2016. december 1., csütörtök

Műhelymunkák - Műhelynapló 7.




Az anyagban rögzült képek fizikája és metafizikája.

Mindjárt a cím bővítésével kell kezdjem a bejegyzésemet, mivel nincs arra nézve pontos megnevezés, amiről írni szeretnék az itt bemutatott képek kapcsán. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy ezt az írást három ismeretlen ismerősnek szeretném ajánlani, amely szintén magyarázatra szorul. Minden esetre az eredeti szándékom mégis csak a fentebb feltüntetett rövidebb címben van összesűrítve, amelynek további körül írása majd rávilágít a részletekre is.

Kezdem a cím pontosításával: "Hagyományos alkotó módon, manuális eszközökkel létrehozott, anyagban rögzült képek fizikája és metafizikája", ez talán jobban körvonalazza a szándékomat.  Mit is akar ez jelenteni? A technikai úton, gépi eszközökkel (médiumokkal) megalkotott, virtuális (digitális) képekkel szembeni oppozíciót. Mivel én mind a két módszert alkalmazom az alkotói gyakorlatban, ezért elsősorban magam számára szeretném pontosítani és tisztán látni az egyiknek és a másiknak is az előnyeit és hátrányait, illetve az időszerűségét felmérni. Kényszer neurotikus alkatú vagyok, de vonzanak az új lehetőségek is, és ebből az ambivalens kettősségből következik, hogy általában a nehezebb utat választom. Olyan célokat tűzök magam elé, amelyek  idejét múltan - kissé konzervatív módon - magában foglalják a jövő lehetőségeit is. Gyötrődöm azzal, hogy miként lehet megvalósítani azt a határtalannak tűnő képi gazdagságot  hagyományos eszközökkel, amit ma a fényképezés és a digitális technika könnyedén megold. De ezzel egy időben hiányérzetem támad a korszerű technika által létrehozott alkotások láttán, és nem elégíti ki a hagyományos beállítottságú mű igényemet. Valószínűleg itt a kép funkciójának megváltozását kéne először tisztáznom ahhoz, hogy kielégítő eredményre jussak. 

Ennek a problémának a felvetésével elérkeztem a bevezetőben említett második tényezőhöz, hogy röviden utaljak arra, hogy miért és kiknek ajánlom ezt az írást. 
Ismeretlen ismerősöket említettem, amely csak részben igaz, mert Lieber Erzsébettel több mint tíz évvel ezelőtt Kaposváron a papírművészeti triennálékon volt módom találkozni, de konkrétan személyesen nem ismerjük egymást. A másik két személy Erdei János és Erik Lux, akikkel személyesen sosem találkoztam, csupán facebook ismeretségünk van, a művészettel foglalkozó - főleg Lieber Erzsébet alkotásait elemző - írásaik és kommentjeik kapcsán. Mondhatjuk azt, hogy csupán virtuális az ismeretségünk, ami ez esetben azt jelenti, hogy csak a konkrét művészeti kérdéseket érintő állásfoglalásuk ismert, és személyiségükről nincsenek tapasztalataim. De ez a helyzet fordítottan is igaz. Viszont az utóbbi időben, ahogy egyre jobban belebonyolódunk ez irányú tevékenységünk kölcsönös megismerésébe, azt hiszem mindkét oldalról inspirálónak és gyümölcsözőnek mondható a kialakult kapcsolat. Ezen ajánlás részemről mindenképpen ezt jelzi.

Tehetjük fel ezek után a kérdést, hogy függ ez össze a képek funkcióváltozásával? Azt hiszem, hogy nagyon is szoros kapcsolat van a két dolog között. Az elmúlt napokban Erdei János vetette fel nekem - jogosan - azt, hogy a facebook használatom eléggé ötletszerű, kaotikus és nehezen követhető, ezért kéri, hogy egy kicsit rendezettebb formában jelenítsem meg képeimet, az összefüggések érthetőbb követése végett. Válaszom röviden az volt, hogy majd itt a blog bejegyzésben megindokolom ezt a megjelenítési formát, és részletesebben kifejtem indokaimat. Ezzel látszólag egyre messzebb kerülök a címben megjelölt problémától, de csak látszólag, mert lényegében kölcsönösen csak az internet segítségével, "virtuálisan" ismerjük egymás munkáit. Erdei János és Erik Lux írásai persze így sem módosulnak, de Lieber Erzsébet "objektív festészeténél" vagy "konkrét képeinek" látványánál nem elhanyagolható tényező a megjelenési forma. De az általam készített akár manuális vagy digitális képek esetében is ez a helyzet. Mivel ma már nagy részt az interneten keresztül szerzünk tudomást egyes alkotásokról, ezért el kell gondolkozzunk azon is, hogy tulajdonképpen mit látunk így.

A közösségi oldalak használatát csak pár évvel ezelőtt kezdem gyakorolni, és főleg mesterem Fischer Ernő (1914-2002) festőművész munkásságának megismertetése céljából, majd lassan magam számára is gyakorlattá vált. Ez idő alatt azt kellett tapasztaljam, hogy itt a képek látványa lényegesen eltér a hagyományos szemlélettől, mert információvá egyszerűsödnek. Szemben az elmélyültebb befogadással, amikor még van mód a képet a maga anyagi valóságában, meditációs objektumként szemlélni. Persze ez az egyszerűsödés hallatlan lehetőségeket is rejt magában, mert lényegesen kitágítja a látómezőt, és megsokszorozza azt az ismeretet, amelyet akár csak a reprodukciós könyvekből is szerezhettünk. De a múzeumokban és kiállítótermekben, vagy magángyűjteményekben és saját tulajdonban levő művekkel való találkozást nem helyettesítheti. Itt ketté válik a mű hagyományos funkciója és a korszerű eszközökön megjelenő, a műről készült fénykép funkciója. Ez utóbbi is jellé redukálódik - érthető módon digitalizálódik - és itt már elveszti eredeti fizikai állapotából adódó tulajdonságainak egy részét. Méretben, színben (fényszín), textúrában, faktúrában jelentős változások jönnek létre, és így a formatartalomról a tartalom formájára tevődik a hangsúly. Leegyszerűsítve mondhatjuk azt, hogy a képi történés helyett a szimbolikus jelentés kerül előtérbe. Ezzel viszont visszatérünk a tizenkilencedik század jellegzetes képértelmezéséhez. Elsősorban azt nézzük, hogy mit ábrázol a kép, és nem azt hogy hogyan.
Ha megfigyeljük a facebook-on lájkolók többségének szokásait, akkor láthatjuk, hogy pár másodpercnél több időt nem fordítanak egy-egy alkotás megszemlélésére, és kevés azok száma, akik kinagyítva is vetnek egy pillantást a képre. Az, hogy értelmezzék, és tovább gondolják a tartalmát, végképp ritka eset. A fentebb említett három személy ez utóbbi csoportba tartozik. Igaz, ők maradva a facebook adta lehetőségek között kisszámú közösségükkel, nagyon tartalmas diskurzust  folytatnak, de ehhez folyamatos jelenlétre van szükség a világhálón. Mivel én magam is túlnyomó részt az átlag facebook használók módszere szerint szelektálok a látnivalók közül, ezért a dolgok továbbgondolására inkább a blog írását választottam. Mint fentebb már említettem először mesterem alkotásait mutattam be és értelmeztem, most pedig saját munkáimat, valamint alkotói módszeremet dokumentálom. Ebből adódóan a facebook megjelenést csak az érdeklődés felkeltésének eszközeként használom. 
Mind ezt érdemesnek tartottam elmondani, mert alapvetően összefügg az eredetileg felvetett kérdéseimmel, amelyek a műtermem társas magányában fogalmazódnak meg. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy itt a társas magány azt jelenti, hogy feleségem T.Horváth Éva is képzőművész, és Pesten, Budaörsön és Felsőgödön gyakorlatilag mindig egy műteremben dolgozunk, de alapvetően egészen más metódussal és alkotói módszerrel. Ezért az együttlét, és a sok művészeti témáról való beszélgetés ellenére, az alkotás folyamatában továbbra is egyedül marad az ember, és végső soron magának kell megadni a válaszokat a felvetett kérdéseire.



Visszatérve a kibővített címben ("Hagyományos alkotói módon, manuális eszközökkel létrehozott, anyagban rögzült kép fizikája és metafizikája") megjelölt konkrét témára, most egy olyan készülő kollázs sorozatot mutatok be, amelyet részben már láthatóvá tettem a facebook-on, de végleges döntést nem hoztam még a folyamat lezárását illetően. Így félúton  lebegve a lehetséges és a valóságos állapot között, többféle megvalósulási iránnyal, amelyből anyagilag csak egy realizálható. Tehát a dilemmám, hogy melyiket válasszam? Vagy válasszak-e egyáltalán  az anyagi megvalósulás konkrét formája és a virtuális lehetőség között? Miért nem elégedem meg a potenciális lehetőségek fényképen rögzített formájával, és miért akarom feltétlenül egy eshetőségre redukálni, és anyagban rögzített formába kényszeríteni? Mi az egyiknek és mi a másiknak is az az adekvát tartalma, amely csak az adott formában megvalósítható?
De mielőtt ezekre a kérdésekre válaszolok, röviden kitérek az általam használt fogalmak definiálására. A fizikait természetesen anyagi értelemben használom, a metafizikait viszont kicsit eltérően a filozófiai szó használatától. Ott ugyan is érzékekkel fel nem foghatót, csak spekulatív módon, absztrakt logikai úton megismerhetőt jelent. Mivel itt én részben a virtuális helyett használom, ezért az érzékekkel felfogható, de anyagi valóságban nem realizálódó, illuzórikus megjelenésre utalok. De még egyszerűbben, a szellemire. Így a könnyebb érthetőség kedvéért a fizikai (anyagi) ellenpontjaként, az anyagtalan (metafizikai) formára egyszerűsítem. Azért választottam ezt a formát, mivel a virtuális viszonylag új keletű fogalom, és sokféle képpen lehet értelmezni, ezért hamar tévútra vezeti az embert.

A bemutatásra kerülő sorozat a Műhelymunkák - Műhelynapló 2. blogbejegyzésben elemzett képek folytatásaként az Hommage á Ország Lili címet viseli. A téma lényegében nem változott, csak lassú távolodási kísérlet a konkrét motívumok elhagyására, és egyéni átértelmezett motívumok keresése, illetve más kompozíciós rend kialakítása volt eddig a cél. Még mindig a viszonylag egyszerű fekete-fehér megoldásnál maradva, technikailag az általam régóta alkalmazott papírnyomat alap használatával, egyenlőre felragasztás nélkül, önkollázsos módszerrel készültek. Tehát mindegyiknek konkrét anyagi valósága van, nem digitális úton sokszorozott másolatok egymásra vetítésével keletkezett képek. Nézzük először a kiindulásul szolgáló alapot, majd a kissé módosított változatot.


 

1.




2.


A második képen látható, hogy a legvilágítóbb fehér folt bal feléről és fentről levágott, bizonytalan tónusértéket képviselő faktúra eltávolításával, sokkal feszesebbé vált a felület. Ehhez kismértékben hozzá járult még az is. hogy balról számítva a kép kétharmadánál be lett téve egy kollázs, amely szintén a középértékek kiegyenlítésére szolgált. Így akár befejezett absztrakt képként is funkcionálhatna.




 

3.

De mivel itt a célom egy Ország Lili motívumait átírt módon magában foglaló kép készítése volt, ezért levettem a középtónusú kollázst. Ezzel nyitott maradt a felület a további variációk elkészítésére. Ezért a most következő változatok mind erre a hármas kép változatra készültek, és jelenleg is ilyen állapotban van, mivel az egyes motívumokat nem ragasztottam be, és visszaszedtem a kollázs darabokat.






4.

A négyes képnél két kollázs került az előző felületre. A felső sávban elhelyezett motívummal már átírt formában megjelenik Ország Lili formavilágából az ellipszis és  az a hullámvonal, amely sok esetben határolja a formáit. A bal alsó kollázs viszont már tőlem származik, egy magam választotta kapuval és a boltív alatt egy alakkal, amely távolról utal a Románkori Krisztus képének gótikus pantokrátor figurájára.



5.

Az ötös képen a felső kollázs helyére egy másik kerül, amelyik más formában tartalmazza még az ellipszist, de az alaprajz és a nyomtatott betű motívum már saját választásom az Ország Lili formavilágának átírására. Az alsó kollázs az előzővel azonos. Ezzel a változattal lett legösszetettebbé a felület, de egyben túlzsúfolttá is vált. Ezért a következő két lépésben redukálom a látványt.




