2013. november 7., csütörtök

Ezen a blogon először a saját munkáimat mutatom be, de későbbi szándékom, hogy a mesterem Fischer Ernő életművét tegyem nyilvánossá. Tanár úr 1914-ben született, így 2014. centenáriumi év lesz és mivel nagyon kevés a kiállítási lehetőség és a meglévőekre is szűkösek az anyagi keretek, ezért úgy döntöttem, hogy ebben a formában láthatóvá teszem a dokumentált életmű kép anyagát. Sajnos a teljes életműnek ez is csak töredéke lesz, mivel nagyon sok kép külföldre került és ismeretlen helyen magángyűjteményekben vannak és jelenleg még semmiféle kutatás nem folyik ezek feltárására. A Fischer családnál és a Fischer Ernő Alapítványnál levő fényképek zöme nálam is megtalálhatóak és így a saját anyagommal együtt jelenleg ez a legteljesebb dokumentáció az életműről. A grafikákkal és vázlatokkal együtt kb. ezer-ezeregyszáz képre lehet majd számítani, ennek kb. fele festmény. A festmények fele csak csak dia felvételen van meg, a másik fele a családnál és múzeumokban megtalálható. Így az eddig még sehol sem publikált festmények, grafikák és vázlatok együtt a bemutatásra szánt anyag háromnegyed részét jelentik. Ennek közszemlére tétele és megismerése, jelentősen módosíthatja az életműről eddig kialakított képünket. 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése