Babos puliszks (II.) - Eredeti címmel és műleírással

  Alföldi László András: Babos puliszka, 1990., vegyes technika (papír, olajfesték, fröcskölés, pszeudo-kollázs, írókával felülrajzolt és átrajzolt vonalháló), 70 x 50 cm.

 1. A gasztronómiai metafora: Szegénység és sűrűség 

 ● A puliszka mint alap: 

A puliszka (kukoricadara és víz) a legegyszerűbb, legolcsóbb népi étel. Ha „babos”, az azt jelenti, hogy dúsították, nehezítették valamivel. 

 ● A vizuális analógia: 

A kép sárgás-fehéres alapja maga a puliszka textúrája. A sűrű, fekete pöttyök, fröcskölések és a pszeudo-kollázs elemei a „babok” – a sűrű anyag, ami belefőtt az alapba. Az írókás (ami egyébként egy népi tojásfestési technika eszköze is!) vonalháló olyan, mintha a kavargó, rotyogó étel belső mozgását, sűrűsödését rögzítené. 

 2. A „Pszeudo-kollázs” és az illúzió kritikája 

 ● Nem az, aminek látszik:

A leírásban szereplő pszeudo-kollázs kulcsfontosságú. Ez azt jelenti, hogy a kép csak úgy tesz, mintha újságokból, papírokból lenne összevágva, de valójában meg van festve vagy rajzolva. 

 ● Az irónia: 

 A konceptuális művészetben a „pszeudo” (ál-) fogalma (például Pauer Gyula pszeudo-művészete) a látszat és a valóság közötti feszültségről szól. Alföldi 1990-ben – a nagy politikai ígéretek és a rendszerváltás káoszának évében – egy olyan képet alkot, ami messziről intellektuális, bonyolult kollázsnak tűnik, közelebbről nézve viszont kiderül, hogy egy egyszerű, puritán, „babos puliszka” sűrűsége. Fricska ez a mindenkori magasművészetnek.

3. Az 1990-es kontextus: Kelet-Közép-Európai valóság 

 ● A modernizmus és a rögvalóság ütközése: 

A háttérben lévő rácsháló a nyugati, tiszta, geometrikus absztrakciót idézi. Erre a tiszta, racionális hálóra Alföldi ráfröcsköli és ráírja a hazai valóságot: a puliszka nehéz, zavaros, kaotikus masszáját. 

 ● A szabadság eufóriája és zűrzavara: 

1990 a cenzúra megszűnésének éve. A „fröcskölés” és az írókás „átrajzolás” az elszabadult energiákat, a mindent elárasztó új információkat, a struktúrák felbomlását mutatja. De ahelyett, hogy ezt valami patetikus, történelmi címmel látná el, a művész elnevezi egy végtelenül profán, vidéki ételről.