2014. április 7., hétfő

1984. Fischer Ernő Vigadó Galériában megrendezett kiállítása.





          A budapesti Vigadó Galériában 1984-ben megrendezett tárlat, Fischer Ernő életében a majd negyven kiállítás közül, talán az egyik legszebb és szakmai szempontból is a legjelentősebb volt. A saját véleményemen túl, több külső szempont is alátámasztja ezt, de ezek közül most csak egyre hivatkozom. Az akkori Kulturális Minisztériumtól, ez a  rendezvény kapta az év legjobb és legszínvonalasabb kiállításnak járó Nívó Díjat. Az elismerés szólt egyrészt a művek alkotójának, másrészt a rendezőnek, de még az intézménynek is, mivel az összképet értékelték. Tehát mondhatjuk, hogy szerencsés egybeesésre volt szükség a kitüntető címnek az elnyeréséhez, ami ez esetben megadatott Fischer Ernőnek.
         Abban az időkben a Vigadó Galéria szakmai körökben az egyik legrangosabb bemutató terem volt Budapesten - de talán az országban is - és költségvetési korlátok sem szorították olyan szűk keretek közé, hogy ne lehetett volna igényes kiállítást rendezni ott. Ezzel a lehetőséggel persze nem mindenki élt. Sok gyenge rendezvénnyel találkoztunk akkor is. Ury Ibolya - a Fischer kiállítás rendezője - viszont mindent megtett annak érdekében, hogy az adott anyag bemutatására a legkedvezőbb feltételeket megteremtse. A kiállítótér falait különböző színű filccel borította, és így a képeket tematikai, tartalmi és esztétikai szempontból optimális módon rendezte. Összehatásában messze meghaladta a tíz évvel korábbi műcsarnoki tárlat igénytelen rendezésének és kivitelezésének szegényességét, amit az előző bejegyzés utolsó három fotóján láthattunk. A katalógus most sem sokkal jobb minőségű, mint az 1973-as, de legalább önálló és nincs összevonva egy szobrásszal. Sajnos erről a kiállításról viszont nekem nincs fényképem, illetve csak két olyan felvételt őrzök Balázs Tibor jóvoltából, amelyekről az eddig leírtak nem derülnek ki. Viszont talán több jó minőségű reprodukcióval tudom bemutatni a műveket, ami az esztétikai érték megítélése szempontjából fontos.




          Ury Ibolya (1924-2009) számtalan kiállítását rendezte Fischer Ernőnek, és jó ismerője volt az életműnek, ezért most tőle idézek pár gondolatot, amit erről a a tárlatról írt.
                
                "Kifejezni a kifejezhetetlent
                 Fischer Ernő festőművész kiállítása a Vigadó Galériában

               Fischer Ernő sohasem volt elkényeztetve önálló kiállítási lehetőségekkel. Kitüntetésekkel, díjakkal sem jutalmazták eddig, sem festői munkásságáért, sem pedig a hazai kulturális élet fejlesztéséért folytatott kitartó küzdelméért. Hivatástudata vitte előre sok-sok éven keresztül. Most, hetvenedik születésnapján nyílt alkalma először vallani önmagáról ezzel a kiállítással, hosszú mellőzés után.
             Mégsem a szokásos retrospektív életmű anyagát mutatta be, mint az ilyenkor illik, hanem néhány korábbi fontos előzményhez kapcsolódva jelenlegi önmagát tárta elénk. Az utóbbi évtizedben készült műveit érezte igazán jelentősnek, mert festészete ezekben az években ért be, teljesedett ki igazán. Mondhatnám úgy is, hogy meghozta a korábban átvergődött évek eredményét. 
              Az ezt megelőző időszakban, emberi és művészi élete folyamán - 1957-74-ig a szegedi Tanárképző Főiskola Rajz tanszékének vezetője volt - belső énje annyira feltöltődött, hogy bőséges eszköztárul szolgál további festői munkásságához. "Úgy érzem, az igazi utak most nyílnak meg előttem" - mondta, amikor befejezte pedagógusi pályáját. S valóban, aki figyelemmel kísérte az utóbbi évek bő termését, kiteljesedő festészetének egyre gazdagabbá válását tapasztalhatta."  (Az idézet a Művészet 1984. áprilisi számából).

          A lezárt életmű tekintetében is láthatjuk, hogy az 1974 és 1989 között eltelt tizenöt év volt a legtermékenyebb időszak Fischer Ernő festői pályáján, és a művek minősége is itt éri el a legmagasabb színvonalat. A budapesti Csontvári Teremben a hetvenötödik születésnapjára rendezett bemutató is még ehhez az időszakhoz tartozik, és az ezt követő tizenhárom évben - ami még életéből hátra van - megint csak más jellegű művek születnek. 
               Mielőtt bemutatom a katalógust és a művek reprodukcióit, visszatérek még egy mondat erejéig Ury Ibolya idézett cikkéhez, amelyben ő is a képek állandó változásáról ír. "Egy-egy képének alkotói folyamata szinte parttalan. Vég nélküli párbeszédet folytat a művel, szinte soha nincsen befejezett képe. " Ezt a kérdést bejegyzéseimben már többször említettem, de most is beleütközöm ebbe a problémába. Az átfestés, továbbfejlesztés és különböző kiigazítások sokszor megváltoztatják ugyanannak a műnek tematikáját, tartalmát és esztétikai minőségét, hol előnyére, hol pedig hátrányára. A címek, évszámok és képméretek állandóan változnak, ezért szinte lehetetlen rendet teremteni az adatok között. Ennek ellenére a katalógusban való beazonosíthatóság végett, tájékoztató jelleggel mégis közlöm azokat a leírásokat, amik ott vannak feltüntetve, de senki ne akadjon fenn azon, ha magán a művön más évszámot talál. Szuromi Pál kismonográfiájánál még megpróbáltam korrigálni az elírásokat, de a munka előrehaladtával látom, hogy reménytelen vállalkozás minden hibát ezzel a módszerrel helyre igazítani. Aki az oevre katalógus összeállítására szánja magát, annak egyenként össze kell gyűjteni az adatokat, és nem szabad a leírásokra hagyatkoznia. Mivel nekem most nem ez a célom, csupán a művek tartalmi és esztétikai bemutatását kívánom megosztani a szélesebb közönséggel, ezért a további pontosítástól eltekintek. 

              Nézzük meg először a kiállítás katalógusát. Itt is kinagyítottam a szöveges részt, mert érdemes elolvasni. Annál is inkább, mert ars poétika  jellegű írásában Fischer Ernő maga fogalmazza meg szavakban is a képek mondanivalóját. 
                  
       






















































        Most azoknak a műveknek a reprodukcióit közlöm, amelyek biztosan beazonosíthatók a katalógusban feltüntetett képekkel. Majd később csinálok olyan "Bővített kiadást" is, ahol az ugyanebben az időben készült képeket is mellé teszem. Az ötvenhárom kiállított alkotásból harminchetet tudok így bemutatni.    





                                                      18. Vörös napnyugta, vegyes technika, 35 x 50 cm.




                                                     29. Orfeusz és Eurydiké I., vegyes technika, 57,5 x 47 cm.


                                                      6. Achilles és Hektor, olaj, 118 x 163 cm., 1972.




                                                               5. Prága I. olaj, vászon 130 -180 cm., 1972.




                                                                  15.Prága II., olaj 79 x 79 cm., 1975.




                                                      48. Tengeri vitorlások II., olaj, 79 x 111 cm., 1981.




                                            26. Hommage a Rubljov, Vegyes technika, 41 x 32 cm., 1978.

                                      


                                                      Golgota I., vegyes technika, 40,5 x 28,5 cm., 1981.




                                                      19. Tengeri táj, vegyes technika, 46 x 68 cm., 1976.




                                                              52. Mitológiai jelenet, olaj, 94 x 159 cm., 1983.




                                                             36.Golgota II., vegyes technika, 50,5 x 35,5 cm., 1981.




                                               53. Angyali üdvözlet, vegyes technika, 54,5 x 98 cm., 1983.






                                                    41. Pantokrátor II., vegyes technika, 48 x 34,5 cm., 1981.



                                                          3. Corpus I. olaj, vászon, 98,5 x 48,5 cm., 1968.



                                                     
                                                        4. Cirkusz I., vegyes technika, 70 x 100 cm., 1971.





                                                    21. Szent György viadala, vegyes technika, 35 x 50 cm.,





                                                       9. Körhinta I., vegyes technika, 49 x 68 cm., 1974.




                                                     25. Katedrális belső, vegyes technika, 31 x 47,5 cm.,




                                           28. Achilles és Hektor II., vegyes technika, 47 x 57,5 cm., 1979.




                                                31. Hommage a Klee, vegyes technika, 31 x 55,5 cm., 1981.




                                                38. Barokk muzsika, vegyes technika, 48 x 32,5 cm., 1981.





                                                      33. Csendélet II., vegyes technika, 34 x 67 cm., 1981.



                                                40. Pantokrator I., vegyes technika, 57 x 33 cm., 1981.




                                                                        12. Prága III. olaj, 70 x 100 cm., 1975.




                                        51. Orfeusz és Eurydiké II., vegyes technika, 62 x 51.5 cm., 1982.




                                                    20. Három gótikus figura, vegyes technika, 55,5 x 39 cm.




                                                    27. Mézeskalács huszár, vegyes technika, 29,5 x 21,5 cm.




                                                         14. Niké, vegyes technika, 79,5 x 34 cm., 1975.




                                                       30. Hegyi beszéd, vegyes technika, 42 x 63 cm., 1981.




                                              10. Körhinta II., vegyes technika, 25,5 x 34,5 cm., 1974.




                                               24. Gótikus faltöredék, vegyes technika, 35 x 50 cm., 1978.




                                                       49. Szentcsalád, vegyes technika, 33 x 45,5 cm, 1981.




                                                          16. Corpus II., vegyes technika, 61,5 x 30,5 cm., 1975.




                                              46. Angyali üdvözlet IV., vegyes technika, 46,5 x 34,5 cm., 1981.





                                                    43. Angyali üdvözlet I., vegyes technika, 35 x 50 cm., 1981.




                                               50. Balatoni vitorlások, vegyes technika, 33,5 x 48,5 cm., 1982.




                                                          11. Tengeri vitorlások I., vegyes technika,
                         

                                                                                     
































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése