2015. március 12-től, ezzel a négy képpel vagyok fen a Wikipédián.
Dr.Pataki Márta, a Szegedi Tudományegyetem nyugalmazott könyvtárosa, és a Wikipédia önkéntes munkatársa jóvoltából, mától elérhető vagyok a Wikipédián is. Nem sokkal korábban Fischer Ernő szócikkét is Ő szerkesztette, és volt szíves az enyémet is megcsinálni. Ez lényeges előrelépést jelent mindkettőnk munkásságának jobb megismerhetősége szempontjából, mert a világ legnagyobb és leglátogatottabb enciklopédiájában váltunk elérhetőkké. Innentől kezdve az internetes információ szerzés területén egymásra vagyunk utalva, mert Mester és Tanítvány e tekintetben eggyé vált.
Hogy mire alapozom ezt a kissé fellengzősnek hangzó kijelentésemet? Hadd hivatkozzak ennek alátámasztására a Tanár úr legkedveltebb filozófusának, Heideggernek a művészetre vonatkozó alapművéből, A műalkotás eredeté-ből egy hosszabb idézettel:
" Amilyen kevéssé lehetséges a mű anélkül, hogy megalkotott legyen, amilyen lényegi módon szüksége van az alkotóra, éppily kevéssé lehet maga a megalkotott létező megőrzők nélkül.
De ha egy mű nem talál rá a megőrzőkre, nem leli fel őket közvetlenül úgy, hogy azok a műben megtörténő igazságnak megfeleljenek, ez semmiképp sem jelenti azt, hogy a mű a megőrzők nélkül is mű lenne. Ha egyáltalán mű: mindig megőrzőkre vonatkoztatott. Akkor is, sőt éppen akkor, ha csak vár a megőrzőkre, és megszerzi és kivárja a megőrzők betérését igazságába. Még az elfeledettség, amelybe a mű belemerülhet, még az sem semmi; még ez is megőrzés. Az elfeledettség a műből él. A mű megőrzése azt jelenti: benne állunk a létezőnek a műben megtörténő nyitottságában. De a megőrzés benneállása: tudás. A tudás azonban mégsem valaminek a puszta ismerete és elképzelése. Aki valójában ismeri a létezőt, az tudja, hogy mit akar a létező közepette."
(Akik nem olvasták Heidegger Lét és idő című fő művét, azoknak idáig tart az idézet. Viszont akik olvasták és valamelyest értik is, azoknak a teljesség kedvéért folytatom még az idézetet.)
" Az itt említett akarást - mely nem alkalmaz tudást és előzetesen nem is foglalja magában - a gondolkodásnak a Lét és idő alaptapasztalata szerinti értelmében használjuk. A tudás, amely akarat és az akarat, amely tudás marad, az egzisztáló ember eksztatikus belebocsátkozása a lét el-nem-rejtettségébe. A Lét és idő szellemében elgondolt elhatározottság nem egy szubjektum határozott akciója, hanem a jelenvaló létnek a létezőben rejlő elfogultságából a lét nyitottságába történő kinyílása. Az ember az egzisztenciában mégsem lép valami belsőből valami külsőbe. Az egzisztencia lényege az állhatatos benneállás a létező világlásának lényegszerű szétválásában. A korábban megnevezett alkotásban éppúgy nem a magát célként tételező és a cél felé törekvő szubjektum teljesítményére és akciójára gondolunk, mint a most említett akarásban.
Az akarás az egzisztáló önmagán-túljutás józan elhatározottsága, ami vállalja a működésbe hozott létező nyitottságát. Így a benneállás törvénnyé lesz. A mű megőrzése, mint tudás, a műben megtörténő igazság bizonytalanságában történő józan benneállás.
Ez a tudás, amely akarásként a mű igazságában otthonossá válik - és csak így marad akarás - nem emeli ki a művet magában-állásából, nem vonja a puszta átélés körébe és nem kárhoztatja a művet az élménykiváltás szerepére. A mű megőrzése nem korlátozza az embereket csak élményeikre, hanem a műben történő igazsághoz tartozóvá teszi őket és így az el-nem-rejtettséghez való vonatkozásból alapozza meg az együtt-létet, az egymásért-létet, mint a jelenvalólét történeti kinnlévőségeit. A tudás, a megőrzés módján, teljes egészében különbözik a műben levő magábanvaló formálisra, kvalitásra és érdekességre vonatkozó csupán élvezkedő szakértelemtől. Az a tudás, amely abban áll, hogy látunk, nem más, mint elhatározott lét, benneállás abban a vitában, amely a mű révén a törésbe illik.
Csak egyedül maga a mű alkotja meg és jelöli ki helyes megőrzésének módját. A megőrzés a tudás eltérő fokozataiban különböző horderővel, állandósággal és világossággal megy végbe. A puszta műélvezetre szánt művek nem bizonyítják, hogy megőriztük őket.
Mihelyt ama lökést a bizonytalanba a megszokás és tudálékoskodás keríti hatalmába, a művek rögtön a művészeti ipar objektumai lesznek. Ekkor már a művek gondos áthagyományozása, a visszanyerésükért folyó tudományos kísérletek sem érik el magát a műlétet, hanem csak emlékeztetnek rá. De a műnek még ez is helyet biztosíthat, formálva egyben annak történetét. Ezzel szemben a mű legsajátabb valósága csak ott működik, ahol a művet az önmaga által megtörténő igazságban őrizhetjük."
Fischer Ernő és a magam nevében is első reakcióként ezzel köszönöm meg Dr.Pataki Mártának a szócikkek szerkesztését, és azt, hogy ezzel csatlakozott az őrzők szűk táborához.
Az alábbi linkre kattintva látható a Wikipédián mind a két szócikk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése