Művészházaspárok

 

               Művész házaspárok. T. Horváth Éva és Alföldi László

A kortárs magyar képzőművészet művészházaspárjainak bemutatását Schaár Erzsébet

és Vilt Tibor, szobrász házaspár bemutatásával kezdtük, majd Mózes Katalin és Turcsányi

Antal festőkkel folytattuk. Ez az írás T. Horváth Éva és Alföldi László képzőművészek

egymást a műveik létrehozásában és kiállításokon való bemutatkozásában is segítő

emberpárról szól.

A modern magyar képzőművészetben az elismert és kevésbé ismert alkotók között

számosan osztották meg műtermeiket házaspárjukkal vagy dolgoztak egy fedél alatt.

Néhányan közülük: Dénes Valéria és Galimberti Sándor, Anna Margit és Ámos Imre, Vajda

Júlia és Vajda Lajos, Gráber Margit és Perlott Csaba Vilmos, Modok Mária és Czóbel Béla. A

kortársak közül Mauer Dóra és Gáyor Tibor, Vojnich Erzsébet és Szűts Miklós, Soós Nóra és

Győri Márton és sokan mások.

T. Horváth Éva (Budapest, 1945– ) először 1972-ben   a Szegedi Tanárképző Főiskolán szerzett rajz szakos tanári diplomát, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán.  Szeretett tanítani, így érthető, hogy kötődött a pedagógusoknak kulturális programot kínáló budapesti Fáklya klubhoz. Esténként itt rajzolt és 1987-ben itt rendezett kiállítást Szakrális képek és 1994-ben Lepedőképek címmel. 1986-ban itt ismerkedtek meg Alföldi László festőművésszel.

Alföldi László (Budaörs, 1948– ) apja korai halála miatt nem  folytathatott hivatására felkészítő iskolákat, kertész lett. Az angyalföldi József Attila Művelődési Ház

rajzszakkörében tanult Fischer Ernő festőművész irányításával, majd a Budapesti Pedagógus Képzőművész Stúdióban tanulta a mesterséget (1984 és 1995 között).

Az Oktogon közelében az 1900-as évek eleje óta működik művészeti és zenei

központként, ami az ötvenes évektől lett Fáklya-klub néven a pedagógusoknak kulturális

programokat, továbbképzéseket kínáló központ. 1965 és 1991 között Pedagógus Művelődési Központként működött. Jogutódja Fáklya Klub Egyesület, amelynek egyik tagozata a Pedagógus Képzőművész Stúdió.

Talán szükségszerű, hogy a tanulásnak és tanításnak annyira elkötelezett két

festőművész, T. Horváth Éva és Alföldi László éppen a Fáklya klubban ismerkedett meg és

lettek tanítványai a kiemelkedő pedagógusi képességekkel rendelkező Fischer Ernőnek

(Losonc, 1914 – Budapest, 2002, lírai absztrakt festőművész, 1959-től 1974-ig a szegedi

Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Rajz tanszékén tanított). Mindketten részt vettek 1985 és

1995 között Sopronban a Fischer Ernő irányította nyári művésztelepen, együtt dolgoztak,

vettek részt a művészetről szóló beszélgetéseken. Fischer Ernő mindkettőjüknek tanára, mestere, példaképe volt évtizedeken keresztül. Véleménye, gondolkodásmódja, festő látásmódja formálta T. Horváth Éva és Alföldi László festésmódját, alkotói folyamatát, pályájuk alakulását, de közvetlen hatás, erősebb befolyás csak az együttműködésük korai szakaszában mutatható ki műveikben. Alföldi László, aki nemcsak festőművész, rajzpedagógus, hanem művészeti író (érzékeny műelemző), gyakran írt Fischer Ernőről. 1989-ben mesterük 75. születésnapjára, az Esztergomi Keresztény Múzeumban rendezett kiállítás kapcsán fogalmazta meg: „A Mester és Tanítvány viszony bonyolult emberi kapcsolatot jelent”.

