II. Esszé: Az Egyedi Kép mint Ontológiai Kivágat - Ólomkatona I.-II.

  Műleírás: Alföldi László András: Ólomkatona a középkorból (I.), és Ólomkatona az újkorból (II.), 2026., vegyes technika, (papír, többszörös papírnyomat, nyomó sablon, nyomó duc nyomtatott áramkör, nyomdafesték), 30 x 20 cm.

II. Esszé: Az Egyedi Kép mint Ontológiai Kivágat 

 A keret mint a teremtés folyamata (különálló művekként értelmezve) 

 Ha a két képet különálló, egyedi alkotásként kezeljük, a dilemma a képzőművészeti teremtés ontológiájává (lételméletévé) válik. Ebben az esetben nem az idő múlása a téma, hanem a mű és a valóság határvonala. 

 Ha a bal oldali verziót tekintjük a végleges, egyedi képnek (eredeti nyomólappal és kerettel), a művész a folyamatot és a műhelyt emeli be a szakrális térbe. A felső, aranysárgás-bronzos sáv és a dúc szélei a teremtés fázisait mutatják meg. A kép nem akarja elhitetni, hogy ő egy ablak egy másik világra; őszintén megmutatja önmagát mint tárgyat, mint nyomatot. Ez a megközelítés Fischer Ernő anyagelvűségét és Ország Lili ikon-szerkezetét idézi, ahol a keret a kép szerves része, a védelmi zóna a külvilág kaotikusságával szemben. A katona itt védett, mert be van ágyazva a saját anyagába.

Ha a jobb oldali verziót tekintjük egyedi képnek (körbevágva), a művész a totális jelenlétet és a konfrontációt választja. A zavaró, kontextuális szélek eltűnésével a lovas alak szinte felrobban a felületen, közelebb lép a nézőhöz. A fekete, tiszta keretvonal egy börtöncellává vagy egy monitor képernyőjévé válik. Itt az ólomkatona nem egy folyamat eredménye, hanem egy kész, megkérdőjelezhetetlen és rideg ikon. Nincs menedéke a dúc széleiben; teljesen ki van szolgáltatva a néző tekintetének, mint egy fénylő, magányos kód a sötét hálózaton.