A kilences paravánon látható képek.
Facebook hozzászólások 2017. szeptember 1-én.
A hozzászólások második felében szó lesz a pszeudó-önkollázs jelentéséről és technikai alkalmazásáról. Ez túlmutat ennek a kiállításnak a problémáin, de részben itt is felvetődik. Akit ennél is részletesebben érdekel, az megtalálhatja a hivatkozásoknál, és más blog bejegyzéseimben Ország Lili és Fischer Ernő képének összehasonlításánál.
Alföldi
László: Labirintus nélkül - Pompeji palota, 50 x 50 cm, vegyes technika (papír,
nyomdafesték, paratípia: nyomtatott papíralapú papírnyomat, pszeudó-önkollázs,
2017. június-július.
Hozzászólások:
János Erdei Nem
kritikaként, (az introspekcióval határos inkább beszámolóként) semmint
észrevételként írom:
Ez talán csakugyan ("pszeudó-ön")kollázs (mert:
a/ a többi - a kiállítási anyagból eddig föltett - nyomatodénál jobban látszó feliratok,
b/ a függőleges szimmetriatengely okán
a nyitott magazinok képemléke bezavar annyira, hogy ne csak képként a kompozíciót lássam.
Kísérleteztem is: ahogyan azonban a nyitott magazinok képemlékét - meditatívra némiképp emlékeztető technikával - sikerült eltávolítanom, a képed négyszeres képpé esett szét.
Pontosabban a képed bal felső - több mint - negyede neonfényes utcák képemlékét aktiválva kiemelkedett, és ahhoz a jobb oldali - több mint - negyede pedig lámpaoltás utáni utcaképek képemlékeit aktiválva kapcsolódott.
Mindezzel azt akarom csak mondani, hogy a képeid annyira kollázsok, amennyire Erzsebet konkrét képei fotók, vagy még inkább amennyire Tiziano utolsó két képe elválik az életmű azt megelőző szakaszától, mert a megelőzőek még "ecsetképek", az utolsó kettő viszont mázolmány, mert a mester már nagyrészt nem ecsettel vitte fel a festéket, hanem a kezével mázolta a vászonra...
Azt hiszem ugyanannak a dolognak igaz, egy másik, technikaibb oldaláról beszélünk, amiről képeid Fischer Ernő és Ország Lili életművéhez való viszonya kapcsán már beszéltünk. Pontosabban - és amellett - arról is beszélhetnénk, hogy a formaproblémák a képekről való megszokottá váló "szombatos" beszédmódban a követett technika álkérdésévé redukálódtak...
Ehhez egyetlen introspektív adalék: amikor legelőször láttam Ország Lili legutóbbi életmű kiállítását, még annak első harmadában az egyik oldalteremben felszisszentem, hogy az addigi képeinél mennyivel súlytalanabb kollázsok láthatóak az egyik oldalteremben. Azután azonban megnyugodtam, mert a munkák nemcsak ismerősek voltak, hanem a feliratok igazolták benyomásom. Nagyrészt nem Ország Lili képek voltak, hanem azok, amiket a kurátor közeli rokonnak vélt, de csak annyiban - nem közeli - rokonok, hogy az azokban éppen csak láthatóvá váló "tartalmi-formaproblémák"-ra keresve megoldást Ország Lili útja a - diptichonnak, triptichonnak stb. nevezett - többszörössé tisztult képeihez, majd meglehet nemcsak a Labirintus sorozathoz, hanem labirintusba vezetett).
Ez talán csakugyan ("pszeudó-ön")kollázs (mert:
a/ a többi - a kiállítási anyagból eddig föltett - nyomatodénál jobban látszó feliratok,
b/ a függőleges szimmetriatengely okán
a nyitott magazinok képemléke bezavar annyira, hogy ne csak képként a kompozíciót lássam.
Kísérleteztem is: ahogyan azonban a nyitott magazinok képemlékét - meditatívra némiképp emlékeztető technikával - sikerült eltávolítanom, a képed négyszeres képpé esett szét.
Pontosabban a képed bal felső - több mint - negyede neonfényes utcák képemlékét aktiválva kiemelkedett, és ahhoz a jobb oldali - több mint - negyede pedig lámpaoltás utáni utcaképek képemlékeit aktiválva kapcsolódott.
