A fényképen a kiállítás megnyitóját láthatjuk. A mikrofonnál Dávid Katalin, mögötte Ury Ibolya - a kiállítás rendezője - a széken ül Fischer Ernő és mögötte Feledy Balázs -a Vigadó Galéria akkori igazgatója- látható.
Ennek a kiállításnak a bemutatását a katalógus problémáinak a felvetésével kezdem, és először azt teszem láthatóvá. Az ott szereplő képeket, a többi mű ismertetésénél már nem tüntetem fel újra. Azért választottam ezt a módszert, mert a kiállításon levő alkotások és a katalógus képei, nem minden tekintetben fedik egymást. Adódott ez abból, hogy Tanár úr az életművet összefoglaló kiadványban gondolkodott, de sajnos az elnyert pályázat által biztosított anyagi keret, ezt nem tette lehetővé. De problémát jelentett az új alkotásokról készült fotó anyag is, mert a technikailag kiváló minőségű felvételek között, sok befejezetlen mű is szerepelt. A katalógus szerkesztőjére, Szuromi Pálra hárult az a háládatlan feladat, hogy átrostálja a közlésre szánt anyagot, és a félig kész alkotások helyére, régebbi diákból válogasson. Így alakulhatott ki az az öszvér megoldás, ami végül is összeállt. Nagyon kontrasztosan látható lett az újonnan készült alkotások, és az érett művek között fennálló szemléletbeli különbség, amit kiemel az is, hogy a korszerű digitális felvételek és a régi fényképek ütik egymást. Ezért bármennyire igényes kivitelű lett a katalógus, tartalmilag mégis kissé alul reprezentálja a kiállításon bemutatott anyagot, és az ott nem szereplő, de az életmű gerincét alkotó műveket. De ma már ezen nem tudunk változtatni, ezért fogadjuk el így, és örüljünk annak, hogy a nyolcvannyolc éves Mester életében létrejöhetett a tárlat, és megjelenhetett a katalógus.
Mielőtt tovább mennénk a katalógusban nem szerepelő művek bemutatására, megint Szuromi Pál bevezető szövegéből idézném a két utolsó bekezdést, amelyben összefoglalja Tanár úr munkásságának lényegét.
"Ámde meddig lehet elmenni a végső esszenciák művészi kutatásában? Egyikünk sem tudja pontosan. Annyi azonban bizonyos: Fischer Ernő festői világában biztonságosan létrejöttek azok a formai, jelképi sűrítmények, amelyek nyomán hitelesen eligazodhatunk. Hisz, ami képei tengerében amolyan oldott, impresszionisztikus alapvetés, az másfelől magasba szökő háromszögek, egyben elliptikus, gömbölyded körformák és kereszt képzetű, négyzetes alakzatok szövevényes hálója. S ezzel csak szellemi, formai gerincvázlatára utalok.
Végül az sem mellékes, hogy e konzekvens alkotó stiláris elvontsága ellenére is mindvégig hű maradt felnevelő, klasszikus eszméihez. És itt mindenekelőtt a szépség felemelő erejére, egyszersmind a tiszta erkölcsiség fundamentális vállalására gondolok. Úgyhogy egy történelmi gyökerű, korszerű mesterrel kell szembenéznünk. Egy olyan alkotóval, akinek alighanem egy távolibb, szelídebb, igazságosabb világban sem kell szégyenkeznie. Elvégre ők is óhatatlanul megkérdezik majd: vajon kik voltak azok az elődeink, akik e kaotikus, agresszív korszakon keresztül is átmentették nekünk az emberi tisztaság és szépség megváltó erényeit. Nos, Fischer Ernő bizonyára ott lesz a kivételes kevesek között."
Először pár felvételt láthatunk a kiállításról, majd a katalógusban nem szereplő többi kép reprodukcióját láthatjuk. Bár itt sincs feltüntetve műtárgy jegyzék, de fényképek alapján elég jól rekonstruálható volt, így majdnem teljesnek mondhatjuk az itt bemutatott anyagot.
Balatoni vitorlás, 1995., olaj, 30 x 41 cm.
Papagájos csendélet, 1999., vegyes technika, 80 x 60 cm.
Pantokrátor, 1981., vegyes technika, 57 x 33 cm.
Virágcsendélet, 1990., olaj, 80 x 60 cm.
Golgota, 1990., vegyes technika, 110 x 140 cm.
Pantokrator, 1982-87-98., vegyes technika, 125 x 100 cm.
Niké, 1985-99., vegyes technika, 80 x 43 cm.
Pantokrátor, 1994. vegyes technika, 83 x 62 cm.
Mária és Erzsébet, 2002. vegyes technika, 70 x 50 cm.
Pantokrator, 2001., vegyes technika, 70 x 50 cm.
Pantokrator, (Az áldozat, a Tél), 1991. vegyes technika, 83 x 62 cm.
Pantokrator, (A feltámadott, a Tavasz), 1991., vegyes technika, 83 x 62 cm.
Golgota, 1992., olaj, 83 x 62 cm.
Üvegablak, 1999., vegyes technika, 70 x 50 cm.
Mária és Erzsébet, 1977., vegyes technika, 70 x 50 cm.
Rend és káosz, 1992., vegyes technika, 80 x 56 cm.
Organikus formarendszer szürkében, 1994. vegyes technika, 50 x 70 cm.
Virágcsendélet, 1990., olaj, 80 x 37 cm.
Ezzel befejeztem a négy kiemelt kiállítás bemutatását, amelyek nagyjából egy-egy évtizedet reprezentálnak az életműből. Több mint negyven önálló kiállítása volt Fischer Ernőnek életében, ami azért tekinthető nagy számnak, mert az első önálló bemutatkozása 1962-ben volt, amikor már negyvennyolc éves. Ez azt jelenti, hogy 2002-ig - nyolcvannyolc éves koráig - épp negyven év telik el, és így évente átlag egy kiállítást legalább rendez. Ezt az aktivitást halála után a család és a Fischer Alapítvány majd ugyanúgy biztosítja, mivel az elmúlt tizenkét évben, tíz tárlatot rendeztek. Így a több mint ötven bemutatkozás fél évszázad alatt folyamatos jelenlétet jelent a hazai és a külföldi kulturális életben, de sajnos az írott publikációk és a szakirodalom ehhez képest igen gyér. Két kisebb méretű könyv és két viszonylag elfogadható méretű katalógus foglalkozik munkásságával. Igaz, majd minden kiállítása után jelennek meg cikkek napilapokban, de rangos szakmai folyóiratokban csak néhány. Ezért közismertsége a mai napig csak szűk szakmai körökben van. Előreláthatólag a centenáriumi év sem fog lényeges változást hozni e tekintetben, mert az biztos, hogy az életművet feldolgozó monográfikus jellegű mű most sem készül. Az év második felébe tervezett hat kiállítás, nagy valószínűséggel meg lesz rendezve, de a pályázatok eredményességétől sok fog függni, hogy milyen minőségben. Az mindenesetre jelzi az életmű szellemi értékének nem megfelelő elismertségét, hogy sem Budapesten, sem Szegeden a centenáriumi évben, rangos kiállítóhelyen nem sikerült Fischer Ernő számára helyet biztosítani. Ez ügyben az Alapítvány Budapesten tárgyalt a Kogárt, a Budapest Galéria és az újonnan megnyílt Vigadó Galéria képviselőivel, Szegeden pedig a Móra Ferenc Múzeum és a Reök Palota illetékeseivel, de eredménytelenül. Szóba jött ezen kívül az Esztergomi Keresztény Múzeum is, de mivel tavaly ősszel ők rendeztek már egy kiállítást a Ferences Gimnáziumban, így idén már ez is elmarad.
Ha összevetjük azzal a névsorral Fischer Ernő munkásságát, akik közvetlen kortársai voltak, és megnézzük azok elismertségét, akikkel párhuzamba állítják a művészettörténészek - mint például Vaszkó Erzsébet, Gedő Ilka, Ország Lili, Kokas Ignác, Bartha László és Bálint Endre, akkor nem lehetünk megelégedve az eddig elért eredménnyel. Ha csak az utóbbi alkotóra gondolunk - Bálint Endrére - és megnézzük a jelenleg látható Magyar Nemzeti Galériában megrendezett centenáriumi tárlatát, és a hozzá készült reprezentatív, nagy terjedelmű katalógusát, akkor igencsak szomorkodhatunk, a magunk szerény lehetőségeivel.
De befejezésül vigasztaljuk magunkat azzal, hogy az 1984-ben a Vigadó Galériában rendezett Fischer Ernő tárlat, az év legjobb kiállítása Nívó Díjat kapta, és bízzunk benne, hogy eljön az idő, amikor hasonló elismerésben lesz része.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése