Könyvajánló esszé – Rajz és írás – Életrajzkönyv – Kováts Albert (I.)

 

Könyvajánló esszé – Rajz és írás – Életrajzkönyv – Kováts Albert 

 Ritka könyv az, amely egyszerre működik dokumentumként, művészeti albumnak beillő képkönyvként és szellemi önéletrajzként. A Rajz és írás – Életrajzkönyv – Kováts Albert ilyen vállalkozás. Nem pusztán egy életművet mutat be, hanem annak belső működését: hogyan lesz a vonalból gondolat, a rajzból emlékezet, a személyes tapasztalatból közös kulturális tér. 

 A kötet három különböző hangot szólaltat meg, és éppen ettől válik többé egyszerű monográfiánál. Molnár Eszter tanulmánya a rajzot mint autonóm gondolkodási formát értelmezi. A vonal nála nem körülhatárol, hanem kapcsolatot teremt; Kováts művészetét a magyar és európai modernizmus nagy hagyományaiba illeszti, Vajda Lajostól Paul Klee-ig és Kondor Béláig. A szöveg erőssége a tág kulturális horizont és a rajzi struktúrák szellemi jelentőségének hangsúlyozása, még ha időnként az asszociációk gazdagsága túl is növi a szigorú formaelemzést. 

 Sipos Tünde „Az utak metamorfózisa” című írása ezzel szemben sokkal koncentráltabban épül egyetlen központi motívum köré: az út köré. A rajzok hálózatai, földrétegei, csatornái, kertjei és sírterei mind ugyanannak a vonalrendszernek különböző átalakulásai. A tanulmány különösen érzékenyen mutat rá arra, hogy Kovátsnál a forma nem statikus: a motívumok reinkarnálódnak, más jelentéssíkokon térnek vissza. A szöveg legszebb részei ott születnek, ahol a föld alatti utak, az álomképek és a születés–halál kettős tapasztalata egyetlen képi mátrixban találkozik. Ugyanakkor ez az írás is inkább hermeneutikai esszé, mint szigorú formalista elemzés; ereje az interpretációban, nem a bizonyító apparátusban rejlik. 

 A harmadik hang Kováts Borbála és Kováts Albert beszélgetése, amely nélkül a kötet sokkal kevésbé volna eleven. A két tanulmány a műveket értelmezi; a beszélgetés viszont megmutatja az alkotói habitust, a műtermi gondolkodást, a technikai döntések mögötti emberi és történeti tapasztalatot. Ettől a könyv nem kívülről írt művészportré marad, hanem részben önértelmezéssé válik. 

 A kötet legnagyobb erénye talán az, hogy nem választja szét mereven a rajzot és az írást. A képek nem illusztrációk a szövegek mellett, és a szövegek sem puszta kommentárok a képekhez. Inkább ugyanannak a kutatásnak két médiumai. A rajzok vonalhálózatai és a tanulmányok fogalmi hálózatai egymást tükrözik. Az olvasó így nem egyszerűen információt kap Kováts Albertről, hanem belép egy olyan gondolkodási térbe, ahol a művészet, az emlékezet, a történelem és a személyes tapasztalat folyamatosan átjárják egymást. 

 Kinek ajánlható ez a könyv? Mindenekelőtt azoknak, akiket érdekel a magyar modern és posztmodern rajzművészet kevésbé kanonizált, de rendkívül gazdag vonulata. Hasznos lehet művészettörténészeknek, képzőművész-hallgatóknak és kurátoroknak is, mert jól láthatóvá teszi, miként lehet egy rajzi életművet többféle értelmezési szinten – formai, motívumtörténeti, pszichológiai és életrajzi síkon – olvasni. De azok számára is izgalmas lehet, akik nem szakmai érdeklődésből közelítenek a művészethez, hanem azt keresik, hogyan képes egy rajz saját belső világgá, sőt saját nyelvvé válni. 

 Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalni a kötet jelentőségét, azt mondanám: nemcsak Kováts Albert rajzait mutatja be, hanem azt is, hogyan lesz a vonalból gondolkodás, a hálózatból emlékezet, és a személyes képből közös kulturális tapasztalat.