A kiállítás hármas számú paravánján látható képek.
Tegnapelőtt elkeztem újra posztolni ezt a hat évvel ezelőtti "Visszatekintés" címmel közölt sorozatot, és mint akkor, most is az újraolvasás és munka közben látom a felvetődő hiányosságokat. Ezért továbbiakban frissített változatban fogom közzé tenni a következő részeket, illetve az előző kettőre is visszatérek és kibővítem azokat is a mostani észrevételeimmel. Ezt a szövegrészt az eredeti bejegyzéstől úgy különítem el - mint itt -, hogy kékkel írt változatban írom. Továbbiakban először az eredeti bejegyzés lesz olvasható fekete betűkkel, és csak az eredeti szöveg végén fűzöm hozzá újra kék betűkkel írva a mostani észrevételeimet, illetve ezután lesznek láthatók esetlegesen további képek. Ezzel a kibővített és frissített változattal lényegében újra szerkesztem a bejegyzést, amellyel megpróbálom újra aktualizálni a képi és verbális tartalmat, bővítve a tovább értelmezés lehetősét.
Itt a Katedrális nélkül - Üvegablak (I-III.) című képek szerepeltek, és ehhez a képegységhez összességében és egyenként sem érkezett hozzászólás. Ezért a sorozat feldolgozásakor ki is hagytam, mert eredetileg úgy terveztem, hogy csak a Facebook hozzászólásokat fogom számba venni. De eljutva a nyolcas számú paravánhoz, látom, hogy így viszont megszakad az az egységes értelmezés lehetőség, ami a célkitűzésem volt. Sőt, eddig kihagytam a hozzászólások időrendiségének feltüntetését is, amely viszont szintén fontos tényező, mert ebből bontakozik a beszélgetések egymásra épültsége. Ezért most utólag átrendezem, illetve csupán csak átszámozom az eddig közzétett bejegyzéseket, és a továbbiakban azokat a paravánokat is bemutatom, amelyekhez nem érkezett hozzászólás. Így újra rekonstruálva lesz a kiállítás összképe, és az egymásra épült sorrendisége.
A nyolcadik paravánon látható képek feldolgozásánál járva, látom azt is, hogy a hosszúkás képformátum sajátosságából adódóan, automatikusan lekicsinyítődnek a képek, hogy a képernyőn egybe látható legyen a teljes méret. Így viszont észrevétlenek maradnak azok a nagyon is szándékolt konnotációk, másodlagos jelentések, amelyek legalább olyan fontosak, mint az első rápillantásra látható denotatív, azaz az elsődleges jelentések. A kinagyított részleteken viszont láthatóvá válnak a kommersz képes magazinok kép és szöveg töredékei, amelyek a többszörös felül nyomás ellenére is megmaradtak. Ezért a továbbiakban görgethető elrendezésben is bemutatom a hosszúkás formátumú képeket.
Kinagyított görgethető változat.
Mivel itt nem volt hozzászólás ezért megragadom az alkalmat és leírom az elmúlt három nap (2024.09.13.-15.) tapasztalatát a mostani újra közlés nézettségéről. Az első közlés idején és az azóta eltelt hét évben összesen 87-en nézték meg ezt a blog bejegyzést. 13-án az első nap az I. számú "Visszatekintést" 5-en látták és - a facebookon, ahol láthatóvá tettem az újraközlést - 4-en lájkolták. Ebből következik, hogy valószínűleg egy valaki vagy kétszer lépet be, vagy csupán csak megnézte és nem lájkolta, ami természetes, ha nem kívánt véleményt nyílvánítani, vagy nem tetszett neki. Másnap, 14-én a II. számú "Visszatekintésnél" a mostani látogatottság látszólag megduplázódott, mert 9-en lájkolták a facebook-on, viszont a blogra való belépés hasonó volt az előző napihoz, azaz 4-en látták. Tehát a facebook-on csak a képekig jutottak el, a szöveget nem olvashatták. Viszont az elmúlt hét évben ezt már csak 36-an názték meg. Kíváncsi vagyok a mai nézettségre, mert az időjárás - esik az eső - és a vasárnap kedvező körülmény az interneten való böngészésre.
Mind ezt azért írtam le és a továbbiakban is figyelni fogom, mert ezt a tevékenységet amolyan internet nézettségének szociológiai felmérésének szánom, ha nem is általánosságra kivetítve az eredményeket, de legalább a magam által közölt tartalmakkal kapcsolatban. Ezért egy kis táblázatba szerkesztem majd az eredményeket, amit most csak az eddig leírtakhoz rögtönözve számszerűleg is felvázolok:
Visszatekintés I. 87-91-5-4-5
Visszatekintés II. 36-40-9-4-4
Visszatekintés III.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése