Egy kép hatvan év távlatából

A többszörös kép zanzásított változatai 

                A többszörös képek megjelenítése a facebookon általában zavaros, csonka és első látásra nehezen értelmezhető információt hordoznak. Ha egy poszt feltöltésénél a számítógép képszerkesztőjére bízzuk a képek elrendezését, akkor sok esetben egészen furcsa dolgok keverednek ki belőle. Főleg akkor, ha nem szabványméretű, egységesen nem álló vagy fekvő formátumú képek kerülnek egymás mellé egy lapra. Különösen problémás ez a képzőművészeti képeknél, ahol a kompozíciós elrendezés az alapja a kép további megítélésének. A program olyan önkényes módon szabdalja szét az alkotást, hogy abból ráismerni nehezen lehet az eredeti alkotásra. De gyakori ez a probléma a házi használatú családi fotóknál is, amikor egy portrénak csak a fél feje látszik, vagy ha egy ábrázolt egész alakos személynek, függőleges keskeny  képkivágás esetén, a feje és a lába is lemarad a képről és csak a hasa és a mellkasa látszik. Mivel ritka az az eset, hogy a facebook használók egy pillantásnál több időt szánnának egy-egy kép megnézésére, ezért az sem gyakori, hogy megállnának egy kis időre és nagyított formában is megszemlélnék a teljes képet. Másfél évtizedes tapasztalatom alapján látva ezt a problémát, egy évtizeddel ezelőtt ráakadtam a facebookon Erdei János és Erik Lux elméleti fejtegetéseire a többszörös képpel kapcsolatban, és pár éven át követtem munkásságukat. Itt nem részletezett okok miatt, ma már nem nézem az erre a problémakörre specializálódott, elég furcsa című - ("A főként többszörös, objektív és konkrét) Képcsoport") - munkáját, de a gyakorlatban naponta szembesülök ezzel a problémával. Egy-egy több képből álló poszt megszerkesztése, összeállítása és egy képbe tömörítése, sokszor komoly feladatot jelent, főleg ha képzőművész számára is elfogadható igényességgel szeretném megoldani. 

      A többszörös képpel kapcsolatos további fejtegetéseimet, eléggé furcsa módon egy általam tisztelt és szeretett festőművész munkájának bemutatásával szeretném demonstrálni. Ezt az indokolja, hogy egypár nappal ezelőtti facebook poszt kapcsán, az ő munkájának és a hozzá kapcsolódó lényeges információknak az egy képben történő megjelenítését, igencsak nehezen hoztam össze. Az alábbi linken megtekinthető a bejegyzés:

https://www.facebook.com/photo?fbid=9617876428331168&set=a.466411883477714

        Aktualitását több szempont is megerősíti, amely majd fokozatosan - itt már nem zanzásított formában - kiderül annak, aki végig olvasta a bejegyzést.  Az első ok mindjár kiderülne, hogy miért ezt a képet választottam illusztrációnak a probléma szemléltetésére, ha a sok kép nem nőne rá a kisebb képek írott szövegére. Annyi még így, ezen a zanzásított kép összeállításon is kiolvasható, hogy a Kieselbach Galériáról van szó, és a jó szeműek talán még a dátumot is ki tudják betűzni. Azt is sejthetjük, hogy a középső kinagyított kép egy részletét látjuk, de az alkotó kilétéről még nem tudunk semmit. De haladjunk lépésről-lépésre. Sorra veszem és bemutatom mind az öt kép feltevését úgy, ahogy a facebook képszerkesztője elrendezi.

1

  Ez az egyes változat, amikor a keskeny formátumú függőleges képet a szerkesztés során kettévágja és csak a kép közepét látjuk. Mindjárt itt az elején ebben már minden benne van, amit eddig problémaként vázoltam. Ilyenkor egy képernyő formátumú paszpartuba szoktam helyezni, hogy a teljes kép látható legyen. Ez viszont nagyon lekicsinyíti a függőleges képet. Az okos telefonosok előnyben vannak az asztali számítógép képernyőjével szemben, mert elfordítva a gépet, függőleges állásban automatikusan kinagyítódik. Persze egy tenyérnyi méretben. Amit nyertünk a réven, elveszítjük a vámon. Mindig valamit valamiért. Alább látható a paszpartuzott változat, teljes méretben.

        

2

 

               Ez abban az esetben megoldás szokott lenni, ha egy képet szeretnénk bemutatni, de ha több vizuális és szóbeli információval akarjuk társítani a mondanivalónkat, akkor ennyi kevés a figyelem felkeltésére és a tájékoztatásra. Ez esetben úgy fogunk járni, hogy az átlag néző vet rá egy pillantást, mindjárt lájkol egyet, és már megy is tovább. Ha aláírjuk a szerzőt és a címet sok esetben azt sem olvassák el. Ilyen a facebookon szörföző képnézegető.

3

             A két lapból összeálitott képből már valami dereng, mert a kép részletből és a szövegből együtt már megtudhatjuk, hogy egy árverésről van szó. Az viszont itt még nem derül ki, hogy ki a kép alkotója.

4

         A harmadik kiollózott lap felkerülésével sem jutunk előrébb, mint hogy megtudjuk a kép címét, méretét, technikáját és a keletkezés dátumát. Pedig ha ez a harmadik képrészlet sem lett volna megcsonkítva a facebook képszerkesztője, képösszeállítása által, akkor a figyelmes képnéző már közelebb jutna a megoldáshoz. 

5

         A kép felett látható 5-ös sorszám szám ne tévesszen meg senkit, az abból adódik, hogy példaként közbe iktattunk még egy paszpartzzott módosított változatot is. Ezért ez még csak a negyedik kép, ami felkerül a posztra. Itt is bővül az információnk, mert a képzőművészet iránt érdeklődők tudhatják, hogy a "Jelezve balra fent: Kováts 64." az alkotót jelenti. De melyik Kovátsot? És ha a jobb alsó sarokba applikált kép nem lenne félig levágva, akkor talán a végére is jutottunk volna, mert ahogy szokás mondani, ott van a kutya elásva. Ott leírt formában minden információ megvan, de csak akkor láthatjuk, ha egyenként is megnézzük a képeket, és nagyított formában mindegyik részletet, csonkítatlanul egészben láthatjuk. Az ritka eset, hogy valaki annyi fáradságot vesz, hogy belépjen a nagyításba,  és az érdeklődését még így is csak félig tudja kielégíteni. És, hogy miért azt elárulom előre, hogy még a következő ötödik képnél se tudjuk meg amikor újabb képpel, illetve itt is csak kép részlettel gyarapodik az információnk.

6

  Ez az ötödik lap, amit a facebook képszerkesztő egy posztra első képként látható módon el tud helyezni, és a maga módján rendezni. Majd látjuk alább, hogy a többi felrakott képet csak számmal jelzi.  Viszont a jobb alsó sarokban megjelenik egy Feket-fehér kakukktojás is. De hogy kerül a csizma az asztalra, amikor idáig mindvégig csak színes képeket láttunk, itt meg van egy nem színes is. Közben reménykedtünk, hogy az egyben látható összes eddig beaplikát kép között, az alsó sorban középen a negyedik képet esetleg egészében látva, megtudjuk a Csendélet tájjal című kép szerzőjének a teljes nevét.  Melyik Kovátsról van szó? De nem, itt sem jutottunk közelebb.