Mindezzel azt akarom csak mondani, hogy a képeid annyira kollázsok, amennyire Erzsebet konkrét képei fotók, vagy még inkább amennyire Tiziano utolsó két képe elválik az életmű azt megelőző szakaszától, mert a megelőzőek még "ecsetképek", az utolsó kettő viszont mázolmány, mert a mester már nagyrészt nem ecsettel vitte fel a festéket, hanem a kezével mázolta a vászonra...
Azt hiszem ugyanannak a dolognak igaz, egy másik, technikaibb oldaláról beszélünk, amiről képeid Fischer Ernő és Ország Lili életművéhez való viszonya kapcsán már beszéltünk. Pontosabban - és amellett - arról is beszélhetnénk, hogy a formaproblémák a képekről való megszokottá váló "szombatos" beszédmódban a követett technika álkérdésévé redukálódtak...
Ehhez egyetlen introspektív adalék: amikor legelőször láttam Ország Lili legutóbbi életmű kiállítását, még annak első harmadában az egyik oldalteremben felszisszentem, hogy az addigi képeinél mennyivel súlytalanabb kollázsok láthatóak az egyik oldalteremben. Azután azonban megnyugodtam, mert a munkák nemcsak ismerősek voltak, hanem a feliratok igazolták benyomásom. Nagyrészt nem Ország Lili képek voltak, hanem azok, amiket a kurátor közeli rokonnak vélt, de csak annyiban - nem közeli - rokonok, hogy az azokban éppen csak láthatóvá váló "tartalmi-formaproblémák"-ra keresve megoldást Ország Lili útja a - diptichonnak, triptichonnak stb. nevezett - többszörössé tisztult képeihez, majd meglehet nemcsak a Labirintus sorozathoz, hanem labirintusba vezetett).
András László
Alföldi A kompozícióra vonatkozó észrevételeid jogosak,
mert tudatosan a magazinok lapméretéhez igazodnak. Nem csak a négyzetes
képeknél, hanem a hosszúkás függőlegeseknél is. A kvadrátos képeknél három
lapból tevődik össze egy-egy kép, az alábbi megosztás szerint. Ezzel
megkívántam őrizni az eredeti lap teljes tipográfiai tartalmát, - már legalább
is ott, ahol ez még követhető, ahol meg nem, ott a lap méretével mégis
kiolvasható - és ezzel érzékeltetni a saját időnkbe való kötöttségét is. A
további alakítások, kollázsok, felülnyomások és különböző megmunkáltságok,
előre és hátra, azaz a jövőbe és a múltba való kiterjesztést szolgálják. Ezzel
próbáltam az efemer jellegét mégiscsak az időben kitágítani, és egyszerre az
időtlenségbe elhelyezni.
János Erdei :-D
Ps külön is köszönöm a kép szétbontását, mert újólag tapasztalom, hogy annyira torzítja az elménk az érzékelésünket, hogy nemhogy elképzelni nem tudtam, de a nem szétszedett képen még most sem vagyok képes a felső két elemet folyóiratlap méretezésűnek látni a képen változatlanul annál zömökebbnek "látom" őket...
Ps külön is köszönöm a kép szétbontását, mert újólag tapasztalom, hogy annyira torzítja az elménk az érzékelésünket, hogy nemhogy elképzelni nem tudtam, de a nem szétszedett képen még most sem vagyok képes a felső két elemet folyóiratlap méretezésűnek látni a képen változatlanul annál zömökebbnek "látom" őket...
András László Alföldi A magazinok
lapmérete változó, nem mindig az aranymetszés méreteit követik. A bal felső
sarokban látszik még az olasz nyelvű lap címe is: "Grácia".
Alföldi
László: Labirintus nélkül - PIN kód, 50 x 50 cm, vegyes technika (papír,
nyomdafesték, paratípia: nyomtatott papíralapú papírnyomat, pszeudó-önkollázs,
2017. június-július.
János Erdei Nagyon
szépek, mert (annyira) elevenek (hogy folynak) a kép jobb felső harmadában
látható vörösek.
András László
Alföldi Ez olyan szép leírás, hogy még nekem is kezd
tetszeni a kép, pedig sokat kínlódtam vele, míg összeállt. Az általad említett
jobb felső negyedben levő vörösek megjelenése adta az inspirációt, hogy ebből
képet építsek. A másik háromnegyed részét hozzá kellet keresnem, és
kompozícióvá szervezzem. Kabát és gomb esete.
János Erdei Az
említett vörös fölött az (eredeti áramkörök végeiből kialakult) a kép baloldali
harmadába is átlépő alakok sora is (nemcsak) eleven (de egyedenként eltérő
mértékben vidám is Mókás párkák szövik a kép vonalainak sorsát). :-)
János Erdei Nagyon
furcsa, mert nagyon rejtett párhuzam tűnt fel, amit talán észre sem veszek, ha:
1/ tegnap nem dicséred meg ennyire a fenti kommentem,
2/ Ha Erik Lux nem azzal a kommenttel osztja meg Erzsebet Lieber egyik képét, ami az alábbi linken át olvasható.
Így azonban arra jutottam, hogy az átlagot messze meghaladó (Nálad a Fischer Ernő és Ország Lili életművéből táplálkozó, Nála a Bauhaus Halléban tanult hagyományára épülő) formaérzékenységetek (az eltérő alapok, és az ugyancsak eltérő utatok ellenére) nemcsak a többszörös képek megalkotásához/annak közelébe vezetett.
Mindketten az alakzatok és azok színtartalmának olyan összehangolásáig jutottatok el, ami már a képek (rögzített voltukból adódó) statikusságát (olykor egyenesen fel)oldja.
https://www.facebook.com/LuxandLux/posts/1742334265806644...
1/ tegnap nem dicséred meg ennyire a fenti kommentem,
2/ Ha Erik Lux nem azzal a kommenttel osztja meg Erzsebet Lieber egyik képét, ami az alábbi linken át olvasható.
Így azonban arra jutottam, hogy az átlagot messze meghaladó (Nálad a Fischer Ernő és Ország Lili életművéből táplálkozó, Nála a Bauhaus Halléban tanult hagyományára épülő) formaérzékenységetek (az eltérő alapok, és az ugyancsak eltérő utatok ellenére) nemcsak a többszörös képek megalkotásához/annak közelébe vezetett.
Mindketten az alakzatok és azok színtartalmának olyan összehangolásáig jutottatok el, ami már a képek (rögzített voltukból adódó) statikusságát (olykor egyenesen fel)oldja.
https://www.facebook.com/LuxandLux/posts/1742334265806644...
János Erdei Amit
föntebb a képeden látható vörösről írtam, azt kisebb (ott részletezett)
módosítással az alábbi linken át elérhető képeden látható kékről is igaznak
vélem:
András László
Alföldi Nézzük meg egymás mellett.
Erik Lux Nem tudom, mi volt a felvetés, de a gyakorlatban (számomra) nem
nagyon működik.. :-/
o
János Erdei Alighanem igazad van, bár a
szívemnek (érthető okokból) kedves...
A képeken levő vörösek "folyékonyságáról" írtam, de így egymás mellett nem folynak össze. Talán a faktúrájuk eltérő megmunkáltsága - sosem gondoltam, hogy egy konkrét képnél ez értelmesen használható fogalom! - okán túl nagy a két tábla közötti feszültség...
A képeken levő vörösek "folyékonyságáról" írtam, de így egymás mellett nem folynak össze. Talán a faktúrájuk eltérő megmunkáltsága - sosem gondoltam, hogy egy konkrét képnél ez értelmesen használható fogalom! - okán túl nagy a két tábla közötti feszültség...
Ps: de köszönet András László Alföldinek, mert ha nem teszi egymásmellé a kép táblát, eszembe sem jut, hogy a faktúra a konkrét képeknél is értelmesen használható fogalom! :-)
o
Erik Lux János Erdei, viszont Erzsebet, és András véleményére lennék igazán
kíváncsi, hogy (azon kívül :-) tanácsként) mit mondanánk egy
tanítványuknak, hogy mit csináljak ha egy ilyen (nem fele, hanem) harmada más
képpel állnának eléjük...
§
·Módosítva
o
András
László Alföldi Erik Lux Én szívesen elmondom a
véleményemet a fentebb látható képpárról, csak előbb pontosítsuk, hogy mit
értesz a "(nem fele, hanem) harmada más képpel állnak eléjük." ?
Vannak elképzeléseim, de többször mellé fogtam már az értelmezésekkel, ezért
nem szeretnék tévútra kerülni. Annál is inkább, mert ha az én
feltételezett értelmezésem szerint indulok el, akkor nagyon lényeges témához
kerülünk vissza, amelyet már többször érintettünk, de messze nem merítettünk
ki, nevezetesen a printerrel kinyomtatott kép és a manuálisan létrehozott
alkotások közötti mássághoz és különbséghez. János Erdei saját nézetét korrigáló
megjegyzéséből is ezt olvasom ki, mivel Ő is a faktúrában érzékeli a lényeges
különbséget.
o
Erik Lux Csak arra gondoltam, hogy a fenti "összetett kép"
lehetséges tábláinak elektronikus változatai (a táblák alakja okán) nem fele
részben származnak Erzsebettől, fele részben pedig Tőled, hanem
(szintén rossz közelítéssel, de valójában) Erzsébettől a kétharmadhoz csak
közelítő, Tőled pedig az egyharmadhoz (szintén csak) közelítő mértékben.
Ami a két (csak lehetséges) tábla faktúráját illeti azt tovább javaslom pontosítani arra, hogy a két (lehetséges) tábla (nem szín!), hanem színhasználatának a homogeneitása túlságosan eltér ahhoz, hogy egyetlen jó (többszörös) képet alkossanak.
Mindkét tábla külön-külön (szín)homogén, de ezt a homogeneitást Te a színösszeállítás részletezésével képalkotó a színek derítésének (fehér vonalak és foltocskák) láthatóvá tételével éred, Erzsebet konkrét képének alkotója pedig a (Te képedhez képest tisztább) színek (fehérrel és feketével való "keverésével"), tehát a derítés (és a tompítás) eredményének a láthatóvá tételével éri el.
Ami a két (csak lehetséges) tábla faktúráját illeti azt tovább javaslom pontosítani arra, hogy a két (lehetséges) tábla (nem szín!), hanem színhasználatának a homogeneitása túlságosan eltér ahhoz, hogy egyetlen jó (többszörös) képet alkossanak.
Mindkét tábla külön-külön (szín)homogén, de ezt a homogeneitást Te a színösszeállítás részletezésével képalkotó a színek derítésének (fehér vonalak és foltocskák) láthatóvá tételével éred, Erzsebet konkrét képének alkotója pedig a (Te képedhez képest tisztább) színek (fehérrel és feketével való "keverésével"), tehát a derítés (és a tompítás) eredményének a láthatóvá tételével éri el.
Azt is mondhatnám, Te többet, (ennek a) konkrét kép(nek az) alkotója kevesebbet bíz a befogadó szemére, pontosabban elméjére. Erzsébet összerakja számára, Te
vele (mármint a befogadóval) rakatod össze a kép színhatását...
o
András
László Alföldi Köszönöm a kiegészítő
hozzászólásodat, így már minden világos előttem. Főleg a kétharmad egyharmadban
nem voltam biztos, hogy mire vonatkozik. Amikor János Erdei felötlő elképzelését elkezdtem
konkretizálni, már akkor láttam ezt a problémát, és szinte ösztönösen
módosítani akartam a kivágáson, de aztán elálltam tőle. Elsősorban azért, mert
nem a magam elképzelését akartam érvényre juttatni, hanem láthatóvá és
érzékelhetővé tenni egy verbálisan megfogalmazott elképzelést, hogy miként is
néz ki az vizuálisan. Mert ugyebár a "puding próbája ..." . Amit
viszont ezután részletesen leírtál a két képpel kapcsolatban, azzal mindenben
tekintetben egyet értek, és így nem is kell nekem tovább bonyolítani ezt a
kérdést. De, hogy a véleményalkotást se kerüljem meg, abban is egyet értek
veled, hogy a két kép esetében nem érdemes erőltetni a párhuzamot. És hogy mit
mondanék ezzel kapcsolatban a "tanítványomnak" ? Azt, amit most
csináltam. Tegye egymás mellé, és nézze meg a valóságban, és ha így is
kipróbálta, akkor vonja le a következtetéseket a maga számára. És nem kell,
hogy velem egyet értsen, mert ha van újabb elképzelése, akkor azt is próbálja
ki, egészen addig, amíg meg nem oldja a maga elé kitűzött feladatot.
o
János Erdei Nagyjából. :-)
Ps: a részletekre még igyekszem visszatérni...
Ps: a részletekre még igyekszem visszatérni...
o
Erik Lux Azt hiszem úgy jártatok a két (Erzsebet Lieber, és András László Alföldi) kép összeilleszt(et)ésével,
mint az az alkimista, aki a jeget a gőzzel akarja ötvözni - és csodálkozik,
hogy nem ötvözet, hanem víz lesz belőlük... (Ezzel véletlenül sem azt mondom,
hogy a szándékolt ötvözet egyik része gőzös, a másik pedig hideg lenne!)
Alföldi László:
Labirintus nélkül - Pompeji fal, 50 x 50 cm, vegyes technika (papír,
nyomdafesték, paratípia: nyomtatott papíralapú papírnyomat, pszeudó-önkollázs,
2017. június-július.
Hozzászólások
·
János Erdei Félig
visszavonom, amit a középső tábláról, mint önálló képről írtam (am
i alábbi linken át érhető el).
Pontosabban abban az esetben és annyira, amennyire nem önálló kép, hanem ennek a képhármasnak a középső tagja. Így ugyanis a középső tábla (a középvonala mentén) nem mintegy szétszakad, hanem összetartja a másik kettőt, és ettől feszült. :-)
i alábbi linken át érhető el).
Pontosabban abban az esetben és annyira, amennyire nem önálló kép, hanem ennek a képhármasnak a középső tagja. Így ugyanis a középső tábla (a középvonala mentén) nem mintegy szétszakad, hanem összetartja a másik kettőt, és ettől feszült. :-)
Alföldi
László: Labirintus nélkül - Pompeji palota, 50 x 50 cm, vegyes technika (papír,
nyomdafesték, paratípia: nyomtatott papíralapú papírnyomat, pszeudó-önkollázs,
2017. június-július.
Tetszik
Imádom
Vicces
Hűha
Szomorú
Dühítő
Hozzászólások
Susanna Lakner Mit értesz azalatt,
hogy pszeudó-önkollázs?
András László Alföldi Jó kérdés!
Annál is inkább, mert tény, hogy ritkán találkozunk ilyen körülményeskedő,
bonyolultnak tűnő műleírással. De mivel a kiállításon és itt a facebook-on is
többször - joggal - feltették ezt a kérdést, megpróbálom összefoglalni ezzel
kapcsolatos álláspontomat. De, akik idegenkednek a hosszas magyarázkodásoktól,
azoknak leírok előbb egy rövid választ: a "pszeudó-önkollázs" azt
jelenti, amit az összetett szókapcsolat egyes szavai önmagukban is jelentenek,
csak együtt értelmezve. De mivel ez így fából vaskarikának tűnhet, ezért van
egy hosszabb magyarázatom is. Az ilyen típusú művekre általában a
szakirodalomban a vegyes technikát szokták alkalmazni. S Nagy Katalin művészettörténész azonban T. Horvát
Éva monográfiájának írásánál - megint csak joggal - nem elégedett meg az ilyen
sommás megnevezésekkel, és figyelmeztetett arra, hogy a múzeumi gyakorlatban
ennek egy bővített változatát alkalmazzák. Ezzel egyetértve, de nem azért mert
a múzeum felé kacsintgatnék, hanem azért, mert az ilyen típusú alkotásoknak az
anyaghasználata önmagában is tartalmi jelentőséggel bír. Antonio Tapies, Jean
Dubuffet után, és az azóta szinte önálló műfajjá vált anyagképek esetében ez
természetes. Ezt megértve, most első alkalommal vettem a bátorságot - kitéve
magamat a fontoskodás látszatának - hogy ezen a kiállításomon alkalmazom ezt a
kibővített műleírást. Pont azért, mert ezek az alkotások nem tipikusan
anyagképek az eddig leírtak értelmében, hanem azokra való reflektálás. És itt
kezdődhet a szóösszetétel magyarázata. A pszeudó mint köztudott az összetett
szavakban a az utótag látszólagosságát jelenti. Az önkollázs kifejezést
ritkábban használják a szakirodalomban , mint a kollázst, de azért előfordul.
Számomra két lényeges írás... (Technikai okok miatt megszakadt a szöveg, és közben két hozzászólás is érkezett, ezért azután folytatódik a magyarázkodásom.)
János Erdei András László Alföldi, "A pszeudó mint
köztudott az összetett szavakban a az utótag látszólagosságát jelenti",
értem. Ezek szerint a "pszeudó-önkollázs" látszólag önkollázs".
