"A festő hivatását alapvetően határozza meg az építőmesteri vonás. Mindig új szellemi alaprajznak megfelelően kell állványozni és építeni. Új formákat, új módszereket, eszközöket kell keresni, hogy értelmezni tudjuk az új tartalmakat, mindig új megoldásokat keresve azokra a kérdésekre, melyeket az örök mozgásban levő emberi világ felvet." (Fischer Ernő ars poétikájából).
A katedrálisok képi szerkezete megmutatja, hogy miképpen lehet általános törvényszerűségeket, különböző módon felhasználni és annak tanultságait egyedi formában alkalmazni. Ahhoz, hogy ezt a folyamatot megfigyelhessük, érdemes először követni a képek keletkezésének kronológiáját. Mint az alábbi négy művön is látható alig egy-két év különbség van a megfestésük között, és mégis megfigyelhető egy finom elmozdulás. Itt még kiindulópont a látvány leképzése. Persze nem naturális formában, hanem igazi festői letéttel. Az első képen még jól követhető a párizsi Notre Dame építészeti megoldása ,méretaránya, tömege, homlokzatának szerkezeti tagoltsága, de ahogy haladunk előre, egyre inkább alárendelődnek ezek a szempontok a festői feldolgozásnak. Az utolsó kép már inkább a gótikus építészet magasba törő vízióját mutatja, mint a konkrétan beazonosítható katedrálist. És akkor hol vagyunk még a fentebb látható nyitó kép átírtságától, vagy a késői periódusban készült katedrálisok megoldásától.
Katedrálisok a hatvanas évek első feléből.
De mielőtt időrendileg felsorakoztatom az összes dokumentációban hozzáférhető képet, először nézzünk meg egy pár jellegzetes művet, amit az eddigi interpretálók fontosnak tartottak. Kezdem a legautentikusabbal, magával az szerzővel, aki Az utánzástól a szimbolikus formaképzésig című könyvben egy külön fejezetet szentel az 1980-ban festett Katedrális elemzésére. Azt a részt idézem, amely a címben felvetett képi építkezésre vonatkozik, és kiemeli Tanár úr ars poétikájából a mottóban megfogalmazott módszer lényegét.
Katedrális, 1980. vegyes technika, 70 x 50 cm.
"A festő számára szükségszerű fejlődési fok, hogy alkotói prakszisában - gondolataiban és tapasztalataiban - organikus, logikus rendben egymásra rétegzetten ismerje meg és tegye folyamatosan a cselekvés eszközévé a "Kép" legfontosabb eszközeit, a "teret" és az "időt"; az anyag, mozgás, energia hármas egységének "képi" szerepét. A téma szakralitása pedig szükségszerűen tételezi ezeknek a kategóriáknak véges-végtelen dimenzióknak szolgálatba állítását.
Mert a reális térnek a festői folyamatban metafizikai térré, az időnek transzcendes idővé, az anyagnak pedig szellemivé kell átalakulni. Az anyag metamorfózisát kell végrehajtani. Felmutatni az anyagon keresztül a létezés gazdag formáit, mozgását, egyik létsíkból a másikba. A katedrális fogalmának a XX. századi képzőművészeti, festői megfogalmazását. Azt a nagy kérdést megválaszolni, hogy mit lehet kezdeni azzal az eszköztárral, amit ez a század rendelkezésünkre bocsátott egy ilyen téma vonatkozásában. Mit képes ez a "modern" korszak és eszközrendszer például a gótika építészetének térproblematikájából érzékeltetni? Milyen az a tér, amelyre ezek az eszközök, az absztrakció ábrázoló, stiláris vívmányai képesek? Mit ad a lényegből és mit ad látszatként csupán? Mennyire telik erejéből, hogy a tér és idő mélyebb összefüggéseit érzékeltesse és ki is fejezze? Megtudja-e tenni az átvezetést - a kép anyagi - külső világából a kép belső szellemi szférájába, a mögöttes létbe, a transzcendesbe? Mert ezen a szinten a kép minden formája már csak jel, szimbolikus forma. A kép egésze pedig egy "metafora".
Az elemzett katedrális úgy tűnik elénk, mintha a valóságot már csak az emlékezet függönyén át érzékelnénk. S ebben a távolságban, csendtől és fénytől áthatottan, áttetsző formában, csak elmosódottan látnánk, a részformák alig felismerhető világában. Csak álomszerű látomás, eszménykép."
Katedrális 1985. vegyes technika, 60 x 50 cm.
Ezután nézzük meg mit ír Szuromi Pál az 1989-ben megjelent kismonográfiájában a címlapra került katedrális képről.
"A kiemelkedő művek majd mindig metaforikus értékűek. Szinte mindazt megvallják, ami az alkotó világszemléletében fontos, meghatározó. Fischer Ernő egyik legutóbbi katedrálisa is ilyen produktum. Ha nem tudnánk a címét, másra is gondolhatnánk. Düledező épületre, netán a városi fények esti impressziójára. Ám ott világlik egy rózsaablak is. Felismerhető, akár egy gyújtópont. És valóban: körülötte minden képelem mozgásban, vibrálásban van. Könnyed színfoltok és dekoratív kollázselemek, majd világos és sötét vonalfutamok váltakoznak a képfelületen. De sehol egy nyugalmasabb, lehatároltabb terület. Mintha egy lebegő épületet látnánk, amely az oldalfalaknál is feloldódik a légi szférákban. Pedig nyoma sincs itt impresszionista napsütésnek; a vöröses, fehéres fények leginkább az épület belsejéből sugároznak. Ez a lebegő, kozmikus térszerűség azonban nem áll meg önön határainál. Hiszen egy "röntgenképes" víziót nézünk, ahol a finom küllemű vonalvázak ugyanúgy a térbeli rétegzettségre utalnak, mint a konkrétabb és gesztusszerű formák közt megbúvó feszültség. Ezekkel pedig az idő képzete is beugrik.
Kozmikus tér-idő látomás, másrészt belső gyújtópontok? Igen, egy szubjektív töltetű létérzés kivetítéséről kell tudomást vennünk. Egy lírai vallomásról, amely tele van hittel, sóvárgással és ambivalens érzelmekkel. Az állandóság és a pillanatnyiság, a statika és a dinamika feszültségeivel. Az alkotó a modern lét univerzálisabb szellemi lehetőségeit sugalmazza kitűnő produkciójával."
Itt továbbra is átengedem a szót Szuromi Pálnak, mert a Fischer Ernőről írt könyv egyik legnagyobb erényének látom, hogy épp a katedrálisok elemzésének ürügyén jut el oda, hogy az egész életműre kiterjeszthető - akkor még csak félig megvalósult - metodikai tanulságokat levonja és összefoglalja. Ennek szemléltetésére még két katedrális képről írt elemzéséből idézek. Az első esetben visszamegyünk időben a kezdetekhez. Ezzel arra is rá szeretnék világítani, amit már az ötvenes évek alkotásainak bemutatásánál kiemeltem, hogy Fischer Ernő munkásságára mindvégig jellemző volt a teljesen absztrakt és a reálisabb ábrázolás egy időben történő alkalmazása. A következő alkotás ugyanabban az évben keletkezett, - 1962-ben - mint a fentebb bemutatott első párizsi Notre Dame. Egy egész világnyi különbség van a két szemléletbeli megközelítés között. Az első kommerszebb megoldás biztonságérzetébe kapaszkodva Fischer Ernő mindig megengedi magának a teljes elrugaszkodást a szabadabb, útkereső megoldások felé. Még nyolcvan éves kora felett is az tartotta izgalomban, hogy miközben bebizonyítja magának és a világnak, hogy eleget tud tenni a hagyományosabb elvárásoknak (lásd Honfoglalás 1996.), addig ugyanabból az inspirációból megfesti az Archaikus mozgás (1997.) című, meglepően korszerű művét. Ezt a párhuzamot mutatja a következő képsor.
Képleírások balról-jobbra: Katedrális, 1962. vegyes technika, 34 x 18 cm. Notre Dame, 1962. vegyes technika, 50 x 35 cm. Katedrális, 1985. vegyes technika, 70 x 60 cm. Katedrális, 1962. vegyes technika, kollázs, mérete ismeretlen. Az idézet a bal szélen levő képleírását tartalmazza, de az elején megemlítésre kerül a harmadik mű is, illetve a második mű is ugyanazt mutatja, hogy milyen különbségek vannak az ugyanabban az időben és a huszonöt évvel később készült alkotások között. Az utolsó kép pedig a párhuzamokat szemlélteti.
Katedrális, 1962. vegyes technika, 18 x 34 cm.
Katedrális, 1962. vegyes technika, 18 x 34 cm.
"A természeti törvények analógiájára általában egyenesvonalú, szabályos növekedésnek képzeljük el az alkotói kibontakozást. Pedig ezt a műtörténeti gyakorlat többszörösen is megcáfolja. Fischer piktúrája is, amelyben ismét egy Katedrális című kompozíció a bizonyíték. Ám e művek megszületése között majdhogynem negyedszázadnyi idő feszül. Ez a montíros, vegyes technikájú festmény ui. 1962-ben keletkezett, míg a másik egészen újsütetű. A mostani kép a lírai konstruktivizmus szellemiségét sugalja, ennek ellenére pusztán stiláris különbség van közöttük. Egyébként mindkét műalkotás a festői absztrahálás és költői átszellemítés lehetőségeit példázza."
Katedrális, 1984. vegyes technika, 70 x 28,5 cm.
A harmadik Szuromi Pál idézet lehetne a kismonográfiában szerepló 8,9,10,11-es ábra magyarázó szövege is, mert lényegében ezek alapján alakult ki a tipikus fischeri katedrális stílus, de én inkább a fent látható 1984-ben készült Katedrálist emelném ki. Azért esett erre a választásom, mert ezzel továbbra is a különbözőségekre szeretném felhívni a figyelmet. Akár egy időben, vagy nagy időtávokban is Fischer Ernőnél mindig egyszerre volt jelen az azonosság és a különbözőség. És mint az idézetből is kiderül, ez az egyik legkülönösebb katedrális, amelynek az ellentéte épp az előbb tárgyalt, 1962-ben készült mű.
" A címlap templomképe keletkezésének tőszomszédságában vagyunk, de e művek stiláris arculata ugyancsak különböző. Ha ott szférikus hatású látomásról beszélünk, akkor mit mondjunk ebben az esetben? Hivatkozzunk talán az őskori szikla templomok esetleges és monumentális képzetére? Szó se róla: a tömbös, töredezett vonalépítményről először talán erre gondolhatunk. Aztán bonyolódik a helyzet. Túlságosan könnyed, törékeny konstrukciót látunk, ráadásul a jobb felső részen állatmotívumra is gyanakodhatunk. Később valamiféle összefonódó, elkülönülő kettős tagoltságot is észrevehetünk; mintha egy őskövületű, fantasztikus emberpárral szembesülnénk. Közöttük zászlócska, bennük mértanias és spontán színjelzések. Akár egy térképen. Nincs hiány tehát asszociatív képzetekben. Mint ahogy a klasszikus érzékenységű rajzosság és a gesztusszerű képírásból kinövő művészi tanulság is meggyőzően összefonódik e képen, amely Fischer egyik legtalányosabb, legkalligrafikusabb művének tekinthető. Egyben a gátlástalanul vagdalódzó avantgardizmus ellenpárjának is. Mert az alkotó azt vallja, hogy az ösztönök szerepét pusztán a biztonságos szakmai háttér hitelesítheti."
Bejárva a szélsőséges megoldásokat most nézzük még meg az 1960-as években készült műveket, amelyek az alcímben szereplő "katedrálisok korának" is nevezhető. Régi fotókon és diákon körülbelül egy tucat ilyen képet őrzök, de katalógusok és különböző újságcikkek alapján még legalább ennyi rekonstruálható, de valószínűleg Tanár úr ennél is több ilyen témájú művet festett ebben az időben. Sajnos ezek lappanganak, azaz ismeretlen helyen vannak, és ami hozzáférhető ténylegesen, tehát kiállítható, az legjobb esetben is csak három-négy darab.
Katedrális fehér-vörös alapon, 1966. vegyes technika, 38,5 x 28,5 cm. Katedrális körülbelül a hatvanas évek közepéről, adatok nem ismertek. Katedrális vörös alapon, 1967. vegyes technika, 38,5 x 28,5 cm.
Katedrálisok a hatvanas évekből, adatok nem ismertek.
Katedrális, adatok nem ismertek. Katedrális 1965. vegyes technika, 38,5 x 28,5 cm. Katedrális, 1972. vegyes technika. 58 x 24 cm.
Katedrális, 1965. vegyes technika, 38,5 x 28.5 cm. Katedrális üvegablakokkal, 1968. vegyes technika, 100 x 70 cm. Katedrális, 1965. vegyes technika, 38,5 cm 28,5 cm
Katedrálisok a hatvanas évek második feléből és a hetvenes évek elejéről, adatok ismeretlenek.
Katedrálisok a hetvenes évekből, adatok ismeretlenek.
Katedrális, 1972. vegyes technika, 58 x 24 cm. Katedrális, 1984. vegyes technika, 70 x 28,5 cm, Katedrális, adatok ismeretlenek.
A két utolsó katedrális amit bemutatok, érdekes egybeesés, mert a baloldali alapját Csengery Béla készítette, a jobboldaliét pedig én. Erről az utóbbiról hosszabban írtam már az alapból való indítással kapcsolatban. Csengery Béláét is fogom elemezni a Budaörsi Műhely bemutatásánál. Ismereteim szerint a kilencvenes években összesen ez a két kép készült ezzel a tematikával. Az évtizedek előrehaladtával - mint látható az előző felsorolásból - egyre kevesebb ilyen témájú mű született, ezért is nevezhető a hatvanas évek a katedrálisok korának. Az 1973-as műcsarnoki Fischer kiállításon I- től, XIII-ig volt számozva a katedrális címen bemutatott képek száma.
Katedrális, 1995. vegyes technika, 70 x 50 cm. Rouen-i katedrális, 1999. vegyes technika, 70 x 50 cm.
Katedrális, 1984. vegyes technika, 70 x 28,5 cm.
A harmadik Szuromi Pál idézet lehetne a kismonográfiában szerepló 8,9,10,11-es ábra magyarázó szövege is, mert lényegében ezek alapján alakult ki a tipikus fischeri katedrális stílus, de én inkább a fent látható 1984-ben készült Katedrálist emelném ki. Azért esett erre a választásom, mert ezzel továbbra is a különbözőségekre szeretném felhívni a figyelmet. Akár egy időben, vagy nagy időtávokban is Fischer Ernőnél mindig egyszerre volt jelen az azonosság és a különbözőség. És mint az idézetből is kiderül, ez az egyik legkülönösebb katedrális, amelynek az ellentéte épp az előbb tárgyalt, 1962-ben készült mű.
" A címlap templomképe keletkezésének tőszomszédságában vagyunk, de e művek stiláris arculata ugyancsak különböző. Ha ott szférikus hatású látomásról beszélünk, akkor mit mondjunk ebben az esetben? Hivatkozzunk talán az őskori szikla templomok esetleges és monumentális képzetére? Szó se róla: a tömbös, töredezett vonalépítményről először talán erre gondolhatunk. Aztán bonyolódik a helyzet. Túlságosan könnyed, törékeny konstrukciót látunk, ráadásul a jobb felső részen állatmotívumra is gyanakodhatunk. Később valamiféle összefonódó, elkülönülő kettős tagoltságot is észrevehetünk; mintha egy őskövületű, fantasztikus emberpárral szembesülnénk. Közöttük zászlócska, bennük mértanias és spontán színjelzések. Akár egy térképen. Nincs hiány tehát asszociatív képzetekben. Mint ahogy a klasszikus érzékenységű rajzosság és a gesztusszerű képírásból kinövő művészi tanulság is meggyőzően összefonódik e képen, amely Fischer egyik legtalányosabb, legkalligrafikusabb művének tekinthető. Egyben a gátlástalanul vagdalódzó avantgardizmus ellenpárjának is. Mert az alkotó azt vallja, hogy az ösztönök szerepét pusztán a biztonságos szakmai háttér hitelesítheti."
Bejárva a szélsőséges megoldásokat most nézzük még meg az 1960-as években készült műveket, amelyek az alcímben szereplő "katedrálisok korának" is nevezhető. Régi fotókon és diákon körülbelül egy tucat ilyen képet őrzök, de katalógusok és különböző újságcikkek alapján még legalább ennyi rekonstruálható, de valószínűleg Tanár úr ennél is több ilyen témájú művet festett ebben az időben. Sajnos ezek lappanganak, azaz ismeretlen helyen vannak, és ami hozzáférhető ténylegesen, tehát kiállítható, az legjobb esetben is csak három-négy darab.
Katedrális fehér-vörös alapon, 1966. vegyes technika, 38,5 x 28,5 cm. Katedrális körülbelül a hatvanas évek közepéről, adatok nem ismertek. Katedrális vörös alapon, 1967. vegyes technika, 38,5 x 28,5 cm.
Katedrálisok a hatvanas évekből, adatok nem ismertek.
Katedrális, adatok nem ismertek. Katedrális 1965. vegyes technika, 38,5 x 28,5 cm. Katedrális, 1972. vegyes technika. 58 x 24 cm.
Katedrálisok a hetvenes évekből, adatok ismeretlenek.
Katedrális, 1972. vegyes technika, 58 x 24 cm. Katedrális, 1984. vegyes technika, 70 x 28,5 cm, Katedrális, adatok ismeretlenek.
A két utolsó katedrális amit bemutatok, érdekes egybeesés, mert a baloldali alapját Csengery Béla készítette, a jobboldaliét pedig én. Erről az utóbbiról hosszabban írtam már az alapból való indítással kapcsolatban. Csengery Béláét is fogom elemezni a Budaörsi Műhely bemutatásánál. Ismereteim szerint a kilencvenes években összesen ez a két kép készült ezzel a tematikával. Az évtizedek előrehaladtával - mint látható az előző felsorolásból - egyre kevesebb ilyen témájú mű született, ezért is nevezhető a hatvanas évek a katedrálisok korának. Az 1973-as műcsarnoki Fischer kiállításon I- től, XIII-ig volt számozva a katedrális címen bemutatott képek száma.
Katedrális, 1995. vegyes technika, 70 x 50 cm. Rouen-i katedrális, 1999. vegyes technika, 70 x 50 cm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése