Variáció egy témára

Visszatekintés (I.) 2017. augusztus 24-én a RaM Colosseumban megrendezett kiállításomra.

Az egyes paravánon látható képek

2017. augusztustus 24-én a RaM Colosseumban megnyílt kiállításomon az 1. képcsoport 

Ebben a sorozatban, amelynek a "Visszatekintés" címet adtam, azokat a Facebook bejegyzéseket gyűjtöm össze, amelyek az elmúlt kiállításaimmal kapcsolatos hozzászólásokat tartalmazzák. Egyrészt az vezetett erre az elhatározásra, hogy itt a blogban nagyon kevés észrevétel jelent meg; másrészt az idővonalon történt észrevételek visszakereshetősége az idő múltával nagyon nehézkes művelet; harmadrészt pedig, akik nem szeretik és nem követik a Facebook-ot, azok számára is hozzáférhető legyen. Így a magam számára is itt archiválom azokat az - akár pozitív, akár negatív - érdemleges véleményeket, amelyek segítik saját munkásságom újra gondolását. 

Ebben a  Visszatekintés (I.) címmel jegyzett bejegyzésben a 2017. augusztusában a RaM Colosseumban megnyílt kiállításom első paravánját és ezzel kapcsolatos hozzászólásokat mutatom be, majd ezt követően a továbbiakban sorra veszem azokat a hármas képegységeket, amelyekhez hozzászólás és megjegyzés érkezett. 

Az alábbi linkre kattintva megtekinthető az eredeti Facebook bejegyzés, de a technikában kevésbé járatosak számára az alábbiakban itt is közvetlenül olvashatóvá teszem. Bízom benne, hogy azok számára is érdekes lesz, akik korábban olvasták és látták a kiállítást, és azok is tájékozódni tudnak benne, akik nem olvasták és látták.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1393816090737284&set=a.466411883477714&type=3&theater

2017. augusztus 24. blog bejegyzés.

A RaM-ban nyíló kiállításom előtt, a facebook idővonalára feltett három képre való reakció.

Erik Lux és Erdei János kérdéseire adott válaszok.

Az űrlap teteje

Erik Lux Többszörös?

András László Alföldi Nem szántam többszörös képnek, de megközelítés kérdése. A kiállítás rendezésében magamnak is feltettem ezt a kérdést, de jóval előtte, minthogy ténylegesen elkezdtem volna a munkát. Ez a probléma már akkor felvetődött bennem a sok egyéb más kérdéssel együtt, amikor ebből az anyagból egyetlen kép sem volt még. Ismerve a kiállítóhely sajátos viszonyait, és kiállításra nem éppen alkalmas mivoltát, először nem nagyon akartam itt magamnak tárlatot rendezni. De a most nem részletezett okok miatt, amikor májusban végérvényesen el kellett döntenem, hogy az egy éve halogatott felkérésnek eleget teszek-e, akkor jutottam nehéz helyzetbe. Éva könyvének befejezése után egy éve dolgoztam már több sorozaton. Többek között a facebook-on a Műhelymunkák - Műhelynaplóban bemutatott Hommage á Ország Lili fekete-fehér kollázs sorozaton, és a Falak címmel összefoglaltat, ugyancsak Ország Lili-re utalót. Ezt viszont nagyon nehéz lett volna az adott tagolt térben megrendezni. Mivel nekem egy-egy bemutatkozásnál az is fontos szempont, hogy ne csupán esetlegesen egymás mellé rakott képek halmazát lássam, ezért elhatároztam, hogy új sorozathoz kezdek, amelyet kimondottan ehhez a térhez igazítok. Nyár elején fogtam hozzá, és a most látható hatvanhat képből, ötven hetet az elmúlt két hónapban készítettem. Bár határozott elképzelésem volt arról, hogy merrefelé indulok, és mi az amit célul tűztem ki, munka közben mégis sokszor eszembe jutottak a veletek folytatott beszélgetések a többszörös képről. Nem próbáltam azokat a definíciókat követni, amelyeket eddig ebben a kérdéskörben megfogalmaztatok, hanem elsősorban a vizuális összhatásra fókuszáltam. Tudtam, hogy egy kerengőre hasonlító, körkörös teret kell úgy összekapcsolnom, amely újabb és újabb körbejárásra inspirál. Nehezíti itt a helyzetet az is, hogy tíz paravánszerű falrész tagolja, és amelynek mindkét oldalára kerülnek képek. Így állandó visszafordulásra, vagy legalább is visszatekintésre késztet. Ezért döntöttem úgy, hogy előveszem a jól begyakorolt vesszőparipámat, az Ugyanaz és más című kiállítás sorozatom probléma körét, és annak tizenkettedik tételét valósítom meg. Tehát előtérbe helyezem az egyediséggel szemben a széria szerűséget, és a refrén szerűen vissza térő motívumokat. Zenei hasonlattal élve itt nem Cage, hanem inkább Steve Reich repetitív megoldásai részesültek előnybe. A finom váltások, a szinte észrevehetetlen csúsztatások, egymásba kapaszkodó halmaza, amely egységbe gyúrja önmagát. A hármas tagolás adott volt, és a képformátum is. Bár ez utóbbit egyrészt nagyon gyakorlatias szempontok részesítették előnybe, mivel kvadrátos és nyújtott téglalap alakú kereteim voltak. De az utóbbi formációt a Pompeji vázlatok horizontálisa helyett, most függőlegesre állítottam. Így, már megvolt a "nagykabát", csak gombként a képeket kellett megcsinálni hozzá. Ezért óhatatlanul hasonlítanak a képcsoportok hármasai a többszörös képek koncepciójához, vagy néhol még a triptichonhoz is, de végül egyik kritériumainak sem felelnek meg teljes egészében. Szándékom szerint, ennek a fentebb vázolt nagyobb rendezési egységnek lettek alárendelve, de nem figyelmen kívül hagyva a beszélgetéseink során kialakult elképzeléseket sem a többszörös képek különböző lehetőségeiről. A címek is ezt a koncepciót követik, és egységbe olvasva, reményeim szerint kiadják majd annak "dramaturgiai" megszerkesztettségét. Hát egyenlőre ennyit Erik Lux által felvetett "többszörös?" kérdésére, és János Erdei képcímekkel kapcsolatos "mosolyaira". Sajnos Erzsébet Lieber kiállításával kapcsolatban nem tudok párhuzamot vonni, mivel a helyszínen nem láttam, csak fényképek alapján vannak ismereteim róla. Tervem szerint, a tárlat egy hónapos nyitva tartás ideje alatt, minden nap a rendezési koncepciót követve, sorrendben bemutatok egy-egy paravánt. Ezt követően a blogomon egységbe kívánom rendezni a most részként láthatókat.