Adódik a (nemcsak költői) kérdés: valójában mi? :-)
Erik
Lux :-D
"Tis but thy name that is my enemy;
Thou art thyself though, not a Montague.
What's a Montague? it is nor hand, nor foot,
Nor arm, nor face, nor any other part
Belonging to a man. O! be some other name:
What's in a name? that which we call a rose
By any other name would smell as sweet;
So Romeo would, were he not Romeo call'd,
Retain that dear perfection which he owes
Without that title. Romeo, doff thy name;"
Mészöly Dezső fordításában:
"Csak neved ellenségem, nem magad.
S te önmagad vagy és nem Montague.
Mi Montague? Se kéz, se láb, se kar,
Se arc, se test... Ó, válassz más nevet!
Eh, mi a név? Mit rózsának hivunk,
Bárhogy nevezzük, éppoly illatos.
Ha Romeót nem hívják Romeónak,
Szakasztott oly tökéletes marad
Akármi néven... Dobd el hát neved!"
"Tis but thy name that is my enemy;
Thou art thyself though, not a Montague.
What's a Montague? it is nor hand, nor foot,
Nor arm, nor face, nor any other part
Belonging to a man. O! be some other name:
What's in a name? that which we call a rose
By any other name would smell as sweet;
So Romeo would, were he not Romeo call'd,
Retain that dear perfection which he owes
Without that title. Romeo, doff thy name;"
Mészöly Dezső fordításában:
"Csak neved ellenségem, nem magad.
S te önmagad vagy és nem Montague.
Mi Montague? Se kéz, se láb, se kar,
Se arc, se test... Ó, válassz más nevet!
Eh, mi a név? Mit rózsának hivunk,
Bárhogy nevezzük, éppoly illatos.
Ha Romeót nem hívják Romeónak,
Szakasztott oly tökéletes marad
Akármi néven... Dobd el hát neved!"
András László Alföldi (Elnézést a
megszakításért, itt folytatom a fenti hozzászólásomat.) "Számomra két
lényeges írás..." foglalkozik részletesen az önkollázzsal. Az egyik Gabor Kazinczy-é, a másik egy doktori
értekezés, amelyet Erzsebet Lieber írt. Ez utóbbinak a címét
ideírom, mert a későbbiekben a munkáimmal kapcsolatban az anyaghasználat
tekintetében is visszafogok térni hozzá: Papír - Anyag - Médium, A papír
transzparenciája és "világlása" a memetikus szelekció egyetemes és
modern művészeti történetben. A harmadik írás amit még megemlítenék és ebből
idézni is fogok, Szeifert Judité. Címe: A látszat ellen (ére),
A kollázs és műfaji kapcsolatai a 1960-70-es években a magyar művészetben. A
Magyar Festők Társasága által kiadott Magyar kollázs című katalógusban jelent
meg, és annak 140. oldalán "Pszeudó-kollázsok" alcímmel kezdődik az a
hosszabb leírás amelyből a "pszeudó-kollázs" származik. A lényeg:
"...A megjelenített kollázsok épp úgy mint a valósak, a trompe-loeil
hatásra törekszik." (Fischer Ernő és Ország Lili munkásságának
összehasonlításánál írtam már erről.) Most érkeztem oda, hogy a hosszú bevezető
után kifejtsem saját álláspontomat. Azért nem ezzel kezdtem, mert az ilyen
terminus technikusok alkalmazását illik oda visszavezetni, ahonnan származik.
Ezzel tanúsítom azt is, hogy nem én találtam ki, csupán a gyakorlatban sajátos
módon használom. Tehát a pszeudó nálam azt jelenti, hogy a kollázzsal
ellentétben nem az elemek összeütköztetésére törekszem, hanem egy egységes
festői hatás elérését próbálom elérni. Ezért használom ugyanannak az alapnak
szétvágott részleteit az újra komponáláshoz, azaz saját fragmentumaiból építem
tovább a művet. Ezt jelenti az "ön", hogy nem idegen anyagokat, hanem
saját alapját variálom. Ezzel a technikai eljárással - másként igaz, mint Szeifert Judit írásában említett elődök -
egy sajátos festői hatásra törekszem, amely lényegében ötvözi az előttem járók
eredményeit, és ezáltal igyekszem új tartalmakat közvetíteni. Az hiszem
ezzel Susanna Lakner és János Erdei is választ kaptak a jogos
kérdéseikre, hogy "valójában mi?" a pszeudó-önkollázs. Ezzel persze
nem fejezem be, csak abba hagyom ezt a fejtegetést, mert a blogomon a
Műhelymunkák - Műhelynapló című bejegyzéseimben, majd az alkotási fázisok
bemutatásával - úgy mint Fischer Ernő munkáinak elemzésénél - láthatóvá is
teszem egy-egy kép alakulást. Ez érinteni fogja a körülményeskedőnek tűnő
technikai leírásaim további részleteit, többek között a "paratípía:
nyomtatott papíralapú papírnyomat" is.
Szeifert Judit az önkollázs létező
fogalom, más kortárs művészeknél én is írtam róla (lásd. pl. Baksai József vagy József Gaál) - az említett tanulmányban ha jól
emlékszem erre nem vagy csak említés szinten tértem ki.
András László Alföldi Szeifert Judit Igen, ismerem mindkét említett
írásodat és ott is találkoztam vele, de úgy éreztem egy ilyen bejegyzésben elég
a festőtársaságnál megjelent írásra hivatkozni. Annál is inkább, mert én itt
találkoztam először a szakirodalomban ennek a szó összetételnek
használatával. Egyébként Fischer Ernő (mesterem) nagy alkalmazója volt ennek az
eljárásnak, és nagyon sok alkotásánál látható. De én még megkockáztatom azt,
hogy Ország Lili egyes alkotásain is felelhető, pl. a Románkori Krisztus
esetében.
János Erdei Erzsebet Lieber említett értekezése itt
olvasható (pontosabban innen tölthető le):
PEA.LIB.PTE.HU
Papír - Anyag - Médium. A…
Szeifert Judit és Bálint Endrénél is,
a saját sablonokat amiket használtak, a festményeikbe is beépítették olykor
András László Alföldi Köszönöm ezt a
kiegészítést, ez eszembe se jutott, pedig ismerem az eljárásait.
András László Alföldi János Erdei Köszönöm Erzsebet Lieber munkájának elérhetővé tételét.
Amikor írok valamit, mindig bonyodalmat okoz a hivatkozások kikeresése, ezért
maradt el. A fenti szöveg kettéosztottságát is egy ilyen technikai
próbálkozásnak köszönhetem.
András László Alföldi Szeifert Judit Az előbb elfelejtettem
mellékelni Fischer Ernő Ikonosztáz című képét, amely 1968-ban készült, sokk
hasonló művével együtt. Ez is a pszeudó-kollázsnak egy iskola példája.
o
Susanna Lakner András László Alföldi, elolvastam Szeifert
Judit bekezdését az önkollázsról a Magyar Kollázs katalógusban. "a
művészek saját műveikből ollózzák össze az egy kompozícióra ragasztott
kivágásokat". Lakner László egy munkája az illusztráció erre. OK világos,
te is így dolgozol. De mitől pszeudo? Erdei Jánoshoz kapcsolódva kérdezem,
miért pszeudo? Miért látszólagos önkollázs? Szerintem valódi önkollázs. Saját
munkádat ragasztgatod egymásra, vagy nem? Egyébként megértés v. muzeológiai
szempontból lehet, hogy van igény az ilyenfajta szókapcsolatokra, a nemzetközi
gyakorlatban azonban az a tapasztalatom, hogy a kollázsok mellett egyszerűen
fel van sorolva mi van a képen, pl. nyomott papír, tapéta, papírbaba,
csokipapír, akryl ráfestés, lakk, cipőpaszta ( igen egy remek amerikai kollazsiszta
valóban használja öregítésre). Szerintem az ilyen megjelölések bőven kielégítik
a Kata által említett igényeket.
§
Tetszik
o
Erik
Lux Susanna Lakner, ennél, az alábbi linken át
elérhető képnél is ugyanerről beszélünk:https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1401971573255069...
o
Szeifert Judit önkollázs és
pszeudokollázs két külön dolog. Az önkollázs definíciója fentebb olvasható. a
pszeudokollázs az én értemezésemben trompe l'oeil festmény, ami utánozza a
kollázsokat szerkesztési elveiben, és kollázsnak látszik, de nem az, ezért
pszeudo :)
§
·
A kiállítás előzetes szövege.
A kiállítótér belső udvara.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése