Előképek és párhuzamok (II.)

Facebook hozzászólások 2017. szeptember 16-án.

Az űrlap teteje

Erik Lux Remek!

János Erdei Több, mint remek! - (ha nem lenne nagyképűség, azt írnám, hogy nagyon mélyen) elgondolkodtató.
Arról, hogy miért, részletesebben itt (kezdtem írni):

 https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1404510039667889&set=a.466411883477714.1073741827.100003267185028&type=3&theater

András László Alföldi János Erdei Azért itt válaszolok és nem az általad utalt linken át elérhető bejegyzésnél, mert egy kicsit más irányba viheti majd a beszélgetést az, amit most leírok. Az általad el giccsesedésnek nevezett folyamattal nagyrészt egyet értek, de nekem mint alkotónak épp ez ad egy sajátos mozgásteret. Magam sem vagyok kivétel és sodródok a kor árjával, és abba kapaszkodom, amibe még lehet. Ezért kiinduló anyagnak a legkommerszebb újságnyomatokat használom, de megfordított szándékkal, úgy, hogy ezeknek az el giccsesedését megpróbálom vissza hozni a festői eszközökből származó esztétikai forma-tartalom irányába. Ez a formai oldal, amit lehet elesztétizálódásnak is nevezni. Tartalmi oldalról pedig megpróbálok kompenzálni, távolságot teremteni, és kissé ironikus felhangot adni az egésznek. Hogy érthetőbb legyen, leírom a fentebb látható "Előképek és párhuzamok II." című kép felépítését. Alapját egy Media Markt reklámújság adja, amelyből felhasználom a reklámban használt rikító, keveretlen tiszta színeket, és az újság tartalmát nem teljesen elfedő szövegtöredékeket. Ezt követően rányomom a sorozathoz tartozó nyomtatott áramkör rajzolatát, majd saját anyagával tovább kollázsozom és ezzel mindegyiket kiemelem a sokszorosított státuszából, és nyomatékosan is egyedivé teszem. Bár bizonyos mértékig a monotípia eljárásból adódóan a sok esetleges véletlen már eleve egyedivé teszi. Ezt követően belekomponálom a szimbolikus figurát is, és hol össze dolgozom az alappal (II.), hol kontrasztban állítom (I.). Ahogy már joggal szóvá tettétek, a figura kontra posztos beállítását, amely ezáltal nem függ, hanem inkább egy piruett mozdulatot tesz, tényleg kicsit giccsesé teszi az ábrázolást. Ez viszont visszaköt az alaphoz, és az elesztétizált felületet vissza utalja az eredeti eredetéhez, azaz a giccshez. A középen látható kép Spanyolországban található Leon castille székesegyház üvegablakának részlete, de lehetne ez a Chartes-i katedrálisból való is. Itt csupán a típust és az üvegablak technikájából adódó forma teremtés analógját illusztrálja. Tehát az el giccsesedést én is vállalom, némi iróniával fűszerezve.

András László Alföld Emlékeztetőül, hogy mi a kép alapja.

 

Az űrlap alja

János Erdei András László Alföldi, :-)
Szerencsére nem az általam utalásként megadott linknél válaszoltál, mert tényleg nagyon más irányba vinné azt a beszélgetést, és én ráadásul még annyival tovább terelem attól a tárgytól, hogy nem is válaszként, hanem külön kommentként írom, amit írok. A műhelytitok megosztását nagyon köszönöm, arra majd válaszként visszatérek, de most arról írok, hogy válaszoddal egy csak magamnak feltett kérdésre segítettél megtalálni a feleletet! 

Régóta azon töröm a fejem, hogy mi lehet az oka, hogy Erzsébet képei mellett újabban éppen a Te képeid foglalkoztatnak, holott - annak ellenére, hogy Te a valóságosból, Erzsébet pedig a valóságból indultok ki (és már ez is különbség!) -Te a kiindulási pontot (de inkább az anyagot) szinte a kiindulási anyag felismerhetetlenségéig átgyúrod/dolgozod, Erzsébet pedig a legtöbbször alig változtat rajta, "csak" nézőpontot és (ezzel mintegy) keretet választ, lehatárol.

Ha abból indulunk ki, hogy az ikonfestészetnek a reneszánszba való átmenetének idején nemcsak az ikonográfiai keretek lazultak fel, de ezzel mintegy - más (a képeidnél folyó) beszélgetések tárgyára visszautalva - a labirintusból (az ikonokhoz) kivezető szál is foszladozni kezdett (hogy tehát Tartarosz falai repedezni kezdtek) és a képfelületre szivárogtak (nemcsak) giccses és (ezeket kompenzáló) brutális elemek (hanem olyanok is, amiket Erzsebet említett tegnap, de mondtam neki, hogy azt ő írja meg, mert nem akarok idegen tollakkal...), nos, ebben az esetben a magatok egymástól eltérő eszközeivel, és eltérő kiindulási pontból, de nagyon hasonlót tesztek!

Azt amit Erzsebet legutóbbi sorozataiban (nem mellesleg a kiállításon általad használt kettős névadással) giccstelenítésként néven is nevez 

(https://www.facebook.com/erzsebet.lieber/media_set...).

Te a kiinduló valóságosat eredeti anyagi mivoltában (roncsolod, és ezzel szó szerint) átformálod és ezzel giccsteleníted, Erzsébet a valósághoz keres egy olyan nézőpontot és (csak részben ezáltal) lehatárolást, aminek (nem ugyanaz, de) nagyon hasonló az eredménye...

János Erdei András László Alföldi, befejeztem az előző válasz-kommentem.

Erzsébet Lieber "a képfelületre szivárogtak (nemcsak) giccses és (ezeket kompenzáló) brutális elemek (hanem olyanok is, amiket Erzsébet említett tegnap" Azt mondtam, a "giccs-képeket" kompenzáló "brutális tartalmak" mellett - amiket Te említettél - megsokasodtak az "üres képek", lett légyenek technikailag perfekt módon kivitelezett akadémista, vagy éppen hanyagul odavetett geg-képek, stb.

Erik Lux Tegnap este már fáradt is voltam hogy írjak, és este még azon is hiába gondolkodtam, hogy melyik képet válasszam a kedvcsináló megosztáshoz. Végül nem annyira képet, hanem ezt a beszélgetést választottam annak megírásához, hogy, aki követi beszélgetéseinket, az ne sajnálja az időt (nemcsak ha budapesti!) és nézze meg András László Alföldi kiállítását!

Képei Facebookon látható elektronikus másolatok is, és az azokról zajló beszélgetések csakugyan és csak felvezetések a kiállításon látható eredetiek befogadásához! Mert nem ugyanúgy, de ahhoz hasonló (nemcsak) mértékben nem adják vissza a kiállításán tapasztalhatóakat, ahogyan hasonló volt a helyzet Erzsébet Lieber életmű kiállításán.

Nemcsak alkotásaik kiindulási pontja (ahogy azt János a fenti kommentjében vázolta), eredményeik is (nem azonosak, de nagyon távolról ugyan, ám lényegüket tekintve mégis) a nagyon jelentős különbségük ellenére hasonlóak.
Csak a különbségükre utalva: a kiállításaikon látható eredetiek és azok - a struktúrát kiemelő, mert a képeket anyagtalanító - elektronikus változataik között az a (számomra alapvető különbség, hogy András László Alföldi képei a másolással (és az azzal járó anyagtalanodással) súlyukból veszítenek, míg Erzsebetképei inkább a (a kiállításon, azaz eredetiben sokkalta erősebb) ragyogásukból.
Azonban a távolságot közelítve: a súlynak van valódi ragyogása, és csak a ragyogásnak valódi súlya.
Így ugyanaz történik ugyan, de ugyanannak eltérő aspektusát teszi, illetve tette az addigiaknál láthatóbbá a kiállításuk.

János Erdei Erzsébet Lieber válasza alapján úgy fogalmazom át a fentieket:

az ikonfestészetnek a reneszánszba való átmenetének idején nemcsak az ikonográfiai keretek lazultak fel, de ezzel mintegy - más (a képeidnél folyó) beszélgetések tárgyára visszautalva - a (mindinkább kaotikusnak látszó) világ labirintusból (az ikonokhoz) kivezető szál is foszladozni kezdett. Más szavakkal  Tartarosz falai repedezni kezdtek, és a repedéseken át képfelületre szivárogtak (nemcsak) giccses és (ezeket kompenzáló) brutális elemek, hanem a kettőt elválasztó (a szivárgástól elvékonyodó) a képzőművészeti hagyományt jelentő száraz sávtól távoli, a giccstől és a brutálistól egyaránt eltávolodni akaró mind tartalmatlanabb "üres" felületek. Az elkeskenyedő hagyomány mellett tehát nemcsak a giccses és a brutalitást megjelenítő, de az üres (csak idézőjelben) "művek" is megsokasodtak, sőt (nemcsak napjainkban, de a múlt század eleje

András László Alföldi Erik Lux Kedves Erik, ezek szerint úgy látszik, hogy "élőben" is megnézted a kiállításomat. Örülök neki, és köszönöm elismerő szavaidat. Ha nem lenne nagyképűség, azt írnám, hogy mindenben egyet értek veled. De mivel én is érintve vagyok az írásodban - ezért legalább a szerénység látszatát tartsam fenn - így csak Erzsébet Lieberre vonatkozókra mondom ezt. Ennek ellenére részletesebb elemzést is megérdemelne ez a téma a személyünktől függetlenül, mivel sokan csak az interneten keresztül nézik a kiállításokat. Sok esetben én is ezen kapom magamat. Nem mondom, hogy nincs előnye, mert az első pillantásra látható gyenge tárlatokat így könnyű szívvel kitudom hagyni. Persze egy alkotó sohasem lehet előre biztos abban, hogy éppen az ő kiállítása milyen lesz, amíg fel nem építi és a falon nem látja a képeit. Tehát mindenki vásárra viszi a bőrét amikor közszemlére bocsátja az alkotásait. Könnyen megeshet velem is, hogy sokak számára kiesek a rostán az interneten látható képek alapján. De sokszor már ennél szűkebb információ esetében is eldőlnek a dolgok. Amikor kezembe veszek egy meghívót, már ez alapján is véleményt alkotok magamban, hogy mire számíthatok. A mű és az alkotója amíg él, nehezen szétválasztható. Ezért jobb esetben mindent meg kell tegyen, hogy egységben mutatkozzon. Aztán ez hol sikerül, hol nem. Én ezt követve próbáltam és próbálom minden egyes bemutatkozásnál az egészet egységben tartani. Úgy látszik, hogy a Ti (Erzsébet Lieber, János Erdei, Erik Lux) segítségetekkel ezt a kiállítást itt az interneten is a rendhagyósága ellenére, sikerült eddig egyben tartanom. Vagy talán épp a rendhagyósága miatt, mivel az egészet úgy vállaltam, hogy a kiállító tér problematikussága miatt, ez esetben az interneten való megjelenésre is nagy hangsúlyt fektettem. Köszönöm nektek a munkáim iránti aktív érdeklődéseteket, odafigyelő, segítő, és a továbbgondolásra inspiráló értelmezéseteket. Bízva benne, hogy a labda továbbgörgetésével sem fogok csalódást okozni.

Az űrlap alja