7

        

  Innentől kezdve a gép már csak számmal jelzi a posztban látható képek számát. Ezt jelenti a fekete-fehér képen látható +25. Tehát láthatjuk, hogy egy poszt első képének öt lapból történő megszerkesztése milyen információs deficitet jelent a képek automatikus átszabása által. Ezért ha több dolgot szeretnénk láthatóvá tenni, akkor érdemes hagyományos módon össze kollázsozni, és egy képként megjeleníteni. Persze rutinos képszerkesztéssel nagyjából ki lehet számítani a feltevésre szánt képek elhelyezési módját, és akkor maximum 80 darab látható lesz egy posztban, de akkor sem mindegy, hogy miként néz ki az első lap. Ha ez zavaros, és nem ragadja meg a néző figyelmét az első látásra, akkor kis esélyünk van arra, hogy tovább időz a bejegyzésnél és kinagyítva megnézi az egyes képeket. De mivel a szándékunk az a több kép láthatóvá tételével, hogy sokkal bővebb információt adjunk a felvetett témáról, ezért döntő az első lap kinézete. A továbbiakban bemutatok pár lehetőséget ugyanerről a tartalomról az általam összeállított egylapos változatból. Viszont mielőtt ezt megteszem, kinagyítom teljes terjedelmében azt a titokzatos negyedik képet, amelyből reménykedtünk, hogy megkapjuk a zanzásított változatban a teljes információt, a felvetett témáról. 

8

Most láthatjuk, hogy a felül és alul megcsonkított kép az összezsugorítás által mit hagyott el, és miért nem tudtuk eddig, hogy a képpel kapcsolatban melyik Kovátsról van szó. Most már tudhatjuk, hogy Kováts Albert Munkácsy-díjas festőművész egy korai képe kerül árverésre, 2025. május 28-án a Kieselbach Galériában. Alább látható, hogy én ezt nem bízva a facebook automatikusan működő képszerkesztésére, hogyan adtam hírül, egy képként a hagyományos módon összeállított kollázzsal.. 

      

9

Volt ennek egy bővített változata, de akkor végképp olvashatatlanná vált a szöveg. Ezért redukálni kellett a képek mennyiségét, ami által megnagyobbodott a kép, és egyben figyelemfelkeltőbb és enigmatikusabbá vált az információ, a fekete-fehér kép jelenlétével. Nem lett kimondva minden, miközben a legfontosabb üzenet olvasható lett, és a képek feltették a kérdőjelet, hogy miért van itt kettő ugyanabból, mikor jobb esetben egy is elég?

           

10

   Ha így teszem közzé, akkor a sietős képnéző láthatja azt ami következni fog, hogy itt egy csomó olvasnivaló is lesz, és van. Ettől viszont elretten, és már is megy tovább a képek áradatába. És itt fordul a kocka, mert ezzel az árverésre kerülő képpel nem csak a múltat akartam felidézni, hanem a jelenre is fel akartam hívni a figyelmet. Május 18-ig Budapesten a Museum Hotel Galériában látható még Albert kiállítása és 14-én a kiállítás záró eseménye. Ahhoz viszont, hogy érthető legyen az árukapcsolás, és miként kerül egymás mellé az árverés és a jelenlegi kiállítás, vissza kell lépjünk egyet a kiállítás megnyitójához.

11

12

A meghívón látható a kiállítást megnyitó személy neve is: Passuth Krisztina művészettörténész. Ez juttatta eszembe a múltat, hogy milyen régre nyúlik vissza kettejük ismertsége. Mivel személyes információm kevés van ezzel kapcsolatban, és gondolom sokaknak hasonlóképpen, ezért elkezdtem kutakodni az interneten. Sok mindent találtam,  de ebben a bejegyzésben most csak egyet szeretnék felidézni. A Tiszatájban 1965-ben megjelent Passuth Krisztina írását Kováts Albertről. A mostani kiállítás kapcsán érdekes visszatekinteni a kezdetekre, egy hatvan évvel ezelőtti szöveg tükrében. Aki a tartalmára is kíváncsi, és miért ne lenne az, hisz azért tettem fel, hogy kíváncsi legyen. Mielőtt elkezdené böngészni a sok helyen  megkopott, nehezen olvasható szöveget, közlöm, hogy a következő három lapot csak mint dokumentumot tettem láthatóvá, mert alatta automata átfordítással, igaz más tördeléssel, de egy az egyben , szóról szóra ugyanez látható és jól olvasható.

13

14

15

  A fenti írás, könnyen olvasható formában:

        MŰVÉSZET 

 FIATAL MŰVÉSZEK

 

 Kováts Albert Egészen fiatal művész, aki nem végzett főiskolát, csak szabadiskolában tanult rendszeresen festeni, stilusát teljesen egyedül, minden közvetlen hatás, befolyás nélkül alakította ki. A magányosság természetesen nem jelenti azt,, hogy ne kapcsolódott volna hagyományokhoz, élő vagy már halott mesterek már kristályossá tisztult örökségéhez. A művészi hagyományokat azonban gondos mérlegelés, szelektálás, többszörös megfontolás után saját maga választotta ki magának. Sőt, művészi különféle fejlődési stádiumainak megfelelően változtatja is hagyományait - hol egyik, hol másik irányzat, szemléletmód foglalkoztatja, hol egyiket, hol másikat próbálja a maga alkotó egyéniségének megfelelően a sajátjává, a saját lényének részévé átgyúrni, átalakítani. Melyek azok a tradíciók, amelyekhez egy mai fiatal festő kapcsolódik, sőt ezen túlmenően, amelyekhez egyáltalán kapcsolódhat? Kováts Albert korai - még szinte gyermekkori képein a német expresszionisták felfogásmódja érvényesül - az emberi figurákat valamilyen felfokozott belső érzelem kifejezése érdekében átalakítja, sőt, majdnem eltorzítja. Viszont egészen más típusú szemléletet tanul Czóbel fiatalkori alkotásaiból - az irodalmias gesztusok helyett Czóbel a tiszta festőiség világába viszi, ahol minden tárgy, forma tiszta színű folttá simul ki, jórészt csak a fekete kontúrok választják el egymástól az egyes motívumokat. Lényegében ugyanaz a síkszerű szerkesztésmód, a formáknak folttá való kisimítása vezeti a középkori üvegfestmények szeretetéhez, vagy éppen ellenkezőleg, a gondtalan életörömöt sugárzó modern mester, Matisse tiszteletéhez, mig a konstruktiv kompozíciót Barcsay alkotásai jelentik számára. A mai magyar művészek közül talán a vásárhelyi iskola két képviselőjéhez, Orosz Jánoshoz és Somos Miklóshoz áll legközelebb - figuráik szigorúan frontális beállítása, mozdulatlan, szinte ünnepélyes nyugalma, a leegyszerűsített, lekerekített emberalakoknak esetlegességek fel emelkedése - mindez közös hármuk festészetében. Kováts Albertben azonban van még valami, mindezeken kívül, valamilyen nehezen megfogalmazható sajátság, amely szinte vallásos áhitatúvá emeli képeit. A belső hit, a tárgyakban és figurákban egyarant megszólaló, nagyon fegyelmezett, bensőséges líra első ízben az ikonoknak új életet adó, húsz éve elhunyt Vajda Lajos festészetében szólal meg. S talán nem túlzás azt állítani, hogy mindazok a festői módszerek, melyeket Kováts a többi művésztől tanult, elenyészőek ehhez az ösztönzéshez képest, amely nem stiláris megoldásokban, hanem mélyebb, a stíluson keresztülsütő életérzésben jelentkezik. A puritán tárgyak egyszerűségéből, a tihanyi tájképek tört színeiből, de legfőképpen ikon jellegű, arany hátteres képeinek szigorú rendjéből, végsőkig leegyszerűsített szerkezetéből mélységes komolyság, líra és a pillanatnyiság fölé emelkedés biztonsága szólal meg. Kis képeinek egyikén pl. sötét tónusba burkolódzó figura tűnik fel - fölötte lebegve, szigorú mozdulatlanságban egy, a figurához képest hatalmas kés. A jelenetben nincs semmi félelmes, vagy nyomasztó, inkább sorsszerűnek, eleve elrendeltnek tűnik. Másutt női arc tekint ránk, ugyancsak szigorúan frontális beállításban, többnyire arany háttér előtt, a középkori Madonnákra emlékeztető tisztasággal, de mégis letagadhatatlanul XX. századi módon. Vagy interieurök tűnnek fel, amelyekben egybeolvad a szobabelső berendezése az ablakon áttűnő tájjal, a csendéleti részek a távoli vidékek dombjaival. A kés, mint visszatérő motívum, itt is feltűnik, jelenléte egyszerre szimbolikus értelmű és stilárisan is indokolt. Mint ahogy a kis ikonfestményen szerencsésen egyensúlyozta ki a figura függőleges vonalát  a kés vízszintese, itt, ezen a festményen a kompozíciónak mintegy centrumává, kristályosodási ponjáváválik az asztalon feltűnő kés fekete foltja. A tájnak, a szobának, a különféle tárgyaknak valóságban egymástól oly távol levő síkjai a vásznon egyetlen síkká olvadnak össze, a köztük levő távolságra legfeljebb utal a művész, de festőileg semmiképpen sem aknázza ki. Ellenkezőleg, minden egyes művén újból és újból próbálja a térproblémát a maga számára megoldani, minden egyes alkotásán más és más módon. Néhol a házfal előtt felbukkanó figura érzékelteti a távolságot, másutt viszont - mint ikonjainál is - az alakok mögött egységesen, töretlenül kifeszülő arany háttér emeli őket valamilyen felsőbb, léptékkel nem mérhető szférába. A művész megoldásai még nem véglegesek, még nem teljesen letisztultak, lezártak, minden alkotáson újra kell megküzdenie értük, anélkül, hogy elsajátította volna már az - egyébként néha káros - rutint. „Mi az evidens módszer?" - veti fel a kérdést ő maga - „pontosabban: mikor evidens a módszer annak számára, aki él vele? Az alkotó módszernek a szemlélet az alapfeltétele. (Természetesen festői szemléletre gondolok.) Ha szemléletem olyan, hogy minden körülmények között, minden megoldásra váró feladat elvégzése során megállja a helyét, a lényeges festői kérdésekben határozott nézőpontot nyújt, akkor lényegében nem más, mint egységes vizuális rendszer. Ha sikerült egy ilyen rendszer kialakítása, biztosan élek is vele, és e szerint szemlélem a világot, akkor kizárólag ennek megfelelően fejezhetem ki magam. Akkor a kifejezés bizonyos módja evidens lesz számomra." Kováts Albert kétségkívül minden egyes képén újra teremti meg az evidens módszert, de talán éppen ez teszi lehetővé, sőt szükségessé is, hogy mindig új utakkal is kísérletezzünk. Legutóbbi rajzai születésében például Paul Klee művészete jelentett ösztönző hatást, a rajzok játékos könnyedsége, finom vonalmintázata és szimbolikus benső világa. Klee felfogásmódjával rokon, és mégis tökéletesen a művész sajátos szemléletének újszerű kivetítődése. Kováts Albert még pályája elején áll, stílusa még nem kiforrott. Éppen ezért várjuk nagy érdeklődéssel: vajon hová, melyik irányba fog fejlődni, s miképpen találja meg a maga számára egyedül lehetséges „evidens" módszert. 

                                                                                                      PASSUTH KRISZTINA

Amilyen nehezen tudta meg a türelmes olvasó, a blogbejegyzés zanzásított nyitó képének láttán, a bemutatott Csendélet tájjal című kép alkotójának nevét, olyan könnyen választ kapunk Passuth Krisztina zárómondatában feltett kérdésre. 

"...vajon hová, melyik irányba fog fejlődni, s miképpen találja meg a maga számára egyedül lehetséges „evidens" módszert."

            Eltelt hatvan év, és mintha erre a kérdésre válaszolna Albert a legújabb képeinek bemutatásával, a jelenleg is nyitva tartó Museum Hotel Galériában rendezett kiállításával. Érdekes egybeesés, hogy ez az alkotása épp most kerül árverésre a Kieselbach Galériában, és hogy hatvan év után, ismét az a művészettörténész nyitotta meg a kiállítását, aki a kezdetektől fogva az egész pályáját végig kisérte. Nem szándékozom most az 1965-ös cikket és a 2025-ös kiállítás megnyitóját tartalmi szempontból elemezni és összehasonlítani, csupán a felidézésvel akartam összekötni a két esemény egybe esését. De hogy megkönnyítsem a tisztelt olvasónak ezt a feladatot, az aukcióra kerülő Csendélet tájjal című kép mellé, ide teszek még néhány képet Kováts Albert korai  munkáiból.

16

17

18

19

20

21

A magam igazolására és a szokásos mentegetőzésem okán, a végén a legaktuálisabbat mutatom be, amely talán némileg indokolja, hogy miért bonyolódtam bele a többszörös kép problémájának boncolgatásába. Hatvan év ide vagy oda, fejlődhetett a technika akármennyit, a gondos, odafigyelő kézi munka itt is hiányzik. A képszerkesztő itt is elkövette azt a hibát, hogy megcsonkította a teljes művet. Mentségére szóljon, hogy  nem olyan brutálisan, mint a facebook automata szerkesztése, csupán csak egy kicsit vágott le a kép bal oldalából és kicsit többet a tetejéből. Ez a két kicsi, épp elég ahhoz, amit az írásom elején már hangsúlyoztam, hogy egy képzőművészeti képnek a megítélésénél döntő, hogy először lássuk az egész képet. A kompozíció megcsonkítása megengedhetetlen, ha a teljes művet akarjuk bemutatni, és nem csupán csak a részletet. Még egy fénykép esetében is döntő a képkivágás. Tehát mint látjuk, kis mértékben igaz, de azért itt is közbeszólt a nyomda ördöge. Mit is ír Passuth Krisztina erről a műről: "Kis képeinek egyikén pl. sötét tónusba burkolódzó figura tűnik fel - fölötte lebegve, szigorú mozdulatlanságban egy, a figurához képest hatalmas kés." Mint láthatjuk az alábbi összehasonlításban, a folyóiratban reprodukált kép esetében, annak a kis felső résznek az el spórolása, épp a lényeget, a lebegést szünteti meg. Lehet erre azt mondani, hogy ne legyünk már annyira szőrszál hasogatók, mit számít az a kis különbség, információnak így is jó lesz. Az lehet, de igényes képnézőnek nem, mert tartalmában hamisítja meg a képet. Ezek az apró csúsztatások degradálják már a sokszorosított könyv nyomtatástól az internetig, az eredeti kép létrangját. Ezért még ma is, el kell menni a múzeumba, a kiállításra és képeket kell vásárolni, ha igazi képzőművészeti műveket akarunk látni. Nagyon fontos, nem csak szóbelileg, hanem képileg is a korrekt információ, mert mint fentebb láttuk a facebook képkivágásokból, vissza is lehet élni ezzel. Magamat idézve, azért kezdtem ezt az írásomat ezzel a mondattal: "A többszörös képek megjelenítése a facebookon általában zavaros, csonka és első látásra nehezen értelmezhető információt hordoz.".

                Mivel ezzel a blog bejegyzéssel a facebookon folyamatosan megjelenő többszörös képek torzulásának elemzését választottam tárgyként, ezért Kováts Albert Csendélet tájjal című művét itt elsősorban illusztrációként tettem közzé. Mint kiderülhetett az írásomból, a választásomat több dolog is aktualizálta. A hatvan évvel ezelőtti alkotás felbukkanása, árverésének időpontja, a jelenleg nyitva tartó Kováts Albert kiállítás a Museum Hotel Galériában és a tárlat közelgő finisszázsa. De érdekes egybeesés az is, hogy ilyen időtávlatban ugyanaz a személy nyitotta meg a kiállítást, aki az első cikket írta a műről és az alkotóról. Ezért alább még láthatóvá teszem itt is az Arnolfini Szalonban már első közlésként megjelent megnyitó beszédet, amit érdemes egybe vetni a hatvan évvel ezelőtti szöveggel. 

https://szalon.arnolfini.hu/passuth-krisztina-feltamadt-e-ubu/

Feltámadt-e Übü?

::: Kováts Albert új kiállítása elé

---

Feltámadt-e Übü? S ha igen, hogyan, mi okból, s mit akar ma Kováts Albert képeinek révén nekünk mondani? S megértjük-e ma azt, amiért az Alfred Jarry teremtette figura – aki Kováts Albert számára csak 1966-ban öltött formát – mostanában újra megszólalt? De mit is akart közölni velünk valójában?

Vele a művész még annyi évtized után is vitatkozik, talán szereti – s talán gyűlöli is, váltakozva, a helyzet szerint. Ahogy megjegyzi: „a Jarry soraitól inspirált figurák és jelenetek hosszú éveken át kísérnek, és időnként újra előbukkannak.” S még hozzáteszi: „A fiktív arcképek most harmadik éve foglalkoztatnak. Arcokban, elképzelt, a festés hevében születő portrékban a szorítást, a belső kényszert jelzik.” A belső kényszer és a szorítás a képek stílusában, sajátos expresszivitásában, színvilágában is kifejezésre jut.

Kováts Albert számára azonban Übü király nemcsak egy különös, régi mondába illő tematikát, hanem ugyanekkor egy jellegzetes kubisztikus stílust jelent, amely jól kifejezésre juttatja az összetartozó színek tónusváltozatait. Mint ahogy a művész maga felismeri, hogy valójában Übü király távolabbi rokonságát, ismeretségi körét festi. Mintha minden az ő kisugárzása lenne. A rokonságba beletartozik a „jó” és a „rossz”, a szép színek harmóniája, és a színeket szétfeszítő belső feszültség is – a kettő elválaszthatatlan párt alkot, a kettőnek csak együtt van értelme.

A kompozíciók elrendezése általában hasonló: a viszonylag szűk térbe, a téglalap vagy négyzet alakú keretbe szorított elemek jelentősége megnő, amikor a sziporkázó vagy finoman árnyalt színekben felbukkanó arcok, fejek meghatározzák a kompozíciók jellegzetességeit. A művész hangsúlyozottan redukált elemekkel dolgozik, nincs rajtuk semmi fölösleges, másodlagos, elhanyagolható.

A kompozíciók szellemi eredete több forrásból fakad: azoknak az alkotóknak a gondolatvilágára és vizuális látványvilágára utal, akik még a régi időkben, képeikben és rajzaikban ezt a különös transzparenciát képviselték. Így elsődlegesen a hazai Vajda Lajos és Bálint Endre jön szóba, és a velük rokon szellemiségű külföldi alkotók: leginkább talán Paul Klee és Max Ernst – akiknek alkotásait Kováts Albert sokat tanulmányozta, magáévá tette, de ugyanakkor a maga számára át is formálta.

Ezek a félig álomba merülő figurák: Bálint, Klee vagy Max Ernst ihletik aztán Kováts Albert későbbi, különös, nagyrészt groteszk, de ugyancsak markáns, jellegzetes kompozícióit, mint például a Zöldfülű, a Jófej, a Fáradt mosoly, az Ördögmaszk, a Küklopsz és a többiek ciklusát. Mindemellett ezek a képek hangsúlyozottan kerülik a lírai szépséget, kiegyensúlyozottságot, a korábbi Übü-kompozíciókhoz hasonlóan megőriznek magukban valamilyen – kicsit primitív, néha groteszk – vadságot. Az erős, feltűnő, a leegyszerűsített foltokból összerakott kompozíciók valamelyest eltávolodnak az egykori szürrealisták tört színeitől, elvonatkoztatott, álomszerű világától, hogy egy erőteljesebb, „megfoghatóbb” groteszk látásmód érvényesüljön.

Az új képek, amelyeket a művész most ezen a tárlaton mutat be először, leginkább ezt az új áramlatot képviselik. A monokróm háttér előtt, általában a síkba simulva egészen leegyszerűsített, viszonylag nagy méretű fejek tűnnek fel. Egymással ütköző felületek ezek, nem megnyugtató, megbékélt világról, hanem annak éppen ellenkezőjéről adnak hírt.

A sajátos, erőteljes portrékban több a harag, az indulat, mint a kiegyensúlyozottság, a béke. De ha tovább nézzük őket, felmerül bennünk a kérdés, hogy a régebbi „Übük” leszármazottai most minket vesznek-e körül, vagy éppen ellenkezőleg, bennünk rejtőzködtek-e egészen addig, míg a festő fel nem fedezte és láthatóvá nem tette őket? Most már itt vannak – látjuk és nem is felejtjük, hozzánk tartoznak, mindennapi életünk és kultúránk részeivé váltak. Így kell őket elfogadnunk a külvilágban és magunkban – de mindenekfölött Kováts Albert művészetében, mint annak egy új, fontos, erőteljes fejezetét.

Passuth Krisztina

  Befejezésként visszatérek még az árveréshez, és bemutatom a Kieselbach Galéria 77. Tavaszi Aukció katalógusának azt a oldalát, ahol Kováts Albert műve, Bálint Endre alkotásával együtt látható. De ugyan ezen a lapon, az elődökkel való összehasonlításként szerepel még Vajda Lajos Gyertyás lány, 1936, és Kondor Béla Késes ember, 1959, című képe is.

                

22

A 332. oldalon egyben látható a 133-as és a 134-es tétel.

23

Az előző lapról kinagyított részlet.

24

Az előző lapról a másik részlet kinagyított részlet.

Zárszó

                 Ezt az írást az általam tíz éve vezetett és írt blogom egyik írásának szántam, tehát nem kimondottan a facebook használóknak szól. Műhelymunkák - Műhelynapló címmű bejegyzéseim XXX.-dik  része, amely ha lazán is, de kötődik ebben a sorozatban néhány előző hasonló témát felvető problémához. Ezek - mint a sorozat cím is jelzi - "munkadarabok", elsősorban saját használatra és a téma iránt érdeklődő, nagyon szűkkörű szakmai érdeklődő közönségnek. De mindegyik nyílvános és bárki hozzáférhet, ezért rendszeresen közzé teszem a facebookon is. De ez a pillanatnyiság mit sem jelent a mű, a kép vagy a szöveg szempontjából, ezek a megalkotásukkal és megírásukkal kiléptek az időből, és akaratuk ellenére is időtlenné váltak. Ők ráérnek, időtlenek, nem múlnak el akkor sem, ha anyagilag megsemmisülnek, mert egyszer már megtörténtek. Ami viszont megtörtént, annak esélye van a feltámadásra, még akkor is, ha már látszólag nincs sehol. A következményei nyomot hagynak, akár milyen kicsit is, a "nyom" derridai értelemben megmarad. De innentől ez már szellemtörténet és filózófia, ami végképp nem ebbe a bejegyzésbe tartozik. Hacsak úgy nem, hogy ez nekem a magáncélú használaton túl, archívum is. Legyen másoknak is az, és ha azzá tud válni, akkor így értékeljék.

            Alább látható a blogom linkje, amelyben tíz év alat több mint 350 bejegyzés, írás, szöveg és kép látható, majd hatvanezer megnézettséggel, ami látszólag nem jelent semmit se, de sokká tud válni, ha egy megnézte és olvasójává tud válni. 

www.http://andraslaszloalfoldi.blogspot.com 

Műhelymunkák - Műhelynapló XII. - Hozzászólás a többszörös képhez. Erdei Jánosnak ajánlva:

https://www.blogger.com/blog/post/edit/494942373152119947/8681167718347542588

Műhelymunkák - Műhelynapló XXVIII. - Az összetett képek történetéhez:

https://www.blogger.com/blog/post/edit/494942373152119947/5398611181839946445

Műhelymunkák - Műhelynapló XXIX. - A "Többszörös kép" problémái:

https://www.blogger.com/blog/post/edit/494942373152119947/5892430760693839747

Műhelymunkák - Műhelynapló XXX. - Egy kép hatvan év távlatából: 

https://www.blogger.com/blog/post/edit/494942373152119947/154499193659521137