható. Az anyagképeknél is mindig jelen volt kismértékben a figurális ábrázolás absztrakt módja, de 2015-ig, meghatározóan a teljes absztrakció jellemezte ezt a műcsoportot. Az utolsó tíz évben viszont az figyelhető meg, hogy egyre jobban előtérbe kerültek újra az egész élet művön végigvonuló és tettenérhető figurális ábrázolások valamilyen módú  megjelenései. Természetesen az anyagszerűség dominanciája továbbra is jelen van, de hol játékosan, hol grotex módon, ironikusan vagy önironikusan, líraian vagy drámaian, hol expresszív indulatokkal telítetten, hol pedig már-már konstruktív keretek között, de fellelhetők az emberi alakok, vagy valamilyen lények.

 Az itt megadott linken elérhető az Egy kiállítás rekonstrukciója - FUGA Bővített kiadása (II.), ahol a teljes képanyag egybevetésével ez a tendencia jól kivehető és látható.  

A majdani link bemásolása:

            Ez azt mutatja, hogy a következő kiállításon ezt jól láthatóan előtérbe kell helyezni és  kismértékű karakter módosulásként bemutatni. Maga az alkotó is tesz olyan kijelentéseket, hogy számára is fontos ennek hangsúlyozása, amit a válogatásnál és a rendezésnél figyelembe kell venni.