Összes oldalmegjelenítés

2026. november 15., vasárnap

Képi matematika - Három az egy és egy az három


Képi matematika - Három az egy és egy az három


Hosszasan belebonyolódhatnék a cím boncolgatásába, ha a többszörös kép logikája alapján közelíteném meg azt a képi problémát, amit a nyitóképen látunk. De most ettől eltekintek. Tulajdonképpen az általuk használt fogalom erre a képösszeállításra is érvényes lehet, de mivel itt most Kováts Albert három alkotását látjuk, ezért 2015-ben a Semmelweis Szalonban rendezett kiállításán, a vele történt beszélgetésem egyik újságcikkéből idézek: "A kiállító alkotóval Alföldi László festőművész beszélgetett. Egyik első kérdésére válaszolva kiderült: Kováts Albert meggyőződése szerint manapság már nem lehet sok mindent kifejezni egy-egy művel, a kortárs alkotók, így ő is ezért inkább sorozatokban gondolkodik. Mindig is úgy érezte, művei összefüggő láncolatot képeznek, ez adja kiállításainak értelmét is, ahol a képek együttese egyetlen egészként jelenik meg - idézte fel." Itt eltekintek attól is, hogy a saját kiállításaimnál gyakran használt "Ugyanaz és más" összefoglaló címre utaljak, amely azt jelzi, hogy az életműben egymást követő kiállítások is sorozatot alkotnak, ami még tovább bonyolítja a problémát. Lényegében pedig a kiállításokra vonatkoztatva ugyanarról van szó a "többszörös kép" és az "Ugyanaz és más" esetében is, amit Albert állít a sorozat jelleggel kapcsolatban az idézetben. Maradva egyenlőre maradva a fentebb látható nyitóképnél, és csak utána érdemes visszatérni a hagyományos képi bemutatások formájára.

            Már a könyvnyomtatás idején is felvetődött az, hogy sokkal több alkotást ismerünk és látunk nyomtatott képként, mint eredeti formájában. Eleinte csak lekicsinyítve egy katalógus vagy könyv méretére, ma pedig már gigantikus méretekben, az óriás plakátokon is. A digitális kép megjelenéséven, a kép méret tekintetében a képernyő által ugyan úgy korlátlan a lehetőség  a tenyérnyi okostelefonoktól, az asztali számítógépeken át, az óriás kivetítőkig. Ami viszont az internet által ennél is jobban eltávolít az eredeti műalkotásokkal való találkozástól, az a meghatványozott képmennyiség és képi információ, amihez így hozzájutunk. Évek óta vizsgálom a facebookon, az instagramon és a blogon a képnézési szokásokat, és arra jutottam, amit  mindenki ismer és tud, sőt alkalmaz is, hogy csak egy pillantást vet egy-egy felbukkanó képre. Mint befogadó, sok esetben én sem vagyok kivétel.

         Alkotóként más a helyzet. Keresem azt a megmutatkozási formát, amely az első pillantásra megragadja a képnézőt, és valamilyen figyelemfelkeltő módon megpróbálja beljebb csalni a mélyebb megismerés felé. Ennek a kulcsa pedig az, ami Albert által hangsúlyozott sorozat jellegben, a többszörös képben és az ugyanaz és más felismerésében rejlik. Ez esetben a befogadó első lépése paradox módon épp az, hogy nem lép tovább, egy pillanatra  meg áll, szemlélődik és megpróbálja megérteni, hogy mit lát. Ezért nem árt valami érdekes címet adni, amely eléggé rejtélyes vagy nagyon banális, de mindenképpen többértelmű. Majd nagyítással kiemeli a képet a képernyőn látható egyéb zavaró információk közegéből, és ne agyisten még tovább is lép, a többi kép megnézéséhez. Hogy olvasson is, az már ritka kivétel. 

          

         Tehát a leírtak alapján ez esetben, itt a cím és a kezdőkép, ezt a célt szolgálja. Innen kellene eljutnunk Kováts Albert festőművész Museum Hotel Galériában jelenleg is látható kiállításához, hogy az eredeti művekkel találkozzunk, és az eredeti műveket láthassuk. Erre végképp nem sokan vállalkoznak. Én magam megtettem ezt az utat. Mint aki ott járt, szemlélődött és gondolkodott a látottakon, elmondom, hogy mit láttam és mire jutottam a töprengéseimmel. Aki idáig jut, nem megy el a kiállítást megnézni, és csak képernyőn szemléli a műveket, az úgy jár, mint az internetző átlagnéző, aki egy pillantást vet a látott képre. Az így szerzett "élmény", ami ez esetben csak információ, az bővíthető viszont az olvasnivalóval. Kováts Albert évtizedek óta festett, emblematikus jellegzetes figurájáról, az Übüröl, már sokan és sokat írtak, van olvasni való róla. Erre kitér Passuth Krisztina a megnyitóbeszédében és kimerítően szól a jelenleg Fiktív arcképek címmel ellátott kiállítás anyagáról, és az Übük összehasonlításáról. Most a képek konkrétan nem Übüt, hanem az "örök Übüt" ábrázolják. Maga a szerző is, a kiállítás katalógusban közölt írásában, hasonlóképpen kitér a mostani fiktív arcképek és az Übü képek rokonságára. Ezért most eltekintek attól, hogy a két legilletékesebb - az alkotó és a művészettörténész - után, én is elmondjam benyomásaimat az arcképekről, amely hasonló lenne, az általuk interpretáltakhoz. Helyette kitérek arra, ami úgy látom ez ideig elmaradt a kiállítás ismertetései kapcsán. 


          A nyitóképen látható összeállításban, képileg és absztrakt módon, még matematikai képletben is megfogalmaztam és jeleztem már a mondanivalómat. Az eddig leírtakban általánosságban ezt próbáltam körül járni. Most konkrétan szeretnék még szólni a személyes élményemről és benyomásaimról is ezzel kapcsolatban. Meglepő módon sem a katalógusban, sem az olvasható írásokban nincs megemlítve a Titkos járatok I.-III. című kép, annak ellenére, hogy - joggal -a kiállítás fő falán, nyitóképként vannak elhelyezve. Mint rutinos kiállításrendező és mint alkotó, ismerem és kitudom következtetni a hiány okát. Ez a három kép készült utoljára, abban a hároméves periódusban, amelyből a Fiktív arcképek teljes sorozata összeállt. Ez a datálásokból leolvasható, olyan pontos megközelítéssel, hogy csak egyetlen kép - Titkos táj 3. - készült 2025-ben. Tematikailag látszólag elválik ez a három mű a többi itt kiállított képtől, de összességében átköt a teljes életműbe, és szinte szimbolikus összefoglalója lehet a történelmi előzményeknek. Merem mondani, hogy történelmi, mert az 1967-ben festett első Übü, az Übű apó óta több, mint egy fél évszázad telt el. De a Titkos tájakban benne vannak a Labirintusok és a Hálózatok hosszú sora is. Sőt, a hozzám közelálló Kovátsféle kollázsokhoz kötődik talán legjobban. Ezeken a képeken az ott kialakított képszerkesztés köszön vissza, de úgy, hogy itt a  háttér már kitöltött lesz és különböző módon festői megmunkáltságot kap. Igaz, csak az egyik esetben alla prima módon, ecsettel és olajjal, a másik kettőnél betű és térkép kollázzsal való lefedettséggel. Ez a szintetizáló módszer nagy ívű összefoglalója azoknak a formai és technikai megoldásoknak, amely jellemzője a korábbi alkotásoknak. Szemben az arcképek eddig szokatlan és újszerű, erősen expresszív hatást keltő szín világhoz képest.


           A kollázsokra visszatérve, nem véletlen, hogy egy előző blog bejegyzésben - Mit köszönhetek Kováts Albertnek címmel, - felelevenítettem Kováts Albert 1997-ben, a budapesti Francia Intézetben rendezett kiállítást, és ott láthatóvá tettem a teljes katalógusát, amelyben sok kollázs is látható. Itt most befejezésként, nagyított formában azokból mutatok be párat.








































































































             


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése