2014. március 25., kedd

A kép keletkezése II.









        Ebben a második bejegyzésben folytatom a 2009-ben, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Rajz-Művészettörténet Tanszékén rendezett kiállítás dokumentálását. A 2014. március 23-án, a blogomon közzétett A kép keletkezése I. részhez kapcsolódva, a kiállításon bemutatott művek reprodukcióit és a hozzátartozó kísérő szöveget közlöm most is.





         A vázlattól az érett művekig a képstruktúrák azt mutatják be, hogy a külső világ látványszerű leképzését követően, hogyan alakul ki a képi látás azokból a grafikai és festői elemekből, eszközökből, és az anyag valamint a technika adta lehetőségekből, amelyek önmagukban csak forma-tartalommal rendelkező, artisztikus, dekoratív, ornamens elemek. Megjelennek itt a tassisztikus fröcskölt pacák, expresszív indulati letétek, automatikus íráshoz hasonló felületek, Klee grafikai alapelemeit idéző vonalrendszerek, népművészeti hímzésmotívumot feldolgozó kollázsok és a szabad firkálásból eredő organikus gubancok. Ezzel elérkeztünk a művészi kép keletkezésének kezdetéhez, ahol megindulhat a szimbolikus forma felépítése, és az autentikus tartalommal rendelkező festői világ kialakítása. 
      Innentől kezdve a vázlat és a konkrét mű kapcsolatára helyeződik a hangsúly, hogy egy-egy alkotás keletkezéstörténetének megértése által közelebb kerülhessünk majd a képi történés keletkezésének megértéséhez.  
       Az életművet meghatározó fő művek (Achilles és Hektor, Prága, stb.) első változatai és az autentikus festői világ megalapozása az 1960-as években történik, amikor Fischer Ernő éppen itt Szegeden, a főiskolán tanít. Ezért nem véletlen, hogy a rajzokban, vázlatokban felvetődnek néha didaktikus vonások is. Ezek a munkák egyszerre szolgálták az önmegértést, a saját eszmélkedést és mások eszmélkedésének segítését jelentő módszertan kialakítását. Így ebben az időszakban tanulva tanított, ami azt jelentette, hogy nem kész, bevett unalmas sablonok alapján, hanem a maga megélt élményei és tapasztalatai által adta át az ismereteket. 

   
                                             Népművészeti hímzett párna páva motívumát feldolgozó rajzok. 


                                                  Klee grafikai motívumait felidéző vázlatok

               Balra, a fenti vázlat alapján 1973-ban készült alkotás, középen 1981-ből egy ikonosztázt imitáló szőnyegszerű struktúra, a jobbra levő mű 1985-ben készült, és magába foglalja az előző két kép szintézisét és tanultságait. Itt a Klee-re utaló rajzi motívumok ötvöződnek az ikonosztáz szőnyegszerű struktúrájával, de már nem kötődnek külső tematikai témához, hanem az ornamentális elemek, önálló absztrakt zeneiségben oldódnak fel, és ez adja a kép fogalmakban nehezen leírható, és csak a képi élményben realizálódó tartalmát. 


...........

         (Az itt következő rész nem szerepelt feliratként a kiállításon. Ezt "Az utolsó alkotói korszak sajátosságai Fischer Ernő festészetében" című két blog bejegyzésem mellékleteként írom, hogy megmutassam az úgynevezett "alapból való indításnak" az eredetét, illetve annak filozófiailag átgondolt szerepét. ) 

        Ez a kép Fischer Ernő halálának évében, 2002-ben, nyolcvannyolc éves korában készült Képstruktúra címmel, de körülbelül negyven évvel korábban készített "alapra", ami mutatja, hogy az egész életművén végig vonul a képszerkesztésnek az 1960-as évek elején kialakított módszere. Tulajdonképpen itt 2002-ben csak annyi történt, hogy elő lett szedve évtizedekkel korábbról, egy sok egymásra rakott réteget magában foglaló "alap" - mondhatnánk talált tárgy - és körbe lett pontozva a paszpartuja és alá lett írva. És tehetjük fel újra a kérdést, amit az eddigi bejegyzésekben már többször is feltettünk, mikortól mű egy kép? Hogy rakódnak egymásra a képi tapasztalatok és képfilozófiai gondolatok? A konkrét anyagi rétegződések által milyen új világok tárulnak fel a festő előtt, amit csak a képértelmezési szemléletünk megváltozásával tudunk mi magunk is megérteni, és élményként önálló alkotásként szemlélni, illetve művé nyilvánítani. Hogy mennyire tudatos ez a szemléletbeli változás az időskorú Mesternél, azt megmutatja a következő két kép, amely ténylegesen 2002-ben készült. Bár itt is beépül a Duchamp-i talált tárgy esete, mivel az általam néhány évvel korábban készített, többszörösen rétegzett alapból nő ki Fischer Ernő, Sarkcsillag I. és Sarkcsillag II. című műve.



           
                A fenti jobb és bal szélső két kép nem volt bemutatva Szegeden, de az alább közölt Ikon igen. Az alábbi két kép közül - a bal oldali - a műről készült reprodukció, a másik viszont - a jobb oldali - egy fénykép, amely az általam készített szabadon felrajzolt, többszörösen alá kollázsozott, majd írókával újra felül rajzolt, kalligrafikus jeleket imitáló alapot mutatja. 


         Míg fentebb a bal oldalon levő Sarkcsillag (I.) esetében az alap majdnem teljesen eltűnik, addig a jobb oldalon levő esetében (II.) még felismerhető a keményen fekete írókával alárajzolt kereszt motívumok sora. Az alatta levő Ikon című kép esetében viszont teljes egészében látható marad az alap rajzi értéke, és azt egészíti ki Tanár úr által vonalzóval, vékonyan meghúzott pár függőleges és vízszintes vonal, illetve a kép felső negyedében, középen kipontozott kör, amely egy fejet szimbolizál. Most nem folytatom tovább a négy kép elemzését, de "Az utolsó alkotói korszak Fischer Ernő festészetében" című bejegyzésekben, vissza fogok térni még ide. 

.............

                                                                             

      E rövid kitérő után, folytatva a szegedi kiállítás dokumentumainak és az ott feltüntetett szövegeknek bemutatását, alább láthatjuk még a struktúrákat  bemutató részhez tartozó műveket. Először egy 1960-as évek elejéről származó teljesen absztrakt tartalomra épülő képet, amely jól összefoglalja és szemlélteti a látás fejlődésében idáig megtett utat. Alatta, balra "Magyar ornamentika" címmel, 1982-ből egy kép, amely szintén az ötvenes évek végéhez, és a hatvanas évek elejéhez nyúlik vissza, amikor Fischer Ernő a bartóki-kodályi, illetve a képzőművészet területén a Vajda-Kornis féle népművészeti motívumok gyűjtését felhasználva, készít sorozatokat. De mint fentebb már láttuk ezt a szemléletet Tanár úr ötvözte még a Klee-i hagyományokkal, bár ezt Vajda is megtette. A harmadik mű is ilyen sok előzményt magába foglaló alkotás 1984-ből, Katedrális címmel, amely összefoglalja ebben a tematikában készült képek tapasztalatait és egyben új utakat is nyit.    






            Fischer Ernőnek a főiskolán és a szabad iskolákban, a saját alkotói munkája része volt a tanításnak. A műteremről készült vázlatok egyszerre mutatják a konkrét látványból, és az átírt absztrakt elemekből építkező képi struktúrák kialakulását. Így láthatjuk, hogy az egyik változatnál a vonalak,  a másik esetben pedig fekete-fehér ritmusok, majd a színek és vonalak együtthangzásának a zenéjévé alakul a kép. 
















                A Prága vázlatok szemléletessé teszik az élmény és a képi megoldás keresésének útját, a motívum időbeli alakulásától a kép elkészültéig. Az 1930-as években átélt prágai élmények évtizedekig érlelődnek és az 1960-as években kezdenek képpé formálódni. A tíz éven át festett és 1973-ban Budapesten a Műcsarnokban bemutatott Prága kép, majd 1984-ben a Vigadó Galériában már átalakított formában újra kiállított, (átfestett változata ma a Kempinszki szállóban látható) az egész további alkotópályát végigkíséri, és a későbbiek folyamán is több változatban megfestésre kerül. Az első érett mű, ebből a sorozatból az 1965-ben készült "Prága" kép, ma Budapesten a Nemzeti Galériában van.






















           A fenti utolsó két kép az 1990-es években megfestett Prága  változatnak egy fénymásolat alapján induló vázlata és a kész mű. Eredetileg ez a1972-ben festett, de 1983-ban átfestésre került Prága képnek a másolata kívánt lenni, de az elkészült mű - mint képen látható változások mutatják - részben eltér ettől az eredeti elképzelétől.






              Az alább következő Budapest, Velence, Genova és Firenze rajzok és vázlatok jelzik az életműben a városábrázolások időbeli kiterjedtségét és fontosságát.    



            És itt újra vissza kell térni az életrajzhoz. 1974-ben Szegeden a főiskolán Fischer Ernő nyugdíjba vonulásával, befejezi pedagógiai munkáját. Így hatvan éves korában kerül abba a helyzetbe, hogy létformaként is elsősorban festő legyen. A tanítást persze most sem hagyja abba. 1995-ig  -nyolcvanegy éves koráig - a Budapesti Pedagógus Képzőművész Stúdióban, majd élete végéig - nyolcvannyolc éves koráig - a Budaörsi Műhelyben tanít. Továbbra is a korát meghaladó nyitottsággal fordul a tanítványai felé, és módszert váltva most már nem tanulva tanít - ahogy a főiskolán tette - hanem tanítva "tanul". A mások munkájának korrigálásából levont tapasztalatokat, az ott felvetett festői problémákat és inspirációkat, beépíti saját alkotásaiba is. Mesternek és tanítványnak egyaránt gyümölcsöző együttműködés ez.
            Az itt bemutatott utolsó Budapest kép már ebben az időben készült. A Prága képekhez hasonlóan itt is láthatók a mű motívumainak időbeli átalakulásai és változásai. Már az 1950-es évektől többször megfestésre kerül ez a téma, de az itt bemutatott sorozat az 1993-ban készült kép keletkezésének folyamatát illusztrálja. A vázlatokban felvetődő végső elképzelés, az úgynevezett "szabásmintában", tulajdonképpen kompzícós tervnek is tekinthető képen, a  képi elemek elhelyezésének meghatározásával realizálódik. Ez a Tanár úr által sematikusan felvázolt kép még arányában és méretében (50 x 70 cm) is közbülső helyet foglal el a tenyérnyi rajzok és az ez alapján elkészült mű (90 x 110 cm) között. A felnagyított és felvázolt képi alap rétegzettségében egymásra rajzolva magában rejti a vázlatok szabad, kereső mozgását, de részben stabilizálódik is a közbülső állapot merev, konstruktívabb meghatározottsága szerint. A befejezett kép feloldja azokat az ellentmondásokat, amelyek a keletkezés folyamatában szükségszerűen fel kell hogy vetődjenek.  


                                                               Az 1950-es években készült vázlat.


                                                         Az 1960-as évek elején készített vázlatok.


                                                         Az 1960-as évek végén készített vázlatok.



                                                                      1993-ban készített vázlatok.


                                                                      1993-ban készített vázlatok.



Az úgynevezett "szabásminta", Fischer Ernő által készített kompozíció tervrajza.



             
             A "szabásminta" után általam felrajzolt, majd kollázsozott, lazúrozott és újra átrajzolt alap.  



                                      Az 1993-ban festett és befejezett kész mű, az utolsó Budapest kép.



                 Ezzel a második bejegyzéssel áttekintettük a földszinti részt, a kiállítás felét. Felmenve az emeletre, a lépcsőházban Tanát úr szobrát valamint fölötte az Archaimus mozgás című képét látva és elhagyva, a fenti kiállitó térben a harmadik rész következik rövidesen. Ott a középső és az utolsó alkotói korszak vázlatai és az arról készült művek láthatók. Aki eddig követte a kiállítás megtekintését, ne hagyja ki a további részeket, mert az alkotói pálya tekintetében egyre érdekesebb fordulatok tanúja lehet. 










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése