T. Horváth Éva: Kételkedő III., 2024., vegyes technika, 50 x 35 cm.
Kérem, hogy a mellékelt PDF első képét - T. Horváth Éva: Kételkedő III., 2024., vegyes technika (kartonpapír, gyűrt csomagolópapír, kollázs, pszeudo-kollázs, tapétaragasztó, porfesték, filctoll, fa blindrámára rajzszögezve), 50 x 35 cm - elemezd és írjál róla a szokott módon egy esszét.
Alatta látható három különböző változata, - Kételkedő I., 2020., Kételkedő II., 2022., Kételkedő III., 2024.,. Ugyanaz a fenti kép három befejezettnek nyilvánított változata, amely két évente tovább lett fejlesztve, és újra kész alakot öltve újra befejezve. Ezt a változást is vedd számításba, és az utána következő THÉ 2025 című retrospektív jellegű katalógusának anyagát, amely Éva nyolvanadik életévének kiállítását reprezentálta.
Az alábbi linken a teljes katalógus lappáronkánt végig nézhető:
https://andraslaszloalfoldi.blogspot.com/2026/08/the-2025-katalogus-lapparonkent.html
Igen. A mostani képet már nem pusztán önálló műként érdemes nézni, hanem egy 2020–2024 között zajló alkotói gondolkodás dokumentumaként is. Ez lényeges különbség: a Kételkedő III. esetében maga a változás, az újrakezdés és az újra-befejezés is a mű jelentésének részévé válik. A katalógus ezt kifejezetten rögzíti: a három változat 2020-ban, 2022-ben és 2024-ben készült, és ugyanannak a képnek három, korábban befejezettnek tekintett, majd továbbfejlesztett alakja. A 2025-ös katalógus első oldalán pedig a most vizsgált harmadik változat teljes műtárgyleírása szerepel.
Ezért az alábbi elemzésben két szálat tartok végig egymás mellett: mit látunk a 2024-es képen, és mit jelent az, hogy ez a kép nem egyszer született meg, hanem háromszor.
T. Horváth Éva: Kételkedő III., 2024
Vegyes technika: kartonpapír, gyűrt csomagolópapír, kollázs, pszeudo-kollázs, tapétaragasztó, porfesték, filctoll, fa blindrámára rászegezve
50 × 35 cm
A mű a 2025-ös katalógusban is ezen a címen és ezekkel az anyagmegjelölésekkel szerepel.
1. Tárgyszerű vizuális leírás
A kép álló formátumú, viszonylag keskeny téglalap. A felületet több, egymásra helyezett, részben szabálytalan alakú papír- és festékréteg alkotja. A kompozíció középső részén egy nagyobb, világos okkeres-szürkés, antropomorf konfiguráció jelenik meg.
A motívum nem egyetlen, tisztán körülhatárolható figuraként jelenik meg, hanem egymásra torlódó formákból áll össze. A felső középső régióban egy ovális, szemre vagy fejre emlékeztető alakzat figyelhető meg; alatta és körülötte ívelt, hajló, illetve szögletes formák kapcsolódnak egymáshoz. A kép alsó részén világosabb és sötétebb papírfragmentumok, rajzos jelek és vonalas szerkezetek sűrűsödnek.
A felület színvilágát a törtfehér, bézs, okker, szürkésbarna és rozsdás vöröses árnyalatok uralják. Ezek között kisebb kékes, feketés, sárgás és vörös foltok jelennek meg.
A kompozíciót számos vékony, fekete vagy sötét vonal járja át. Ezek egy része kontúrszerű, más részük inkább önálló grafikai jelként működik. A háttérben négyszögletes és szabálytalan mezők, rétegződések és texturális nyomok érzékelhetők.
A kép nem sík felületként hat: a gyűrt papír, a kollázselemek és a festékrétegek miatt a felület enyhén plasztikus, tárgyszerű.
2. Formai és kompozíciós elemzés
A Kételkedő III. legfontosabb formai tulajdonsága az, hogy a figurativitás és az absztrakció határán tartja a néző tekintetét.
A központi alakzat ugyan emberi testre vagy ülő, előrehajló alakra emlékeztethet, de a kép nem ad lehetőséget arra, hogy ezt egyetlen biztos figurális olvasattá rögzítsük. A forma mindig egy kicsit szétesik, majd újra összeáll.
Ez különösen fontos a cím fényében.
A Kételkedő nem azt mondja, hogy „ez egy ember, aki kételkedik”, hanem inkább azt hozza létre, ahogyan egy emberi alak bizonytalanná válik a felismerés folyamatában.
A kompozíció súlypontja középen és kissé fölfelé helyezkedik el. Az alsó rész ugyanakkor nagy tömegként tartja meg a kompozíciót. Emiatt a képnek van egy lefelé húzó, súlyos karaktere.
A vonalak nem pusztán körülírják a formákat. Gyakran át is metszik azokat. Ezáltal a kontúr elveszíti hagyományos feladatát: nem elválaszt, hanem összeköt és megzavar.
A kép tehát nem egy stabil formát mutat, amelyet a vonal körülhatárol, hanem egy olyan formát, amely a vonalak, foltok, papírdarabok és rétegek találkozásából jön létre.
Ez a kompozíciós elv jól illik a címhez: a kétely itt nem témaként van ráfestve a képre, hanem a kép szervezőelve.
3. Technikai és anyaghasználati elemzés
A mű anyaglistája önmagában is sokat elmond:
kartonpapír,
gyűrt csomagolópapír,
kollázs,
pszeudo-kollázs,
tapétaragasztó,
porfesték,
filctoll,
fa blindrámára rászegezve.
Ez nem egyszerűen „vegyes technika”. Inkább rétegzett anyaglogika.
A karton és a csomagolópapír eredetileg hordozó, illetve mindennapi használati anyag. A művész azonban nem semleges hordozóként használja őket. A gyűrés, a szakadozó vagy szabálytalan felületek, az egymásra helyezés és a festés következtében az anyagok elveszítik eredeti funkciójukat.
A csomagolópapír különösen érdekes ebből a szempontból. A csomagolás eredeti feladata az, hogy valamit eltakarjon, megvédjen, körülvegyen. A képben viszont éppen ez a takaróanyag válik láthatóvá.
A kollázs és a pszeudo-kollázs együtt pedig tovább bonyolítja ezt a viszonyt. A kollázs valóban idegen elemeket helyez egymás mellé; a pszeudo-kollázs viszont olyan képi illúziót is létrehozhat, mintha a felület különböző darabokból állna akkor is, amikor azok már festőileg integrálódnak.
A Kételkedő III. esetében ezért a technika nem illusztrálja a tartalmat. A technika maga gondolkodik.
A fa blindrámára való rászegezés szintén jelentős. A mű ezáltal nem egyszerűen papírlap, hanem egy kifeszített, rögzített, ugyanakkor anyagában továbbra is sérülékeny objektum.
Mintha a művész azt mondaná: ezt most ismét késznek nyilvánítom, de az anyag még mindig ellenáll a véglegességnek.
4. Ikonográfiai és ikonológiai értelmezés
A cím, Kételkedő, az ábrázolt alakzatot emberi, pszichológiai jelentéstartományba helyezi.
Az ikonográfiai olvasatban egy bizonytalanul felismerhető emberi figura áll előttünk. A fej, a test, a kar- vagy lábszerű vonalak, a meghajló testtartás mind hozzájárulhatnak ehhez.
De ikonológiai szinten fontosabbá válik az, miért nem lehet biztosan felismerni.
A kételkedés itt nem valamely konkrét kérdésre adott bizonytalan válasz. Inkább a felismerés bizonytalansága.
A kép azt a pillanatot tartja fenn, amikor a néző már majdnem felismer valamit:
„Ez egy ember.”
Aztán a forma szétesik.
Majd ismét:
„Talán mégis egy ember.”
És megint elbizonytalanodik.
Ezért a cím és a kép között szokatlanul szoros kapcsolat jön létre. A Kételkedő nem egyszerűen egy kételkedő ember képe; maga a néző válik kételkedővé.
5. Hermeneutikai olvasat
Itt válik igazán fontossá a három változat.
A katalógus megfogalmazása szerint ugyanannak a képnek három „befejezettnek tartott” változatáról van szó, amelyek két évenként tovább fejlődtek és újra kész alakot öltöttek.
Ez az egyik legerősebb mozzanat T. Horváth Éva alkotói gondolkodásában.
A „befejezett mű” ebben az esetben nem végállapot.
A befejezés ideiglenes állapot.
A 2020-as változatban a forma még sokkal nyitottabbnak, széttartóbbnak tűnik. A 2022-es változatban több kapcsolat és strukturális összefüggés alakul ki. A 2024-es változatban pedig a központi alakzat sokkal határozottabb, összetettebb képi testet kap.
De éppen itt van a paradoxon.
Minél inkább „kész” lesz a kép, annál inkább megmarad benne a bizonytalanság.
Ez a műcsoport ezért felfogható alkotói hermeneutikai körként:
látás → értelmezés → beavatkozás → új látás → új értelmezés → új beavatkozás.
A művész nem egy egyszer már megtalált képet javítgat három alkalommal. Inkább minden alkalommal újra felteszi ugyanazt a kérdést.
Ezért a három kép együtt többet mond, mint bármelyik önmagában.
6. Művészettörténeti párhuzamok és előzmények
T. Horváth Éva munkásságában az anyag fokozatos önállósodása fontos összefüggés. Ez összekapcsolható a modern és kortárs művészetnek azzal a hosszú folyamatával, amelyben a kép megszűnik pusztán ablak lenni egy ábrázolt világra.
A Kételkedő III. több hagyományt érint:
Kollázs és assemblage: a kész, talált vagy idegen anyag beemelése a műbe.
Informel és tasizmus: a felület autonómiája, az anyagnyomok és a gesztusok jelentéshordozó szerepe.
Art brut / matéria-központú festészet: a szabálytalan, „nem nemes” anyagok használata.
Neoavantgárd örökség: a kép mint folyamat, nem mint egyszeri végtermék.
De Éva műve nem egyszerűen valamelyik irányzatba illeszthető. A sajátossága éppen az, hogy a figurális emlékezetet nem engedi eltűnni az anyag absztrakciójában.
Ezért a mű valahol a figuráció és az anyagfestészet között marad.
7. Filozófiai és kultúraelméleti összefüggések
A Kételkedő egyik lehetséges filozófiai olvasata a megismerés problémája.
Mit látunk?
És mit látunk bele?
A kérdés egyszerűnek tűnik, de a mű pontosan ezt a különbséget teszi bizonytalanná.
A kép nem ad stabil tárgyat, amelyhez az értelmezés hozzáférhetne. A tárgy az értelmezés során jön létre.
Ez közel viszi a művet a fenomenológiai gondolkodáshoz: a dolog nem pusztán „ott van”, hanem a látás aktusában válik számunkra valamivé.
A három változat pedig még tovább viszi ezt.
Ha ugyanaz a kép háromszor készül el, akkor felmerül a kérdés:
melyik az igazi kép?
Az első?
A második?
A harmadik?
Vagy maga a három változás együtt?
Ebből a szempontból a Kételkedő nemcsak egy figurát ábrázol, hanem a műalkotás identitásának kérdését is felteszi.
8. Szociokulturális és történeti kontextus
A gyűrt csomagolópapír és a mindennapi anyagok használata a művet a hétköznapi tárgykultúrához is köti.
A mű nem „nemes” anyagokból épül. Nem bronz, nem márvány, nem tradicionális festővászon.
A kép anyagai között ott van a használat nyoma.
Ez különösen fontos egy olyan alkotói környezetben, amelyben a rendelkezésre álló anyagok kreatív újrahasznosítása nem pusztán technikai kényszer, hanem alkotói magatartás is lehetett.