Mindketten saját arculatuk, útjuk formálásán dolgoztak szokatlan munkatársként, a

szakma iránti elkötelezettséggel. A „Mesterrel”, tanárukkal való kapcsolat kettőjük szakmai

és baráti kapcsolatuk elmélyülésében is szerepet játszott. T. Horváth Éva fiával bensőséges családi kapcsolatban élt kiváló intellektusú bátyjaival (fiából ismert fotóművész lett). Alföldi László felesége, Kölűs Judit festő volt, ő is Fischer Ernő tanítványa. Betegsége alatt férje ápolta és nevelte lányukat. Fiatalon halt meg (1994-ben) tehetsége nem tudott kibontakozni. Természetesen ő is tagja volt a Budaőrsi Műhelynek, ami azoknak a Fischer-tanítványoknak a köréből alakult ki, akik a nyolcvanas évek végétől hétvégeken rendszeresen találkoztak Alföldi László műtermében. Ez akkor és ma is abban a házban volt, amelyben Alföldi született, felnőtt és szüleitől örökölt, amelyben kialakította műhelyét és műtermét. Ő nevezi 2014-ben a Budaörsi Műhely emlékezete című kiállítás megnyitójában posztgraduális képzésnek a szakmai beszélgetéseket, melyeken rajta kívül rendszeresen szerepelt T. Horváth Éva, Kölűs Judit, Bíró Judit, Csengery Béla, Fischer Ernő (Bíró Judit 1992-ben meghalt, 35 éves volt, Kölűs Judit 1994-ben, 44 éves volt). 1990-től maguknak rendeztek kiállítást és beszélgettek egymás munkáiról. Először 1990-ben mutatkoztak be Zsámbékon a Tanítóképző Főiskola kápolnájában, Kép és zene címmel rendezett kiállításon, majd 1991-ben Angyalföldön a József Attila Művelődési Házban Töredékek, 1992-ben Zalaegerszegen a Zsinagógában Öten címmel, 1996-ban  Budaörsön a Könyvtár Galériában (később többször is) kiállítottak. Az alapító tagok öten voltak, a műhely tagjai 15–20 fő.

T. Horváth Éva és Alföldi László 1997 óta élnek együtt. Három helyen alakították ki közös otthonukat és műtermüket. Az egyik a Nyugati pályaudvar közelében egy igényes polgárház polgári lakásában. A másik Gödön egy kertes családi házban. Alföldi László pedig felújította, átalakította a budaörsi hagyományokat, jellegzetességeket őrző családi házat. Nemcsak egy térben dolgoztak, hanem egymás közelében anélkül, hogy zavarnák egymást. (Sőt! mondanák most egyszerre mind a ketten). Kapcsolatuk kötőanyaga a festésnek való elkötelezettségük. Meg persze az egymás iránti megbecsülés, tisztelet, elismerés. Alföldi László természetesen nemcsak Fischer Ernőről és a Budaörsi Műhelyről írt tanulmányokat,  elem zéseket, hanem T. Horváth Éva művészi tevékenységéről igényesen, elmélyülten. (A nemtelen anyagok felragyogtatása, kiállítás megnyitó, Budaörs Könyvtár Galéria, 2015).

Annak, akinek olyan szerencséje van, mint nekem, hogy ismeretségünktől kezdve  folyamatosan követhettem kettőjük kapcsolatát, valahogy meg kellene fogalmazni, milyen ritka az olyan minőségű párkapcsolat, mint az ő kettőjüké. Szeretet, család (hat unoka), barátság és egymást támogató, segítő munkakapcsolat, szövetség. 2015-ben és 2016-ban hónapokon keresztül minden hétfőn reggeltől a T. Horváth Éváról készült könyv előkészítésén dolgoztunk. Mindkettőjük munkabírásán túl számomra szokatlan volt a hozzám való türelmük, kedves udvariasságuk és az egymás közötti értő, elfogadó stílusuk. Mindhárman elmúltunk 70 évesek. Alföldi László emelgette, mutogatta a festményeket, rajzokat (a tekercsképek hosszúak, az anyagképek és a lepedőképek nehezek) és ami a legfontosabb: ő készítette a könyvhöz – profi módon a reprodukciókat. Soha egyetlen hangos szó nem hangzott el, vitatkozni is csak én vitatkoztam.

Ritkán láttam, éltem meg hosszú életem során olyan derűs, egymásra hangolódó, felnőtt

emberekhez méltó kapcsolatot, mint a kettőjüké. Nemcsak a műalkotásokat néztük és

nemcsak a művészetről beszélgettünk, hiszen kávéztunk is, ebédeltünk is, üldögéltünk a

budaörsi és a gödi kertben is. A közös munka eredménye az Írók Boltjában 2016 májusában

bemutatott monográfia T. Horváth Éváról, melyet Zsubori Ervin tervezett és Szilágyi Ákos

mutatott be. Ide kívánkozik T. Horváth Éva vallomása a festésről, melyet az Arnolfini Szalon

Esszéportál felkérésére írt: „Amikor festek, szabadnak érzem magam. Olyan szabadság ez,

amely a repülésre emlékeztet; arra, hogy elemelkedve a földtől, más törvényszerűségek között létezem. Nincs bennem aggodalom a kudarc miatt, mert sikervágy sincs, a dolgok egymásból következnek, mintha tagjaim meghosszabbításai lennének. A világ többi része szorongások tere, itt biztonságban érzem magam.” (2014)

Közösen használt műtermük Budaörsön, Gödön és a pesti lakásukban kialakított munkahely

rendezettsége, tárgyai, felszereltsége, otthonossága sugallja fegyelmezett, gondos

munkaviszonyukat, technikai, eszközhasználati és felületalakítási érdeklődésüket, a vizuális

megjelenítés sokféleségéhez való vonzódásukat. 2019 novemberében Mű-terem címmel rendeztem tíz képzőművész, a témához kapcsolódó műveiből kiállítást. Mindegyikük alkotómódszerét régóta jól ismertem és műtermeiket, környezetüket is, ahol a művek létrejöttek. Alföldi László A történet vége című, vegyes technikával készült kollázsai konstruktív, puritán, intellektuális gondolkodásmódjának képi tükörképei. Akárcsak T. Horváth Éva vegyes technikával készült Mű-Terem című lírai absztrakt függőleges tekercsképei. Mindkettőjüknél a legfőbb kompozíciós elem a rendtevő vonal, a képépítő elemek, mely egymással is párbeszédet folytatnak és a nézőt is határozottan megszólítják. A műterem mint a műteremtés szinte mágikus színhelye a festészetet teremtőket és a festményeket kedvelőket egyaránt vonzza, hangsúlyozta megnyitó beszédében dr. Cseuz Regina főorvos, műgyűjtő is (2019, Arnolfini Szalon esszéportál). A tíz éve működő Artézi  Galériában hét csoportos kiállítást rendeztem, egy-egy témához kapcsolódó művekből (Együtt egyedül, Közel? Távol, Tükör stb.) Ezeken Alföldi László és T. Horváth Éva munkái is szerepeltek.

Mindketten aktív kiállító művészek, T. Horváth Éva 1972 (Művészeti Ház, Abasár),

Alföldi László 1993 (Könyvtár Galéria, Budaörs) óta. Mind a ketten rendszeresen bemutatják

műveiket egyéni kiállításokon (Budapesten, Budaőrsön, Szegeden, Szentendrén, Zsámbékon stb.) és csoportos kiállításokon is (Magyar Festők Társasága, Budaörsi Műhely, Országos Papírművészeti Triennálé, Magyar Művészkönyv Alkotók Társasága, Matéria Művészeti Társaság, MAOE  és így tovább). „A majd négy évtizedig tartó tanulóidőszakot

követően csak ötven éves korom után szántam rá magam, hogy nagyobb nyilvánosság előtt is bemutassam műveimet. “Azóta húsz  önálló kiállításom volt, és több mint ötven nemzetközi, országos és budapesti csoportos kiállításon szerepeltek alkotásaim” – fogalmazza meg Alföldi László az Artézi Galéria katalógusában (2016) kettőjük kiállítása kapcsán. Mindez annak is bizonyítéka, hogy folyamatosan, rendszeresen, fegyelmezetten dolgoznak, együtt készülnek a nyilvános bemutatkozásokra, rendkívül elkötelezettek saját szakmájuknak. Kísérletezők, formateremtők, igényesen kivitelezett műveiket szívesen szembesítik a nézőkkel. Már volt szó a Két-ségek című közös kiállításukról az Artézik

Galériában. Ahhoz kapcsolódóan jelent meg a Corn & Soda című kulturális magazinban interjú Alföldi László képzőművésszel, melyben a közös gyökerekről, az egymásra hatásról és az alkotási folyamatról is beszélgettek. Itt is elhangzik, hogy a kilencvenes évek óta dolgoznak együtt, de azt megelőzően külön-külön is volt kapcsolatuk Fischer Ernővel, aki aztán közös mesterük lett. T. Horváth Évának a hatvanas évek végén Szegeden a Tanárképző Főiskolán volt tanára és tanszékvezetője, Alföldi Lászlónak pedig kora ifjúságától – az ő megfogalmazása szerint – „szellemi irányítója”. A nyolcvanas évek második felében abudapesti Pedagógus Képzőművész Stúdióban mind a ketten nála rajzoltak (erről is volt már szó). „Saját másságunkat és azonosságunkat keressük minden helyzetben az alkotásaink révén” – állítja Alföldi, elismerve különbözőségeiket és hasonlóságaikat. „Számunkra a kölcsönös inspiráció még ma is fontos tényező az alkotás folyamatában. De ami még fontosabb egy művészházaspár esetében, hogy továbbra is első kézből kaphatja azokat a szakszerű kritikákat, amelyeket régebben a mestertől kapott.” A kiállítás kapcsán a Librarius kortárs kult magazinban Hogyan hat egymásra a házaspár, ha mindketten képzőművészek? címmel jelent meg ismertető, amelyben a „párkapcsolat” kap  különös hangsúlyt, ezen belül is a két alkotó kapcsolatának visszatükröződése a művekben. Szerintük a két képi világ a kollázs technika ellenére nagyon különböző: Alföldié „zárkózottabb, geometrikus és gyakran monokróm formák jellemzik”, T. Horváthé „nyitottabbak, színesebbek, szerteágazóbbak”. Ugyanakkor „néhány apró elem – egy-egy írástöredék, labirintus és nehezen megfejthető figura – mégis mutatja a kapcsolatot a két világ között.” A Két-ségek a harmadik közös kiállításuk volt. 2012-ben mutatkoztak be az

Újlipótvárosi Galériában Együtt címmel. A Galéria a XIII. kerületi művészek kiállítóterme (T.

Horváth Éva–Alföldi László otthonának, műtermének is ez a színhelye), 1994 óta rendeznek

kiállításokat, ők ketten többször is szerepeltek csoportos és egyéni kiállításokon. A RaM Colosseumban T. Horváth Évának 2011-ben, 2016 májusában  a róla szóló monográfia megjelenésekor, 2018-ban is volt  egyéni bemutatója. Közös kiállításukat Novotny Tihamér nyitotta meg. A szerző ismerteti azt a papírnyomat alapú képépítést, amely Alföldi László jellegzetes technikája (paratípia elnevezéssel). Sinkó István az Új Művészet 2021 márciusi számában írt a kiállításról Együtt, távolodva… címmel.

A 2001 decemberében az Artus Stúdió Galériában Kép-más-ok címmel volt az első közös kiállításuk. Megnyitotta Goda Gábor, aki a címre utalva hangsúlyozta: „Csak más van és hasonló van. A hasonlóság azonban csak másságukat bizonyítja. Nincs azonos arc, azonos kép, azonos arckép. Csak kép-más van. Arc: máskép.” Ez akár mottója is lehetne Alföldi László és T. Horváth Éva évtizedek óta tartó páros életének és a közös műtermekben folyó munkáknak. A 2001-es kiállításon összesen száz portré szerepelt (50+50). Kiemelendő Alföldi Vajda sorozatából néhány Vajda Lajost bemutató portré. T. Horváth Évától pedig a kis méretű expresszív fejek sorozat. A 2001. óta összesen három (Együtt, 2012 és Két-ségek, 2016) rendhagyó bemutatkozás vallomás önmagukról, a közös életükről, együttműködésük eredményességéről. A munkához, festéshez, az önmagukhoz és a másikhoz való kötődésükről. Együttesükről. 

Pedig alkatilag, megnyilvánulásaikat, viselkedésüket, kultúrájukat, családi hátterüket

tekintve is nagyon különböznek egymástól. Sok közös vonzódás, érdeklődés, folytonos

párbeszéd képesség mellett. Munkamániások, kísérletezők, nyitottak mindenre, ami festészet, szenvedélyes olvasók. T. Horváth Éva szép nő, esztétikus megjelenésű, igényes külsejű, rendkívül művelt (nemcsak a képzőművészetben, a szépirodalomban és a zenében is). Folyton tevékenykedő, állandóan rajzoló, alkotóként nyugtalan, impulzív. Budapesti polgári családban nőtt fel, a háború végén született fél-zsidó családban, a zsidó sors

áldozataként pusztították el anyai rokonai egy részét. Bátyjai vezető értelmiségiek lettek, fia

fotóművész. Ha csak műfaji besorolását tekintjük – lepedőképek, tekercsképek, leporellók,

paravánok, művészkönyvek, anyagképek, dobozképek és persze a korai olajfestmények,

triptichonok – szinte felfoghatatlan a spektrum tágassága tematikus és technikai, kivitelezési

értelemben is. És még nem is említettük rendkívül sok és változatos rajzsorozatait. A nézőt is emocionális megnyilvánulásra késztető, összetett szimbolikájú művek és eklektikusak, mint a bonyolult közeg, környezet, amit az ember évezredek óta épít és rombol összekötve múltat, jelent és a bizonytalan jövőt.

