Mit köszönhetek Kováts Albertnek?

Beszélgetés a Semmelweis Szalonban 2015-ben

     Ahhoz, hogy a címben feltett kérdésre válaszolni tudjak, ki kell térjek Alberttel való megismerkedésünk és azóta tartó kapcsolatunk történetére. E mellett - mint mindig, most is - rövid magyarázatot kell adjak a saját képzőművész szakmába történő bejutásáom rendhagyó módjáról. Annál is imkább, mivel Kováts Albert pályája is eléggé rendhagyó, és sok hasonlóságot mutat mindkettőnk esetében a festővé válásunk kanyargós útja. De a hasonlóság mellett és azon belül épp egymás ellentétjei vagyunk, úgy mint az egyik - Albert - aki élni tudott a lehetőségekkel, a másik pedig - én - aki élhetetlen módon még ma sem tudom egyértelműen elfogadtatni magammal, a művész sorsot. 

           Kezdve azzal, hogy Kováts Albert Munkácsy-díjas festőművészt előbb úgy ismertem mint művészeti írót, és majd csak két évtizeddel később mint festőt. Történt ez úgy, ahogy másokkal is történhetett, hogy az 1973-ban a Corvina Kiadónál, a Műhelytitkok sorozatban, A rajzról című könyvét  mint rajzolni kezdő, valamikor a hetvenes években olvastam, de mint festőt akkor még nem ismertem. Tizenkét év korkülönbség van közöttünk, ami életkorilag éppen egy fél generáció eltérést jelent, és így ő mint idősebb, már túl van az 1967-es Fényes Adolf Teremben rendezett első kiállításán, és ezt követőleg még egy pécsi és egy szentendrei bemutatkozáson. Én pedig a könyv megjelenésének évéig,  egy évvel korábban, 1966-ban kerültem Angyalföldre a József Attila Kultúrház Fischer Ernő által vezetett rajz szakkörébe. Így, már ebből az életkori különbségből adódóan is összehesonlíthatatlannak látszik az indulásunk, de a társadalmi közeget illetően azonosak voltak a feltételek. Abban az időben az számított festőnek, akinek iskolája és diplomája volt ezen a területen. Mint tudott, Albert éppen hogy elkezdte Szegeden a főiskolát, 1956-ban pár hónap múlva, - nem önszántából - abba is hagyta. Ezt követően sem szerzett diplomát, hanem az élet rögös útján együtt tanúlta az életet és a festői pályát. Nekem ezidő tájt, volt már egy félbehegyott főiskolai végzettségem, amelyet az érdektelenség és más egyéb ok miatt, magam hagytam ott. Persze, ha befejeztem volna az iskolát, akkor sem mentem volna sokra vele, mert ez növényvédelmi felsőfokú technikom volt, aminek vajmi kevés köze volt a festészethez. Tehát diploma nélkül maradtunk, és a körülmények ellenére a hetvenes-nyolcvanas években, részben mindketten ezen a területen is dolgoztunk. Albert mint festő, én pedig mint tanuló.

       A rendszerváltás után a kilencvenes évek elején, ugyancsak megint előbb találkoztam Albert írásaival, mint képzőművészeti alkotásaival. Mint rendszeres kiállítás látogató egy-egy csoportos tárlaton ismertem már néhány alkotását, és különösen szerettem a részben natúr farost lemezre festett, pöttyözött formákból és apró vonalakból felépített alkotásait. A képzőművészet iránt érdeklődők elött közismert és szinte kikerülhetetlen Übü soroztból ittis-ottis láttam néhányat, amit szintén nagyra tartottam, de összességében nem volt rálátásom az életműre. Annak ellenére, hogy Albertnek 1967-től három évtizeden át több mint tíz saját kiállítása volt, - többek között a fővárosban is - én 1997-ben a budapesti Francia Intézetben láttam először önálló tárlatát, amelyben összefoglaló módon megismerhettem különböző törekvéseit. Központi helyet fuglaltak el ezen a kiállításon a nyolcvanas években készült kollázsok, amelyek sajátos formai megoldásukkal új szint hoztak ebbe a műfajba. Ez különösen közel állt hozzám. De a sors véletlenje úgy hozta, hogy  ez az év, Kováts Albert tekintetében nem csak ezt jelentette számomra, hanem a személyes ismerettséget is. Meglepő módon, Albert egy csoportos kiállításon látott munkáink alapján, T. Horváth Évával együtt meghívott bennünket, hogy lépjünk be a Magyar Festők Társaságába. Megtisztelő volt ez a felkérés mindkettőnk számára és egyben fordulópontott jelentett saját munkásságunkban. Átléptünk az addig szűkkörű bemutatkozás lehetőségekből szakmailag egy magasabb szintre, ahol módunk nyílt az általunk is tisztelt országosan elismert festők alkotásai mellett, munkáink megmérettetésére. 

          Ha arról lennék ismert, hogy rövid válaszokat szoktam volna adni a mások vagy magam által feltett kérdésekre, akkor itt be is fejezhetném ezt az írást, mivel a Festő Társaságba veló bekerülést, a leírtak szerint Albertnek köszönthetjük. De itt még a személyes ismertségünk kezdeténél vagyunk, és ennek a története, és ebből adódó további köszönet, csak ezután következik. Évával együtt itt éltünk a lehetőséggel, és minden évben a nyílt beadású zsűrizett országos vagy kisebb csoportos kiállításokra, hosszú éveken át adtunk be képeket. Egy-két ritka kivételtől eltekintve, többségében mindig bekerültek az alkotásaink a tárlatokra. Volt alkalom, hogy a díjazottak között is szerepelhettünk a munkáinkkal. Sok megerősítő biztatást kaptunk ettől, és Albert személyes támogatásától. Megerősítette bennünk kishitűségünk leküzdését, és szakmai öntudatra ébredésünket, amely mesterünk Fischer Ernő (1914-2002) halála után egyébként is kezdett kibontakozni. Így, Kováts Albert a mesterünk után mentorunkká vált, ha a szó hagyományos eredeti értelmét vesszük alapul, miszerint ő lett az egyik "idősebb tanácsadó, pártfogó, atyai barát". A sors furcsaága, hogy egy időben és részbeni névrokonság tekintetében egyazon másik Kovács is mentorunk lett. Kovács László (1944-2006) szintén Munkácsy-díjís festőművész, aki budaörsi révén már régi ismerősünk volt, de komolyabb szakmai együttmunkálkodásunk 1997-ben egy közös hathetes művésztelepen kezdődött, és tartott egészen a haláláig. 

           Részemről a Magyar Festők Társaságában való közreműködésem 2012-ig tartott, és akkortól felfüggesztettem tagságomat és nem adtam be képeket a további kiállításokra, mivel ez időponttól a mai napig a Magyar Művészeti Akadémia támogatója lett a társaságnak. Ez számomra megkérdőjelezte az 1995-től működő szervetenek a függetlenségét, mivel az MMA-t egy illegitim, nem kultúrális feladatokat ellátó, hanem politikai célokat szolgáló szervezetnek tartom. Megértve Kováts Albert helyzetét, elfogadtam és egyetértettem vele, hogy a maga részéről a társaság fennmaradása érdekében nem tehetett mást, mint elfogadni a tagság nevében a támogatást, és tovább folytatni az addig is példamutatóan sikeres működést. Személyes kapcsolatunk ez időtől kissé távolságtartóbbá vált, de  barátságunk megmaradt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy amikor már bejelentettem kilépésemet, és utoljára állítottam ki a társasággal, az Új kollázsok címmel, a kollázs megszületésének századik évfordulója alkalmából, 2012-ben a Vizivárosi Galériában rendezett csoportos kiállításon, az én munkám került a katalógus fedőlapjára. Ezt megtiszteltetésként fogadtam, amelyet még több hasonló követett. 2013-ban Székesfehérváron a Pelikán Galériában én nyithattam meg a Most kőhalom című kiállítását. Ezt megelőzte még a tagságom ideje alatt, a hetvenötödik születésnapja alkalmából 2011-ben rendezett cspeli kiállításon való beszélgetésre való felkérés, amit betegégem miatt nem tudtam megtartani. Majd pótolhattam ezt a beszélgetést a budapesti Semmelweis Szalonban 2015-ben rendezett tárlatán. Ugyancsak megtisztelő elismerés volt még ebben az évben, a Magyar Festők Társaságának 20 éves jubileumára kiadott katalógus első lapján, mottóként szereplő hosszabb írásom részletének közlése. 2024 karácsonyára megkaptam Alberttől a 2023-ban, az Arnolfini Books sorozat kiadásában megjelent, Késő délutáni fény című esszé gyüjteményét. Ezt egy leporelló szerűen összehajtógatható üdvözlő lap kisért, "Szép Karácsonyt ! " kívánva felirattal, a mostani 2025-ben a Museum Hotel Galériában megrendezett kiállításán, a legújabb képeinek megelőlegezett bemutatásával. Ezt követően, az esszékre való reflexióként, több hosszú levélváltás következett, a jelnleg még nyitvatartó és látható tárlatig. 

           Mind ezt köszönöm, és hálával tartozom a segítségéért, biztatásaiért és hogy barátként fogadott.  

A budapesti Francia Intézetben 1997-ben rendezett Kováts Albert kiállításának katalógusa.

(A idegennyelvű fordításokat kihagytam, de a szövegek után látható az összes kép.)

 

            Folytatás következik, amelyet egy másik blog bejegyzésben önállóan teszek nyílvánossá, de utólag egybe szerkesztem ezzel az írással.