o     ·

János Erdei Én is várom (a folytatást) - és remélem, hogy a képek felrakását is folytatod, mert így jóval felkészültebben mehet az ember a kiállításra.

János Erdei :-)
Ps: egyelőre csak annyit pontosítanék, hogy a többszörös képpel kapcsolatban nem annyira definíciókat, mint hipotéziseket fogalmaztunk meg.
Csak (a boszorkányszombatosok és nagyfőnökasszonyuk, akinek ők csak a paródiái, azaz) Peggy Guggenheim képzelgi(k), hogy irányíthatja a művészetet...

§   ·

András László Alföldi János Erdei Köszönöm a pontosítást.Az űrlap teteje

Az űrlap alja

Erik Lux Hát... ... nehéz nem többszörösnek látni a nyomtatott áramkörökbe merülő, azoktól eltakart, és az azokból feltámadó, de az elmerülőhöz képest fordított Jézus-alakot... :-)

János Erdei Lehet, csak úgy szegényedik a jelentése...

·          

Alább folytatódik a kibővített képanyag

Az űrlap teteje

Idáig tartott az eredeti Facebook bejegyzés, ezt követően további képanyag és melléklet látható a kiállítással kapcsolatban.

Mint az alábbi fényképen látható, a RaM Colosseum eléggé sajátos kiállító tér, mert lényegében egy kör alakú kerengő, amely tíz kétoldalas beépített paravánnal van tagolva. Itt a képeket nem lehet egybe látni, hanem csak egy-egy egymással szembe levő paraván képez valamiféle laza egységet. Ezért tulajdonképpen a szorosabban összetartozó képek a hármas egységbe rendezett alkotások. Viszont a tudatos rendezés által, a megvezetett körbejárhatóság mégis egy sajátos egységet képez.

Előzetes ismertető szöveg a kiállításról:

Fischer Ernő Szent György képeinek történeti áttekintése, és összehasonlító elemzése (I.).

Ezt a a bejegyzést Bacsó Beátának és Sáránszki Miklósnak ajánlom.

"A festői hivatást alapvetően határozza meg az építőmesteri vonás. Mindig új szellemi alaprajznak megfelelően kell állványozni és építeni. Új formákat, új módszereket, eszközöket kell keresni, hogy értelmezni tudjuk az új tartalmakat, mindig új megoldásokat keresve azokra a kérdésekre, melyeket az örök mozgásban levő emberi világ felvet." (Fischer Ernő ars poétikájából.)

I. Bevezető

          Fischer Ernő életművében nem a legjellemzőbb a Sárkányölő Szent György ábrázolása, és még a motívum kialakulásához tartozó sárkány vagy ló megjelenítése sem. Ennek ellenére két szempont miatt is külön bejegyzést szánok ennek a témának. Egyrészt azért, mert Tanár úr két jelentős művet is készített erről, másrészt személyes okok miatt. Nem régiben a Sáránszki gyűjteménybe ajándékoztam egy saját képemet, amely szintén ide kötődik. Az én alkotói gyakorlatomba is ritka az ilyen jellegű kép, és általános értelemben inkább az ikon ábrázolások keltették fel az érdeklődésemet ez iránt. 2017-ben Budapesten a RaM Colosseumban, Átírás címmel rendezett kiállításomon bemutatott teljes anyag - kimondatlanul igaz - szándékom szerint Fischer Ernő és Ország Lili életművének rám gyakorolt hatását kívánta feldolgozni. Ország Lilitől inkább a technikai megvalósítást vettem alapul. Elsősorban a nyomtatott áramkőr használatát akartam kipróbálni, másrészt a több mint húsz éve használt nyomtatás technikáimat szerettem volna tovább alakítani. Fischer Ernő részéről pedig a hagyomány újra értelmezését vittem tovább, amely alapvetően határozza meg eddigi képzőművészeti tevékenységemet. Ezért a bemutatott művek nagy részének alapja a nyomtatott áramkőr, amely átszőtte a képfelületek egészét. Kisebb részben viszont az általam kialakított és korábban is használt paratípia nyomás technikából adódó felületképzés volt a képek alapstruktúrája. Témaválasztásban pedig az ismert Fischer és Ország Lili repertoár: Christos Pantokrátor, Corpus, Golgota, üvegablak variációk, illetve Labirintusok, Falak és nyomtatott áramkőr ornamentikák. 

         Ezek után felvetődhet a kérdés, hogy miképpen kerül itt kiemelt helyre Fischer Ernő Szent György ábrázolása? Mint fentebb már említettem, Tanár úr életművében két kiemelkedő alkotás született erről, amely évtizedek óta hatott rám, és így magam is megpróbálkoztam ennek feldolgozásával. Miután elkészítettem a saját Szent György képemet, ismertem fel a hasonlóságát egy korábbi Fischer képpel. Mivel a Sáránszki gyűjteményben három kép is szerepel Tanár úrtól, úgy éreztem, hogy nem a kiállítás gerincét képező Ország Lili hommage sorozatból választok ide ajándékozásra szánt képet, hanem a mesteremhez kötődőt. Így került Sáránszki Miklós és Bacsó Beáta tulajdonába, az alább látható Sárkány nélkül - Szent György című képem.
           
              

          

                Ebben a bejegyzésben nem kívánom kommentálni saját munkámat, de mint a címben zárójelben feltüntetett római egyes szám jelzi, egy következő írásban kitérek majd erre is. 

II. Fischer Ernő Sárkányölő Szent György és Szent György viadala című képei

            Mint már említettem, megítélésem szerint a címlapként és  az alfejezetet nyitó és záró két kép Fischer Ernő kiemelkedő alkotásai közé tartozik. Mindkét mű az életmű gerincét alkotó középső időszakban, a hetvenes és nyolcvanas években készült. Tematikáját tekintve viszonylag ritka  Szent György ábrázolást választott Tanár úr. Általában elterjedt, hogy csak Szent Györgyöt és a sárkányt láthatjuk. A legendában szereplő lány (királylány) ritkábban tűnik fel a képeken. Tanár úr mégis ezt a kompozíciós megoldást alkalmazta. Különböző témákban több hasonló felépítésű képével rokon ez  a hármas tagolású elrendezés. Többek között az Angyali üdvözleteknél, a Pantokrátor szentekkel, és a Mitológiai jelenetnél láthatunk ilyet. Azért érdemes erre külön odafigyelni, mert nem csak a kép szerkezetiségében, hanem eszmei mondanivalójukban és tartalmiságukban is összekötődnek ezek a művek. 

     A Sárkányölő Szent György (Szent György viadala I.) című kép vegyes technikája bravúros kollázsmegoldásokkal vegyül, és ezáltal szinte pszeudó kollázzsá válik. Bár többségében olaj festéssel van fedve a kép felülete, mégis a beragasztott újságpapír kollázsok dominálnak. Lényegében ugyanennek a képnek az újabb feldolgozása a Szent György viadala II. (Sárkányölő Szent György) című Fischer kép, amely majd másfél évtizeddel később készült. Itt viszont ugyanolyan nagyszerű megoldást jelent a kollázs és a pszeudó-kollázs átfordítása olajfestésre.

III. A két bemutatott kép keletkezésének történeti előzményei

               Most vegyük sorra, hogy milyen motívumokból tevődik össze a két kép, és milyen képi ábrázolások rokoníthatók ezzel. Mindenek előtt kell egy szent és egy ló, majd egy sárkány és végül egy álló figura. A ló és lovas ábrázolása az életmű korai időszakára nyúlik vissza. Ez még a naturális leképzést követi, jellemzően érzékeny grafikai és festői megoldásokkal. Később egyre absztraktabb formát öltenek, de mindvégig megőrzik hagyományos ábrázoló jellegüket. Igaz, a kezdeti időszakot leszámítva önálló képként később nem készül ilyen jellegű mű, de vázlatként az egész életművet végig kíséri.

  

          A sárkány motívum önállóan nem jelenik meg egyedi műként, de az életműben fellelhető több egyéb formai megoldással rokonítható. Azért választottam ennek példájaként a Bábszínház című képen levő lovagló figurát, mert ez akár sárkány is lehetne.

       A két Szent György képen látható jobb oldali lány (királylány) alakjához számtalan analógiát fel lehetne sorolni az életműből, de itt csak ezt a két összeállítást mutatom be. 

            Mielőtt lezárnám ezt az alfejezetet, érdemes még egy rövid kis kitérőt tenni, látszólag nem közvetlenül a témához kapcsolódó három kép bemutatásával. Az első, az alább látható, korai Körhinta című Fischer kép. Ismeretes, hogy a Mester egyik legismertebb alkotása, az 1976-ban készült azonos című "remekműve", amely a szegedi Móra Ferenc Múzeum tulajdona. Ott már nyoma sincs a lovas figura valóságos látványból való leképzésének, mint ahogy azt a korábbi képen láthatjuk. De, a kép jobb alsó sarkában, a szignó fölött, mégis felfedezhetünk valamiféle hasonlóságot az eddig bemutatott lovas motívumok metamorfózisából, annak a motívum vándorlásnak a folyamatából, amely a naturális leképzéstől a teljes absztrakcióig tart, és amelyet eddig nyomon követtünk. De érdemes még tovább menni, és újra felidézni a fent már bemutatott sárkány motívum átalakulásait is. 

               Ha már a Körhintával ennyire elkalandoztunk a szakrális témától, akkor a vizuális megismerés és megértés érdekében, menjünk tovább egészen a cirkuszig. Egyrészt azért, mert itt is láthatunk egy ló ábrázolást, amely eddigi témánk része. Másrészt pedig azért mert, Fischer Ernő Cirkusz című képe is kalandos utat járt be, az 1963-as első változattól  -  amely alább látható - több mint tíz egyéni és kollektív kiállításon szerepelt, mígnem az 1991-es átfestésével és eladásával befejezetté vált. 

              Az alább látható - jobb híján - Trombitás címmel jegyzett kép, ugyancsak átfestett alkotás, amelynek első változata 1968-ban készült, és az utolsó átfestése 1985-ben következett be. Sajnos a korábbi változatról nincs dia felvételem, de itt önmagában is jól látszik az átfestett háttér, és a jobb alsó részben a szignónál az előző sötétebb felület, amely az első változat alapszínére utal. Ez jobban összeolvadt a lovas figurájával, míg a most látható, világosabb okker, kiemeli azt. Itt érhető tetten az  váltás Fischer Ernő festészetében, ahol a szimbolikus formaképzés és a strukturális szemlélet között választania kellett. Ma már tudjuk, hogy az utolsó alkotói korszakában, részben a Budaörsi Műhely hatására és a mi segítségünkkel, ez utóbbi irányába fordult. Ez a kép, ebben a témában szép lezárása a középső korszakának, ahol a szimbolikus forma -  a ló és lovas - az átfestés révén úgy emelkedik ki, mintha az az ornamentális formák önértékű díszítő jellegéből született volna. 

              Befejezésül bemutatok még egy közös munkánkat, amelynek az alapját én készítettem és Tanár úr fejezte be.

           Eredetileg ez a kép is az 1979-ben készült Sárkányölő Szent György (Szent György viadala I.) című képből indult a kilencvenes évek közepe felé. Ez az időszak volt amikor Fischer Ernő és a Budaörsi Műhely legintenzívebben együtt dolgozott. Ekkor már túl voltunk a kezdeti  izgalmakon és feszültségeken, amit a közös munka okozott, hogy miképpen tudunk helyt állni Tanár úr elvárásainak. Mögöttünk volt öt év, amelyben az utolsó alkotói korszak nagyméretű képei részben már elkészültek, és amelyeknek előkészítésére eredetileg fel voltam, illetve fel voltunk kérve. Megjött az önbizalmunk, kezdtünk felbátorodni, és  egy kicsit el is "szemtelenedni". Főleg én, - kérés és előzetes megbeszélés nélkül, ami addig gyakorlat volt közöttünk -  gyakran játékosan "provokatív" alapok sorozatát kezdtem készíteni, amelyeket csak utólag mutattam meg. Így, egyfajta vizuális metakommunikáció kezdett kialakulni közöttünk. Ezeken a lapokon általában azokat az elméleti kérdéseket próbáltam vizuálisan megjeleníteni, amelyekről közös beszélgetéseink és diavetítéseink alkalmával elmélkedtünk. Tanár úr "vette a lapot", és ugyanúgy az eredeti szándékomtól függetlenül, a maga elképzelése szerint, szívesen dolgozott tovább ezeken a lapokon. Így lett többször egy eredetileg angyali üdvözletnek indult alapból virágcsendélet, vagy fordítva, virág csendéletből angyali üdvözlet. Ennél a képnél is ez történt. Én, minden hasonlóságra való törekvés nélkül, nagy lendülettel, szabadon a saját fantáziám szerint, az alapul vett Fischer kép dinamikáját követve készítettem az alapot. Az tény, hogy kevés jel mutat az eredeti képre, de a kompozícióból azért következtetni lehet az alakokra. Ennek ellenére teljesen átalakult a kép, és Tanár úr inkább az ornamentika és nem a figuralitás irányába vitte tovább. Átírt kép lett a címe, de arra már nem emlékszem, hogy csak én neveztem így egy korábbi blog bejegyzésben, vagy ténylegesen is ez volt-e a címe. Vagy volt-e egyáltalán címe? Mert sokszor előfordult, hogy egy-egy képnek több megnevezése is volt, vagy egyáltalán nem kapott címet, illetve sok azonos című mű is szerepel az életműben, pl. Angyali üdvözlet, Pantokrátor, Katedrális stb. Azért hoztam szóba Tanár úr címadási gyakorlatát, mert egyrészt ez is hozzákapcsolódik a "befejezett - befejezetlen"  kép problémaköréhez, másrészt merő véletlen - amire már én sem emlékeztem - hogy a 2017-ben rendezett kiállításom címe majdnem azonos ennek a képnek a címével. Itt még csak konkrétan "Átírt kép"-ről van szó, míg a RaM tárlatom már teljes egészében az "Átírás"-ról szól.

                 Először nézzük meg a három Sárkányölő Szent György ábrázolást egymás mellett.

                A következő hármas összeállításban középen láthatjuk a kiindulásul vett képet, balra az általam készített alapot, jobbra pedig a befejezett művet.

                 Alább látható egymás mellett az alap és a befejezett kép, majd önmagában az alap. 

          Nem követem most lépésről-lépésre a kép átalakulását az alaptól a befejezett műig, csupán egy részletet emelek ki. Említettem és látható is, hogy itt nem egy az egyben másolás történik, hanem egy szabad "Átírás", amely esetleg csak bizonyos szempontok szerinti azonosítható. De ennek ellenére érdekes egybeesésnek tűnik, hogy a ló és lovas (Szent György és a ló) mégis mutat némi hasonlóságot. Persze a kiindulásul vett 1979-ben festett Sárkányölő Szent György képet sem lehet a látványt leképző, figurális ábrázolásnak tekinteni, mert itt a szimbolikus formaképzés által létrehozott képi történést láthatjuk, szimbolikus formában megjelenni. Az 1994-ben festett "Átírt kép" esetében pedig már a struktúrában feloldódó, és önálló formatartalomba átbillenő művet szemlélhetünk. Akarva-akaratlanul - valószínűleg akaratlanul - mégis visszaköszön a verbálisan is megnevezhető tartalom.

           A bejegyzés lezárásaként mellékelek egy négy évvel ezelőtti írásomat, amelyben általánosabb összefüggésekben mutattam be ugyanezeket az alkotói problémákat. A kép alatt levő linkre kattintva közvetlenül feljön a hivatkozott blog bejegyzés. 

             

http://andraslaszloalfoldi.blogspot.com/2014/05/iii-muvek-alapszerkezete-kepi-epitkezes.html

           A második részben -  kapcsolódva ehhez az íráshoz - felvázolom az általam készített Sárkány nélkül - Szent György című képem keletkezéstörténetét.

Válogatás Fischer Ernő (1914-2002) festőművész alkotásaiból.