Alföldi László testtartása, ereje, stabilitása megőrizte a sokáig fizikai munkából

(kertész, munkaterápia) származó energiákat. Budaörsi kézműves, kisiparos családban nőtt fel.14 éves volt, amikor apja meghalt, így nem folytathatott képzőművészeti tanulmányokat.

Szakmát tanult, pénz kellett keresnie. Nemcsak a képzőművészetben, művészettörténetben

képezte magát magas szinten, hanem filozófiában és esztétikában is. Jóképű, férfias, akiből

sugárzik a segítőkészség, a mások iránti figyelem. Hosszú ideig ápolta feleségét, aki fiatalon halt meg. Tanár egyéniség, csoportok szervezője, számos kiállítás rendezője. Tanárként, kiállításrendezőként, művészcsoport működtetőként nyitott, kommunikatív, beszédes, képzőművészként zárt, fegyelmezett, konstruktív, meditatív. Leginkább a geometrikus absztrakcióba sorolhatók puritán, szűkszavú struktúrái. Gondolkodó, intellektuális művész, a nézőt elmélyült elemzésekre készteti, nem engedi felületes megközelítésekre.

Alföldi László 2015 áprilisában fogalmazta meg saját kiállításuk megnyitóján: „Kisiskolás koromtól, lassan hatvan éve vajúdok azon, mi módon legyek festő, vagy mi módon ne legyek az… Már a kezdeteknél rátaláltam azonban egy titokra: a kép megállítja az

időt.” Szemlélődés az idegenségben, Arnolfini Szalon Esszéportál). A konkrét, kézzel fogható idő, ami itt kiemelődik: 1990, mely Fischer Ernő festőművész tanárral való

együttműködésének első éve. Fischer a 75. születésnapjára kérte meg Alföldit, hogy segítsen neki néhány régebbi kis méretű képe felnagyított változatának létrehozásában. Ebbe az áldozatos munkába T. Horváth Éva is bekapcsolódott s ez az évtizedes közös tevékenység egyrészt még közelebb hozta őket egymáshoz, másrészt a tanulást, a műalkotások mélyebb megértését mint a kettőjük számára. Megfogalmazza a hatást, a kölcsönhatást, ami hármuk művészetét – Fischer Ernő utolsó periódusát, T. Horváth Éva akkori anyaghasználatát és Alföldi László geometrikus formarendjét szemléltetik. Alföldi hármójuk között tartalmi rokonságot lát, „a mondanivaló… a szövedékrendszer struktúrájában rejtőzik.” Szerinte Fischer Ernő „anyagban és időben nagymestere volt a sokrétegű műveknek. Mi is ezt tanultuk meg tőle.”

2020-ban jelenik meg Alföldi László írása az Arnolfini Szalon Esszéportálon,

amelyben beszámol arról, hogy hosszú évtizedek után végre abbahagyhatták az

egzisztenciájukat biztosító munkákat, 70 évesen áttérve a nyugdíja életformára. Az azt

megelőző húsz évben mindketten a T. Horváth Éva családjától örökölt Váci úti

kalaposüzletben dolgoztak „a nap egyik részében továbbra is kötött munkaidőben… de a másik felében már szabadok voltunk, és tudtunk művészettel intenzívebben foglalkozni”.

(Munkarend és életrend – ugyanaz és más, 2020). Soha nem a festészetükből éltek meg, erre nem is törekedtek, nincs galériás kapcsolatuk. „Életünk szerves része a művészet, annak ellenére, hogy a művészeti életben periférikus helyet foglalunk el. Anyagi megélhetésünket mindig és még ma nyugdíjas korunkban is más tevékenységből biztosítjuk, és így az alkotói tevékenységben sohasem voltunk ráutalva a külső körülményekhez való igazodáshoz” – nyilatkozta 2016-ban Alföldi egy vele készült interjúban (Corn & Soda kulturális magazin).

Páros kapcsolatukról és annak kimutatható hatásáról műveikben többen is beszéltek

megnyitóikban, írtak műelemzéseikben (dr. Cseuz Regina, Molnár Eszter, Zsubori Ervin, S.

Nagy Katalin, Kováts Albert, Novotny Tihamér, Somhegyi Zoltán, Urbán Gyula, Szilágyi Ákos, Kemény Zoltán, Fischer Ernő, Kelle Antal és Kassai-Farkas Ákos, Goda Gábor, Darits Ágnes, Orbán Tibor, Horváth Zoltán, Sinkó István, Zsubori Ervin, Abafáy-Deák Csillag és Kölüs Lajos). A hasonlóság és a különbözőség egyaránt foglalkoztatta a művészetükről gondolkodókat. Többen is kiemelik, hogy mindketten szívesen alkalmazzák a kollázs technikát a művek létrehozása során. Az a munkamódszer, ahogy felépítenek egy képet – sok réteg egymásra applikálása – magától értetődően alkalmazza ezt a technikát. Alföldi képeinek alapját képezik a ragasztott újságok, magazinok lapjai, T. Horváth Évánál többféle anyag kerül egymásra, ragasztott és applikált elemek. Bár Alföldinél konstruktívabb, szikárabb, meditatívabb a végeredmény, T. Horváthnál bonyolultabb, organikusabb (szinte szürreális, dadaista), érzelemgazdagabb, mindkettőjükre jellemző a montázs-szerű képi gondolkodás.

     A kollázs a kubisták (elsősorban Braque és Picasso), itthon Kassák Lajos óta népszerű

műfaja a modern képzőművészetnek, nagyon sok kortárs magyar képzőművész számára is

természetes technika, papírt, fényképet, textilt, fát, más anyagokat illesztenek össze,

miközben természetes módon használják a hagyományos kifejezésmódokat is (Vojnich

Erzsébet, Mózes Katalin, Wahorn András, fe Lugossy László, Huber András, Kováts Albert és még sokan mások).

     „Az anyagokhoz való vonzódásom vezetett a kollázshoz. Tulajdonképpen azzal a

természetességgel használtam gyerekkoromtól a rendelkezésemre álló dolgokat képek,

plasztikák létrehozására, mint manapság” – írja 2016-ban T. Horváth Éva (Miért a kollázs?,

Képírás). „A kollázs anyaga túlmutat önmagán is, mert rejti a kort, a környezetet, annak

állapotát, szellemét, az alkotó viszonyát ezekhez. 

A kollázs népszerű téma ma is, a csoportos kiállításokon ők ketten is szerepelnek kortársaikkal együtt (például Győrben 2004-ben a Magyar Kollázs kiállításon,  2019-ben a IX. kerületi Mester Galériában, ugyancsak 2019-ben az Óbudai Artézi Galériában a Műterem című kiállításon, 2022-ben az Új kollázsok címmel a Vízivárosi Galériában a II. kerületben.

Három művész házaspárról jelent meg eddig bemutató a Kultúra és Közösségben.

Három féle párkapcsolat, hat féle életút, eltérő művészi szemlélet. Ami közös mind a

háromszor két fél esetében: a munkacentrikus életmód, az elkötelezettség az alkotó

tevékenység iránt. És mindegyik emberi kapcsolatban döntő szerepe van a munkának, az

egymás segítésnek. Az ő életük elválaszthatatlan a képzőművészettől.

2023. december

S. Nagy Katalin

Felhasznált irodalom:

Alföldi László: Munkarend és életrend, ugyanaz és más, Arnolfini Szalon Esszéportál, 2020.

Budaörsi Művészek, katalógus, Budaörsi Művészek Egyesület, 1999.

Forgács Éva: Kollázs és montázs, Corvina Kiadó, 1976.

Molnár Eszter: Angyalszárnyú kollázsesszék, Arnolfini Szalon Esszéportál, 2019.

S. Nagy Katalin: T. Horváth Éva, Alapos Kalapos, 2016.

S. Nagy Katalin: Kétségek, katalógus, Artézi Galéria, 2016

T. Horváth Éva: Amikor festek, Arnolfini Szalon, 2014.

Művész házaspárok. T. Horváth Éva és Alföldi László