6.

A hatos képen a bal alsó sarokból kikerül az előző kollázs, és a közép felé eső világos kollázs alá, részben fedve, bekerül egy ugyancsak világos felület, amelyen egy halvány kör alak megerősíti a felső ellipszist. de még így is túltelített maradt a felület.




7.


A hetes képen lekerül a felső kollázs, és így újra megnyugszik a kép, kiegyensúlyozottá válik a kompozíció, és leegyszerűsítve elvontabbá válik a tartalom.





8.

A nyolcas kép lényegében azonos a hármas képpel, azzal a különbséggel, hogy itt már beragasztottam  a legvilágosabb fehér négyzetet. Jelenleg is ebben az állapotban van az alap, várva a további sorsára, hogy végül is melyik változat kerül megvalósításra a fentiek közül. Hajlok a négyes vagy a hetes kép véglegesítésére.


Az eddig bemutatott és az ezt követő képek is talán csalódást okoznak azoknak, akik a címből ítélve sokféle anyagot magában foglaló kompozíciók bemutatására számítottak, és azok anyagainak fizikai vizsgálatára és metafizikai tartalmának összehasonlítására. Tény, hogy Pollock, Dubuffet és Tápies munkássága után talán ez következhetett volna, ha nem lett volna ott korábban Walter Benjamin a sokszorosíthatóság (A műalkotás a technikai sokszorosíthatóság korszakában, 1936) problémájának vizsgálatával. Mert ne felejtsük el, hogy a legegyszerűbb anyag is anyag, fizikai tulajdonságokkal rendelkező matéria, amelyben egyforma törvényszerűségek működnek. És míg a huszadik század második felében elsősorban az előbb említett alkotók épp az anyag tulajdonságainak differenciált voltát helyezték előtérbe az alkotásaikban, addig a sokszorosíthatóság érdekében ez a másik irány gépesítette, uniformalizálta és redukálta az anyaghasználatot. 
Számomra ez a két széttartó irány egyszerre jelentkezik a munkáimban. Egyrészt keresem azt, hogy mi az a fizikai anyaghoz kötődő plusz, amit csak az anyagban rögzült eredeti mű tud megadni, másrészt viszont érdekel ugyanannak a fizikai anyagnak a variációkból adódó metafizikai (szellemi) gazdagsága és kimeríthetetlensége. Ennek vizsgálatára és kivitelezésére technikailag nagyon alkalmasnak találtam a papírnyomat alapú önkollázst és kollázst, valamint a számítógépes nyomtatást és a fénymásolást. Itt egyszerre van jelen a sokszorozás lehetősége, és az egyedi elmozdulások nyomon követhetősége. Ezzel a félig manuális és félig technikai, gépi megoldással hozom létre az eddig itt bemutatott munkákat, amelyek a fényképezés és a számítógép használatával óhatatlanul tovább bonyolódnak. Eljutva a digitalizált kép virtuális valóságához és annak a médiumban megjelenő anyagtalan látszatához, még jobban kiéleződik a huszadik század első felében Walter Benjámin által felvetett probléma továbbgondolásának szükségszerűsége.
Ma, a számítógépen történő digitális kollázs készítés és a képek összemontírozása olyan gazdag lehetőséget kínál fel egészen újszerű látványok létrehozására, amellyel manuális eszközökkel és a hagyományos képzőművészeti technikák használatával nehéz felvenni a versenyt. Viszont ezek anyagszerűsítése, anyagban rögzített módja viszonylag szűk határok között mozog. A legjobb minőségű nyomatok is csupán a fotó technika igényeit kielégítő módon jelenítik meg a látványt. Ezzel a lehetőséggel persze teljes mértékben emancipálódott a fotó a képzőművészet területén, ami viszont új kihívásokat jelent a hagyományos grafikai és festészeti technikák számára is. Talán nem véletlen, hogy a huszadik században és különösen annak második felében egyre jelentősebb szerepet kap a legkülönbözőbb műfajokban az anyagok előtérbe kerülése. A fent említett életművek, és ebből is kiemelt módon Tápies-é, jól példázza ezt. Tehát az anyag fizikai volta és annak kimeríthetetlen gazdagsága, olyan új tartalmak felé nyitotta meg az utat, amellyel élnek is a hagyományos technikával dolgozó képzőművészek. De még a par excellence festői eljárásoknál sem elhanyagolható tényező az anyag újszerű használata, hogy csak a legkiemelkedőbbeket említsem, mint ahogy tette azt Picassó és Braque, vagy Kooning és Rothko.



Kollázspapírok


Az elmúlt két évtizedben különböző módon, de lényegében mindig e kettős kihívás körül körvonalazódtak azok a problémák és feladatok, amelyeket alkotó munkámban megvalósítottam, vagy megvalósítani szerettem volna.  Erősen kötődve a hagyományos eljárásokhoz, közben meg vonzódva az új lehetőségek kipróbálásához. Ragaszkodva az anyaghoz, de nem lemondva a virtuális látvány adta lehetőségekről sem. Nem véletlen, hogy lassan a huszadik önálló kiállításom felé közeledve, több mit a felét az "Ugyanaz és más" összefoglaló címmel, e probléma köré rendeztem. Talán most is ezt a címet kellett volna adnom ennek a bejegyzésnek, mert lényegében itt sem szeretnék mást, mint az "Anyagban rögzült kép fizikája és metafizikája" ürügyén, elsősorban az egyedi és a sokszorozott (nem sokszorosított!) alkotás tulajdonságait vizsgálni.  Mint már fentebb is jeleztem, ezért használom teljesen köznapi értelemben a fizikai és metafizikai fogalmakat. Csupán csak az anyagiság és az anyagtalanság ellentétét jelölöm vele. Hagyományos értelemben az anyag és a szellem kapcsolatát.
Mint ahogy kitűnik az eddig bemutatott és elemzett képekből, anyagi értelemben mind a nyolcnak ugyanaz az egy manuális eszközökkel létrehozott lap az alapja. A kézi munka jellegéből következik, hogy csupán egy anyagban rögzült kép elkészítésére alkalmas a felület. De mint látható, még a kollázs technika segítségével is több variációra, és további potenciális szellemi lehetőségre alkalmas az adott anyag készlet. Ha a fénymásolás lehetőségét is kihasználom, akkor látszólag az eddig látottak mindegyikét újra el tudom készíteni, de anyagiságában már nem ugyanarról a képről lesz szó. A sokszorosítás (!) gépi formája már uniformizálttá teszi a felhasznált alapot és a kollázs elemeket. Az anyag textúrája, faktúrája, színe, tónusértékei megváltoznak, és így a kompozíció azonossága ellenére is más képpé alakul. Ez a finom elmozdulás, csak akkor érzékelhető, ha az eredeti anyagban rögzült képet szemléljük. A lefényképezett, digitális változat akár kinyomtatva, vetítve, képernyőn megjelenítve újabb átalakulásokat eredményez. Itt már belép a méret különbség, és a nem visszaverődő, hanem a közvetlenül sugárzó fényszín fizikai tulajdonságainak sajátossága is, amely újabb lényegi változásokat okoz. Ebből következően már a metafizikai, szellemi tartalom is változik, ha elsősorban esztétikai és minőségi szempontból vizsgáljuk a képet.

Ezzel visszajutunk a mű funkcióváltozásának vizsgálatához, mivel most az a kérdés vetődik fel, hogy mi a célja az alkotónak a létrehozott művel. Hagyományos képzőművészeti alkotásnak szánja azt, vagy keresi tovább azokat a módokat és új tartalmakat, amelyeket a megváltozott körülmények óhatatlanul előhívnak. Én ez utóbbi mellett döntöttem. Bár, mint jeleztem, a szó eredeti értelmében(!) alapvetően konzervatív beállítottságú vagyok, és mivel ugyancsak a szó klasszikus értelmében festő viszont nem vagyok, ezért ezzel a választással nincs mit veszítenem. Több évtizedes  képzőművészeti tevékenységem mindig rendhagyó módon alakult, és azt hiszem ez már így is marad. A nyilvános Műhelymunkák - Műhelynapló írása is erre utal. De maradva az eredeti kérdésfelvetésnél, most az előző sorozat folytatásaként bemutatok olyan képet is, amelyek már számítógéppel készültek.



.

9.





10.







11.







12.








13.


A kilences és tízes képnél nem nagyon lehet észrevenni változást, annál is inkább, mivel ott ugyanazok a kollázselemek variálódnak az eredeti alapon. Az alap tekintetében a további három képen sem történt változás, csupán megjelentek más formájú kollázselemek, amelyek viszont lényegesen módosították az egész kép tartalmát. Technikai értelemben a képernyőn  nem lehet megkülönböztetni a hagyományos módon készült képeket, és azok elemeiről készült fénykép felvételek alapján, a számítógépen összeállított digitális kollázsokat. Tehát a közvetítő eszköz anyagi értelemben a maga formájára átalakítva egységesítette a virtuális képet, és az anyagi valóságban létezőt. Tovább folytatódna ez az átalakulás, ha kinyomtatnám mindegyiket, de az anyagi egyneműsége így is megmaradna. A virtuális kép "anyagizálódna",  az anyagi pedig a virtuálissá alakult formájában, új anyagi köntösbe öltözne. Mivel mind a kettőn ugyan az a "ruha" lenne, anyagiságában egységesülnének. Így érthetővé válik, hogy csak a hagyományos kézi eszközökkel, alkotó módon létrehozott, anyagban rögzült kép szempontjából lányeges az eredeti darab, mivel az hordoz olyan tulajdonságokat is, amelyekkel a többi nem rendelkezik.
Maradva az anyagban rögzült kép problémájánál, nézzük tovább a formai változásokat,  hogy azok milyen tartalmi módosulást eredményeznek.




14.








15.








16.






17.



A tizennégyes mű anyagi valóságában létező, méghozzá a tizenötös és a tizenhatos párosításával jött létre. Így viszont e két utóbbi már nem rendelkezik önálló entitással, a metafizikai és szellemi tartalmát tekintve, miközben viszont anyagi voltában változatlan maradt. A tizennégyes képben egy teret alkotva összeolvad a képi tartalom. Ha paszpartuzva, diptichon formában kerülnek egymás mellé, akkor megint más jelentése lesz. De további lehetőség az is, hogy most az összeragasztott tizennégyes képet vesszük alapnak, és azt fejlesztjük tovább az előtte bemutatott sorozat formaelemeivel. Itt is számítógépes montírozásról van szó, tehát digitális kollázsok, azaz egyenlőre anyagtalan virtuális képek. 





18.








19.


Tehát amit láttunk ebben a blog bejegyzésben, az egy félig kész (3-as számú alap lap, és a hozzá tartozó kollázs kivágások), fizikai valóságában létező képkezdemény, és egy anyagban rögzült (14-es)befejezett alkotás. Emellett láttunk még tizenhat virtuális változatot, amely ennek a "másfél" képnek  a tovább gondolása. Részben anyagi valóságában modellezhető módon összeállítva, másrészt digitális kollázsként. Nem kizárólagos egyik sem, mindegyiknek megvan a létjogosultsága, csak élni tudni kell vele. 
Befejezésül tehetjük fel a kérdést, hogy hány alkotást, művet, illetve képet láttunk itt? Hol a határa az alkotó fantáziának, és mi a tartalma egy ilyen sorozatnak? Mit rejt magában az anyagban rögzült, hagyományos technikával létrehozott mű, ami a virtuális valóságban nem létezik? (Ez utóbbi kérdés felvetése persze csak akkor érvényes, ha az eredeti képet is látjuk, és össze tudjuk vetni a képernyőn megjelenő változatával.) Mi a virtuális kép sajátossága, amely az anyagban rögzült kép esetében  nem jelenik meg? Számomra, itt a műteremben ülve és szemlélve az eredetit, valamint a képernyőn megjelenőt, és írva ezt a bejegyzést ezek a kérdések vetődtek fel. Végső megválaszolása a további munkák során realizálódik. A befogadó részére pedig egy majdani kiállításon lesz látható. Viszont aki már itt, alakuló félben, "csírájában" betekintést szerzett az alkotás folyamatába, az mást fog látni a kész művön, mint a hagyományos kiállítás látogató. De esetleg még a művészettörténészek számára is új nézőpontok adódhatnak, ahol a rögzült álláspontról, a kész képről a folyamatszerűségre terelődhet a hangsúly. 













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése