A Mester és Tanítvány viszony bonyolult emberi kapcsolatot jelent, amelynek nehéz megadni az általánosítható definícióját, mert ahány kapcsolat, annyi egyedi változatról is beszélhetünk. Mégis ha az ember ilyen témát választ magának, akkor meg kell keressen valamilyen kapaszkodót, amely az egyedi eset leírásán túl, tágabb értelmezésben is helytálló. Nekem évtizedek óta - a nyolcvanas évek közepétől - Hamvas Béla írásaiból állt össze az a kép, amit részben követhetőnek tartottam a magam számára, és érvényesnek éreztem még a huszadik század végén is. Konkrétan nem hivatkoznék itt egy-egy kiemelt könyvére sem, mert még a Scientia sacrában e témáról leírtak is önmagukban kevésnek tűntek ahhoz, hogy minden feltétel nélkül elfogadhatónak és követhetőnek éreztem volna. Hamvas Béla számtalan írásában tesz említést erről a viszonyról, és így bennem a legkülönfélébb szövegkörnyezetekben kifejtett nézeteiből rakódik össze az a elképzelés, amit csak nagyon hosszan lehetne idézni, illetve csak egy úgynevezett szöveg montázsba sűrítve lehetne körülírni. De mivel e témának most elsősorban nem az elméleti hátteréről szeretnék beszélni, hanem főleg a gyakorlati megvalósíthatóságáról, ezért itt nem érzem szükségét a részletesebb kifejtésnek. Annál is inkább, mert Hamvas Béla életrajzából kiolvasható életvitelében sem érzem az elmélet és a gyakorlat párhuzamosságát. Ugyan ez a problémám, egyetlen tanítványa - Molnár Sándor festőművész - esetében is. Van egy tradicionális elmélet, aminek a mi felgyorsult történelmi időnkben alig van már reális alapja, és ezért csak "olyan mintha" formában tud megvalósulni. Ennek ellenére mégis Hamvas Béla az elméleti útmutatóm, és az ezen a téren szerzett ötven éves gyakorlati tapasztalatomat pedig most megpróbálom összegezni.
Ez a Mester és tanítvány kérdés izgalmas probléma,mind a mai napig át -és megfoghatatlan. A régi mesterek ( Thomas Bernhard :) )egyértelmű szereplők voltak, de mára ez a viszony kisé (??!!) megváltozott.Erről olvastam egy Esterházy beszélgetést az ELTE egyik rendezvényén, aholazt mondta ahallgatóknak: " Önöknek nincsennek Mestereik, és önök nem Tanítványok. " hát így
VálaszTörlésNekem egy kicsit nehezen megfejthető a véleményed erről a kérdésről, több szempontból is. Egyrészt adódik ez az én hiányos olvasottságomból, mert bevallom, Thomas Bernhardról tudok, de nem olvastam tőle semmit. Sok idézettel és hivatkozással találkoztam már, de egyik sem keltette fel annyira az érdeklődésemet, hogy utánna nézzek. Eszterházyval kapcsolatban tájékozottabb vagyok, és olvastam is pár könyvét, de a hivatkozott beszélgetést nem ismerem. Minden esetre annyi az idézett szövegből kiderül, hogy nincs nagy véleménnyel a mai fiatal generációról és tanáraikról. Azt azért ne feljtsük el, hogy Ő volt az, aki Ottlik könyvét, az Iskola a határon-t kézírással átmásolta, átírta, illetve egymás írta. De tehetjük fel a kérdést, miért tette ezt, mi értelme volt, volt-e értelme és kell-e egyáltalán szavakba foglalható értelme legyen egy műalkotásnak? Ez a kérdés legalább annyira "izgalmas", "át- és megfoghatatlan", mint a mögötte meghúzódó Mester és tanítvány kérdés. Most én sem megyek tovább ennek a tényszerű kérdésnek a felvetésén, mint ahogy Te is nyitva hagyod a válaszadást. Egyet azért itt még megelőlegezek, ami a cikked után az általam hozzáírt Hamvasra hivatkozó kommentemből csak sejthető, hogy a tisztelet és az alázat itt döntő jelentőségű. Lajta Gábor barátunk évtizedekkel ezelőtt írja egy Molnár Sándorról szóló cikkében, ugyancsak Hamvasra hivatkozva, hogy a Mester azért kell, hogy a tanítvány (élőben) gyakorolni tudja a tiszteletet és alázatot. Azt hiszem, Eszterházy ezt hiányolja, amikor azt mondja, hogy "Önöknek nincsenek Mestereik, és önök nem Tanítványok. Innen lehetne folytatni a beszélgetést és a téma mélyebb kifejtését. Köszönöm a hozzászólásodat.
VálaszTörlés