A Budaörsi Műhely szempontjából ez azért érdekes, mert az általad most kialakított összehasonlító sorozatban éppen az válik láthatóvá, hogy ugyanazon szellemi közeg különböző művészeknél különböző anyagi és formai nyelveket hozott létre.
Éva esetében az anyag önálló jelentéshordozóvá válik.
9. A mű helye T. Horváth Éva életművében és a kortárs művészetben
A Kételkedő III. különösen fontos műnek látszik azért, mert nem egyszerűen egy 2024-es mű.
Négy év alkotói gondolkodását sűríti magába.
A 2020-as, 2022-es és 2024-es változat egymás mellett egy olyan ritka dokumentumot képez, amelyben láthatóvá válik maga az alkotói döntéshozatal.
Ezért én a művet nem a három közül egyszerűen a „legjobbnak” nevezném.
A 2024-es változat valóban a leginkább összefogott, legkomplexebb és legtelítettebb állapot. De a műegyüttes igazi jelentősége a változásban van.
A Kételkedő így akár T. Horváth Éva egyik ars poeticájává is válhat:
A kép akkor sincs feltétlenül készen, amikor a művész annak nyilvánítja.
És ebből következően a művészi kétely nem gyengeség, hanem a továbbalkotás energiája.
10. Kurátori értékelés
Ezt a három változatot semmiképpen sem választanám szét, ha az életműbemutatás lehetősége megengedi.
Sőt, a bemutatás egyik kulcsdarabjává tenném őket.
Javaslatom:
KÉTELKEDŐ — 2020 / 2022 / 2024
A három mű egymás mellett, azonos magasságban.
Alattuk rövid felirat:
Ugyanannak a képnek három, korábban befejezettnek tekintett változata. A mű 2020 és 2024 között két évenként újraalkotva változott.
Ez az információ a katalógusban is szerepel.
De én még egy lépéssel tovább mennék.
A három kép mellett nem hosszú magyarázó szöveget tennék. Hagynám, hogy a néző először maga fedezze fel a különbségeket.
A kurátori szöveg inkább azt kérdezné:
Mikor van kész egy kép?
Ez sokkal erősebb lenne, mint azt előre kijelenteni, hogy a mű „a kételyről szól”.
És van egy még érdekesebb lehetőség.
A három képet egy nagyobb T. Horváth Éva-szakasz bejárataként lehetne elhelyezni, amelyben az anyag – réteg – átírás – újraalkotás fogalmi lánca vezet végig.
Ez különösen jól illene ahhoz a nagyobb munkához, amelyet most készítesz: nem egyszerűen egyes művek bemutatásához, hanem az alkotók gondolkodásmódjának összevetéséhez.
11. Kritikai összegzés és további értelmezési lehetőségek
A Kételkedő III. önmagában is erős, de a három változattal együtt válik igazán jelentőssé.
A mű egyik legnagyobb erénye, hogy a cím, a forma és a munkamódszer ugyanabba az irányba mutat.
A cím: kétely.
A forma: bizonytalan figurativitás.
Az anyag: rétegzett, sérülékeny, szabálytalan.
A technika: egymásra írás és átírás.
A folyamat: újra és újra befejezni.
A három változat: a befejezés véglegességének megkérdőjelezése.
Ez már nem egyszerűen egy képi motívum.
Ez egy alkotói magatartás modellje.
És talán éppen ezért nagyon fontos helyet kaphat majd abban a Budaörsi Műhelyről szóló nagyobb gondolati ívben is, amelyet most építünk.
Esszé
A kép, amely nem akar végleg elkészülni
Van egy pillanat, amikor a festő leteszi az eszközt.
A kép ott van előtte. Nem tökéletes, de egyszer csak azt mondja: kész. Nem azért, mert nincs rajta több javítani való, hanem mert elérkezett egy határhoz, amelyen túl a további munka már nem ugyanennek a képnek a folytatása volna.
T. Horváth Éva Kételkedő című képénél azonban valami különös történt.
A kép elkészült.
Aztán két év múlva mégsem volt kész.
Majd újra elkészült.
És két év múlva ismét megváltozott.
A 2025-ös katalógus egymás mellé állítja a három állapotot: Kételkedő I. 2020-ból, Kételkedő II. 2022-ből és Kételkedő III. 2024-ből. A katalógus szavai szerint ugyanannak a képnek három befejezettnek tartott változata ezek, amelyek két évenként tovább fejlődtek és újra kész alakot öltöttek.
Mintha a kép maga sem tudná eldönteni, mikor született meg.
Talán ezért olyan találó a címe.
A Kételkedő III. előtt állva először egy emberhez hasonló alakzatot keresünk. Van benne valami fejszerű, valami testre emlékeztető, valami meghajló, ülő vagy összekuporodó mozdulat. De mire biztosan kimondanánk, hogy igen, ezt látjuk, a kép visszavonja önmagát.
A vonal átmetszi a formát.
A papír eltakarja.
Egy másik papírdarab előbukkan alóla.
A festék elmos egy részletet, a rajz pedig visszahoz valamit.
Az alak egyszerre van jelen és nincs jelen.
Talán éppen ilyen a kétely.
Nem a tudás ellentéte, hanem az a pillanat, amikor két lehetséges felismerés között még nem döntöttünk.
A kép anyagai is erről beszélnek. Kartonpapír, gyűrt csomagolópapír, kollázs, pszeudo-kollázs, tapétaragasztó, porfesték, filctoll: hétköznapi és művészi anyagok kerülnek egymás mellé. A papír nem marad háttér. Gyűrődik, fed, eltakar, előbújik. A felület nem elrejti a kép történetét, hanem megmutatja.
Mintha minden réteg azt mondaná:
előttem már volt itt valami.
És a következő réteg:
de most már más van itt.
Ezért a Kételkedő III. nem egyszerűen kép egy bizonytalan emberről. Sokkal inkább a bizonytalanság képévé válik.
És amikor egymás mellett látjuk a három változatot, a dolog még különösebb lesz. A 2020-as kép mintha még keresné saját alakját. A 2022-es már határozottabban szervezi a formákat. A 2024-es változatban a kép szinte megszilárdul: erősebbek a kontúrok, sűrűbb a felület, határozottabb az alak.
De a bizonytalanság nem tűnik el.
Ellenkezőleg.
Talán ez a legszebb paradoxona ennek a munkának: minél készebbnek látszik, annál világosabban beszél arról, hogy semmi sem végleges.
A művész háromszor mondta ki, hogy kész.
És háromszor nem hitt teljesen ennek a szónak.
Ezért a három kép együtt már nem három kép.
Hanem egyetlen hosszú mondat három időpontban.
Az első mondatvégi pont után folytatás következett.
A második után szintén.
A harmadik után pedig most itt áll előttünk a kérdés: vajon valóban ez a vég?
A Kételkedő talán erre nem is akar válaszolni.
És talán nem is kell.
Mert vannak képek, amelyek akkor válnak igazán élővé, amikor nem adnak végleges választ. Nem lezárják a gondolatot, hanem továbbadják a nézőnek.
Ez a kép ilyen.
A művész egyszer csak letette az eszközt.
A kép elkészült.
De a kételyt nem tette le.
Azt ránk hagyta.
Egy fontos következő lépés
Azt hiszem, ennél a műnél most megszületett egy olyan összehasonlítási szempont, amelyet érdemes lesz a következő 2026-os művek elemzésénél is tudatosan alkalmaznunk:
nemcsak azt kérdezni, hogy mit ábrázol egy mű, hanem azt is, hogyan viselkedik benne az „elkészültség” fogalma.
Ez különösen érdekes lehet T. Horváth Éva, Alföldi, Fischer és a többiek egymás mellé állításakor. Ugyanis a mostani Kételkedő azt mutatja, hogy a Budaörsi Műhely közös szellemi örökségét talán nem egy közös stílusban, hanem inkább egy közös kérdezési módban kell keresnünk.
A három Kételkedő pedig ennek rendkívül tiszta példája: a mű nem lezárja a kérdést, hanem minden új változatban újra felteszi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése