2017. február 17., péntek

Műhelymunkák - Műhelynapló (5.) Ami a Pompeji vázlatok című sorozatomból kimaradt.






Látszólag ellentmondásnak fog tűnni, hogy itt a Műhelymunkák - Műhelynapló sorozatban ezeket a alkotásokat mutatom be, mivel az indulásnál azt tűztem ki célul, hogy ezekben a bejegyzésekben a 2016. nyarán készült munkák továbbfejlesztését tárgyalom. Az itt látható képek viszont 2010. és 2015. között készültek. Ennek ellenére viszont annyiban műhelymunkák, hogy az elmúlt években a Pompeji vázlatok és egyéb címmel megrendezett hét kiállításom egyikében sem lettek bemutatva, tehát közönség elé nem kerültek, csupán a facebook-on volt látható közülük néhány darab. De akkor miért is hozakodom elő ezekkel? Részben már megadtam a választ azzal, hogy a sorozaton belül műhelymunkák maradtak, mivel nem lettek kiállítva. Ennek ellenére tematikájukban, gondolati megközelítésben, technikában, kompozíciós formában és sok egyéb tekintetben is jelenleg még ehhez a lezárt anyaghoz tartoznak. Most kell határozzak a további sorsukról, hogy leválasztom e a sorozatról és más címadással, és más szempontok szerinti rendezéssel kiállítom-e a későbbiekben, vagy tovább alakítva felhasználom a mostani munkáim tovább fejlesztésére. De összefügg ez a dilemmám a műhelymunkák kapcsán sokszor felvetődő befejezettség kérdésével is, hogy tulajdonképpen  mikor van kész egy kép, és ha kész van akkor miképpen változik tovább a tényleges átalakítások nélkül is. Ha a felsorolt szempontokat figyelembe vesszük, akkor csak látszólagos az ellentmondás mivel műhelymunka jellegükkel, a kiállított képek lezártságával szemben, ezek lezáratlanságukkal átnyúlnak ebbe az alkotói szakaszba, és így lényegesen befolyásolják a mostani munkámat is. Tehát most kell döntsek sorsukról, és ez a döntés kihat az idén nyáron elkezdett Hommage á Ország Lili sorozat további alakulására is.
Mint látható az eddigi négy Műhelymunkák - Műhelynapló bejegyzésben témában és gondolati megközelítésben a Hommage á Orszag Lili sorozat egyenlőre szorosan összefügg a Pompeji vázlatok sorozattal. A második bejegyzésben bemutatott kollázsok még méretben és a vízszintesen elnyújtott kompozíciós formában is hasonlítanak. A negyedik bejegyzésben bemutatott kép kvadrátos formájában már eltér a hosszúkás megoldástól, de motívumait tekintve azonos a második kollázs sorozat anyagával. A Műhelymunkák - Műhelynapló első és harmadik bejegyzésében bemutatott képek mozdulnak csak más irányba. Ezek már Pompejitől és a Labirintustól is eltávolodnak és a Panaszfal megvalósítását célozzák. Ebből látható az is, hogy egyenlőre a  befejezett és a most megkezdett sorozat tartalmi szempontból összefügg, és itt a tovább fejlesztést elsősorban formai oldalról kívánom megoldani. Mivel én soha sem jártam Pompejiben, így a régebbi anyagot is elsősorban Ország Lili munkássága ihlette. Ott még csak távoli metaforaként az elmúlás elégikus enyészetét próbáltam a magazinlapok roncsolásával és átkollázsozásával megjeleníteni, mint sem konkrét tájkép ábrázolásokba bonyolódni. Most közelebb merészkedtem a tűzhöz, és mint ahogy a kollázs sorozatban látszik, kiindulásként Ország Lili képi világában fellelhető motívumokat használom fel, a magam Labirintusának felépítésére. De a Panaszfal esetében az írásos korszaka is foglalkoztat, annak ellenére, hogy itt már igyekszem eltávolodni a konkrét formaelemek átvételétől. 
Tehát az eddigi próbálkozásaim a most megkezdett Hommage á Ország Lili sorozatom esetében még bizonyos értelemben folytatása a Pompeji vázlatoknak, és majd csak a munkák előrehaladtával dől el, hogy milyen új tartalmi és formai megoldásokhoz jutok el.  

Mielőtt tovább mennék, visszaemlékezés képen felsorolom a Pompeji vázlatok anyagának eddigi kiállításait.


     

I.



    

II.




III.



IV.




   
V.




VI.





VII.



Mint látható a meghívókból a hét kiállítás közül csak négy volt Pompeji vázlatok címmel megnevezve, de lényegében T.Horváth Évával rendezett két kiállításon és a Hommage á Fischer Ernő címmel bemutatott budaörsi anyag is ezt tartalmazta. Ezeken a tárlatokon a körülbelül kétszáz, kétszázötven darabból álló sorozatból száz került falra. Így, ami kimaradt, abból itt mutatok be egy válogatást. Az első csoport az évekkel ezelőtti kísérletezésem a Hommage á Ország Lili téma felvetésével, majd következnek a kész és félkész munkákkal.




1.








2.







3.








4,









5.








6.








7.










8.


Mielőtt tovább mennék, rövid kitérőt teszek a múltba. Ez azért jutott eszembe, mert hozzátartozik ahhoz a gondolatkörhöz, amit majd a bejegyzés végén szeretnék részletesebben kifejteni. A fentebb bemutatott képek és a teljes anyag nagy része hosszúkás kompozíciós formában valósult meg. Ország Lilinél nem gyakori az ilyen megoldás, de én a Pompejiről készült fényképek alapján a Pompeji vázlatok egész képi világát ebben a horizontális, formában képzeltem el. Ez a képi megoldás mesterem városkép ábrázolásaiban sem gyakori, de én már a nyolcvanas években a soproni művésztelepeken Sopront is mindig így láttam, illetve ilyen formában ábrázoltam. Tehát itt csak arra szeretnék rámutatni, hogy milyen több tényezős élményből tevődik össze egy-egy képi megoldás. Ország Lili Labirintusa és írásos falképei, Pompejiről készült fotók, húsz-harminc évvel korábbi saját stúdiumok a város ábrázolás témában, és mindennek átfordítása a magazinok képi világára. De fontos itt az a technikai összetétel is, amelyek segítségével megvalósulnak a képek. Mert, ahogy Ország Lilinél lényeges az átnyomott és visszakapart felület, a kollázs technika, nálam a korábbi pszeudokollázs  alkalmazása, valamint az általam ki kísérletezett paratípia, amely nem más mint egy fordított monotípia dekollázs módra, a fragmentált felületek kialakítására. Visszaköszönnek itt még a leonárdói intelmek a málló vakolatról, a soproni és budaörsi házfalak idő marta felületeinek élményéből, és a megfakult színes magazinok monokrómba hajló melankóliája. 
































































































































































































































































































































































































































































































































































Kicsit "képeskönyv" szerűre sikerült ez a bejegyzés, de lényegében annak is indult, hogy felelevenítsem magam számára ezeket a munkákat. Hogy miként tovább, azt majd meglátom. Minden esetre elgondolkodtató az a "túltermelési válság", ami ebben a sorozatban megmutatkozik. Egy sorozatból egy harmad kiállított kép, és kétharmad befejezetlen, félbe hagyott alkotás, amelynek csak a további munkákban lehet valamiféle hozadéka.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése